Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-28 / 201. szám
1964. AUGUSZTUS 28, PÉNTEK PEST MECtei KMtrlap A NŐI PERMETEZŐ BRIGÁD Az asszonyok ismét bizonyítottak Dánszentmiklóson: még pedig azt, hogy rájuk is biztosan számíthat a vezetőség és azt is, hogy a kényes munkát nyugodtan rájuk lehet bízni. Megállják a helyüket. Még az aratás időszakában történt. Nehéz volt az idei ga- bonabetaka-rítás, A vihar megdöntötte a gabonákat, kézi kaszásokat kellett beállítani. Igenám. de a szövetkezetnek 50 hold szőlőgyökereztető iskolája is van, meg 350 hold új telepítésű szőlője. Védekezni kellett a peronoszpóra ellen. Ha ezt elhanyagolják, úgy kárbavész eddigi fáradozásukMit tegyenek? Ekkor született meg a gondolat: szervezzenek a fiatal asszonyokból és lányokból 5Pr>"'> ■ gyünk munkájukkal, hogy elhatároztuk: nem hagyjuk felosztani a brigádot. Talán az asszonyok lélektanából fakad: szeretik babusgatni, gondozni a kicsit, a gyengét. Lelkiismeretesen permetezték és permetezik ma is a zsenge növényeket. S még valamire' rájöttek: a „férfiasnak” mondott munka nem is olyan fárasztó. Erről magunk is meggyőződtünk, a termelő- szövetkezet egyik új telepítésű szőlőtábláján. Az RS—09-es traktor egymás után rója a köröket. Hátul az ülésnek kiképzett sár- hányón két fiatal nő ül,' kezükben a szórófej, ezt irányítják a szőlősorokra. A traktoros Menyhárt László. A két 5 WM/Aws/W/M — kora hajnalban kezdődik, majd a délelőtti órákban abbahagyják és délután kezdik újra, s este nyolcig is dolgoznak. | — Ki látja el az otthoni munkát ? — A vacsorát például a férjem főzi — mondja a fiatalasszony. Józsefeknél tehát a családi élet is a körülményekhez igazodik. S miért ne? A kétezer- kétszáz forint, amit az asz- szony hoz — nem megvetendő pénz. Aztán az asszony előre is lépett: gépen dolgozik, s ha minden jól megy szakmunkás lesz. — Írja meg azt is, hogy Menyhárt elvtárs nagyon sokat segített, sokat köszönhetünk neki — szól utánunk a fiatalasszony. Ügy látszik, Dánszentmiklóson a férfiak is érzik, hogy változik a világ: az asszony kezébe nemcsak a fakanál való. — m. s. — — Befejezéshez közeledik a Gerje—Per je vízrendszeréhez tartozó víztároló építése a nyársapáti Kossuth Termelőszövetkezet birtokán. Ha a víztároló elkészül, 300 holdat öntözhet a termelőszövetkezet. mm nap 1964.' augusztus 28., péntek, Ágoston napja. A nap kél: 4.57 órakor, nyugszik: 18.33 órakor. A hold nyugszik: 10.38 órakor, kél: 21.14 órakor. Várható időjárás: meleg, napos, száraz idő. Kissé élénkülő déli, délnyugati szél. — Gépbemutatót rendeznek a mezőgazdasági kiállítás szakmai hetének keretében a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tangazdaságában. Működés közben tekinthetik meg az érdeklődők a hazai és a külföldi mező- gazdasági gépeket. — Egyetemi tanárrá nevezte ki a Földművelésügyi Minisztérium dr. Oroszlány Istvánt, és dr. Tibold Vilmost (Agrártudományi Egyetem), dr. Dimény Imrét az Agrártudományi Egyetem címzetes egyetemi tanárává nevezték ki. 115 EVE, Hulikowski Kázmér, 1849. májusában, a cári sereg dzsidás kapitányaként került Magyarországra. >A 35 éves orosz tiszt, bár látta, hogy a magyar szabadság- harc napja már leáldozóban van, nem bírván el a lelkiismereti nyomást, július végén, Tiszafürednél több katonájával együtt átlovagolt a magyar táborba. Korponay János ezredes hadosztályánál szeretettel fogadták. A hatszoros cári túlerő azonban néhány nap múlva Debrecennél szétverte a magyar harccsoportot. Paskievics herceg, főparancsnok utasítására gróf Rüdiger cári tábornok Rulikowskit 115 év előtt, 1819. augusztus 28-án Nagyvárad határában, a Boné* k útnál golyóval kivégeztette. így lett a szabadságszerető orosz tisztből magyar vértanú. Az abszolutizmus elmúltával, 1869-ben, a rá kegyelettel emlékező magyar hazafiak felkutatták sírját, föléje hatalmas gránit oszlopot emeltek, Nagyvárad egyik legszebb útja pedig azóta Rulikowski nevét viseli. Ma Tiszavasvdron sorsolják a lottót A hónap utolsó lottósorsolását, a 35. játékhét nyerőszámainak a húzását, ma délelőtt 10 órai kezdettel Tiszavasváron tartja a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság. Ezúttal ugyancsak sorsolással döntik el azt is, hogy az augusztusi játékhetek közül melyik hét szelvényei vesznek részt a hétfői tárgy- nyereményhúzáson. (MTI) A rádió és a televízió mai műsora Lövell a permetsugár az új telepítésű szőlősorokra permetező brigádot! Ellenvélemény is elhangzott: nőket gépre ültetni? A gondolatot mégis tett követte: tíz fiatalasszonnyal, lánnyal beszéltek, hajlandók lennének-e ezt a munkát végezni? Pár nap alatt megalakulás a brigád. Napokig csak gyakorlatoztak, vízzel permeteztek. Mert kényes munka a permetezés. Érteni kell a módját. — Feltűnő gyorsan belejöttek a munkába — mondotta Székely István a termelőszövetkezet főagronómusa — oly annyira elégedettek vanő, József Istvánná és Heim Katalin. Egy pillanatra megállítjuk a munkát, s József Istvánná elmondja: — Megszerettük ezt a munkát, s ha lehet maradunk is. Először vonakodtunk, de rájöttünk, mi is tudunk permetezni. — Mennyit keresnek? — A múlt hónapban én két- ezerkétszázhetvenöt forintot• — Es a férje? — Ö üzembe jár. Ezerhat- száz forintot hozott haza. A porozás például — mert ezt is az asszonyok csinálják KOSSUTH RADIO 8,15: Tánczene. 9.00: Miskolc — villanyfényben. 9.15: Romantikus bang verseny. 10.10: Árkot ugrott a szúnyog. 10.30: Bura Pál népi zenekara játszik. 11.00: Szomszédok és más ismerősök. 11.45: Suppé: Költő és paraszt — nyitány. 12.15: Operarészletek. 13.00: Ami a jö\Tő hét zenei műsoraiból kimarad . .. 14.10: Villanófényben: az anyag- mozgatás. 14.15: Könnyűzene. 14.40: A kutató ásó nyomában. 15.00: Régi francia muzsika. 15.40: A férfi. 16.10: Népi zene. 16.35: Ifjúsági Magazin. 17.00: ötórai tea. 18.10: Üj Zenei Üjság. 18.45: Horizont. 19.00: Zenés posta. 20.23: Szeretlek Pest! 21.36: Üj lemezeinkből. 22.25: Kamarazene. 23.25: Operettrészletek. PETŐFI RÁDIÓ 14,25: Zongoramüvek. 15.05: Könnyűzene. 16.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.22: Korszakok hangja. IV. 17.05: A Világitjúsági Találkozók műsorából. 17.30: Kiárusítás. 17.50: Hanglemezgyűjtők húszperce. 18.10: Egy íródeák vallomása. 18.25: Szép Galathea. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: A román kultúra hete. 20.30: Fotó- amatőrök ötperce. 20.35: A dzsessz kedvelőinek. 21.05: Magyar nóták. 21.40: Láttuk, hallottuk. 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. URH 18.40: Operarészletek. 19.35: Orosius hét könyve. 19.50: Tánczene. 20.30: Zenekari muzsika. 22.00: Könnyűzene. TELEVÍZIÓ 9.30: Tv-híradó (ism.) 9.40: Párbeszéd. Magyar film. (Ism. 14 éven felülieknek.) 18.08: Hírek. 18.15: Mai vendégünk. Somlai László, a Fővárosi Élelmiszerkereskedelmi Iroda igazgatója. 18.30: A 70. éves Csepel. Helyszíni közvetítés. 19.00: Kézilabda Duna Kupa. 1. Jugosz- szlávia—Románia. 2. Magyarország —Csehszlovákia. Közvetítés a Kisstadionból. 20.40: Hírek. — Megyei tanácstagi fogadóórák. Pappert Ádám szeptember 1-én Üröm községeién, Bánhegyi Bemét 15 órától Halásztelek községben tart fogadóórát. — Bolondok grófja címmel énekes, vidám játékot mutat be augusztus 30-án 8 órakor a tápiószecsői Damjanich Művelődési Otthon. A vígjátékot Ofella Sándor rendezd. — Szállodával, vendéglővel kombinált különleges televíziós antennatornyot építene!? Csehszlovákiában a Jesté-'hegy csúcsán. A toronyban 24 vendégszobát helyeznek el, s az épület földszintjén 350 személyes vendéglő várja a turistákat. — Térítés nélküli véradó napot tart ma a Vöröskereszt monori járási elnöksége Vecsésen. A véradásra a szomszédos községek, Üllő, Gyömrö és Maglód véradóit is meghívták. Pályázat ápolónőotthon tervezésére Az Építésügyi és az Egészségügyi Minisztérium pályázatot hirdet ápolónő-otthon tervezésére. Az érdeklődők már átvehetik a pályázati kiírást az Építésügyi Minisztérium tervezési főosztályán (Budapest, V. kerület, Beloiannisz utca 2—4) s ugyanide kell eljuttatni a kész terveket legkésőbb november 9-ig. A legjobb munkák díjazására 100 000 forintot irányoztak elő s a legnagyobb díj összege 25 000 forint lehet. A bíráló bizottság legkésőbb december 2-án hirdeti ki a pályázat eredményét. (MTI) Családi „szeretet“ Zabolai András foglalkozás nélküli, büntetett előéletű ta- hitótfalui lakos úgylátszik „szereti” családját — hiszen még lopni is tőlük lopott. Augusztus 17-én anyósától elemeit ezer forintot, ezt megelőzően pedig volt feleségétől egy karórát vitt el. Az órát értékesítette és a pénzt, az ezer forinttal együtt elitts. Őrizetbe vették és eljárást indítottak ellene. Ezúton mondunk köszönetét rokonainknak, ismerőseinknek, szomszédainknak és azoknak, akik felejthetetlen jó feleségéin, gyermekünk. Sztics Andrásné. szül.: Bubori Eszter temetésén megjelentek, részvétükkel hajlatunkban osztoztak, sírjára Koszorút és virágot helyeztek. Szűcs András és a Buboti-család. 3* á Szép emlék a fénykép jó szórakozás a fényképezés Részint azért, mert ez már o fényképezésnél nagyobb szakértelmet igényel, másrészt pedig nincsen kedvük, vagy alkalmas helyiségük a laboratórium berendezéséhez. káit fotópapírra másolják, elkészül a tulajdonképpeni fénykép, amely már mindenki számára beszédes és élvezetes látványt nyújt. Ezeknek a másolatoknak a segítségével lehet eldönteni, hogy melyik kockából kíván esetleg többet rendelni a film tulajdonosa. tokópiájára. Sürgős esetben megrendelőink soronkívüliséget élveznek! Bízza ránk fotókópiáinak szakszerű elkészítését. Napjainkban egyre többen hódolnak a fényképezésnek. Ez a szenvedély, vagy, hogy a népszerű és már világszerte ismert angol kifejezést idézzük: hobby, nemcsak időtöltés, hanem hasznos szórakozás, a művészi érzéket fejlesz1- tő tevékenység és nem utolsó sorban az élet apró mozzanatainak megörökítésére, emlékek gyűjtésére is alkalmas. Régi amatőrfotósok büszkén mulatják fényképeik gyűjteményét, az albumokat, amelyek régi lakásaikat, kirándulásaikat, a jelentősebb családi eseményeket és soksok más egyebet örökítenek meg. Legtöbben azonban nem éreznek kedvet a laboratóriumi munkához, az előhíváshoz, a másoláshoz és nagyításhoz. etetutjiyek Mikor az amatőrfényképész elkészült egy tekercs film felvételeivel, kiemeli a filmet a fényképezőgépből és az az első gondolata, hogy milyen azok minősége. Mutatkozik-e fejlődés az előző tekercs filmhez képest? Mindez hamar eldől, ha a filmet fényképészszövetkezeteink szakembereire bízza, ahol azt gyorsan és szakszerűen előhívják. A jól berendezett laboratóriumok biztosítják egyrészt a minőségi, másrészt a gyors munkát. Lehetősége van megrendelőinknek, hogy az előhívott film. valamint az elkészült másolatok alapján továbbra is igénybe vegye részlegeinket. Sok olyan kép készül, amely érdemes a nagyításra, amelyet ugyancsak elkészítünk kívánsága szerinti méretben. Minden családi esemény megörökítése szép szokás. A fénykép megőrzi a múló pillanatot. Emléket állít a családnak. Nemcsak az esküvő, hanem minden Jelentősebb esemény, kisgyermekek, családi vacsorák fényképezése is szakértelmet igényel. Biztos akar lenni benne, hogy minőségileg kiváló, emléknek szép fényképet kap? Készíttesse el azokat szövetkezeteink fényképészeivel! Hívásra házhoz megyünk! Esküvőjére elküldjük szakembereinket! emléket ezék a képek, de a gyermekek is szívesen nézegetik önmaguk régi fényképeit, amelyek segítségével feleleveníthetik a múltat. fsMkmcH A fényképezés mesterségéhez sok minden tartozik. Gyakorlati kérdéseinek megoldásában rendelkezésére ál• lünk, forduljon bizalommal fényképészrészlegeink dolgozóihoz! Természetesen a film még keveset mond. Az úgynevezett negatív nem árul el a laikus szemlélőnek a valódi, pozitív képről sofort. így tehát a következő feladat: a másolás. Ez azt jelenti, hogy a film kocSokszor van szükség fontos iratok, esetleg az útlevélhez szükséges meghívólevél, telekkönyvi kivonat, vagy más egyéb hiteles másolatára, foG hh(H/CkUtE!h Kísérje figyelemmel gyermekei növekedését! Évente legalább egyszer készíttessen róluk fényképet. Nemcsak a szülök számára jelentenek szép Hol találhat Pest megyében fényképészt? Az alábbiakban olvasóink rendelkezésére bocsátjuk azon szövetkezeteink pontos címét, ahol megyénkben fényképészre találhat, aki képeket készít gyorsan, szépen, szakszerűen, hívásra házhoz, vagy a megadott címre megy, és ahol elkészíttetheti laboratóriumi munkáit is: Abony, Köztársaság utca 5. Budaörs, Szabadság út 68. Budakeszi, Vörös Hadsereg útja 1X7, Gödöllő, Dózsa György út 6. Monor, Kossuth Lajos utca 88. Cegléd, Rákóczi út 3. .hisz,karajenő. Néphadsereg útja 20. Kiskunlacháza. Dózsa György út 197. Szentendre. Marx tér 1. Visegrád, Fő út 32. Budakalász, Dózsa György út 7. Szigetszentmlklós, Damjanich utca 8. Vecsés, Somogyi Béla út 4. Vác, Köztársaság út 15. Főt, Kossuth Lajos utca 23.