Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-05 / 182. szám

Ma kupaforduló — vasárnap őszi rajt A megyei labdarúgó-bajnok­ság őszi idénye viszonylag rö­vid nyári szünet után vasár­nap folytatódik. Az első félidő azt ígéri, hogy az ősz is ha­talmas küzdelmet hoz. Figye­lemmel kísérve a csapatok szünidejét, megállapítható: jó néhány együttes valóban szív­ügyének tekintette a felkészü­lést. Több együttesnél viszont elég lazán fogták a gyeplőt, nem a legalaposabban hasz­nálták ki a szünetet. Bag a kupamérkőzéseken készülődött a második félidő­re. A megyei éllovas sikeresen vette eddig az MNK akadá­lyait, s ma újabb fordalót vív. Otthonában az NB Il-es Nagy- bátonyt fogadja. A kupában ugyancsak kitűnően szereplő „területi” Pilisi KSK és Buda­örs is hazai pályán küzd ma az MTK, illetve Oroszlány el­lenében, csupán az NB III-as Nagykőrösi Kinizsi látogat idegenbe, a fővárosban a Sör­gyár ellen mérkőzik, Ádám helyett Gergely? A vasárnap a pihenés jegyé­ben telt el. Jó folytatásként szeretnénk eredményesen megállni helyünket a nagybá- tonyi NB Il-es csapat ellen — mondotta Dénes Mihály, bagi intéző. — Az eredmény­től függetlenül a hétközi ta­lálkozó is az őszi felkészülést szolgálja. Sajnos, Ádám já­téka bizonytalanná vált. ugyanis jeles kapusunk Ozdra ment dolgozni. Kérdéses, hogy részt tud-e venni a szerdai ta­lálkozón. Ha nem jelentkezik, az ifjúsági Gergely helyettesí­ti majd. Háromszor 3:2 A szigetújfalui Pintér Jó­zsef edző, akivel ritkán talál­kozunk a hétfői szövetségi .na­pokon elmondotta, hogy a csapat felkészülését kirándu­lásokkal kapcsolták össze. Jú­lius 19-én Dunaújvárosban, az Építők megyei I. osztályú csa­patával játszottak, s az igen színvonalas mérkőzést a he­lyiek 3:2-re nyerték. Az újfa­lui visszavágón megismétlő­dött ez az eredmény, megis­métlődött a dunaújvárosiak győzelme. A Pest megyei csa­tárok nagyon sok helyzetet ki­hagytak. Most vasárnap már jobban ment a játék az újfalusiak­nak, s bár most is 3:2 volt az eredmény a Csepel Autó ve­gyes ellen, ez alkalommal Szi­getújfalu javára. Hol van Fekete? Reméljük, hogy azóta már megkerült az albertirsaiak ki­tűnő középhátvédje, Fekete | Sándor. Hétfőn délután ugyanis Fazekas Tamás inté­ző arról panaszkodott, hogy eddig még nem jelentkezett a játékos és nem tudják mi van vele. Névrokona viszont, Fekete II. József egyévi kihagyás után ismét játékra jelentke­zett és Kukucska, aki hosszú A Visegrádi Községi Tanács végrehajtó bi­zottsága pályázatot hírűét műszaki ügyin­tézői munkakörre. Pá­lyázati feltételek: 1. építőipari technikusi képesítés; 2. Legalább két éves szakmai gya­korlat. Pályázati ha­táridő: 1964. augusztus 31. ______________________ F iamat. Bazsik Jánost 1964. július 21-én reg­gel a monori vasútál­lomáson baleset érte. A baleset folytán el­veszett egy fekete pénztárca, a benne le. vő vasúti hetijeggyel. Kérem a becsületes megtalálót, hogy cí­memre, Monor, Ady Endre út 112., eljuttat- ni szíveskedjen. Autó és motorkerék­pár szakszerű javítá­sát rövid határidőre vállalom. Autószerviz. Cséke Géza, Szent­endre. Somogyi-Bacsó part. 3.________________ H álószobabútor olcsón eladó. Pataky cipész­nél, Szentendre. Rév utca 2.________________ E gy fekete Pannónia motorkerékpár eladó. Cegléd. Klapka Gy. u. 31. sz._______________ A Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem beru­házási és műszaki osz­tálya azonnali belé­péssel lakatos, villany- szerelő. vízvezetéksze­relő szakmunkásokat, továbbá segédmunká­sokat alkalmaz. ______ B útorozott szoba ki­adó. Cegléd. Nyárfa u. 21.__________________ B oroshordókat kifo­gástalan állapotban, egy évre. kölcsön, ke­resek. Megbízottam: Monor. Postahivatal, Czeglédi Elek.______ É oítéstudományi In­tézet szentendrei te­lephelyére azonnali belépésre keres férfi segédmunkásokat. Je­lentkezés: Szentendre. Dózsa György út 38— *2 szám alatt 8 általános iskolát végzett fiatalokat kő­műves. bádogos, ács. víz-, gáz-, villanyszere­lő és festő szakmára inari tanulónak szer­ződtetünk. Budapesti lakás, tanácsi igazolás szükséges. Ugyanitt ezen szakmákhoz, szak- és segédmunká­sokat is alkalmazunk. Munkásszállást biztosí­tunk. Jelentkezés ..Áp_ ,11is 4 ” Építőipari fcTSZ. Bo VIII.. Au­tóra U. 23 Mt-mkofigyi Iparvállalat keres BW kazán kezelésében jár­tas, megfelelő gyakor­lattal. lehetőleg tech- likumi képesítéssel Rendelkező főgépészt, íelentkezéseket ..Fo­lyamatos üzem 226” L>ligére a Felszabndu- lis téri Hirdetőbe. A Nagykőrösi Kon­zervgyár paradicsom, válogatásra felvesz dolgozókat. Válogatási díj mázsánként 15 fo­rint Jelentkezni lehet a gyár termeltetési osztályán AUTÓ KÜLSŐ- ÉS BELSŐ TAKARÓT 8 nap alatt készítünk, saját és ho­zott anyagból. Belső takarót lenvászonból, külső takarót (pony­vát) kiváló vízhatlan dublé anyagból készí­tünk. Vidékre utánvét­tel szállítunk. Pest .megyei Ruhatisztító és Szolgáltató Vállalat, Budapest, XI., Bartók Béla út llő. Telefon: 267—642. Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat SZENTENDRE, Dózsa György út 36/b munkaügyi csoport azonnali belépésre keres exrenterprés beállítót, rúdautomata beállítót, (Tornos-rendszerű gépekhez) műanyag­szerszámkészítőt elektroműszerészt, hengerköszörűst, kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. szerszámszerkesztőt (műanyag és fémszer­számoknoz). gy ártástechnológust, rajzklbúzót. Jelentkezni lehet a fenti címen. ÉM Szentendrei Betonárugyár azonnali belépésre felvesz: esztergályosokat, (több éves gyakorlattal), lakatost, női segédmunkásokat mozaiklapgyártáshoz, férfi segédmunkásokat betonelemgyártáshoz. Modern munkásszállás és üzemi étkezés van. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán. Szentendre Dózsa György út 34. szám alatt A Posta Központi Járműtelep XIV., Eg- ressy út 35., felvételre kérés sürgősen — bu­dapesti lakással ren­delkező gépkocsiveze­tőket. Jelentkezés na­ponta 8—12 óráig az üzem munkaügyi osz­tályára _______________ E ladó GAZ 51-es te­hergépkocsi, jó álla­potban. könyvjóvá­írással. Lenin Tsz, Cegléd. Országos Bányagépgyártó Vállalat budapesti bánya- gépgyára szerelési főosztálya azonnali felvételre keres külső szerelésig munkára gép­lakatosokat, szerkezet­lakatosokat, mázoló szakipari munkásokat és segéd­munkásokat Szállást biztosítunk. Felveszünk még budapesti vállalathoz vegyésztechnikust, elektro­műszerészeket, tüzikovácsokat. Jelentkezés: Budapest IV kerület. Baross u. 91—95. sz. Munkaügyi osztályon. Ariel 500 kcm-es plusz teleszkópos oldalko­csis motorkerékpár sürgősen eladó. Ceg- léd. Zrínyi u. 1. A Cegléd Városi Ta­nács Építőipari Válla­lat építőipari techni­kust és an.yagkezelőt vesz fel. Jelentkezni lehet a vállalat mun­kaügyi csoportjánál. Cegléd. Damjanich u. 5. szám. 7—16 óráig. Azonnali felvételre ke­resünk esztergályoso. kát, kotrószerelésben jártas géplakatosokat, villanyhegesztőt. ma­róst és köszörűst. Je­lentkezés: Vízügyi Építő Vállalat. Vecsés. Tahitótfalu és Vidéke Körzeti Földművesszö­vetkezet keres nagy­forgalmú — szoros el­számolású — vendég­látóipari egységbe, másodvezetői állásra szakképzett egyént azonnali belépésre. U tiköltségmegtérítés megegyezés esetén történik. Jelentkezés: Fmsz., Központi Iroda. Tahi. idő óta szintén nem játszott, ismét csatasorba áll. — Most vasárnap a Ceglé­di Honvédőt fogadtuk, 5:2-re i i ' l9t>VO€o5\ Próbaidő Volt jobb! Nemrég beszámoltunk ar­ról, hogy az országos úttörő sakkcsapat-bajnokságon kivá­lóan szerepeltek a Dunabog- dányi úttörők, hatodik helyet szerezve meg. Akkori értesülé­sünk hiányosnak bizonyult, s ezt jogosan reklamálták Rác­kevéról. Ugyanis Ráckeve já­rási úttörő sakkválogatottja az országos döntőn még a du- nabogdányiaknál is jobb he­lyezést ért el, ötödik lielyen 'gzett. A fiú- és lányváloga- ;tak összesített eredménye apján alakult ki a végső rrend, s a -ráckeveiek síké­hez elsősorban lányaik jó ereplése járult hozzá. Most utólag gratulálunk a ráckeveieknek a szép siker­hez. A Bag—Vecsés megyebajno­ki mérkőzés végén Trasszer Lajos vecsési csapatkapitány megsértette a partjelzőt és ezért a fegyelmi bizottság két hétre eltiltotta. így az ezt kö­vető Gödöllő elleni találkozón, már csak a kispadról nézhette társait. Egyben személyesen is meggyőződhetett a sportsze­rűtlen tavaszi idényzárásról, amelynek eredménye két ve­csési labdarúgó egyéves el­tiltása volt. Trasszer Lajos neve az Utolsó tavaszi mérkőzésen is belekerült a bírói jelentésbe. Méghozzá dicséret formájá­ban. A PTS elnöksége méltá­nyolva sportszerű viselkedését, jutalmul a még fennmaradó egyhetes eltiltást háromhavi próbaidőre felfüggesztette. Étvágy az volt A tököli labdarúgók nagy része vasárnap délelőtt a pá­lyakarbantartási munkálatok­ban segédkezett. Lekaszálták a füvet, egyengették a talajt. A jól végzett munka után csirkepaprikást készítettek és bizony a tartalmas ebéd meg­mutatkozott a délutáni telje­sítményükön. A Karhatalmi Dózsától 5:1 arányban veresé­get szenvedtek. No nemcsak a paprikáscsirke miatt, hanem azért is, mert tartalékosán — Bazár, Ónodi, és Joszkin nél­kül — álltak fel. Ma délután 5 órakor vívja utolsó előkészületi mérkőzését a tököli gárda, a régi vetély- társ, Ráckeve ellen. Fekete József 23 ORSZÁG - 93 HAJÓ Az idei férfi evezős Európá­ba jnokság résztvevői már csaknem teljes számban meg­érkeztek Amszterdamba. Az EB iránt nagy az érdeklődés, huszonhárom országból 93 ha­jó áll rajthoz a hét bajnoki számban. Magyarország három hajó­egységben vesz részt a verse­nyen a következő összeállí­tásban: Kormányos nélküli kéteve- zős: Gira, Kacsóh. Kormányos négyes: Sarlós, Csulyák, Nádházi, Dávid, korm.: Latinovics. Kormányos nélküli négyes: Pályi, Csermély, Ékes, Rom­vári. Csütörtökön délelőtt 9 óra­kor az előfutamokkal kezdő­dik az Európa-bajnoki ver­seny. ________ A magyar telivértenyésztés hí­res , .nagy lova” az Imperial va- sárnap új győzelmet aratott s skandináv államok legnagyobb nemzetközi versenyén, a svédor­szági Malmőben: a jubileumi di­jat <35 000 svéd koronát) 2400 mé­teres futamban 2,5 hosszal nyerte el a legkiválóbb svéd. norvég és dán telivérek elől. Ez a győzelem is igazolja az Imperial jó formá­ját. s egyúttal indokolja az eddigi feltevést, amely szerint a ..magyar sárga” az augusztus 30-án Baden Badenben megrendezésre kerülő nagyszabású nemzetközi verseny egyik legesélyesebb lova. Itt a ..Grosse Preise von Baden Baden” díjért (100 000 nyugatnémet n»ár­ka) a kontinens legjobb telivérei állnak starthoz. A nagy erőpró­bára Berlinben készítik elő Impe­rialt. A férfi kosárlabda NB I őszi sorsolása Augusztus 6: Bp. Honvéd—Cse­pel MAFC—Ganz MÁVAG, BEAC —VTSK. Augusztus 9: Pécs—BEAC. BM Dózsa—Csepel Autó, Székesfehér­vár—Bp. Honvéd. Baja—Szeged. OSC—Csepel VTSK—MAFC. TF— Ganz MÁVAG. Augusztus 13: Csepel—MAFC, Ganz MÁVAG-Bp. Honvéd. BM Dózsa—VTSK. Augusztus 16: Csepel Autó— Ganz MA VÁG, MAFC—Székesfe­hérvár. Pécs—Csepel. Baja—Bp. Honvéd, VTSK—OSC. Szeged— BEAC. BM Dózsa—TF. Augusztus 23: TF—Székesfehér­vár, VTSK—Szeged. MAFC—OSC. Bp. Honvéd—Pécs, Csepel—Csepel Autó, BEAC—BM Dózsa. Ganz MÁVAG—Baja. Augusztus 27: Bp. Honvéd— MAFC, Ganz MAVAG—Csepel, VTSK—TF. Augusztus 30: OSC—TF. Szeged —Csepel. VTSK—Ganz MÁVAG, MAFC—BM Dózsa. Bp. Honvéd— BEAC. Baja—Pécs. Csepel Autó— Székesfehérvár. Szeptember 5: BM Dózsa—OSC. Szeged—Bp. Honvéd. BEAC—TF. Csepel Autó—VTSK, Székesfehér­vár—Ganz MAVAG. Csepel—Baja. MAFC—Pécs. Október 11: Székesfehérvár—BM Dózsa. Szeged—Csepel Autó, TF— Pécs. OSC—-Baja. Október 18: BEAC—Csepel Autó, OSC—Székesfehérvár. Szeged— Pécs. TF—Baja. Október 25: Pécs—BM Dózsa. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447. — Belpolitikai és sport­rovat. 140—449. — Ipari rovat: 141—462. — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. BEAC—Baja, Csepel Autó—OSC, Székesfehérvár—Szeged. Október 31: OSC—Szeged. Cse­pel—TF VTSK—Bp. Honvéd. Ganz MÁVAG—BM Dózsa. BEAC— MAFC, Baja—Csepel Autó, Pécs— Székesfehérvár. November 1: BEAC—OSC. TF— Szeged. Baja—VTSK. Pécs—Ganz MÁVAG. Csepel Autó—MAFC, Székesfehérvár—Csepel. Bp. Hon­véd—BM Dózsa. November 7: OSC—Bp. Honvéd, Ganz MAVAG—BEAC. TF—Csepel Autó, Baja—Székesfehérvár. Pécs —VTSK, BM Dózsa—Csepel. Sze­ged—MAFC. November 8: Ganz MÁVAG— OSC. Bp. Honvéd—TF. BM Dózsa —Szeged, VTSK—Székesfehérvár. MAFC—Baja. BEAC—Csepel. Cse­pel Autó—Pécs. Bunda-e a bunda? Miért nem fellebbez a Csepel Autó... Július 28-án, múlt kedden döntött a Magyar Üsző Szö­vetség a tavaszi Bp. Honvéd— Csepel Autó OB I-es vizilab- da-mérkőzéssel kapcsolatban. Bár a vízilabda versenybíró­ság kétszer is jogosnak ismer­te el a Csepel Autó óvását és a mérkőzés újrajátszását ren­delte el, a Magyar Üsző Szö­vetség indok nélkül, szótöbb­séggel, a találkozót a vízben elért eredménnyel igazolta. A csapatok vezetőivel az elnök­ségi ülés után ezt szóban kö­zölték. A Csepel Autó sportköri el­nöke, Molnár Lajos, ezzel kapcsolatban azonnal elmon­dotta az MTI munkatársának, hogy az ő részükről e döntés­be nem nyugszanak bele, s amint írásban is kézhez kap­ják az elnökség határozatát, fellebbezéssel fordulnak az MTS panaszügyi bizottságá­hoz. Egy hét telt el azóta és a Csepel Autó még mindig nem fordult fellebbezéssel az MTS panasz ügyi bizottságához. Ez azonban nem azt jelenti, hogy megváltoztatták állás­pontjukat, csupán azt, hogy a fellebbezéshez nincs meg a jogalapjuk, mivel a mai napig sem kapták kézhez a Magyar Úszó Szövetség írásbeli hatá­rozatát. így természetesen nem tudnak fellebbezni, hisz nem ismerik az indokokat, améiyek alapján a Magyar Úszó Szövetség, a versenybí­rósággal ellentétben, elutasí­totta a Csepel Autó óvását. Furcsa játék ez, de mi már nem csodálkozunk... Miért is csodálkoznánk, hisz a Magyar Üsző Szövetség a mai napig hivatalosan nem közölte a nyilvánossággal pél­dául azt a bizonyos „bunda- meccsel” kapcsolatos döntését sem, amellyel, a Bp. Sparta­cus—Csepel Autó tavaszi mér­kőzés után, mindkét együttest vesztesnek nyilvánította. S ha már e „bunda-meccs­nél” tartunk el kell monda­nunk szombat délutáni mar­gitszigeti élményeinket. Az első találkozón a Csepel Autó a Bp. Spartacus ellen szállt vízbe, s ahogy a partról figyeltük a játékot megijed­tünk. Erősen bundaízű volt. Aztán, mikor befejeződött, rá­jöttünk, hogy mégsem lehetett bunda, hisz a Csepel Autó 4:3 arányban győzött, az OB I- ben első alkalommal tudta kétváilra fektetni a Bp. Spar­tacus együttesét. Ezt követően a BVSC és az Újpesti Dózsa csapatai szálltak a vízbe, s a közön­ség (a sportág jelenlegi szín­vonalához mérten csupán kö­rülbelül egyszáz ember), ra­gyogó, sziporkázó vizilabdá- zást, láthatott. Valóban ját­szották a vízilabdát a játéko­sok, könnyedén, szellemesen, szemet gyönyörködtetően. De miért? Mert végül is döntetlenül végződött a találkozó. Ezt nemcsak sejtettük előre, hanem mérkőzés közben érzé­kelhettük is. Az utolsó negyed kezdetekor 5:4-re vezetett a Dózsa. A BVSC gyorsan egyenlített, majd utána mind­két csapat a labdát tartotta, megelégedett a döntetlennel. Ha e találkozó nem volt bunda-mérkőzés, akkor a ta­vaszi Bp. .Spartacus—Csepel Autó találkozó sem volt az! Most csupán csak ennyit akartunk elmondani, s várjuk a Magyar Úszó Szövetség írá­sos döntését a Bp. Honvéd— Csepel Autó mérkőzéssel, s várjuk végre már állásfoglalá­sát a Bp. Spartacus—Csepel Autó bunda-mérkőzéssel kap­csolatban. Alacs B. Tamás Győzelem a dunakeszi visszavágón is Tury Gabriella gerelyvető rekordja A Dunakeszi Vasutas sport­telepen bonyolították le az at­létikai Béke Kupa második fordulóját, a Pest megye— Fejér megye találkozót. A via­dal során megyei ifúsági és felnőtt csúcs született: női ge­relyvetésben Tury Gabriella 35.26 méteres eredménye ré­vén. Férfi diszkoszvetőink II. osztályú szint feletti ered­ményt értek el. Nagyszerű taktikával, okos beosztással nyert Grébel 3000 méteren. A Pest megyei női atléták min­den számban az élen végeztek, sőt a gerelyhajítás kivételé­vel a második helyeket is megszerezték. Végeredményben Pest me­gye női csapata 49:21, a férfi gárda 65:38 arányban nyert. A dekatlon számítás alapján a két forduló összeredménye a következő: Pest—Fejér 39 848:35 098. Részletezve. I. { forduló (Móron): Pest—Fejér ' 19 870:17 958 (a nők 9007, a férfiak 10 863 pontot gyűjtöt­tek). II. forduló: 19 978:17 140. (A Pest megyei nők 8011, a férfiak 11 967 pontot szereztek. A második forduló részletes eredményei. NŐK 200 m: 1. Halász Irén (P) 29 mp, 2. Jánosi Borbála (P) 30.4, 3. Svenel Györgyi (F) 30.4, 4. Szurok Eta (F) 31.9. 800 m: 1. Pusztai Ilona (P) 2:32.9, 2. Gergely Gabriella (P) 2:37, 3. Wundele Mária (F) 2:43.4, 4. Szurok Eta (F) 2:49.4. Magas: 1. Kiss Anna (P) 135, 2. Ocsai Ágnes (P) 130, 3. Vi- niczai Mária (F) 125, 4. Nagy I Mária (F) 120. Gerely: 1. Tury Gabriella (P) 35.26, megyei ifjúsági és felnőtt csúcs, 2. Buruncz Má­ria (F) 33.38, 3. Gyurcsik Zsu­zsa (P) 26.48, 4. Nagy Mária (F) 21.90. Súly: 1. Gyurcsik Zsuzsa (P) 10.40, 2. Szentgyörgyi Lenke (P) 10.25, 3. Kovács Júlia (F) 8.02, 4. Buruncz Mária (F) 7.32. 4x100 méter: 1. Pest megye (Hajdú, Kiss, Boldizsár, Ha­lász) 55.6, 2. Fejér megye 56.4. FÉRFIAK 200 m: 1. Kiss Ferenc (P) 23.9, 2. Kiss Sándor (P) 24 mp, 3. Háger István (F) 24 mp, 4. Gábor Sándor (F) 24.2. 400 m gát: 1. Császár Im­re (P) 59.1, 2. Szabó István (F) 60.2, 3. Ebner Gábor (P) 62 mp, 4. Horváth Károly (F) 68.4. 800 m: 1. Gyűli Károly (F) 2:03, 2. Papp József (P) 2:03.5. 3. Zala Lajos (P) 2:08, 4. Ta­kács Ottó (F) 2:08.4. 3000 m: 1. Grébel László (P) 9:08.5, 2. Tanczinger János (F) 9:10, 3. Horváth Kálmán (F) 9:19, 4. Kókai Nagy István (P) 9:40,6. Magas: 1. Kiss Ernő (F) 180, 2. Pataki Pál (P) 170, 3. Pa­jor Ferenc (P) 160, 4. Szaka- sics Tibor (F) 150. Távol: 1. Dóka Gábor (P) 635, 2. Pajor Ferenc (P) 630, 3. Manner Márton (F) 587, 4. Ta­kács Ottó (F) 559. Kalapács: 1. Lédl Rikárd (P) 50.98, 2. Vígh Károly (F) 43.32, 3. Szabó Zoltán (F) 35.85, 4. Magyar László (P) 34.82. Diszkosz: 1. Juhász András (P) 41.21 2. Magyar László (P: 40.40, 3. Kővári Henrik (F) 38.33, '4. Zelenák Vendel (F) 36.53. 4x100 m: 1. Pest megye (Császár, Ebner, Papp, Mun­kácsi) 3:36.5, 2. Fejér megye 3:49.8. Solymosi László Szerdai sportműsol LABDARÚGÁS. Magyar Népköz társasági Kupa. A Pest megyö csapatok mérkőzései. Budaörs- Oroszlányi Bányász (Budaörs, lí Soós G.). Pilisi KSK—MTK (Pili< 17. Katona). Bag—Nagybátonv* Bányász (Bag. 17.30. Petri). Sen gyár—Nagykőrösi Kinizsi (Bj! Maglódi út, 17, Vízhányó).

Next

/
Oldalképek
Tartalom