Pest Megyei Hirlap, 1963. november (7. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-21 / 272. szám

1963. NOVEMBER 21. CSÜTÖRTÖK •“t^árfap 5 Gödöllő — húsz év múlva Elkészült a távlati terv Gödöllő, az egyetemi falu, járási székhely' és húszezer ember lakja. S az ofctla- kóik leghőbb vágya, hogy községükből végre — város legyen. Csakhogy sokkal egy­szerűbb dolog egy közrend­beli legényt lovaggá ütni, mint eigy arra érdemes köz­séget várossá előléptetni. De már csak idő kérdése a vá­rossá nyilvánítás, amely, ha bekövetkezik. nem érinti váratlanul a gödöllőieket. — Felkészültünk — mond­ja Berze János községi ta­nácstitkár, aki sorsát már régen összekötötte Gödöllő­vel. — Felkészültünk, vá­msát, a húszéves távlati tervünk készen áll. November végén, de­cember elején terjeszt­jük a tanácsülés elé. És mivel a tanácstagok és a lakosság elképzeléseit is figyelembe vettük, minden bizonnyal elfogadják. Szavai nyomán kirajzoló­dik a kép: ilyen lesz Gödöllő húsz év múlva. Felépült a hatszáz laká­sos állami lakótelep. OTP- kölcsönnel épített társashá­zak és családi házak válta­koznak a régi épületekkel. Üj pályaudvarra érkez­nek az autóbuszok, a főtéren megcsillannak a háromemeletes OTP-iro- daház ablakai. Alig lehet ráismerni az egyetem környékére. Üj szárnyak, épületek, modern laboratóriumok. Pezseg az élet a megnövekedett egye­temi városrészben. A városból már régen el­tűnt az ősi átok, a por és a sár. Az idősebbek néha mosolyogva felemlegetik: 1963-ban például még a belterületen is volt egy bur­kolatlan utca. Hát még a hatalmas külterületen! És a burkolt utcák is jórészt gidres-gödrösek voltak, ahol az esti sötétségben majd a lábukat törték az emberek. Bezzeg mos! Higanygőz- és xenonlámpák ontják este a fényt. Megvilágítják a szál­lodát, amely még ha tvan- ! hétben épült. Hatvan ven­dég részére, korszerű étte- ! nemmel, hideg-meleg folyó- j vízzel. De magában a vá- ] rosban is van már minden házban víz. Több. mint öt- 1 venkilométeres csőhálózatban I jut el a lakásokba, irodákba, iskolákba — mindenhová a : víz. A nagy teljesítményű I szivattyúk húsz kútból szív­ják fel a napi szükségletet. | a 6000—7000 köbméter ío- : lyadékot. Az Alsó-Öreghegyen két és félezer köbméteres víz­tároló épült. Olyan magasan van, hogy ! a vizet akár egy húszeme­letes ház tetőteraszára is I felnyomja. És víz csak a csapból jön. I Még jól emlékeznek arra, ' hogy 1963-ban rendkívüli | volt a tél, szokatlanul erős esőzések voltak. A lakások- i ban látogatást tett a dom- J bókról lezúduló víz és a medréből kilépő Rákos-patak, i De mindez már régi em­lék, hiszen a mostani csa­tornák és védőgátak a leg­ádázabb időjárást is köny- I nyedén elviselik. I Esőelvezető csatornák és szennyvízcsatornák húzódnak ; végig a város alatt Szinte I elképzelhetetlen, milyen le- j hetett Gödöllő csatornahá- I lózat nélkül. Pedig sokáig hiányolta, hiszen az első nagy munkát, a gerincveze- ték építését 1964-ben kezd- : ték. De régen volt! Azóta a j haraszti részen új ipartelep | j létesült. A szépszámú ki- j | sebb üzem, meg a MÁVAUT I | és a TEFU közös javítóál- | lomása, telephelye itt ka- I j pott helyet. Berze János elhallgat. Is­mét a mában, az egyetemi faluban vagyunk. És Berze János helyesbít: — Amiről eddig beszél­tem, nagyrészt tiz év alatt megépül. Húsz év alatt még ennél is szebb lesz, gazda- 1 gabb lesz a városunk. De hogy pontosan milyen lesz? Nem tudom. . .. Nézze meg I húsz év múlva. (m. j.) — November 29-én tartja idei utolsó ülését a KPVDSZ Pest megyei közgazdasági bizottsága. Az ülésen Han­tos Ferenc, a bizottság ve­zetője számol be a kereske­delmi, vendéglátóipari és pénzintézeti dolgozók mun- kaverseny-mozgalmáról, a szocialista brigádok ered­ményeiről és a jövő évi versenyszervezési feladatok­ról. — Kétnapos tanácskozást tartottak a múlt hót végén szombaton és vasárnap Kecskeméten, a Népművelé­si Intézet képviselői öt megye — köztük Pest me­gye — népművelési vezetői, felügyelői és népi táncokta­tói. mm nap 1963. november 21, csütör­tök, Olivér napja. A nap kél 6.57 órakor, nyugszik 16.03 órakor. A hold kél 11.20 árakor, nyugszik 20.05 órakor. Várható időjárás: túlnyo­móan felhős idő, esőkkel. Erős délnyugati, később északnyugatira forduló szél. A nappali hőmérséklet csök­ken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH KADIÖ 8.10: Reggeli hangverseny. 8.55: Édes anyanyelvűink. 9.00? Iskola- rádió. 9.20: Magyar nóták. 10.10: A titok. 10.55: Orosz Júlia és Jámbor László énekel. 11.32: A civilizáció hatása az emberre. 12.15: Tánczenei koktél. 13.10: Hétfőtől szombatig. 13.45: Tiszán innen — Dunán túl. 14.10: Liszt- müvek. 15.05: Ősz húrja zsong. 15.30: Kovács Erzsi és Fred Froh­berg énekel. 16.10? Zenekari mu­zsika. 17.05: Tiszavirágok az elemi részecskék családjában. 17.20: Ma­gyar szerzők népdalfeldolgozásai­ból. 18.15: Ifjú Figyelő. 18.35: Ze­nés posta. 19.20? Otelló Négyfel- vonásos opera. 22.57: Sem emlék, sem varázslat. 23.00: Tánczene. 0.10: Éji zene. PFTÖFI RADIO 14.25: Emlékezés Prágára. 14.51: Garami László írása. 15.05: Mezei csokor. 15.30: Két elbeszélés. 15.51: Magyar szerzők kórusművei. 16.03: Könnyűzenei híradó. 17.05: Heti hangversenykalauz. 17.55: Ope. rettrészletek, 18.24: C-dur zongo­raverseny. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Régi ma­gyar dalok. 19.30: Két humoreszk. 19.55: Bartók művészi pályája. 20.25: Hitler Adolf útja a kancel­lári székiE. 20.35: Élőszóval — muzsikával. URH 18.40: Egy szerelem három éj­szakája. 19.00: Zenekari muzsika. 19.40: Alvó óriások. 19.55: Bartók művészi pályöja. 20.25: Tánczene. 21.10: Zágrábi lasztivál 1963. TFJÜKVIZIÖ 17.25: Hírek. 17.35: Beszélgessünk oroszul: Nvelvtanfolyant haladók­nak. 17.55: A Magyar Hirdető mű­sora. 18.05: Paletta. Kisdobosok és úttörők műsora. 18.40: Rajzolim­pia I. A természet szépsége. 19.00: Három kérdés. Válaszol: N. Fagyejev. a Kölcsönös Gazdasási Segítség Tanácsának titkára. 19.15: Telesport. 19.30: Tv-ílíradó. 19.45: Szép álmokat. gyerekek! 19.55: Mai vendégünk .. . Dr. Varga Je­nő. a Bá-s megyei Tanács vb- elnöke. 20.10: A jövő hét műsora. 20.20: Nagy nevettetők. Utyeszov- tól Rajkinig. 21.10- Maupassant novellái XI. A szegény kis tanár úr. Magyarul beszélő francia film. (Csak 14 éven felülieknek!) 21.35: Szülök. nevelők egvmás közt. Gyermekeink jövőjéről. 21.55: Hí­rek. Tv-híradó (ismétlés). — Tanácstagi beszámolók és fogadóórák. November 21- én az alábbi megyei ta­nácstagok tartanak beszámo­lót: U. Budai János Pócs- megyeren 18 órakor, Ben- csik István Szí gets zen t m ik- lóson 19 órakor, Mészáros József Tápiószeién 16 óra­kor, Csomós József Pilis- csabán 17 órakor, Bányai Pál Dunaharasztin 18 óra­kor, Menyhárt János Tó­almáson. Tanácstagi foga­dóórát tart: U. Budai Já­nos Pócsmegyeren 14 óra­kor, Pappert Ádám Üröm községben 17 órakor. — Pótfelvételi vizsgát tart a Budapesti Állat­egészségügyi Felsőfokú Me­zőgazdasági Technikumá­nak levelező tagozata de­cember második felében. Je­lentkezési határidő: decem­ber 15. — Cegléd szenzációja: a Dózsa Népe Termelőszövet­kezet egyik anyadisznaja 21 kismalacot hozott a világra. — Mozgó személyvonat alá esett és meghalt a ke­rekek alatt a Nyugati pálya­udvar külső H vágányán Kövesdi Ferencné 61 éves dunakeszi nyugdíjas asszony: Indulás után ugrott fel a szobi személyvonatra, meg­csúszott a lépcsőn, s ez okoz­ta halálát. — Megjelentek a ter­melőszövetkezetek állami támogatásáról szóló kor­mányhatározat végrehajtási utasításai. A most kiadott 3004/6 kormányhatározat uta­sításait a Mezőgazdasági Értesítő november 13-i szá­ma közli. — Arany János Toldijá­nak báb változatát novem­ber 23-án mutatja be a Fővárosi Állami Bábszínház Jékely Zoltán feldolgozá­sában. A díszleteket kü­lönleges módon, a középko­ri miniaturák szellemében oldotta meg a rendező. — Fényképkiállítást ren­dez a Csehszlovák Kultú­ra és a Magyar Fotómű­vészek Szövetsége Budapes­ten, a Népköztársaság útja 21. szám alatt, november 22-én. A megnyitót Stefan Tamás és Kálmán Kata, a Magyar Fotóművészek Szö­vetségének tagja tartja. — Luzsicza Lajos festő­művész kiállítását novem­ber 22-én délután fél 6- kor Csap Erzsébet művé­szettört énész nyitja meg a Csók Galériában. — öregek napját rendez november 29-én a vámos- mikolai szociális otthon ve­zetősége. Az ünnepségen a helyi kultúrcsoport is sze­repel. RADIC televízió tóinknak. — 15.20: Népi mu­zsika. — 16.10: A Gyermek- rádió műsora. — 16.50: öt­órai tea. — 18.15: Muzsikáló képeslapok. — 18.35: Az If­júsági Rádió műsora. — 18.55: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa énekel. — 19.00: A Bécsi Filharmonikusok Zenekara játszik. — 20.25: Családi kör­ben ... — 22.30: Verbunko­sok. népdalok, csárdások. — 23.05: Kamarazene. Petőfi rádió: 14.00: A Ber­lini Rádió ajándéktekercsei- ből. — 14.25: Könnyű dal­lamok. — 14.50: Aktuális műsor. — 15.05: Sosztako- vics: VI. szimfónia. — 15.40: Szép magyar novella. — 16.00: Operettrészletek. — 16.50: Iskolarádió. — 17.05: Radióegyetem. — 17.55: Ze­nes műsor. — 18.14: Az Ifjú­sági Rádió műsora. — 18.34: Liszt: Hat Paganini etűd. — 19.00: Mi történt a nagy­világban? — 19.15: Táncze­ne. — 19 40: Gazda szemmel hazánk mezőgazdaságáról. — 1.9.55: Édes anyanyelvűnk. — 20.00: Amerikai népdalok. — 20.20: Esti hangverseny. — 21.05: Könnyűzene. — 22.15: ,.Ö lámpafény, oly 6zép vagy.’-' Bogdán István írása. — 22.35: A Magyar Rádió és Televízió Énekka­rának műsorából. KEDD* NOVEMBER 26. Kossuth rádió: 8.10: Har­sán a khrtszó. — 8.50: Könnyűzene. — 9.40: Villa­nófényben: a téli felkészü­lés. — 9.45: Magyar szerzők kórusművei. — 10.10: Csalá­di körben ... — 11.45: Sok­szemközt ... — 11.50: Fú­vószene. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Szövetkezeti gazdatanfolyam. — 13.20: Operarészletek. — 14.10: Operettrészletek. — 14.40: Törvénykönyv. — 15.00: Ka­marazene. — 15.40: Asszony- szöktetés. — 16.10: Iskola­rádió. — 16.30: A Gyermek­rádió műsora. — 16.45: Szi- nes népi muzsika. — 17.23: Rádióiskola. — 18.15: Jo­sephine Baker énekel, a Chackesfield Zenekar ját­szik. — 18.45: Esti dalok. — 19.00: Bach: n. szvit. — 19.25: A Szabó család. — 20.25: A Stúdió 11. játszik. — 20.40: Beniamino GigH énekel. — 21.02: Búcsú a gyalogostól. — 21.44: Bar­tók: Táncszvit. — 22.15: Mai szemmel. — 22.25: Közvetí­tés a Zeneművészeti Főis­kola nagyterméből. — 23.15: ményképek. — 17.25: Hang­verseny az Opera útja című műsor hallgatóinak. — 18.15: Afrikai vagyok. —■ 18.35: Magyar fúvósmuzsika. — 19.00: Mi törént a nagy­világban? — 19.15: A három testőr. — 20.02: Sibelius fesztivál, 1963. — 20.50: Üj versek. — 21.40: Népi mu­zsika. — 22.25: A hipochon- der utazása. Elbeszélés. — 22.35: Tánczene, SZERDA« NOVEMBER 27. Kossuth rádió: 8.10: Köny- nyűzene. — 8.50: A pénz nem számít. — 9.10: Rádió­egyetem. — 10.10: A Gyer­mekrádió műsora. — 10.20: A szegedi Ságvári Endre Gimnázium vegyeskara éne­kel. — 10.50: Villanófény­ben: a téli felkészülés. — 10.55: Időszerű nemzetközi kérdések. — 11.05: Két ope­ranyitány. — 11.25: A Sza­bó család (ismétlés). — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Válaszolunk hallga­tóinak. — 13.15: A New York-i Filharmonikusok Ze­nekara játszik. — 14.10: Mario Lanza filmdalokat énekel. — 14.23: Lányok, asszonyok ... — 15.00: Ope­rarészletek. — 15.40: Nyelvi kacalok. — 16.lo: Könnyű­zene. — 17.00: Heves megyei műsor. — 18.15: Tánczene. — 18.40: Szép ez is! Koszorú és kalpag. — 19.00: Székely Mihály felvételeiből. — 19.34: Adagio és scherzo. — 20.25: Rivaldafényben. — 21.20: Élők és holtak. Foly- catásos rádiójáték. — 22.40: Brahms: Német requiem. Petőfi rádió: 14.00: Mad­rigálok. — 14.25: Népi mu­zsika. — 15.05: Galagonya. — 15.20: Tánczene. — 16.10: Is­kolarádió. —* 16.25: Barokk muzsika. — 17.05: 15 éves a Pénzügyőrzenekar. — 17.35: Orvosi tanácsok. — 17.40: Hirdetőoszlop. — 18.00: A KISZ Központi Művész- együttes énekkarai énekel­nek. — 18.15: Rádió-szabad­egyetem. — 18.40: Könnyű­zene. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: Né­pi muzsika. — 19.50: Erő­müvek a Dunán. — 20.00: A Weiner vonósnégyes nyil­vános hangversenye a stú- rlióban — 21.05: Magyaror­szági útiképek. — 21.45: Opei ettrészletek. 2 Totóeredmények. Időiárásjelentés. — 11.59: Pontos időjelzés. - 2 — Utána: Hírek. Időjárás jelentés. — 12.57: Vidéki színházak 9.59: Pontos időjelzés. — 10.00: Hírek. $ 12.00: Déli harangszó. /. 0 Időjárásjelentés. — 16.00: Hírek. — 17.56 — 18.00: Hírek. Időiárásjelentés. — krónika. Időiárásjelentés. — 22.00:. Himnusz. — Utána: Vízjelzőszoleálat. PETŐFI RÁDIÓ: 5.00—8.00: Reggeli zene. — Közben: 6.10: Torna. — 6.30: Hfrék. 4 műsora. — 14.00: Hí- ^ Műsorismertetés. — 17.59: Pontos ^ 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — g 24-00: Hírek. Idő jár ás jelentés. — > 1 ^ 20.00: Esti £ 0.30: Hirnr y, PETŐ* . _______ utwu___oiwvi í(VUVj ___ ____M______ w_#___ __cti _________r 4 Idő járási elentés. — 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 8.05: Műsorzárás. — 13.50: Ide- íj y gén nyelvű vlzielzőszoigálat. — 14.T0: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.00:. 19.00:. 2 V. 21.00:, 23.00: Hírek. Idő járás jelenti». 2 V / ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\>\\\\\\\\\\\vv\\\\\\\\\\\\\\\\^^ nagyvilág mezőgazdaságá­ról. — 10.55: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. — A szünet­ben: Gondolatok filmekről. — Kb. 12.50: Magyar hír­Látogatás a Filozófiai Inté­zetben. Beszélgetés. — 21.00: Operetthangverseny. — 21.50:' Edwin Fischer zongorázik. — 22.30: Tánczene. A TELEVÍZIÓ műsora CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 28. Kossuth rádió: 8.10: Rossi­ni operáiból. — 8.55; Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Isko­larádió. — 9.20: Könnyű dallamok. — 10.10: Ali baba és a negyven rabló. Mese­játék. — 10.55: Villanófény­ben: a téli felkészülés. — 11.00: Zenekari muzsika. — 11.32: Rádió-szabadegyetem. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Szövetkezeti gazdatan­folyam. — 13.20: Nótacso­kor. — 13.45: A Magyar Rá­dió és Televízió Gyermek- kórusa énekel. — 14.10: Hétfőtől szombatig. — 14.45: Gazdasági könyvespolc. — 14.55: Opera részi etek. — 15.40: Albánia nemzeti ün­nepén. — 16.10: A Rádióis­kola hallgatóinak. — 17.06: Szvjatoszlav Richter zongo­rázik. — 17.40: „Szám jel táv­irat valamennyi magyar ki­rályi követségnek.” Elő­adás. — 18.15: Népi muzsi­ka. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Könnyűzenei híradó. — 20.25: Bach—Mozart—Bar­tók ciklus. — Kb. 21.20: Leg­kedvesebb verseim. — 22.15: Operettrészletek. — 23.12: A csodagyerek. — 23.30: Népi muzsika. Petőfi rádió: 14.25: Tánc­melódiák. — 15.05: A Gyer­mekrádió műsora. — 15.21: Zenekari muzsika. — 16.26: Fúvószene. — 16.50: Mi a feladat? — 17.05: Tánczene. — 17.38: Liszt utolsó rap­szódiáinak jövendölései. Előadás. — 18.10: Találkozás egy távoli délkörön. — 18.40: Az első szívdobbanás. Ope­rettrészletek. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? —* 19.15: A Zeneművészeti Fő­iskola énekkarának hang­versenye a stúdióban. 19.40: Ikarosz szárnya. Drá­mai legenda. — 20.52: Csár­dások. — 21.05: Hitler Adolf útja a kancellári székig. — 21.15: Zenés est Kozma Jó­zseffel PÉNTEK. NOVEMBER 29. Kossuth rádió: 8.10: Vil­lanófényben; a téli felké­szülés. — 8.15: Tánczene. — 9.00: Kövek és kalendáriu­mok. — 9,15: Chopin-zon- goraművek. — 10.10: Az óvo­dások műsora. — 10.30: Ope­rettdalok. — 10.59: Lottó­eredmények. — 11.D0: Ősz húrja zsong. Versek. — 11.25: Zenekari muzsika. — 12.15: Népi muzsika. — 12.50: Iskolarádió. — 13.05: A vidéki színházak műsora. — 13.08: Operarészletek. — 13.45: Gazdaszemmel a nagy­világ mezőgazdaságáról. — 14.10: Tánczene. — 14.29: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.45; Délutáni frissítő. — 15.40: Istennő alkonya. — 16.10: Lalo: Spanyol szim­fónia. — 16.45: Világgazda­sági híradó. — 17.00: ötórai tea. — 18.15: Magyar nép- költészet — magyar népda­lok. — 18.35: Jugoszlávia nemzeti ünnepén. — 19.05: Galina Visnyevszkája. Nico­lai Gedda és Tito Gobbi énekel. — 20.23: Rokonok. Rádiójáték. — 22.20: Köny- nyűzene. — 23.14: Zenekari muzsika. Petőfi rádió: 14.25: Kama­razene — 15.05: Vasaltnad- rágosok. — 15.25: Operarész­letek. — 16.10: Könnyűzenei híradó. — 17.05: Bach-orgo- naművek. — 17.33: Az Ifjú­sági Rádió irodalmi műsora. — 18.00: Fúvósátiratok. — 18.15: Ismeretterjesztő elő­adás. — 18.30: Bécsi vér. Részletek Strauss operettjé­ből. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: Ma­gyar muzsika. — 19.40: Lát­tuk, hallottuk... — 20.00: Bartók művészi pályája. — 20.30: Utazás muzsikával. SZOMBAT. NOVEMBER 30. Kossuth rádió: 8.10: Lá­nyok. asszonyok ... — 8.30: Dallal, tánccal a világ kö­rül. — 9.05: Villanófényben: a téli felkészülés. — 9.10: Zenekari muzsika. — 9.54: Előfordul, hogy ... — 10.10: Rivaldafényben. — 11.05: Csatlakozás 13.09-kor. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Czine Mihály könyv­szemléje. — 13.15: Fehér Sándor népi zenekara ját­szik. — 14.10: Operakórusok. — 14.35: Ifjúsági Magazin. — 15.00: Könnyűzene nyug­díjasoknak. — 15.20: Zeng­jen dalunk. — 15.50: Hét nap a külpolitikában. — 16.10: Hétvége... — 18.10: Gondolat. — 18.50: Schubert: V. szimfónia. — 19.20: Népi muzsika. — 20.25: Amiről nem beszélünk . .. Politikai kabaré. — 22.15: Táncoljunk! Petőfi rádió: 14.25: Tudó­sítás az ENSZ-ből. — 14.40: Népi muzsika. — 15.05: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 15.20: Operettrészletek. — 15.59: Hold a Tisza felett. Rádiójáték. — 16.55: Orvosi tanácsok. — 17.05: Dőry Zol­tán, Kertész Lajos és Hepke Péter hangversenye a stú­dióban. — 17.47: Turisták öt­perce. — 17.52: Könnyűze­ne. — 19.05: Tudósaink arc- képcsarnoka. — 19.20: Mo­zart: Figaro házassága. — Az I. felvonás után: An- teusz. Illyés Gyula verse. — A n. felvonás után: Szín­házi élet Győrött. VASÁRNAP, DECEMBER 1. Kossuth rádió; 8.10: Ope­rarészletek. — 9.05: Édes anyanyelvűnk. — 9.10: Mu- kica az iskolában. Rádiójá­ték gyermekeknek. — 10.00: Szivárvány. — 11.56: Hall­gatóink figyelmébe! — 12.15: Tánczene. — 13.4D: Van új a nap alatt! — 14.00: Mű­vészlemezek. — 14.45: Üj művévé] jelentkezik Csaná­di Imre. — 15.00: Könnyű­zene. — 16.07: Üj Zenei Új­ság. — 16.42: Operettrészle­tek. — 17.05: Olvasónaplóm­ból . . — 17.20: Adám Jenő népdalfeldolgozásaiból. — Kedd, november 26. 17.20: Hírek. — 17.30: Há­zunktája... — 17.35: Kuk­kantó. — 18.25; A balett mesterei. — 19.30: TV Hír­adó. — 19.45: Szép álmokat, gyerekek! — 19.55: Gencsy Sári énekel. — 20.10: A nagy Fiamarion. Magyarul beszé­lő angol film. 14 éven felü­lieknek. — 21.25: Amiről be­szélnek ... — 21.45: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Szerda, november 27. 9.30: Mezőgazdasági szak- filmműsor. Jó tanácsok az aprómagtermesztéshez. — 10.D0: TV Híradó (ismétlés). — 10.15: A nagy Fiamarion (ismétlés). — 11.30: Babák és bábuk. Magyar kisfilm (ismétlés). — 17.45: Hírek. — 17.55: Utolsó posta: Szenna. Kisfilm. — 18.15: Elmondja a bevezetőt. Csehszlovák rajzfilm. — 18.30: Világszín­vonal. Hogyan mérjük a termékek világszínvonalát. — 18.55: Szép álmokat, gye­rekek! — 19.05: Makrancos hölgy. Közvetítés a Békés­csabai Jókai Színházból. — A közvetítés I. szünetében: TV Híradó. — A II. szünet­ben: Bemutatjuk a színhá­zat. — Kb. 21.45: Egy tenger — tíz ország. Boldizsár Iván előadása. — 21.55: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Csütörtök, november 28. 17.45: Hírek. — 17.55: Be­szélgessünk oroszul. — 18.15: Kicsinyek műsora. — 18.45: Jugoszlávia nemzeti ünne­pén. — 18.55: A jövő hét műsora. — 19.05: Telesport. — 19.20: Az orvos válaszol... A téli öltözködésről. — 19.30: TV Híradó. — 19.45: Szép álmokat, gyerekek! — 19.55: Szása. Magyarul be­szélő jugoszláv film, 10 éven felülieknek. — 21.25: Kerek- asztal-beszélgetés labdarú- gósportunk időszerű kér­déseiről. — 21.55: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Péntek, november 29. 9.40: TV Híradó (ismétlés). — 9.55: Telesport (ismétlés). — 10.10: Szása Magyarul beszélő jugoszláv film (is­métlés). — 11.40: Utolsó pos­ta: Szene (ismétlés). — 12.00: A jövő hét műsora. Szombat, november 30. 17.35: Hírek. — 17.45: Üj tervek — új diplomák. Az Építőipari Műszaki Egyetem új diploma terveiről. — 18.25: Tudós az Ezeregyéjszaka földjén. Dr. Germanus Gyu­la. — 18.55: Brazíliában. Nyugatnémet kisfilm. — 19.15: Duna menti óriások. Város a Naszály tövében. — 19.30: TV Híradó. — 19.45: Hétről hétre... — 19.55: Szép álmokat, gyerekek! — 20.05: Lemezalbum. — 20.40: így írunk mi.. . Az Irodal­mi Színpad műsorából. — Kb. 22.10: Hírek. A TV Hír­adó ismétlése. Vasárnap, december 1. 9.45: Szomszédok. Tv-báb- játék (ismétlés). — 10.20: Cooperíield Dávid. Angol ifjúsági filmsorozat. I. rész. — 10.55: Fiatal szólisták koncertje. Az Intervízió mű­sora Kievből. — 11.45: Négy- szemközt a műalkotással. Előadó: Pemeczky Géza művészettörténész. — 17.10: Mezőgazdasági szakiilmmű- sor. Korszerű gyümölcster­mesztési módszerek. — 17.40: A Magyar Hirdető műsora. — 17-50: MAFC—Honvéd ko­sárlabda-mérkőzés közvetí­tése a Sportcsarnokból. — 19.20: Esti beszélgetés. — 19.30: TV Híradó. - 19.50: Szép álmokat, gyerekek! — 20.00: Vasárnapi vers. — 20.10: Nagy siker volt. . . Valahol Európában. Magyar film (ismétlés). — 21.45: Egy kis könnyűzene. —■ 22.05: Telesport. — 22.25: Hírek. A TV Híradó ismétlése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom