Pest Megyei Hirlap, 1963. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-10 / 34. szám

Negyven év Kedves vendégek Monoron Nagyot köszönünk egymás­nak, hiszen talán egy évtize­de is min annak már, hogy majdnem naponként találko­zunk. Most azonban rövid időre megállunk, s ez alatt a rövid idő alatt megtudom, hogy Galcsik Ferenc, az én régi jó ismerősöm, 40 éve dolgozik ugyanazon a helyen a Kőbanyai Lamport Zo­máncművek Gergely utcai te­lepén. — 1923 január 14-én két­százan álltunk a gyár kapuja előtt, s egyedül csak engem szántottak. Mert nekem jó protekcióm volt. Akkor bi­zony protekció kellett még ahhoz is, hogy valaki segéd­munkás lehessen. — A csapongó fantázia egy apró vörös arcú emberke előtt áll meg. Ez volt a főnö­köm. Gumitalpú cipőben járt mindig, hogy ne halljuk lép­teit. Ha valakit rajtakapott, hogy a bűzös, olajfoltos gé­pek között harapott egyet — mert koránkelő vidéki em­ber volt jó része —,' már mondta is: „Maga gyomorba­jos, azok szoktak napközben enni!” És ha ez még egyszer előfordult, megismétlődött, szombaton a fizetés mellett ott volt a munkakönyv is. Ma fényes, tiszta ebédlőnk van és ' büfé, ahol válogathat az em­ber, ha reggelizni akar. Így télidöben befagyott a víz a műhely sarkában álló vödör­ben. Ott öblítettük le a port, a piszkot, ha indultunk haza­felé. Ma jól fűtött mosdók, zuhanyozók várnai» munka után. — A 25 éves jubileumon heten álltunk a pulpituson. Most azonban, amikor a 40 évet ünnepeltük, már csak egyedül maradtam. A töb­biek elmaradtak, széthullot­tak. Elmúlt, mint minden. Azért szívesen újra kezde­ném ... Kiss Sándor Mint arról lapunk más helyén beszámolunk, Tausz Jáno; belkereskedelmi miniszter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja és Cservenka Ferencné, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának első titkára, a Központi Bizottság tagja, péntek dél. után rövid látogatást tett Monoron. Képünkön a látogatás egyik mozzanatát örökítettük meg. Tausz elvtárs válaszol a járási vezetők kérdéseire (Foto: Kútvölgyi) ISMERETTERJESZTŐ MUNKA MAGLÓDON Maglódon nagy gondot for­dított a községi népművelési bizottság a dolgozók oktatásá­ra a múltban is, most is. Egy­séges, összehangolt terv sze­rint folyik a különböző okta­tás. A dolgozók iskolájában általános iskolai szinten fo­lyik a tanítás, a gépgyárban munkásakadémia indult, a bejáró dolgozók részére a nyaralói iskolában folyik elő­adássorozat. A gépgyári, ter­melőszövetkezeti, a területi KISZ-szervezeteknél is indul e héten az oktatás. Egyes területeken, ahol ed­dig kevesebbet törődtek a tervszerű munkával, szintén megindul az ilyen irányú te­vékenység. A nőtanács e hé­ten kezdi meg előadássoroza­tát, ugyancsak megindul az Választói nagygyűlés MHS-en belül a tartalékos tisztek továbbképzése, a szü­lők iskolája is. Nem hallunk azonban sem­mit a termelőszövetkezetben szervezett, munkáról, a sport- egyesület ilyen irányú tevé­kenységéről. A mozi vezetőségével a nép­művelési vezetőknek igen jó a kapcsolatuk, így semmi aka­dálya annak, hogy egy-egy is­meretterjesztő előadást a mo­ziban tartsanak, s a szemlél­tetéshez felhasználjál! a fil­met is! Nem egyforma a szervezés» Ezen sürgősen változtatni kell. Volt olyan ismeretterjesztő előadás, amelyen 250 fő jelent meg, de volt olyan is, ame- lyikét ennél sokkal kevesebb j ember nézett meg. Hol a hi- 1 ba? Szervezzünk minden elő­adást közösen, ami nem az egyes szerv szakfeladata, s ak­kor lesz minden esetben hall­gatóság! —“í® Vecsésen (Tudósítónktól) Mintegy 250 főnyi tömeg előtt tartotta meg választási beszédét péntek délután Hö- römpö József országgyűlési képviselőjelölt. Elöljáróban el­mondta: a vecsési elvtársak határozott kívánságára jött el, s ezután gyakrabban fordul meg a községben. Eddig a ki­sebb községeket látogatta és segítette, most, mivel már nyugdíjas, sokkal több ide­je lesz, s többször fordul meg Vecsésen. Terve, hogy a Halmi-telepi részen is értekezzék a választókkal, fogadónapot tart majd, és a törvényes keretek között segít megoldani a felmerülő prob­lémákat. Ezután a választások jelen­tőségéről beszélt, majd ismer­Kisgyülés a Munkásőr utcai iskolában Lelkes Béla megyei tanács­tagjelölt a monori Munkásőr utcai általános iskola igazgató­ja az egyik zsúfolt tanterem­ben beszélget a választókkal. A közvetlen szeretetteljes han­gulatból rögtön kitűnik, hogy a jelenlevő választók mind­mind a tanulók szülei, akik a megyei tanácstagjelöltben a bizalommal és szeretettel kö­rülvett igazgatót látják. Ilyen keretek között folyik a meg­hitt. közvetlen hangulatú be­szélgetés. Fülöpp Istvánná, Szálai Istvánná és még néhá­Ülésezett a TIT járási elnöksége A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat monori járási elnöksége ülést tartott, melyen Pápay Iván csoportvezető a vecsési csoport lelkes és ered­ményes munkájáról, valamint a vecsési Zöld Mező Tsz pat- ronálása keretében megrende­zett 14 tsz-akadémiai előadás tapasztalatairól számolt be. Az előadások látogatottak, nívó­sak és tartalmasak voltak. Egy-egy előadáson átlag 30— 40 hallgató vett részt. Dr. Baltigh Előd, a TIT já­rási elnöke, örömmel állapí­totta meg. hogy a járás 9 köz­ségében annyira megerősödött a szervezet, hogy önálló cso­portokat lehetett szervezni. Ezeknek a csoportoknak veze­tette az elmúlt négy év alatt elért eredményeinket. Van tennivaló bőven az el­következő négy év alatt is — mondotta Hörömpő elvtárs. Amikor február 24-én a vá­lasztók az urnák elé járulnak, hogy leadják szavazatukat, ne tekintsék befejezettnek mun­kájukat. Továbbra is segítsék képviselőiket, tanácstagjaikat, hogy azok minél eredménye­sebb munkát végezhessenek. Hörömpő József elvtárs be­számolóját tapssal köszönték meg a részvevők. A Hazafias Népfront részéről Krascsenits Jenő elvtárs zárta be a nagy­gyűlést, s kifejezte reményét, hogy több ilyen élményben lesz része a vecsési választók­nak az elkövetkező négy év alatt. Egy ifjú olvasó levele: DÉLUTÁN A KORCSOLYAPÁLYÁN Minden délután a kistó fe­lől vidám lárma hallatszik. A tó jegét ellepi a környékbeli gyermekek serege. A legtöbb­jének a lábán korcsolya van. Vidáman fogóznak, rohangál­nak. Az Ady-iskolások ké­szülnek a korcsolyaversenyre, ami most lesz a napokban. Sokan elesnek, de oda se ne­ki. Felugranak, és vidáman, nevetve siklanak tovább. Jó most nekik! Az idén kikorcso­lyázhatják magukat, mert jó hideg van. Egy hiba azért mégis van. Egyről megfeled­keztek a fiúk és lányok. Jó lesz egy kicsit félretenni a korcsolyát, és elővenni a könyvet. Ilyenkor nagyon könnyen becsúszik egy-két rossz osztályzat a félévi érte­sítőbe. Félév után is lehet korcso­lyázni. Inkább most kell ta­nulni, mint később bánkódni. Piszárszki Ferenc Sportjegyzet Részlet egy levélből Bár mé? a tél derekam vagyunk, a maglód! sportolók — és a szur­kolók — már a következő labda­rúgó-szezonra gondolnak, illetve csak álmaik vamnak. Hogy mi lehet a labdarúgók ál­ma? Megnyerni a bajnokságot, sok gólt rúgni az elleni-élnek. A mag- lódiaké nem ez. Úgy mutatkozik, hogy az április 7-én induló idény­ben nem tudnak indulni. No. de nem vágok a dolgok elébe. Min­dennek az okát megmagyarázza a következő részlet, a Maglód! KSK leveléből, amit nagyobb sport­szervezetekhez intéznek. íme a részlet: „A tavaszi forduló kezdete előtt vagyunk, szeretnénk újra rúgni a labdát, de nines! Sportszereink száma majdnem a játékosok szá­mával egyenlő, és oly rongyosak, hogy azok viselésének szégyené­nél csak a labdarúgás Iránti sze­retetünk nagyobb. Nadrágjaink foltossága nem lenne baj. mert olyanokban lehet még játszani, de a használattól már annyira ko­pottá váltak, hogy már mosni sem leheíV* Ez csak egy kis részlete a le­vélnek. de ez mindent megmagya­ráz és elegendő annak a megérté­séhez. mit kémek a maglódi spor­tolók más sportszervezet éktől Egy-két használt cipőt, labdát és más felszerelést. Mindezek elgondolkoztatják az embert főleg a sportvezetőket. Valamit tenni kéne. itt több mint jóindulat, a segíteni akarás hiány- ! zák. Szemes Mihály « nyan a „tanú lópár’‘-mozga­lom intézményesítését; mások az iskola továbbfejlesztését kérik. Lelkes Béla mint megyei ta­nácstagjelölt nyomban kész­séges segítőtársat is kapott özvegy Zsíros Benőné szemé­lyében, aki járási tanácstag­jelölt és az iskola szülői mun­kaközösségének elnöke. Mint régi munkatársak a jövőben is együtt kívánnak dolgozni, és a szülőkkel való együttműkö­déssel kívánják ezt az iskolát és ezt a községet szolgálni. tőjéül Gyomron Furuglyás Gé­zát, Maglódon Gyenes Józse­fet, Mendén Jancsó Gábort, Monoron Pásztor Antalt, Pili­sen Reis Józsefet, Tápiósápon Horváth Jánost, Tápiósülyön Lukács Erzsébetet, Üllőn Ma­rói? Józsefet, Vecsésen Pápay Ivánt jelölte ki az elnökség. Az 1962. évben végzett tevé­kenységről Földváry György, a TIT járási titkára számolt be. A járásban 498 előadást tartottak, ebből Monoron 114 hangzott el. A hallgatóság szá­ma meghaladta a 30 ezret, át­lagban tehát a tavalyi 52-vel szemben egy-egy előadáson 60 —65 hallgató vett részt. (—ty) V. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM 1963. FEBRUÁR 10, VASÁRNAP Készüljünk fel a belvíz- és a helyi vízkárok elhárítására A járási tanácson február 7-én a községi tanácsok vb- elnökeinek, a termelőszövet­kezetek elnökeinek, tűzoltó- parancsnokainak, valamint a vízügyi igazgatóság képvise­lőjének jelenlétében értekez­letet tartottak. Az értekez­leten megbeszélték mindazo­kat a feladatokat, melyeket a rendkívüli időjárás követ­keztében a leesett hómeny- nyiség miatt meg kell ten­ni annak érdekében, hogy községeink belterületén és a határban is a vízkárokat el­hárítsuk. A 10/1955. minisz­tertanácsi rendelet szabá­lyozza mindazokat a felada­tokat, melyeket elvégezni a községi tanácsok kötelessége. A községi tanácsok vala­mennyien elkészítették, vagy most készítik a közerő ki­állítási terveket. melyben pontosan meghatározzák a feladatokat. Eszerint a ter­melőszövetkezetekben külte­rületi vonatkozásban, és a községek belterületén is a munkaképes lakosság köréből a védekezés szervezetté té­tele érdekében brigádo­kat kell szervezni. Ezen brigádok vezetői a le­hetőség szerint a helyi ön­kéntes tűzoltó testület tagjai. A brigád vezetőket és tagjait a községi tanácsok kötelesek kioktatni feladataikról. Úgy gondoljuk, hogy járá­sunk valamennyi dolgozója, látva a rendkívüli időjárás miatt felmerülhető veszélyt, a vízkárok elhárítása érdeké­ben a reá bízott feladatot azonnal, áldozatikészséggel, a lakosság vagyonának, a ter­melőszövetkezetek közös va­gyonának védelme és a víz­károk által még előidézhető, más jellegű károk elhárítá­sa érdekében el fogja látni. Természetesen, ahhoz, hogy a vízkárokat elhárítsuk, nem elegendő csupán egy hirte­len olvadás esetén szervezet­ten, minden emberi és anya­gi erőt mozgósítani, hanem szükséges már most is elvé­gezni a víz lefolyását biz­tosító munkát. így minden egyes községi lakost felhív­tunk arra, hogy a a háza előtt a hótól az árkot tisztítsa meg, az átereszek jégtől való men­tesítésével a víz lefolyását biztosítsa. Ezt tegye meg mindenki, mert egy-egy ha­nyagság is nagy károkat okozhat, ha a víz lefolyását nem biztosítják. Azt hiszem, teljes mértékben egyetért já­rásunk lakossága azzal, hogy a hóeltakarítási munkát el nem végzőkkel szemben a községi tanácsok eljárást in­dítsanak, és a közösség érde­kében rászorítsák a munkák elvégzésére. Szükséges, hogy a mezőgazdasági területén is, a vizek lefolyását biztosítsuk, mert sok esztendei tapasz­talat azt bizonyítja, hogy egyes esetekben csak néhány kapavágással is biztosítani le­hetett volna a víz lefolyását, de még ezt is elmulasztották. Felkérjük járásunk vala­mennyi lakosát, hogy kí­sérje figyelemmel a belvizek alakulását, és szükség esetén azonnal, saját maga erejével lásson hozzá azok elhárítá­sához, ugyanakkor kérje a községi tanács vezetőinek in­tézkedését is a vízelháritás szervezett végrehajtása ér­dekében. Ismerje fel járá­sunk valamennyi lakosa a he­lyi vízelhárítási feladatok fon­tosságát és ne tűrje, hogy bárki ré­széről okozott hanyagság nagy károkat okozzon. A lakosság összefogásával, szervezett irányítással, a most azonnal végrehajtandó hóel­takarítási, árok- és áteresz- tisztítási munkák elvégzésé­vel, eredményesen tudjuk felvenni a küzdelmet a víz­károk elhárítására. Fogd Mihály, a járási tanács titkára Társas táncverseny a kulturális szemle keretében A Sziklai Sándor kulturá­lis seregszemle keretén be­lül megrendezésre kerül a járásban is a társas tánc­verseny. Ezzel kapcsolato­san Nicki Lajos tánctanár' a következőkről tájékozta­tott: — Helyi viszonylatban már­cius hónapban kerül sor a versenyekre. Az első három helyezést elérő táncospár vesz részt a területi (nagyká- tai és monori járás együtt) versenyen, amely április hónapban kerül megrendezés­re. Innen ugyancsak a há­rom első helyezett jut to­vább a május 19-i megyei versenyre. Az első három he­lyezettet díjazni fogják. A versenyen mindenki részt vehet, aki nem hivatásos táncos. A zsűriben pedagó­gusok és szakemberek vesz­nek részt. Pontozásnál az íz­léses és szép táncolás mel­lett a kultúrált magatartás is fontos szerepet játszik. Rétvári Gyula, a járási ta­nács művelődési osztályve­zetője igen nagy nevelési le­hetőséget lát a társas tánc- verseny előkészületeiben és reméli, hogy a táncklubok megalakulását is elősegíti a járás községeiben. Rétvári elvtárs közölte, hogy a táncverseny végén a járási művelődési ház a monori Vi­gadó Étterem melletti nagy­termében nagyszabású bált rendez, melyet a táncver­seny győztesei nyitnak meg táncukkal. A versennyel kapcsolatos részletes felvilágosítás, elő­képzés, benevezések a helyi KISZ-szervezetekben és a művelődési otthonokban esz- közölhetők. Róth Mihály Pillanatkép a vecsési Zöld Mező Tsz-ből Sárgarépát szednek fel a veremből a kertészeti dolgozók 'Foto: Kútvölgyi) GÁZ ügyben folytatott beszélgetést a na­pokban munka­társunk a monori gáztelep vezető­jével. A beszélge­tés végén mind­ketten annak a reményüknek ad­tak kifejezést, hogy a régóta esedékes újabb gázszállítmányra nem kell sokat várakozni. A re­mény még ilyen gyorsan ritkán teljesült: amíg munkatársunk cikke úton volt a nyomdába, a gáz már úton volt Monorra, s mire a cikk megjelent, a gázszállítmány már ki is fogyott. A cikk vé­ge ismét aktuálissá vált: ismét várjuk az újabb szállítmányt, reméljük, nem késik sokáig. — A monori nőtanács közli, hogy a már korábban meghir­detett, de a választási előké­születek miatt elmaradt éves beszámolójukat február- 13-án, szerdán este 6 órakor tartják meg a községi tanácsteremben! — A gombai Uj Élet Tsz zárszámadó közgyűlését hol­nap, hétfőn délelőtt 9 óraikor tartják meg. — A honvédségi kultúrcso- portok részvételével ma este műsoros est lesz a péteri mű­velődési házban a szülői mun­kaközösség rendezésében. — Nagy Imre öttusázó olim­piai bajnok élménybeszámolót tart a járási sporfakadémia hallgatói részére Monoron, a községi tanácson, kedden este 6 órakor. — Ügyeletes orvos Monoron i dr. Péterffy Gusztáv, Gyöm- i rőn dr. Szekeres Sándor. Levél a szerkesztőséghez. „Vecsés Község 150 éves t— I Jubileumi Emlékkönyv” című kiadvány 99. oldalán sajtóhiba I miatt kimaradt Csicamá-nyi j Jenő volt igazgató. Klotz Mi- I hályné. Csintalan Gusztáv és Kiss Géza nevelők neve. Az érintett iskolákkal kapcso­latos adatokat nem a jelen­legi igazgatók szolgáltatták. Kérjük, hozzák ezt az olva­sók tudomására. Hallos Kornél igazgató Bogár Ferenc igazgató “ Szewczyk Edét nevezték ki a termelőszövetkezetek kö­zös építkezési vállalkozásának igazgatójává. MAI MŰSOR cunwl. urumoa: oa razsfesze*c. Gyömrő: Fagyosszen ötödik üffyosztált Maglód: A 7. állomáson. Mendr JVifcima. Monor: A harmadik fit Maimé: Hi varian látogatók. H Francia nő és a szerelem fszélesl Nyáregyháza: Pesti háztetők. Pi Iván gyermekkora. Matiné Ösvény a hegyekben. Tápiósáp Amikor a fák még nagyok vol tak. Úri: a rendőr. Üllő: Bolon dós halászfaOu. Matiné: Jéekirál.v nő. Vasad: Malachiás csodái a. Ve esés: Elcserélt randevú. Matiné Lámpaláz. H: Keserű szerelőn (széles). TIT-előadások Bcnye (ll-én. 19 óra, kultúrott­hon). Szövetkezeti téli esték: Há­ború és béke. Csévharaszt (ll-én, 18 óra. kul­túrotthon). Nők akadémiába: Az MSZMP VIII. kongresszusa. Elő­adó: Vidra József. Gyömrő (ll-én. 17 óra). Vecves- mnri ICtsz sorozata: Műanyagok felhasználása a cipőiparban. Elő­adó: Marton Dezső. . Magflód (ll-én. 18 óra. nyaralói iskola), a cigány lakosság soro­zata: az ésszerű táplálkozás. Elő­adó: dr. Télessy Józsefné. Péteri (ll-én. 18 óra. Rákóczi Tsz). Termelő« zö vei kezeli akadé­mia: A társadalmi tulaidon védel­me. Előadó: dr. Kazay László. Pilis (ll-én. 15 óra), a Szolgálta­tó Ktsz, sorozata: Tudnivalók a nyugfdíiról. Előadó: dr. UpoT Gyu­la. Üllő ui-én. 19 óra. vasu+asszak- szervezet klubhelyisése). Vasutas- f szakszervezet sorozata: Népdalok a víMe? minden táláról. Előadó: Vale-ntsik István. I Vasad (ll-én. 19 óra. mezőgazda- sági szakiskola). KISZ ifiúsási akadémia: Mi a haza. mi a hazá­vá*? Film: Hetedik kereszt. Elő­adó: Kovács Gvuláné. Járási művelődési ház: Csárdás- királynő' fáz A1 la mi Dérvnó Szín­ház előadása, este 7 órakor).

Next

/
Oldalképek
Tartalom