Pest Megyei Hirlap, 1962. december (6. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-28 / 302. szám

Sporfturmix — díjkiosztóval A gumiasztal-bemutató egyik érdekes gyakorlata Kedd délután a Sportcsar­nokban a MUOSZ sportújság­írói szakosztálya és az MTST titkársága jól sikerült zenés műsor keretében tartotta meg „az év legjobb sportolóinak” ünnepélyes kihirdetését és ju­talmazását. Szombathy István, a sport- újságíró szakosztály titkára ol­vasta fel az eredményeket, majd Siklósi Norbert, a MUOSZ főtitkára és Lukács László, a sportújságírói szak­osztály elnöke adta át az érté­kes serlegeket, emlékvereteket és okleveleket Pólyák Imré­nek, Egervári Mártának és a vízilabda-válogatottnak mint az év legjobb sportolóinak, va­lamint a helyezetteknek. Ezt követően került sor a zenés műsorra, amelyben sportbemutatók is szerepeltek. Jól sikerült az I. kerületi mű­vészi tornászok, a kardvívók, kerékpárosok, a válogatott tor­nászok és a labdarúgók bemu­tatója. Egervári Márta úszónő, 1962. év legjobb magyar női spor­tolója (MTI Fotó) Kicsi a rakás... Nagy sikert aratott a nchézatléták, a birkózók rugbymérkőzése. Ennél az akciónál sikerült kétvállra teríteni a nehézsúlyú Kozmát. Háttal a ceglédi Reznák Iáható, aki a feketemezes csapat tagja volt. Az abonyi Varga is ebben a csapatban „rugbyzett”. (Koppány György felv.) * Agics, Németh, Baj kő Az ország Vasas birkózói a Vörösmarty Kultúrotthonban küzdöttek a Vasas Kupáért. Ez volt az idén a legnagyobb tömeget megmozgató ver­seny, amelyen a Csepel Au­tó képviselői jól megállták helyüket. A serdülőknél kisközépsúly- ban a Csepel Autós Agics Konyhai naptárak ízléses kivitelben, színes hátrésszel, naptártömbbel kaphatók a PAPÍR­ÜZLETEKBEN Litografált hátrész ára 1,60 forint győzött, az ifjúságiáknál pe­dig kisközépsiúlyban és fél- nehézsúlyban született Pest megyei siker, Németh és Bajkó diadalmaskodott. A felnőtteknél légsúlytoan Po- komyi a második helyen végzett. A serdülő és felnőtt pont­versenyben a Csepel Autó- | sok nem kerültek az első három helyezett közé, csak az ifjúságiaknál léptek a do­bogóra: 1. Vasas SC 22, 2. Cse­pel Autó 17 pont. Az össze­tett pontversenyben: 1. Va­sas SC 68, 2. Óanz-MAVAG 40, 3. Csepel Autó 28 pont. Négy szovjet síugró, Kamensz­kij, Kobanyikadze, Saraov és Iva- nyikov vesz részt az obersdorfi nemzetközi nógysáneversenyen. Ez lesz a szovjet ugrók első nemzet­közi versenye az új idényben. Casablancában Marokkó váloga­tottja 3:1 (3:1) arányban legyőzte Románia csapatát. A Közép-Amerikában túrázó Va­sas labdarúgó-csapata a Costa Ri- ca-i San Jóséban az Alajuelense együttesével mérkőzött. A nemzet­közi találkozó 1:1 arányú döntet­len eredménnyel végződött, félidő­ben a hazai együttes vezetett Izó­ra. Addis Abebaban Románia lab­darúgó-válogatottja 2n arányú ve­reséget szenvedett Etiópia válo­gatottjától. PEST MEGYE] HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vni.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—22« A főszerkesztő telefonja: 131—248 — Gépírószoba hlvnatő 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi oostahtvatalokná’ és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint A járási TST-elnökök idei utolsó munkaértekezletét ma reggel 9 órai kezdettel tart­ják Alsógödön. Nagy érdeklődés mellett bonyolították le a csepeli Sportcsarnokban, három napon át, az NB-s csapatok részére kiírt kézilabda-vil- lámtomát. Az eredeti terv­től eltérően, a felnőtt csa­patoknál a Híradástechnika helyett a Bp. Postás lépett pályára, míg az ifiknél az Újpesti Dózsa helyeit a csömöri fiatalok. A csömöri NB Il-esek el­ső mérkőzésüket hétfőn az Újpesti Dózsával játszották és a sokkal rutinosabb lila­fehérek biztosan győztek. Kedden a Bp. Spartacus— Vasas találkozó vesztesével, a Vasassal találkoztak. A csömöri kék-sárgák jobb játékot nyújtottak, mint el­ső nap, sokáig kiegyenlített küzdelem folyt. A záróna­pon drámai küzdelemben, kétszeri hosszabbítás után győzött a Pest megyei együttes a Bp. Postás ellen. A csömöri ifjúsági csapat mindhárom mérkőzését el­vesztette ugyan, de a Bp. Vörös Meteornak és a Cse­pelnek méltó ellenfele volt. HÉTFŐ Újpesti Dózsa—Csömör 23:12 (11:5) V: Búzás. Csömör: Helembai — Bagyánsz­ky II., Tamás, Bagyánszky i., Gu- bek, Littkei IL Csere: Badocsányi, Kolipka. Gubek lapos lövéssel érte eű. az első gólt, majd Bagyánszky II. „visszahúzott”, ezért a kiállítás sorsára jutott, s ekkor egyenlített a lila-fehér együttes. Bagyánszky II helyére Radocsányi jött be. és mindjárt gólt is lőtt. 2:l-es csö­möri vezetés után a Dózsa vette át az irányításit, és 6:2-re elhúzott. Az első félidő hajrájában ugyan Bagyánszky II. kétszer talált a há­lóba és Bagyánszky I. is értékesí­tett egy hétméterest, mégis tovább növelte előnyét a Dózsa. Szünet után a gólok sorát Ba­gyánszky n. nyitotta meg. mely­re újabb újpesti gólok következ­tek, s az eredmény máris 1A:& lett. Csömör minden eredét a támadás­ra fordította, a védekezésre nem 2s ügyelt. így a mozgékony, jó lö-2 vökből álló lilák, a volt válogatott* Schwajda irányításával, biztosan á húztak el. G: Bagyánszky n. (4). Bagyánsz- \ ky I. (3). Littkei H. (2). Tamás, g Gubák, Radocsányi. Jó: Bagyánsz-6 ky n.. Littkei II. További eredmények: Bp. Spar- X tacus—Bp. Vasas 17:14. Elektro- X mos—Csepel 16j13. Vörös Meteor— 6 Bp. Postás 21:17. 5 KEDD J Bp. Vasas—Csömör 16 Hl 0:7) 2 V: Leányvára. « Csömör: Helembai II. — Ba- y gyánszky n.. Tamás, Bagyánszky £ I., Littkei u.. Kolipka. Csere: Gu- g bek. A Vasas irányította a játékot, g de a csömöriek kiegyenlítetté tud- 5 ták tenni a küzdelmet. Kolipka és X Littkei II. többször is biztos hely- * zetben a kapusba lőtte a labdát. ^ A Pest megyei csapat emellett í góloik helyett számtalan kapufát x lőtt. '/ G: Bagyánszky L (5). Bagyánsz- ? ky n. (3), Tamás. Littkei II., Ko- ^ lipka. Jó: Bagyánszky i„ Tamás. £ Littkei n. X További eredmények: U. Dózsa— jí Spartacus 31:17. Csepel—Postás ^ 20:18, Elektromos—Vörös Meteor ^ 17:15. SZERDA y/ Az első—második helyért: U. í Dózsa—Elektromos 34:8. A harmadik—negyedik helyért: ^ Bp. Vörös Meteor—Bp. Spartacus */ 24:18. X Az ötödik—hatodik helyért: Cse- X pel—Bp. vasas 15:12. ^ A hetedik—nyolcadik helyért: í Csömör—Bp. Postás 28:27 $ (9:14. 23:23. 25:25, 27:27) Í V: Máthé. í Csömör: Helembai II. — Ba- gyánszky II.. Tamás, Sülé. Ba- í gyánszky I„ Littkei U. Csere; Ko- lipka. V, A csömörieknél „ú.i” játékos í mutatkozott be, Sülé József sze- x mélyében, aki a csapat munkái át X irányítja majd a jövőben, ötletes, ^ színes játéka magával ragadta a í többieket, és az együttes ismét ax régi csömöri szívvel küzdptt. £ A Postás szerezte az első két y gólt. majd Bagyánszky I. hétrné- ^ teresből szépített. Igen érdekesen í alakult a továbbiakban az ered- x mény. jobbára a Postás vezetett, {---------------------------------------------- í e gy esetben hót góllal is (16 S). de a csömöriek nem adták fel... Fo­kozatosan dolgozták le hátrányu­kat és sikerült is kiegyenlíteniük. A rendes játékidő döntetlenül végződött. A kiírás értelmében, kétszer öt­perces hosszabbítás következett. Sülé és Bagyánszky I. góljára a Postás két góllal válaszolt az első öt percben. Fordulás után is két- két gól esett, tehát isimét maradt a döntetlen. Ezután a győztes sóiig játszottak a csapatok. Ezt Sülének Kikerült megszereznie, s így 52 perces küz­delem után. megérdemelten győ­zött a Pest megyei együttes. G: Bagyánszky I. (11). Sülé (8). Tamás (S). Bagyánszky H. (3), Ko- üptka. Jó: Helembai IL. Sülé. Ba­gyánszky I.. Tamás. A Karácsonyi Kupa végeredmé­nye. Felnőttek: L Újpesti Dózsa, 2. Elektromos. 3. Bp. Vörös Me­teor, 4. Bp. Spartacus. 5. Csepel, S. Bp. Vasas. 7. Csömör, 8. Bp. Postás. Az ifjúságiaknál négy csapat küzdött egymással, három napon át. Bp. Vörös Meteor—Csömör 18:14 (9:7) V*. Weich. Csömör: Bagyánszky Hl. — He­lembai I.» Angyal, Schaffer, Dob- róczky, Brieska H. Csere: Szlifka, Fogd. A Meteor csak a hajrában kere­kedett felül. G: Helembai (7), Angyal (3), Brieska (2). Fofid. Schaffer. Jó: Helembai. Ángyai Schäffer. Bp. Spartacus—Csömör 20:6 (9:5) V: Maurer. Csömör: Bagyánszky Hl. — He­lembai, Bátovszky, Dobróczki, Szlifka, Schäffer. Csere: Kolipka II., Lesták, Orgován. Az első félidőben még tartani tudta magát a Csömör, azonban a nagy iramtól kifulladt és a jól lövő Sparta cüs-ßatalok biztosan győztek. G: Helembai (5). Bátovszky. Jó: Helembai. Bátovszky. Csepel—Csömör 13:16 ftórS) V: Láng. Csömör: Bagyánszky Hl. — He­lembai, Bátovszky, Brieska II., Dobróczki, Szlifka. Csere: Klacsán. Kolipka H., Orgován. Ezen a találkozón játszott leg­jobban a csömöri ifigárda, végig egyenrangú ellenfele volt a jobb felépítésű hazai csapatnak és He­lembai irányításával kiegyenlítetté tudták tenni a küzdelmet. Döntet­lent érdemeltek volna az Ifjúsági Kupa győztesével szemben. G: Helembai I. (7). Bátovszky (5), Briesika (3). Dobróczki. Jó: He­lembai. Bátovszky, Brieska. További eredmények: Csepel— Spartacus 23:15, Spartacus—Vörös Meteor 24:19, Csepel—Vörös Mete­or 21:12. Az ifjúsági Kupa végeredménye: 1. Csepel 3 3 -------- 62:43 6 2. Spartacus 3 2—1 50:48 4 3. Vörös Met 3 1— 2 44:59 a 4. Csömör 3 ------- 3 36:56 — B alogh László A moszkvai Lenin-stadion sport- palotájában kiállítás nyílt meg az NDK sportjáról. Kirovban a ..hat város9’ gyors- korcsolyázó versenyének utolsó napján. Inga Voronyina világba j- noknő 1:36.5 perces kitűnő ered­ménnyel nyerte a nőik 1000 méte­res futamát. Ez a legjobb — nem magaslati pályán — elért ered­mény a világon. Voronyina 5:18.6 perces jó idővel győzött a 3000 méteres távon is, A Debrecenben rendezett súly­emelő-versenyen Veres Győző a félnehézsúlyú nyomásban 158 kg- mal új országos csúcsot ért el. Hastingsban megkezdődött a ha­gyományos nemzetközi sakkver- s-eny. a mezőny igen erős, a Szov­jetuniót például Kotov és Szanisz- lov nemzetközi nagymesterek kép­viselik, az angolokat Alexander nagymester, s ott van a tornán a jugoszláv Gligorics nemzetközi nagymester is. a verseny 1963. ja- 1 nuár 7-én fejeződik be. J\rfjolc teiiiatálat és totótippjeinh Az 51. játékhéten nyolc 12 talá- latos szelvény akadt. Nyeremé­nyük egyenként 23 047 forint. 11 találatot 224-én, 10 találatot 2486-an értek el. Előbbiekre 1001. utóbbi­akra 120 forint jut szelvényen­ként. Az év utolsó totófordulójára tíPPjeink a következők: 1. Internazionale—Kóma 1 x 2. Catania—A tál an ta l 3. Lanerossi—Genoa 1 x 4. Sampdoria—'Torinó i 5. Spal—Milan 2 6. Venezia—Fiorentina 1 2 7. Reims—Nice 1 x 8. Valenciennes—Rouen 1 9. Angers—Nimes 1 10. Rc. Paris—Lyon 2 x 1L Marseille—stade Francais l 12. Monaco—Sedan 1x2 Pótmérkőzések: 13. Juventus—Mantova l 14. Palermo—Modena 1 15. Bologna—Napoli l 16. Bordeaux—Rennes 1 ISMERD MEG MEGYEDET! 11. rejtvény képen látható Beköltözhető ház el­adó. Nagykörös VII. kér. Temesvári u. 10. Rekamiék, sezlonok, fotelágy, mindenfajta új átdolgozott, príma kárpitozott vaságy ol­csón kapható. Kárpi­tos munkát vállal háznál és házon kívül. VI., Zichy Jenő u. 33. Nagymező utca sar­kam ___________________ E ladó ingatlanok a nagykátai kirendeltség területén. Gyömrő: 2 szoba, konyha, ve­randa, fürdőszoba, spelz, pince, mellék­helyiségek. kút, vil­lany van. 250 n.-ől te­lek. Beköltözhető. Ara: 140 000,— Ft. Tápiösüly— Szőlősnyaralö: 1 szoba, konyha, kam­ra, speiz, melléképüle­tek. 540 n.-öl gyümöl­csössel. Beköltözhető. Ara: 42 000,_ Ft. Kóka: 3 szoba, konyha, zárt veranda, villany, kút van. 610 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ára: 150 000,— Ft 2 szoba, konyha, elő­szoba, fürdőszoba, kamra, villany. kút van. 250 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara: 170 ezer forint Nagykáta: 144 n.-öl kerítetlen üres telek. Ára: 40,_ Ft n.-öle. Érdeklődni lehet: PIK. IV. Nagykáta, Bajcsy Zs. a. 22. Beköltözhető ház el­adó. Cegléd. Szűcs­telep. XIV. kér. Tabán utca 2L Az MNB ceglédi fiók­ja tsz-előadói, szakelőadói áll: lyázatot hirdet, előfel- J tétele: érettségi és tsz ' képesített illetve mérlegképes í oklevél. Erkölcsi bizo- ^ Pályázat vcu.vujw,di ^ határideje 1962. decem- í bér 31. Dauert, hideget, mele- ^ get, modern Horváttmál, Bercsényi Egy pár új rtsnyát kap utánvéttel endrei Háziipari vetkezettől, 1. sz„ ha nált, mosott átkötött nylor.haris- j! nyát beküld, ^ Kérdés: Melyik Pest megyei község határában áll az em­lékmű? Az alábbi rejtvény segíti a megfejtést: BERLIN — KAKUCS — LETKÉS — POCSAJ — TOMSZK — VIBORG. A fenti hat helységnevet úgy helyezzük el az ábra víz­szintes soraiba, hogy a vasta­gabb vonalakkal határolt koc­kákban, felülről lefelé olvasva megkapjuk a kérdéses község nevét. XVVN\NXXXXNXXXXXX>^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\>XXXXXXXXXX>XXXXXXX%XXVXXXVVXXX>XX\NXVNNVC*Í A szelvényt vágjuk ki és őrizzük meg! Karácsonyi villámtorna Csepelen

Next

/
Oldalképek
Tartalom