Pest Megyei Hirlap, 1962. június (6. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-13 / 136. szám
VI. ÉVFOLYAM. 136. SZÁM A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA 1962. JÜNIUS 13, SZERDA MEGYEI KOLLÉGIUMI SPORTTALÁLKOZÓ Az idén június 10-én, vasárnap Cegléden rendezték meg a középiskolás kollégiumok közti sporttalálkozót, amelyen a nagykőrösi Arany János fiú- és leánykollégium is részt vett. A verseny most még asztalitenisszel is bővült. A megye kollégista fiataljai 3 számban — kosárlabdában, sakkban, asztaliteniszben — küzdöttek az értékes helyezésekért. A körösi kollégisták jól küzdöttek és végeredményben három első, egy második, és két harmadik helyezést értek el. Első helyezést ért el: a fiú- kollégium sakkcsapata, a leánykollégium sakkcsapata, és a leánykollégium kosárlabda-csapata. Második helyezést ért el: a fiúkollégium asztali tenisz- csapata és harmadikok lettek a leánykollégium asztali - tenisz-, valamint a fiúkollégium kosárlabda-csapata. A versenyen egyébként négy kollégium, a nagyká- tai gimnázium, a ceglédi mezőgazdasági technikum, a ceglédi gimnázium és a nagykőrösi gimnázium kollégistái vettek részt. Balogh Géza EGY NAP ALATT 220 TONNA BORSO Megkezdődött a zöldborsó feldolgozása a konzervgyárban — Fejest ugrottunk a mun- kába! — Ezzel a felkiáltással fogad Kovács Sándor, a konzervgyár igazgatója. — Megkezdődött a borsószezon, de még ebben a hónapban sorra ikerül az egres, az eper, majd a cseresznye és a meggy egy része is. Teljes kapacitással indultunk, s a korábbi évek eredményeit mesz- sze túlszárnyaljuk. — Hogy egy példát is említsek — folytatja — ebben a hónapban ötmilliókétszázezer forint értékű árut állítottunk elő. Ez kétszerese annak, amit tizenkét évvel ezelőtt egy egész évben termeltünk. Azonban még ezzel a teljesítménnyel sem lehetünk elégedettek. A belföldi és külföldi kereskedelem minden elképzelhető mennyiséget szívesen látna tőlünk. — Kellemetlen az időjárás okozta késlekedés, mert ez azzal fenyeget, hogy egész rövid időre összpontosul a munkák nagy része. Várható nagyobb kiesések nincsenek, A további beszámolóból kitűnik, hogy nem kerülnek hosszú időre a raktárakba az áruk, hanem már ebben a hónapban folyamatosan megindul az export. Csehszlovákián, NDK-n és a Szovjetunión kívül a többi baráti állam is kap ezekből a készítményekből, de jelentős része Angliába, NSZK-ba, Belgiumba és Finnországba kerül. A KGST-n belül hazánkban vannak a legkedvezőbb éghajlati adottságok Bulgárián kívül, hogy nagyüzemileg termeljük azokat a zöldségeket, amelyeket a konzervgyár feldolgoz. Ezért nekünk az a feladatunk a baráti államé*: gazdasági szervezetén belül, hogy minél jobban kihasználjuk lehetőségeinket. Ebben az évben 4600 tonna borsó kerül feldolgozásra, s a jó műszaki intézkedések nyomáé egy nap alatt 220 tonnát is feldolgozhat az üzem. Vagyis tíz-tizenkét évvel ezelőtt egész szezon alatt konzerváltak annyi borsót, mint most 24 óra alatt. Majdnem kizárólag szocialista szektorokkal kötöttek szerződést annak idején. Részben a borcsócsáplőgépektői, részben a hüvelyesen beszállításra kerülő borsót éjjel-nappal hatvan-hetven gépkocsi fogja a gyárba behordani. A feldolgozáshoz szükséges alapanyagokat beszerezték, a munka javát a gépsorok végzik. így ehhez a munkához nem kell sok ember, a munkások inkább csak gépkezelő!:. A szezonmunl<ásokra inkább a gyümölcsszezon megindulásával lesz szükség. A jelentkezőknél már jó előre elvégezték a kötelező orvosi vizsgálatokat. Szükség esetén írásban értesítik őket a munka megkezdéséről, gyors igénybevétel esetén motoros küldönc keresi fel őket a lakásukon. Tit. Gondoljunk a tűzveszély megelőzésére Már nem sok idő választja el a gazdáit attól, hogy az aratási és cséplési munkákat megkezdje. Már most gondolni kell a tűzveszélyre. A tűzveszély elleni eredményes védekezésnek ' legfontosabb előfeltétele a tűz keletkezési okának felismerése. A gyúlékony, száraz anyagok nagy mennyiségben vannak felhalmozva. Az egyre nagyobb mértékben alkalmazott traktorok és motorok — melyeket sok esetbep. helytelenül kezelnek és használnak, — a tűzkárok forrását lehetnek. Ha a mezőgazdasági építkezéseknél a tűzrendészeti irányelveket figyelmen kívül hagyják, ez szintén a tűzkár oka lehet. Nem utolsó sorban a tűzveszély lehetőségét növeli az is, hogy a mezőgazdaság területén a tűzvédelem még nincs a követeliméaiyeknek megfelelően megszervezve. Bár ezen a téren javulás mutatkozik, azonban a tűz pusztító hatására gondolva soha nem lehetünk eléggé óvatosak és körültekintőek. A közelmúltban a gépállomáson filmvetítéssel egybekötött balesetvédelmi oktatás keretében — amelyen a termelőszövetkezeti ttak- torosok is részt vettek — Vári László, a tűzrendészen hatóság főhadnagya előadást tartott erről a kérdésrőt. A városi tanács a tűzűgye- lő szolgálat megszervezésével igyekszik segítséget nyújtani a tűzkárok elhárításához. Eszlári Ferenc Ma: ülésezik az MSZMP városi bizottsága A városi pártbizottság ma délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart. A pártbizottság tagjai meghallgatják a Hunyadi és Rákóczi termelőszövetkezetek pártszervezeteinek munkájáról szóló brigádjelentést. Utána a Központi Bizottság mezőgazdasági határozatának végrehajtására készült intézkedési tervet terjesztik elő. Végül egyebeket tárgyal az MSZMP városi bizottsága. Alkalmazzuk bátran az áj növényfajtákat Június 8-án a Magyar Tudományos Akadémián a magyar fajtakísérletezés 70. és a magyar fajtaminősítés 50. évfordulója alkalmából jubileumi ülés volt. Megnyitó beszédei Losonczi Pál földművelésügyi miniszter mondott. A kormány által a mező- gazdaságnak nyújtott támogatás közvetett formája a ne- mesítők útján nyújtott támogatás ami évente sok százmillió forint többlet bevételt jelent a termelőszövetkezeteknek. Jelenleg kutatóink az örökletesen egymagvú répa Megalakult az első ifjúsági szövetkezet Paradicsomot termelnek aa ifjú saövetkeaök Becser Ernő vezetőtanár június 8-án délután összehívta az ifjúsági szövetkezet alakuló közgyűlését. Ismertette a szövetkezet szervezési és működési szabályzatát. A közös vagyon alapja az a pénz lesz, amelyet a tagok belépéskor fizetnek. A földművesszövetkezet anyagilag is támogatja a szövetkezetét. Kölcsönt biztosít, amelyet zárszámadáskor kell visszafizetni. A tiszta jö- védelem egy részét beruházásra fordítják, a többit a szerzett munkaegységek arányában szétosztják a tagság között. A kapott földbe paradicsompalántát ültetnek. A munkát a brigádok között szétosztják, ami nem jelent egy-egy tanuló számára naponkénti elfoglaltságot. Azt a tanulót, aki elégtelenre felel, mindaddig nem engedik dolgozni, amíg osztályzatát ki nem javította. Szűcs Dezső igazgató hozzászólásában méltatta a városi pártbizottság és a városi tanács támogatását az ifjúsági szövetkezet megvalósításában, valamint a Dózsa Termelőszövetkezet párttitkárának és elnökének jószándékú segítségét, amellyel felkarolták az ifjúság ügyét. A Kürtilaposon 600 négyszögöl földet bocsátanak rendelkezésükre, amelyet felszántva adnak át az ifjúsági szövetkezetnek. Ezután az alakuló közgyűlés megválasztotta az intéző- bizottságot. Itt nagyon helyes elv érvényesült: mindegyik osztálycsoportból bekerült egy tanuló. Így a vezetőtanár és az ifjúsági elnök kapcsolatot tud tartani az osztályokkal. Majd a brigádvezetők megválasztása és a brigádok megszervezése következett. örvendetes volt a demokrácia érvényesülése. A jelöltnek először nyilatkoznia kellett, elvállalja-e a megbízatást. Ezután a közgyűlés tagságának együttes szavazása erősítette meg tisztségében. Két tanulóval kapcsolatban komoly vita alakult ki. Végül a problémák tisztázódtak, az ellenzék feladta álláspontját, s hozzájárult a jelöléshez. A tanulók részéről nagy volt az érdeklődés. rengeteg kérdés hangzott el. Ifj. Fodor Géza kérte a közgyűlést, hogy az alaptőke növelése céljából a belépéskor ne öt, hanem hat forintot fizessenek. A tagság a javaslatot egyhangúlag elfogadta. Elhatározták, egyik délután együtt mennek ki megnézni a területet. A nevelők közül is többen bekapcsolódnak a szövetkezet munkájába. A gyűlés után megkérdeztük Becser Ernő vezetőtanártól: milyen érzésekkel indul ennek az újszerű munkának? — Nagy kedvvel fogok hozzá. Először féltem nekivágni ennek az ismeretlen útnak. De amikor tapasztaltam a városi pártbizottság, a városi tanács és a földművesszövetkezet elnöksége részéről a jószándékú segítést, bátorságot nyertem. A nehézségek leküzdésében nem maradok magamra. Növelte önbizalmamat a tanulók nagyon lelkes hangulata, amelyet a közgyűlésen _ tapasztaltam. Nagyon örülök annak, hogy nevelőtársaim is felismerték az ifjúsági szövetkezet nevelési lehetőségeit — közösségi és esztétikai, önállóságra és munkára nevelés — és tá- mogatólag mellém álltak. Ennyi segítség mellett remélem, jó eredményt érünk majd el — mondta. Dabizs Zoltán előállításán dolgoznak, amely az egy elés fáradságos és költséges munkáját fogja feleslegessé tenni. Folynak a kísérletezések a kajszi gutaüíés elleni védekezési módjának megtalálása érdekében és a fagyellenállóság növelése céljából. Hibrid kukoricából ma már önellátóak vagyunk, sőt, exportra is jut. Nemesítőink eredményes munkáját bizonyítja, hogy Bulgária is a konzervipari paradicsom 40 százalékát kecskeméti fajtákból termeli. A felszólaló szovjet, NDK- beli és holland kiküldöttek nagy elismeréssel nyilatkoztak a magyar fajtakísérletezésről. Szőlőfajtáink világhírűek. A közeli években megkapja a termelés az egyenletesen egyszerre érő ernyős borsót, amely a borsócséplőgépekhez lesz kiváló fajta. A fajtakísérleti állomások javaslata alapján került bevezetésre és terjedt el a külföldi intenzív búzafajták vetése. Magyar nemesítők munkájának eredménye a csípősségmentes fehér paprika, amely a konzervipar lecsógyártmányainak gyors külföldi elterjedését segítette elő. 1961-ben a KGST-államok- ba 311, egyéb államokba 75 fajta és fajtajelölt ment ki, a KGST-államokból 187 fajta, egyéb államokból 48 fajta jött be termesztési próbára. Az új fajták elterjesztésével, fajtabemutatók szervizésével a kutatók és az intézetek nagyban hozzájárultak a mezőgazdaság fejlesztéséhez, eddigi európai jó hírnevünk megőrzéséhez és közvetve jelentős támogatást nyújtottak termelőszövetkezeteinknek az új fajták és jobb vetőmagvak biztosításával. Alkalmazzuk bátran a szaklapokban javasolt új fajtákat, mert azokat csak gondos kísérletezés és számítás után javasolják köztermesztésre. Dr. Konrád Zoltán MUNKA - SZÓRAKOZÁS Megkezdték a zöldborsószedést az Arany János Termelő- szövetuezet nagy tábláin. Az első szállítmányt saját fogaton szállították be a konzervgyárba Közös kukoricát ekckapál ifj. Fehér Dénes a Petőfi Térmelőszövetkezet II. üzemegységében (Bánhalmi—Fehér— Tamasovszky) Az Arany János általános iskola juniálist rendezett. A ju- niális legizgalmasabb része a „horgászás” volt. — A PETŐFI Termelőszövetkezetben április 30-ig négy baleset történt. Emiatt kiesett munkanapok száma 127. — AZ EDDIGI 170 LITER tejjel szemben 215 litert szállít naponta a Rákóczi Termelőszövetkezet a tejüzemnek. A magasabb te'hozamot a jó legelő biztosításával és gondosabb kezelési munkával érték el. — VEZETŐI IGAZOLVÁNY nélkül vett részt a közúti forgalomban motorkerékpárral Juhász Pál Ádám László u. 14/a. szám alatti lakos és a szolgálatos rendőr felszólítására sem állt meg. Szabálysértés elkövetése miatt 100 forintra bírságolta a szabálysértési hatóság. — 99 SZÁZALÉKRA teljesítette első negyedéves tervét az Épület- és Lakáskarbantartó Ktsz. — HAT SÜLDŐT ad szerződésre a hónap végén Árvái Balázs, az Arany János Termelőszövetkezet tagja, a vállalási munka mellett. — A szociális otthon évi költségvetése 1 224 000 forint. Ebből 4800 forint kulturális célokra megy évente, és személyenként 800 forintot biztosítanak ruházatra az idős lakók részére. — TÖBB MINT 130 hízott marhát exportált az állami gazdaság ez évben Németországba, Olaszországba és Hollandiába. Most újabb turnust állítottak be hizlalásra. SPORT kosárlabda NŐI NB II. Bp. Kinizsi Keksz—Nagykőrösi Kinizsi 56:41 (28:16) Csepel. 100 néző. Vezette: Vincze. Wein. N. Kinizsi: Molnárné (6), Varga (5) — Fajka (2) — Komáromi (14), Ruzsinszky (11). Csere: Vilcsák (3). Paul. Kinizsi Keksz: Cziffráné (4), Offne (3) — Hirlingné (14) — Szabó (10). Szánti (22). Csere: Bötykösné (3), Kósá- né. Zsálya, Balázs. Bokor, Bi- harvári. A mérkőzés a budapestiek támadásával és kosaraival indul. Molnárné kétszer is eredményes, de a Budapesti Kinizsi tartja előnyét s annak ellenére. hoev ebben az idő^ak- ban Komáromi. Varga. Málnámé és Ruzsinszky jól játszott, a pesti csapat 12 pontos előnyre tudott szert tenni. Fordulás után a Nagykőrösi Kinizsi erősen feljavult. Különösen Komáromi volt elemében, de jól és eredményesen játszott Ruzsinszku is. Miután Molnárné megsérült és harc- képtelenné vált, a körösi csapat sorsa meapecsételőőöt.t. (A második félidő eredménye 28:25 volt.) Egyénileg Molnáráé az első. Komáromi és Ruzsinszky a második félidőben játszott jól. Varga jól védekezett. A vasárnapi fordulóval befejeződött az 1961—62. évi női NB II. A Kinizsi jó kezdés és a tavaszi balszerencsesorozat után, végülis a nyolcadik helyen végzett.