Pest Megyei Hirlap, 1962. május (6. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-15 / 111. szám
VI. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM 1962. MÁJUS 15, KEDD A Fekete dűlőn fényképeztük Csak röviden : Nagy érdeklődés a kínai kiállítás iránt A „Művészi kínai papírvágások” című kiállítás rendkívül érdekes és tetszetős, megnyitóján is sokan voltak. A Kínai Népköztársaság követségének titkára is megjelent. Ö magyarázta meg a kivágott képek készítési módját, felragasztásának módszerét és jelentését. Megmagyarázta, hogy a képek mit ábrázolnak. Eddig 715 látogatója volt már a kiállításnak. A múzeum látogatókönyvébe bejegyzett észrevételek a megelégedésről és a kínai művészet nagyrabecsüléséről szólnak. Megállapítható, hogy az első kínai művészeti kiállítás megnyerte a nagykőrösiek tetszését. Az állami gazdaság határában paiántázzák a paradicsomot A borsó vegyszeres gyomirtása megtörtént 70 százalékos fagykár a szőlőben Az állami gazdaság területén hatalmas földtáblán 8—10 gép zakatol a hangyabolysze- rűen nyüzsgő emberek között. 150 hold paradicsom palántázása folyik gépekkel. A másik oldalon a Dózsa Termelőszövetkezet földjein is taxkállik az ingujjra vetkőzött emberek sokasága. Egyik helyen a kertészek küzdenek a száraz rögökkel, másutt a cukorrépát sarabolják. Az állami gazdaságba fordulok be először. Megnézem a gépesített paradicsompalántázást. Irány: Svájc, Ausztria, Csehszlovákia EGY DÉLELŐTT 30 EZER FEJ SALÁTA Már este, de legkésőbb korán reggel megkezdődik a sor- banállás az Abonyi utca 1 számú háznál, ahol a MÉK vállalat a szerződéses és a nem- szerződéses salátát vásárolja íeL — Az átvételnél I. és II. osztályú salátát veszünk. Első osztályúnak soroljuk a 12, vagy ennél több dekásakat. A 8—10 deka közöttiek a másodosztályúhoz tartoznak — tájékoztat Irházi László, miközben a délelőtti számfejtést nézi. — Átvétel után rögtön itt a helyszínen számfejtünk és fizetünk. — Hova szállítják külföldre? — A Hungarofructon keresztül szállítunk, Csehszlovákiába, Ausztriába és Svájcba. — Hány felvásárló telepe van a MÉK-nek? — Négy helyen folyik átvétel. Bent, a központban veszik át az egyénieken kívül a termelőszövetkezetektől is. Közben megtörtént az összesítés, és máris megvan a délelőtti felvásárlás eredménye. Délelőtt közel 30 ezer fej salátát vásároltak fel. Legelőször Godó József párt- titkár tájékoztatott. A fagykárokról is megemlékezett. A 139 hold terinő szőlőből — mint mondotta — 70 százalékos a kár. Hogy ezt teljesen kiheverje a szőlő, az kizárt dolog. A kár csökkenni fog, ez azonban a körülményektől és az időtől függ. Belekapcsolódott a beszélgetésbe Tóth Károly üzemeltetési technikus is. Az 1809 holdon elvetett kukoricából — ebben benne van 155 hold siló- kukorica is — mintegy 490 holdat érintett komolyan a fagy — mondja. — Bizonyos idő múlva meg fogja mutatni a beteg rész, hogy kell-e pótvetést alkalmazni vagy nem. Egyébként az összes kukorica vetését a silókukoricával együtt május másodikán befejezték. Csatlakozott hozzánk Fehér István kertészeti vezető, Fehér József munkaügyi vezető is. A kertészeti vezető a palántázás gépek előnyét bizonygatta. A 150 holdas táblán 3 palántázógép dolgozik a hozzávaló 5 darab kiszolgáló géppel együtt. A kiszolgáló gépek a palánták szállítását és az öntözést végzik. Ehhez a 8 géphez 23 dolgozó van beosztva. Napi kapacitásuk 10—11 hold. Ez a 23 ember kézzel csak egy, vagy egy és fél holdat tudna naponta beültetni, illetve bepalántázni. — Borsót 240 holdon vetettünk. Vegyszeres gyomirtása is megtörtént. — Mikor lesz borsó? — Tavaly már kapáltuk a borsót abban az időben, amikor az idén vetettük. — Akkor ezek szerint borsó- levest későn eszünk? — Sajnos, igen. Különben is ez nem primőr áru, hanem konzervgyári borsó, amit csak június elején szedünk, vagyis aratunk le. — A paprikáról is kérek néhány szót. — Paprikát nagyban nem termelünk. Csak a melegágyak vtókihasználása végett termelünk csemegepaprikát. Fehér Szilárd Talán életet ment a vérem66 Beszélgetés Kaposvári Istvánnal Amikor vártam rá, izgalommal vegyes kíváncsisággal azon töprengtem, hogy a vállalaton belül precíz, pontos, szigorúnak ismert Kaposvári István, a DÁV üzemviteli osztályának vezetője milyen lehet, mint magánember. SPORT KOSÁRLABDA Női NB O. Szolnoki Vörös Meteor—N. Kinizsi 69:46 (20:26), Nagykőrös, 200 néző. Vezette: Wein, Herczegh. Kinizsi: Molnárné, Varga (8) — Dobozi (7) — Komáromi (22), Ruzsinszky (3). Csere: Vilcsák (4), Fajka (2), Paul. Az első félidőben a Kinizsi lelkesen, jól játszott, s ennek eredményeképpen hatpontos előnnyel fordult. Szünet után a Meteor egyenlített. Ereje fogytán a Kinizsi visszaesett, a vendégcsapat mindjobban elhúzott és biztosan nyert. A Vörös Meteor kosárdobói: Pataki 29, Zeller 17, Hirurthné 10, Biró 7, Szabó 4, és Bajusz 2. ÖKÖLVÍVÁS Területi bajnokság. N. Kinizsi—Bajai Vasas 12:8. Nagykőrös, 200 néző. Vezette félváltva Kristóf és Vörös, pontozott a szabad vezetőbíró és Mikolai. Sorrendben a harmadik bajnoki mérkőzésre, ha nehezen is. de sikerült ellenfelet is kapnia a Kinizsinek. A mérlegelésnél kisebb izgalmak támadtak. A légsúlyú Tóth Ferenc átesett a súlyhatáron, így a bajai Ági mérkőzés nélkül győzött (0:2). A kisváltósűlyban számításba vett Pörge nem jelentkezett mérlegelésre, ellenfele, Nagy szintén mérkőzés nélkül nyert, 0:4. A négypontos hátrány hidegzuhanyként hatott és igen jól jött Kecskés Gyula imponáló, biztos győzelme. Harmatsúlyban Kecskés kezdő akciói Vasvárit már az első menetben megadásra kény- szeri tették, 2:4. Pehelysúlyban Göbölyös (N) az első menetben nagy harcot vívott Puskással. A körösi fiú nem védte a fejét s egy kapott balhorog következtében megsérült és feladta, 2:6. Könnyűsúlyban Varga György (N) jó mérkőzésen pontozással győzött Gubanyák ellen, 4:6. Váltósúlyban Marczádi János (N) megrendítő ütései nyomán Simicsre rászámolnak. megintik, majd leléptetik még az első menetben. Győz és egyenlít Maráczi, 6:6. Nagyváltósúlyban Kovács Ferenc fölényes kezdés után keservesen győzött pontozással a kemény és jól öklöző Sarkadi (B) ellen, 8:6. Középsúlyban az alacsony színvonalú Csete (N)—Klem (B) találkozónak a második menetben Gál Andor edző bedobott törülközője vetett véget. Győzött Klem s újra egyenlő, 8:8 a mérkőzés állása. Izgalmas összecsapást hozott a Beke (N)—Kozsik (B) mérkőzés félnehézsúlyban. Beke kemény legény, de kevés rutinnal rendelkezik. Az első és második menetben is rászámoltak, de a harmadik menetben Kozsikot szabálytalankodás címén leléptették s győzött Beke, 10:8. A bajai edző berohant a szorítóba, titlakozott a bírói döntés ellen, de - mivel eredménytelenül, a nehézsúlyú versenyzőjét, Baricsot nem indította. Raffael ellenfél nélküli győzelme után a végeredmény 12:8 a Kinizsi javára. íróasztalán műszaki folyóiratok, a Villamosság, a Műszaki Élet, az Elektrotechnika egy-egy példánya, amelyeket sokrétű munkájában hasznosít. Nem hiányzik azonban asztaláról a Párt- élet című folyóirat sem. A dolgozóasztalon a fontos iratok mellett három gyermekének fényképe. Velük indul a beszélgetés is. — Atti, a legidősebb fiam első évfolyamon van az egyetemen, a villamosmérnöki karon. Leányom, aki most érettségizik, elektroműszerésznek készül. S harmadik gyermekem, Gábor, noha még csak második gimnazista, elhatározta, hogy repülőtiszt lesz, és minden vágya az, hogy a Szovjetunióban tanulhasson. A fiatalokról kezdtünk el beszélgetni, így önkéntelenül is elhangzott a kérdés: hogyan látja a mai fiatalok helyzetét? — Semmi esetre sem olyan tragikusnak, minit azt néha felfújják. Nem azt mondom, hogy helyeslem, mert bizony jóval többet megengednek maguknak, mint mi annak idején. Ez bizonyos fokig érthető is, hisz egész más környezetben nőnek fel. Egy nagy hibája van fiatalságunknak: nem tudják a nekik megfelelő társaságot megválasztani. Csak egy példát. Ahhoz, hogy valaki jó szakember vagy jó munkás legyen, olyan társaságot keressen magának, akik segítik, támogatják munkájában. Na és még egyet. Sok esetben nem tudnak önállóak lenni. — Én például, mikor édesapám meghalt és édesanyám két gyereket nevelt, nem tudtam tanulni, és elmentem szakmát szerezni. 22 évig mint villanyszerelő: dolgoztam, de mindig égett bennem a vágy, hogy minél többet tudjak. Tanulási lehetőség számomra csak a felszabadulás után nyílt, és munkám mellett érettségiztem, képeztem magam. Nehéz volt. de megérte, és olyan lelkesedéssel csináltam, ahogy így visszaemlékszem rá. — A felszabadulás után, 1946. március 15-én léptem be a pártba, s első piros könyvecskémet azóta is őrzöm. S hogy a munkáshatalom eszméi mellett hitet tegyek, ez a hit bennem is erősödjön, 1957-ben tagja lettem a munkásőrséginek. — Egy éve ilyenkor a mun- kásőr parancsnokságra felhívás érkezett, hogy embertársainknak adjunk vért. Még alig hangzott el a felhívás, az elsők között jelentkeztem. Nekem van, miért ne adjak olyannak, akinek talán az életét mentem meg. Ezzel a gondolattal várom most is a 17-i véradást, ennyi az egész, ezt természetes dolognak fartőm, nem valami kivételes esemény — máris másra tereli a szót, elhárítja magától a dicséretet. — Egy szenvedélyem van, az olvasás. Nagyon szeretem a jó paraszthumorú Mikszáthot, s Jókai jó regényeit. Persze a műszaki, szakmai dolgokat olvasom a legszívesebben. Esti szórakozásom pedig a televízió, igaz — mosolyodik el —, van úgy, hogy elalszom néha a „jó” műsoron. Seri Katalin ELKÉSZÜLT A CSIZMA A csizmajavítással kapcsolatosan eljártam a helybeli lábbelikészítő ktsz-nél és a Híradóban megjelent cikk nyomán a ktsz vezetője hajlandó volt a csizma fejelését új bőrrel ismét elvégeztetni. Azóta már el is készült. A csizma újbóli fejelésével meg vagyok elégedve, és amennyiben a munka minősége először is ilyen lett volna, nem került volna sor arra. hogy a történetet megírjam. Közbenjárásukat hálásan köszönöm! Mártonfalvi Pál t j csibenevelő épül a Szabadság Termelőszövetkezet feketéi üzemegységében. Szőlősi Lajos és Kopa Ferenc kőművesek munka közben Özv. Tálas Istvánné száz pulyka nevelésére kötött szerződést a földművesszövetkezetteL Leánya segit a nevelésben. Kedvencei mégis a japán és kínai libák, kacsák Paiántázzák az állami gazdaság fekete! üzemegységében 150 holdon a paradicsomot (Foto: Fehér Szilárd) — A HUNYADI Termelő- szövetkezet baromfiszerződési tervét eddig 50 százalékra teljesítette a B ARNE V ÁL-lal szemben, — A PETŐFI ÁLTALÁNOS ISKOLA tantestülete egész- napos kirándulást szervez Gö- römbölytapolcára. — FOLYIK A PAPRIKA ÜLTETÉSE a Rákóczi Termelőszövetkezet kertészetében. Eddig 2 holdon történt meg a kiültetés. — HÚSZ TEHENET vásárolt a Petőfi Termelőszövetkezet az elmúlt hetekben, amelyeket a későbbiek során felhizlalnak és szerződésre adnak. — BOTRÁNYT OKOZOTT viselkedésével nyilvános helyen Barna Károly, Lencsés, Világos dűlő 11. szám alatti lakos. A szabálysértési hatóság 150 forint bírságot rótt rá. — VÁROSUNKBAN összesen 4817 darab juh van. — ZOMBORI JÓZSEFEK, a Fekete dűlő 110. szám alatt igen szorgalmas emberek. A termelőszövetkezeti munka mellett komoly munkát vállaltak magukra. Ebben az évben 30 kilogramm csirkét, 10 darab süldőt és két bikaborjút adnak át szerződésre az állatforgalmi vállalatnak. — KIKELT A KUKORICA 470 holdon a Dózsa Termelő- szövetkezetben. / — MAJÁLISTRENDEZETT vasárnap a Pálfájában a ládagyár pártszervezete az Építők sportkörével közösen. Köszönetnyilvánítás. Köszöne- tünket fejezzük ki az összes kedves rokonoknak, volt munkatársaknak, ismerősöknek, akik drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, Vincze Sándor temetésén megjelentek és részvétükkel felkerestek. A gyászoló család. — A BORSOD MEGYEI Vendéglátóipari Vállalat küldöttsége tapasztalatcsere-látogatáson vett részt a Vénusz- cukrászdában. ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Párizs Ferenc segédmunkás és Domokos Rózsa segédmunkás leánya: Judit, Mocsai László segédmunkás és Pékár Lídia segédmunkás fia: Ferenc, Vár- konyi Pál gépkocsivezető és Csi- kány Éva leánya: Éva, Berecz Sándor műköves és Varga Mária fia: Sándor, Farkas József mező- gazdasági munkás és Péczeli Mária Magdolna fia: József, Urbán István tsz-földműves és Bodzsár Julianna fia: László és leánya Julianna Éva, Szűcs Ferenc kőműves és Szecsei Erzsébet leánya: Tünde Mónika, Jónás János segédmunkás és Kollár Margit segédmunkás leánya: Margit, Maráczi Sándor csillés és Paulovszki Irén tsz-földműves leánya: Ibolya, Király Sándor rakodómunkás és Mertük Erzsébet leánya: Agnes Mária, Hajdú Antal Endre autószerelő és Csontos Ilona leánya: Ilona Anna. Házasságot kötöttek: Kovács József postáműszerész és Sárai-Sza- bó Kataün postai segédtiszt, Zaty- kó István gépkocsivezető és Urbán Rozália tsz-földműves, Hártyányi Dénes adminisztrátor és Kiss Erzsébet adminisztrátor, Horváth Károly kőműves és Sóber Hona adminisztrátor, Varga István vonatfékező és Nagy Ilona segédmunkás, Tóth József gépkocsivezető és Péczeli-Szabó Borbála gyermekápolónő, Koroknál Dénes István műszeréész és Cseh Margit női szabó. Bot István segédmunkás és Plangár Jóján, Kovács András gépkocsivezető és pesti Margit Julianna. Meghaltak: Lakatos Béláné Farkas Anna 70 éves, Freitag Ferenc- né Kádár Terézia könyvelő 52 éves, Pelbárt-Nagy István nyugdíjas tsz-dolgozó 87 éves, Meggye- si Eszter 54 éves. Árvái Józsefné Koroknai Mária tsz-nyugdíjas 81 éves. Szabó Ferenc nyugdíjas 61 éves, Nagy Ferenc, tsz-nyugdíjas 83 éves, Dajka László nyugdíjas útőr 69 éves, Pató Sándor 87 éves.