Pest Megyei Hirlap, 1958. június (2. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-08 / 134. szám

1958. JŰNIUS 8. VASÁRNAP FffT illttli iífCh'lan Ötletesebb, változatosabb programot! A váci Finompamutfonó- és Cérnázógyár nem tartozik a nagy gyárak közé. Mintegy ötszázan dolgoznak itt, job­bára lányok és asszonyok. A férfiak száma alig éri el az összlétszám húsz százalékát. S nyomban hozzá kell tenni az eddig elmondottakhoz még egy adatot: az itt dolgozók átlag életkora még a harminc évet sem éri el! Tehát elsősorban fiatalok dolgoznak itt. Fiata­lok, akik minden bizonnyal élénken érdeklődnek a kultu­rális étlet kérdései iránt, s ugyanakkor maguk is egyre jobban igénylik a kultúrát. Vajon elégedettek-e azzal, amit a gyár nyújt nekik? Ker­tész Rózsa, a gyár kultúrfele- lőse így beszél erről: — Nem dicsekedhetünk túl­ságosan nagy eredményekkel. Itt a gyáron belül a kulturális munka elsősorban ez ismeret- terjesztő előadásokra korláto­zódik. Két-három ilyen elő­adást — egészségügyi, politi­kai és művészeti kérdésekről —- rendezünk havonta, s a. dol­gozók érdeklődése igen változó ezek iránt. így például míg a Petőfiről és az 1848-as sza­badságharcról szóló előadást száznyolcan hallgatták végig, addig a Dani című filmről szóló előadásunkra, amelyen részt vett Weiser Gyuri, a film gyermekszereplője is, mindössze nyolcvanan jöttek el. Az egészségügyi előadá­sokra pedig még kevesebben-. A helyes száj- és fogápolásról tartott előadást mindössze ti­zennégyen hallgatták végig, a háztartási villamos-balesetek­ről szólót negyvenkilencen, a szépségápolási tanácsadót pe­dig hetvennyolcán. Ez bizony nem túlságosan dicsekvésre méltó eredmény. De vajon milyen másirányú kulturális tevékenység folyik még itt, a váci Finompamut­fonó- és Cérnázógy árban? Kertész Rózsa erre is pontos választ ad. — Kiss Imrémé vezetésével működik még egy tíztagú női tánccsoportunk. Sajnos, azon­ban igen kevés az olyan ren­dezvény a gyárban, amikor szerepelhetnek. így leginkább csak a különböző ünnepeken: május elsején, nők napján, anyák napján kapnak szín­padot. A tánccsoport egymaga képtelen arra, hogy teljes es­tét betöltő műsorral álljon a dolgozok elé. Színjátszó cso­portunk, énekkarunk pedig nincs. Egyedül még az öttagú tánczenekar az, amely a klub­esteken szerepel. Akaratlanul is kérdés kínál­kozik a riporter ajkára; — Ezzel aztán véget is ér a gyár kulturális élete? A ikultúrfelelős nemet int, s sorjázza nyomban a gyár több» kulturális eseményét. — Minden szerdán zártkörű mozielőadást rendezünk. Van ezenkívül egy igen jól mű­ködő könyvtárunkf amelynek százhúsz rendszeres olvasója van. Éppen az elmúlt napok­ban bővitettük a könyvek vá­lasztékát; ezer forintért vásá­roltunk új könyveket. S ígé­retet kaptunk a szakszervezet­től, hogy még ebben az évben újabb ezer forintot kapunk könyvvásárlásra. Ugyanekkor negyedévenként mintegy négy­száz darab jegyet vásárolnak a dolgozók a budapesti szín­házakba. M ég mindezek ismeretében sem mondhatjuk el, hogy túlságosan élénk kulturális élet folyna itt a gyárban. Dp vajon mi az oka ennfk? — Gyárunk három műszak­ban dolgozik — válaszol Ker­tész Rózsa —, s ez jelentősen gátolja élénk kulturális élet kibontakozását itt a gyárban, így egy műszak — amelyik ép­pen dolgozik — mindig ki­marad a rendezvényeken való részvételből. A másik komoly akadály pedig az, hogy a dol­gozók mintegy ötven százaléka, a környező községekből — Nógrádverőce, Nagymaros, Ze- begény — jár be dolgozni. A vonatok indulása pedig szinte lehetetlenné teszi, hogy részt vegyenek rendezvényeinken. A MÁV nem veszi tekintetbe ké­résünket. Hogy mennyire nem, annak bizonyítására elég egyetlen példa. A vonat há­romnegyed nyolckor ér Vácra, s a műszak csak tíz órakor kezdődik! Azért is rendezünk szerdánként filmvetítéseket, hogy legalább egyszer egy hé­ten ki töltsük valamivel dolgo­zóink feleslegesen elpazarolt idejét. Elhallgat kis ideig, gondol­kozik, majd mikor újra kezdi a szót, ismét panasszal él. Ez­úttal a váci járási művelődési házat hibáztatja: — Hogy javítsunk a helyze­ten, elhatároztuk még a ta­vasszal, hogy több alkalommal is meghívjuk a csepeli vasmű kultúrgárdáját, tartsanak itt is előadásokat. Ók szívesen vet­ték a meghívást, mégsem lett semmi a dologból. A művelő­dési ház ugyanis kétezerhat- száz forintot kért egy előadás­ra a teremért. Ennyit pedig mi nem tudunk fizetni. így hát kútbadőlt ez a tervünk is. — S a további tervek? — Kirándulásokat tervezünk a környék történelmi neveze­tességű helyeire.. így elsősor­ban Drégely és Nógrád várá­hoz, majd a Balassagyarmati Mikszáth- és Madách-múzeu- mot szeretnénk megnézni. Ugyancsak tervezünk egy-két budapesti kirándulást is. A legjobb akarattal sem mondhatjuk el, hogy itt, ebben a gyárban élénk, vi­rágzó kultúréletet találtunk Természetesen ennek vannak objektív nehézségei is. Első­sorban a három műszak és a rossz közlekedés. Azt sem mondhatjuk, hogy a gyár kul- túrfelelőséből s aktivistáiból hiányzik az akarás, a munka- kedv. A hiba inkább abban van, hogy nem elég széles- skálájú a tevékenységük. Ötle­tesebb, változatosabb progra­mot kellene kidolgozniok ah­hoz, hogy kielégíthessék a dol­gozók mindinkább növekvő kulturális igényeit. S főleg jobb együttműködést kell te­re mteniök a váci járási műve­lődési házzal. Ez sok problé­májukat megoldaná. Prukner Pál Vall a kalendárium R égi házak korhadó padlás­gerendái alól, öreg ládák mélyéről gyakran kerül nap­fényre fakult írás, ódon könyv, amelynek titkaiba aztán olyan jóleső érzéssel felejtkezik bele az ember. A szép metszésű régi betűknek varázserejük van. Letűnt korszakokat, azok ízét, zamatát, hangulatát idézik föl évszázados távolból is, szinte hallani belőlük a régen elpor­ladt szívek dobogását. Népszerű naptár a címe an­nak a kis, nagy gonddal bekö­tött, bőrgerincű könyvecské­nek, amely pontosan százhét esztendővel ezelőtt, 1851-ben, tehát másfél évvel Világos után, „Pesten, Emich Gusztáv kiadásában” jelent meg. „Mind azok használatára — amint a címoldalon olvasható —, akik az 1850. év után Magyarhon­ban még magyarokul megma­radtak.” A címlapot még fi­nom fametszet is illusztrálja, egy atillás honvéd alakja, jobb­kezében kard, baljával a csá­kóját lengeti. Alatta apró betű­vel a régi nóta két sora: Ne szomorkodj. légy víg! Nem lesz ez mindig így. Másfél évvel Világos után, amikor még tele voltak az er­dők és a nádasok bujdosó hon- védokkal, a börtönök szabad­sághősökkel és a vesztőhelye­ken még piroslott a mártírok vére. Amikor javában tombolt a terror, hősködtek a Bach- huszárok és a letiport országra halálos csönd borult. Amikor árgus szemekkel ügyelt a csá­szári cenzúra minden szóra, minden betűre és jaj volt an­nak, aki egyetlen sóhajtással is elárulta érzelmeit. Hogyan jelenhetett meg ilyen címlappal ez a kalendá­rium, méghozzá Pesten, az or­szágra szabadított bezirkerek, fogdmegek és besúgók köz­pontjában, a városban, amely­nek tornyain a sárga-fekete császári zászló lengett és az idegen zsoldosokkal megrakott kaszárnyák ormán a telhetet­len bendőjű kétfejű sas csúfo- lódott a nemzet gyásza fölött. A száznegyven oldalas köny­vecske belső tartalma még titokzatosabbá fokozza a rej­télyt, hiszen minden sora vit­riolba mártott tollal íródott, minden mondatával az abszo­lutizmust, a Bach-rendszert gúnyolja, vagy pedig a szabad­ságharcot és annak hőseit glorifikálja. Az első szövegoldalon ŐRVE- ZETÖ AZ 1851. ÉVRE cím alatt ilyenek olvashatók: Ezen évig lefolyt: Mióta monda isten: legyen világosság 5800 Mióta a censura első fel­találója átlátta, hogy a sö­tétség jó volna 330 A könyvnyomtatás feltalá­lása óta 41} Az embernyomás feltalálása óta, Nimród által 5500 A Világosnál történt elsöté- tedés óta Z Ezután következik a szöveg, amely tele van nyílt, vagy rej­tett utalásokkal a helyzetre. A mai olvasó a célzások legna­gyobb részét egykönnyen már nem is értheti meg, de annak a kornak az embere minden bizonnyal úgy kacaghatott egy- egy ilyen metaforán, hogy a könnye is kicsordult tőle. Az égi jegyek magyarázatáról szól­va például ilyesféle,olvasható a furcsa kalendáriumban: Mindern a kos megtalálandja a maga útját, és többé tőle el nem váland; _ midőn a bika dölyfét l evetkezendi s bevallja, hogy ő sem különb állat, mint a menyek­kel együtt emészti a falu széná­ját; ... — midőn a rák meggyő­ződik, hogy csakugyan jobb előre haladni, mint hátra; ... — midőn az orozlánt senki sem fogja többé szamárbőrben utánozhatni... — mjdőn a vízöntő nem fog többé . sok divatos író munkájában fősze­\ repet játszani; _ midőn, mindezek i teljesültével, a halak a szárazon \ is úszni fognak; akkor örvendjen j minden ember, mert elkövetkezett ! azon világ, mellytől iszonyúan ret- ; tegnek mindazok, kik magát a : mostan létező világot is örömest ■ szeretnék sötétséggé átváltoztatni. Nem komoly kalendárium ez a könyv, csak naptár álarca mögé rejtett politikai gúnyirat. Mindenre tudott kádenciát. A BÖJTÖK, NORMANAPOK, ÉS TILALMI IDŐK cím alatt ilye­neket olvashatunk: A szegény ember sokat böjtöi kedve ellen; a gazdag úr mindig bátran megtömbeti a gyomrát... A ki egésségét dobzódással meg­rontotta, utána mindig nagy böj­töt kénytelen tartani. A négy évszakról megtudjuk, hogy az év elején sokáig fog a tél uralkodni, „melly még a múlt év végén felkapott az GIU LI ETTA MASINA Az országúton című nagysikerű olasz film női főszereplője ................................................................................minin......ni minin..............mnnnninninni ........................................................................................................................................................................................................................................ is zeme elé: maga mögül most ez a kígyószerű gérókkos, ahogy nyúl érte . .. és a háború utolsó napjaiból. Hidegség­ről, abból a dunántúli köz­ségből, a barakkajtóból egy hasonló: „Frmann Lajos, a Virág György barátja, melyik az? Jelentkezzék! Fogja a cókmókját, át van helyezve egy másik barakkba!’’ Akinél töltőtoll, óra, pénz volt, késő este így pécézték ki, a mezőn agyonütötték, elásták ... Ak­kor a sötétben lelapult a vackán. ’’Frmann nem hallja? A barátja mellé kerül, hív­ja ...” — ismételte a nyilas. Még jobban megbújt. Nem köteles jelentkezni, nem az ö neve. „Ha azonnal nem jön elő, kivezettetem az egész barakkot.” Szomszédja sziszeg­ve meglökte: „Jelentkezz, té­ged keresnek, te vagy a Vi­rág barátja, csak bajt csinálsz itt nekünk.” „... Most is ... nem én va­gyaik az.” A két üldöző fej ösz- szelengett. Menekülni!... Ahogy akkor. Lekapta kalap­ját, átdobta a hosszan elnyúló kerítésen. Majd görcsös-lázas mozdulatokkal világosdrapp felöltőjét rángatta le magáról és utána hajította. Hátha igy nem ismerik már fel. A két fej most szétvált egymástól és helyükön a nénike csóválta tovább a fejét. A már nehéz­kesen lihegő Vermessel nyo­mában, ahogy csak erejéből tellett, még az eddiginél is jobban rohant, fel a másik hí­don, tússzá a szállodába. De mint a tüzes nyelv, oltó­dott rá perzselő közelből már: — Fogják meg!... Fogják meg!... ★ Vermes felkúszott a vaslép­csőn: — Ide gyere! — szólt hátra Freimannak. Felemelte a csa­póajtót. Már nem nézett visz- sza. Még hallotta, hogy Frei- mann a személyzeti lépcsőn lefelé iramodik. Azután ver­mes magára húzta a vasle­mezt. tr Az üzletvezető, aki eddig a főbejáratnál feltartotta a tö­meget, méltatlankodva for­gott a körülötte mind erőseb­ben kavargó örvényben. ... Egy csoport megkerülte a szálloda főbejáratát... felbo­rított székeket, asztalaikat, és szétáradt a folyosókon, a hát­só lépcsőnél egyszerre szem­be került Freimannal. Bár el­dobta felöltőjét, kalapját, amelyben az emlékműnél szemügyre vették, homokszem­csés sportzakójától is meg­szabadult, és már csák mé­regzöld lélekmelegitőjében ma­radt — sem termetességéből, sem domború mellkasából, sem nagy, párnás fejéről le nem tudhatott semmit. •k — Ez az! — Ez mondta azt! — Mit? Hogy mi ís lógni fo­gunk? — Vörösbérenc! Dühödtél! Visszhangzottak a gérokkos férfi és a sikongó nő vádjai. A lépcsők mintha összeálltak volna, és mintha valami fé­lelmes, fekete vadhústömeget hengergettek volna feléje. Tor­ka kiszáradt, megnémult, táto- gó szája mint a kis síri űr sö­tétlett. Csak rémült szeme élt. És ez felfogta most olda­lán egy ablak alakját. Keze kapkodva odatapogatott, még volt annyi ereje és ideje, hogy kilincsét megforgassa és — ugrott. Üvegtetőre esett. Csö­römpölés. A hasadó-csengő- pattogó zajra a kitárult, még lengő ablakszárnyak közé to­lultak a vérszomjas fejek, az eltorzult arcokból szinte utána ugró izmok, idegek. Kis szik vízüzem, alig hat­szor kétméteres, cementpad- lójú helyiségének cölöpként ki­álló töltőcsövei, vízcsapjai kö­zött lapult-sántikált, tincsre Ítélt, űzött vadként az ártat­lan gomböntő. Tekintete ré­mülten körbe járt a mennye­zeten. — Megvan!... Megvan! Az alul állök visszarohan­tak a földszintre, keresték, s hamarosan megtalálták a házi szikvízüzem ajtaját. Kereszt- vas feszült rajta. Aznap nem dolgoztak benne. Freimann 'kelepcébe került. A kupolaszerű műhely felső körablakain: rács. Se ki, se tovább. A falak simák. Fel­kapaszkodni is lehetetlen. Az egyetlen rés a betört üveg- mennyezet, az is magasan. És azt versenyizgalmú fejék tar­tották megszállva. Vége! A keresztvasat lefeszítették, az ajtót kinyitották. Freimann talpra rándult. Nem bírt ki­egyenesedni. A legközelebb eső feszméröbe kapaszkodott és a torpedó alakú, óriás szén­savpalack mögé görnyedt. Onnan a üvegmosó cement­medencébe akart ugrani... amikor egy kinyújtott kéz megragadta. És most végre szavak tolultak torkára: — Mit akar-nak... én sem-mit... — hangja elve­szett a tomboló lármában. S már öklök tucatjai zuhogtak. Rángatták kifelé a söntésbe. Teste a könyökén vonszolódott, ahogy lábánál fogva hátrahúz­ták. ugorkafára. Azonban minden ellenszegülése daczára, megbuk­tatja őt a TAVASZ, a fiatal, heves, ellenállhatatlan forra­dalmár” .. s » z új esztendőben várható A fogyatkozásokról is olvas­hatunk figyelemre méltó soro­kat. Például: Nagy fogyatkozás lesz aranyban, ezüstben, sőt szegény embereknél papírpénzben is ... Látni fogunk fogyatkozást a szabadságban, a mit egyébiránt sohasem keilend egyéb­nek, mint saját erőnk és érde­münk fogyatkozásának tulajdoní­tanunk ... olly emberekben, kik örömest szedik mások izzadságá­nak gyümölcsét, sohasem lesz fo­gyatkozás. — Fogyatkozni fog a világosság, de nem lesz fogyatko­zás a sötétségben, ha minden úgy megy, a mint a sötétségben kul­logó emberek akarják, a kikben soha és sehol sem lesz e földön teljes fogyatkozás. És hozzáteszi még azt is: Ezek így fognak történni a föl­dön az 1851-ik esztendőben, vala­mint azelőtt mindig; de ezután nem mindig. Ezekután következik a nap­tári rész. A naptárcsinálónak az év valamennyi napjára volt mondanivalója. „Télhó” (Janu­ári us) első napját például így kommentálja, gúnyt űzve nyil­ván a császári abszolutizmus­ból: „Éjfél utáni első pillanat­ban az új évnek megengedte­tik, hogy megszülessék. Külön­ben is megtette volna.” A má­sodik nap: „Egy szegény em­ber mint részeges currentálta- tik, mert kiolthatatlan szomj- jal szomjuhozza az igazságot. Az ötödik nap: „Három ma­gyar ember tudományos uta­zásra indul, hogy felkeresse honját e hazában.” A 17.: „A nyulak vadászatot tartanak a lef egy vérzett emberek ellen.’’ Március 15-nél ezt olvashatjuk: „Martius tizenötödike ... Em­lékezzünk régiekről, Szittylából ki jöttékről!” Április 14-én mon­dotta ki 1849-ben a debreceni országgyűlés a trónfosztást. Ennek a nevezetes napnak má­sodik évfordulóján a vakmerő kalendárium így emlékezik: „April tdzennegyedike ... La- tyatuk feleim zumtuchel madsharok!” Elfacsarodik az olvasó szíve, amikor az aradi vértanúk ki­végzésének évfordulója körül böngészi az utalásokat. Októ­ber 6-nál ezt olvashatja: „A rákok a mai nap is hátrafelé járnak.” De október 7-én már ezt: „Több szerencsétlen öz­vegy és árva leveti gyászruhá­ját, és tarka rongyokba bur­kolva, alamizsnát koldulni in­dul.” Az év utolsó napján: „Sem­mi sem tarthat örökké, s így az 1851-dik esztendő sem... A Pes­ter Z(eitung) ez idén nem fog több rágalmakat szórni a ma­gyarok ellen.” A naptári részt az irodalmi rész követi. Ez is tele nyílt* és burkolt célzással. A kis tárcák, tréfák, novellák stílusából azt lehet következtetni, hogy ez a kis naptárremek egy ember műve. Lehetséges, hogy Jókai Móré, aki előmerészkedett már a bujdosásból, de még névtele­nül, vagy álnév alatt írt. Magyar László Egy markos Mz szódásüve_ get ragadott, egy másik a hor­dóbontó kalapácsot kapta fel a sörhabos bádogpultról, Le­sújtottak, — Ávós! — A Gáti öccse! Ez most nem ért a tudatáig. Kettévált énje egyesült, most ő volt az csak, a gomböntő, aki az emlékműnél mondott valamit. — Üssétek agyon! A szálloda előcsarnoka felé vonszolták. Az üzletvezető ekkor lépett elő... Megpillantotta a föl­dön fekvőt. Lábánál, karjá­nál mar össze is kötözték, von­tatták tovább, ki az utcára. A falka utána. Szemben épít- kezték. Sokan téglát kaptak fel... — őrület... — mondta hal­kan az üzletvezető — ilyet...! Mindenki kitódult. Csak né-1 hány szállodai alkalmazott ma-\ radt bent. Ekkor az üzletveze- \ tő lezáratta a főbejáratot. Le- \ záratott minden más bejáratot \ is. — Fizettek a vendégek? \ — Szétszaladtak — felelte, az egyik pincér. — Még ez is hozzá! ... Az üzletvezető sápadtan ! megszólalt: — Itt valami szörnyű félre- \ értés történt. Ez nem Gáti- \ nak az öccse, hanem egyszerű \ iparos. Ledobta «.• zakóját, néz- \ zük meg. Meg is találták a levéltárcá­ját, benne személyazonossági igazolványát. — Mondom: Freimann La­jos. műanyagkészítö. A lohndienerek, pincérek felindultan, elnémultan álltak. Mindannyian a még mindig behangzó üvöltözésre figyeltek megint.,: Lelkiismeretem szavára címmel rövidesen új francia játékfilmet mutatnak be filmszínházaink

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom