Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-27 / 73. szám

1958. MÁRCIUS 27. CSÜTÖRTÖK K/CiHao 12 ezer hold gépi munkára kötöttek eddig szerződést földművesszövetkezeteink Az idén már a földműves- szövetkezetek is felelősek azért, hogy a dolgozó paraszt­ság minél több munkát végez­tessen el géppel. A gépi mun­ka szerződéseket a földmű­vesszövetkezetek kötik, s így alkalom és mód nyílik arra, hogy elmélyítsék a földmű­vesszövetkezet és a parasztság közötti kapcsolatot. Megyénkben a földműves­szövetkezetek feladatul kap­ták, hogy mintegy 150 ezer normálholdnyi területen biz-1 tosítsák a gépi munka szer­ződések megkötését, míg 200 ezer normálhold egyéb munkát kell biztosíta- niok, előzetes szerződés sze­rint. A feladat felelősségtel­jes. A legfrissebb jelentések most érkeztek be az eddig, né­hány nap alatt elért eredmé­nyekről. A számok szerint mintegy 12 ezer normálhold­nyi területre kötöttek gépi munka szerződést a földmű­vesszövetkezetek. A legszebb eredményt, mint oly sokszor, most is a ceglédi járásból jelentették, több mint 4 ezer holdat. A ceglédi járás föld­művesszövetkezeteinek veze­tői nem azt nézték és kutat­ták, miért nem lehet majd esetleg végrehajtani a gépi munka szerződéskötési felada­tot, hanem azt, hogyan tud­nának minél nagyobb ered­ményt elérni. Felmérték a községek szán­tóterületét, figyelembe vették a meglevő igaerőt és megvizs­gálták, kik dolgoztattak már a gépállomással. Az így elő­készített terveket a helyi föld­művesszövetkezetek elfogad­ták. Sőt, községen belül fele­lősöket bíztak meg a szerző­déskötéssel, ismert, ' tekinté­lyes gazdákat vontak be a dü- lőfelelősí tisztségekbe és igénybe vették a szövetkezet tagságának segítségét a gépi munka előnyeinek magyarázá­sánál. Még a szövetkezeti bol­tok kirakatait is felhasználták a gépi munka népszerűsítésé­re. Az eredmény, mint mond­tuk, nem maradt el. A ráckevei járásból nem kaptunk jelentést. Igaz, ez a járás volt az egyetlen, ahol oly nehezen értették meg, hogy a földművesszövetkezet érdeke is a gépi munka szer­zödések sikere. Vitatkoztak, két esetben is kellett tartani értekezletet és mindenáron azt akarták bebizonyítani, hogy a kapott szerződésköté­si terv nem teljesíthető. En­nek alátámasztására a dömsö- di, a ráckevei és a kiskunlac- házi földművesszövetkezetek elnökei kijelentették: csak úgy hajlandók aláírni a gép­állomással a szerződést, ha azt előbb megvitatják ... Vi­ta, vita, csak épp tett nincs. Szóvá kell tenni, hogy a ráckevei járáson kívül akad­tak még jócskán földműves­szövetkezetek. melyek a ka­pott tervet túl magasnak, tel- jesíthetetlennek találták. Nem tételezzük fel. de félő, akár­csak öntudatlanul is, hogy va­lamelyik ügyvezető arra tö­rekszik: lám, megmondtam, hogv nem lehet azt teljesíteni! — És közben nemhogy segíte­né, de akadályozza a szerződéskötés munkáját, csakhogy neki legyen igaza. A cukorrépa-szerződések kö­tésénél is hasonló volt a hely­zet. Nem egy földművesszö­vetkezet „sírt”, s azt bizony­gatta, hogy a tervet nem le­het teljesíteni, az irreális. És mégis, a tervet lehetett telje­síteni! Az igaz, nem voltköny- nyű, dehát valakinek el kell végezni a nehezebb feladato­kat is. És a falvak parasztsá­ga szívesen veszi, ha minden gazdasági problémájával a földművesszövetkezethez for­dulhat. A siránkozásnak nincs ma 1 helye! Lássanak munkához a 1 földművesszövetkezetek, ve-1 gyenek példát a ceglédi já-1 rás földművesszövetkezetei-1 ről. Nem kell különleges mód- 1 szereket keresni, mert a cég-1 lédiek titka nagyon is régi | „titok”: azt kell megvalósíta-1 ni;' ahiit feladatul ' kaptak, | mégpedig úgy, hogy Elég akkor beszélni, ha jelen­tik, hogy a feladatot sikeresen végrehajtották. Az idő rövid, a munka ten­gernyi. Munkához, mert rövid a tavaszból a gépi munkára fordítható idő. Embernek, traktornak lesz idő pihenni később. (—) Hordozható automata varrógép A romániai kudzsiri vas­gyár munkaközössége nemrég megkezdte az „Electrocasnica” varrógép sorozatgyártását. A gyár tervezői most egy auto­mata varrógép szerkesztésén dolgoznak. Ez a gép 70 külön­böző öltéstípus elvégzésére al­kalmas. a többi között hímzés­re is. Az új típusú gép két. kivitelben, mint asztali és mint hordozható gép kerül forgalomba. Lesz elég ajtó és ablak a családi ház építkezésekhez Az állami épületasztalosipar idei tervét úgy állították ösz- sze, hogy a vállalatok ne csak a középítkezéseket, hanem a családi ház építkezéseket is el tudják látni elegendő ajtóval és ablakkal. A vállalatok tel­jes kapacitással dolgoznak és a tavasszal meginduló családi ház építkezésekhez elegendő nyílászáró szerkezet áll ren­delkezésre. Az ÉM Soproni Épületaszta- losipari Vállalat az első ne­gyedévben csaknem 14 000 ab­lakot, 13 500 ajtótokot és több mint 15 OCO különféle méretű ajtólapot gyárt a lakosságnak. A második negyedévben 13 000 ajtótok, 13 470 ajtólap és 16 850 különféle ablak ke­rül kereskedelmi forgalomba. Az építtetők kívánságának megfelelően, fokozzák a nagy­méretű ablakok gyártását. Az Óbudai Épületasztalos- ipari Vállalat 5050 ajtótok, 5 500 ajtólap és 3850 ablak ké­szítését irányozta elő a máso­dik negyedévre. A többi vál­lalat is növeli termelését. Jelentős termelésnövekedést eredményeznek majd az év fo­lyamán azok a nagyteljesít­ményű gépi berendezések, amelyeket 349 000 devizaforint értékben hoznak be a Német Demokratikus Köztársaságból. Óriás tojás, csokoládé szekér a húsvéti ajándékok között Az édesipar gondosan fel­készült a húsvéti ünnepekre. A csokoládé figurákból: nvu- sziikfoól. csibékből, tojásokból 388 mázsát és az egyéb húsvé­ti édességekből pedig 2400 mázsát 'küldenek az üzleteikbe. Ez a mennyiség kielégíti az igényeket. A húsvéti különlegességeket szerdán a Cukrászipari Vál­lalat budapesti mintaüzletében mutatták be. A készítménye­ket a legnemesebb alapanyag­ból gyártják. A szokásos hús­véti figurákon kívül néhány cukrászati remeket is látha­tunk. Igen tetszetős az egy kilő tíz deka súlyú, csokoládé­ból készült és konyakos megy- gyel töltött óriás tojás. Ezen­kívül ugyancsak csokoládéból készített szekér, bonbonnal töltött kidőlt fatörzs utánzat készül az ünnepekre. A cso­koládés húsvéti különlegessé­gekből két mázsát, készít k vállalat Természetesen asr ünnepek előtti napokban nö­velik a sütemények termelé­sét is. A mintaüzletben mutatta be újdonságait a Cukrászati Gyár is. Húsvét előtt üzletekbe ke­rül a L’amour desszertkülött- legesség. majd később kö­veti a műanyagdobozba cso­magólt Cleopatra. Orpheus és Narancs-bonbon. A gyár húsvéti különlegességéből: s Herendi porcelánfigurával, nyuszival, libával, kacsával, csirkével díszített csokoládé- tojásból pedig több ezer ké­szül. __________ Már lehet jelentkezni a nyári külföldi társasutazásokra AZ IBUSZ-irodáknál meg­kezdődtek az idei nyári kül­földi társasutazásokra a je­lentkezések. A különböző or­szágokba való utazásokkal kapcsolatban Budapesten és vidéken egyaránt az IBUSZ- irodá'k adnak részletes tájékoz, tatást. Miért vältoztä ijä meg színéi a szpulnyik ? írta: A. Zamorszkij professzor, a földrajztudományok doktora való keresztülhaladásánál megfigyelhetők. A napsuga­rak ugyanis a Földnek csak egyik felét világítják meg, míg a másik ez idő alatt ár­nyékban marad. A Föld fel­színén levő fény és árnyék ha­tárát terminátornak nevezik. A fenti határt érintő napsugarak elgyengülnek és színük a vörös felé közele­dik. Ezt a változást az át- moszféra váltotta ki, amely üvegprizmához, s ugyanakkor színszűrőhöz hasonló módon viselkedik. A terminátor fö­lötti napsugarak annál ke­vésbé érzik az atmoszféra ha­tását, minél magasabban he­lyezkednek el, Hls*zéh a ma­gasság növekedésével csök­ken a levegő sűrűsége is. Mindez annyit jelent, hogy a Nap sugarai a Földtől számí­tott 1—2 kilométeres magas­ságban vörös színűek. Ezután a narancssárga, majd a sárga és a fehér színzóna követke­zik. Mintegy 25 kilométer ma­gasságban történik ne egy ember csinálja, § hanem a szövetkezet egésze, | élén a választott vezetőségek-1 kel. Fölösleges energiát von| el a munkától az, ha egyes | földművesszövetkezetek „ha-1 gyományszerűen” panaszkod-1 nak a „lehetetlen” feladat | miatt. Nem lesz kisebb az ér-| dem semmivel, ha a ceglédiek-§ hez hasonlóan, csendesen, jól | átgondolva munkához látnak. = A földeket még hó borítja, de a boltokban, mint Alsó- némedin is, egyre-másra vásárolják az emberek, különösen az asszonyok a tasakolt kerti vetőmagvakat. Mert a télnek elöbb-utóbb vége lesz..; | a legutolsó színváltozás. 1 amikoris a Nap zöld sugara- ! kát bocsát ki. Míg a kisebb 1 magasságokban a napsugarak vörösödését az úgynevezett poranyagok fényelnyelő ké­pességével magyarázzuk, ad­dig a sztratoszférikus zöldü­lést az ózon, vagyis a három­atomos oxigén fényelnyelése okozza. Ilymódon, amikor a szput­nyik a Föld árnyékos terüle­téről a Nap által megvilágított részekbe kerül, akkor először erőtlen vörös, majd élesebb narancssárga, s ezután még erősebb sárga színű lesz. Ami­kor a szputnyik a Nap magas­sági sugarainak fényébe ke­rül, fehér színben játszik* még feljebb pedig zöld színű­vé válik. A szputnyik színváltozásai­ból következtethetünk a következő néhány nap idő­járási viszonyaira is. így pL ha a második mesterséges hold idő előtt elhalványul, ez a középső földrajzi szélesség területén elhelyezkedő orszá­gok számára időjárás rosszab­bodást jelent. Ezt a nem­szakemberek részletesebben csak akkor érthetnék meg, ha tanulmányoznák e területek ciklon-mozgását is. Úgy gondolom, a fentiek —■ ha vázlatosan is — választ ad­nak a feltett kérdésre. ^CiriavRÁDIÓMŰSORA 1958 március 31-tól április 6-ig Állandó müsorszamok: Kossutb-rádió: 4.30: Hírek, Időjárásjelentés. — 4.40-7.59-ig: = Vidáman-friíffien. Zenés műsor. — Közben: 5.30: Hírek, sport, idő- | járásjelentés. — 6.00: Falurádió. — 6.30: Sport- és totóhirek. — | 7.00: Hírek, sport, időjárásjelentés. — 7.10: Uj könyvek. — 7.33: 5 Naptár. — 7.53: Mit főzzünk? — 8.00: Műsorismertetés, ldőjárás- E jelentés. — 8.08: Technikai szünet. — 10.10: Hírek, tdőjárásjelen- I tés. — 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek, időjárásjelentés. — = | 18.00: Hírek, időjárásjelentés. — 19.30: Jó éjszakát gyerekek. — | | 20.00: Esti krónika. Időjárásjelentés. — 22.00: Hírek. Néhány pere 1 = külpolitika. Idöjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. Utána: Vizjetző- 1 | szolgálat. | Pctőfi-rádió: 6.00—8.00-lg: Reggeli zene. — Közben: 6.20: Szín- = | házak, mozik és tárlatok műsora. — 6.50: Torna. — 7.40: Falu- | | rádió. — 8.00: Műsorzárás. — 14.00: Hírek, időjárás- és vízállás- | 1 jelentés. — 19.00: Hírek, időjárásjelentés. — 21.00: Hírek. — 23.00: | | Műsorzárás. § '.tlHiininiliinHilimuiitliMHinilHiitmmiminMtmimittiHlMiutiimmiKimmmimiiHmmMniiiiinnfiiMimimitijiimiinHiű HÉTFŐ, MÁRCIUS 31. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.10: Riportműsor. _9.23: Népszerű filmdalok. — 9.45: E züstkalászosgazda-tanfolyam. _ 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Kozák Gábor József és zenekara játszik. _ 13.00: Lányok, asszonyok. _ 13.15: Heti zenés kalendárium. _ 14.15: Operettmuzsika. — 13.00: A Gyermekrádió műsora. — 15.20: Társasjáték iskolásoknak. — 16.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.25: Kocsis Albert hegedül, Szabó Zsuzsa zongorázik. _ 16.57: Műsor­i smertetés. — 17.00: Amíg a javas­latból törvény lesz. _ 17.15: Ötórai tea. — 18.10: Zenekari hangverseny. — 18.45: Ifjúsági őrjárat. — 19.00: A rádió daljátékaiból és operettjei­ből. _ 20.20: Népdalest. — 21.15: A r ádió irodalmi folyóirata. — 22.20: Kamarazene. — 23.05: Tánczene. — 23.41: Leszállt az éj . .. — 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.20: A Gyermek- rádió műsora. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 15.40: októberi vi­har. — 16.00: Népek zenéje. —16.30: Külpolitikai kalauz. _ 16.40: Szó­rakoztató muzsika. _ 17.05: Opera­részletek. _ 17.33: A Tisztelt Ház ü lésezik. — 17.55: Tizenöt perc polka. _ 18.10: A porcelán csésze. — 18.25: Verbunkosok. — 19.03: Né­met nyelvtanfolyam. — 19.15: Dal­ciklusok. — 19.45: Sporthíradó. _ 20.00: Operarészletek. _ 20.50: A b arátság hullámhosszán. _ 21.03: Zenei műsor. — 22.05: Operett- muzsika. KEDD, ÁPRILIS 1. Kossuth-rádió: 8.10: Szabadkai Rácz Lajos és zenekara játszik. — 8.40: Indulók és dalok. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.10: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Tréfás hangszerszólók. _ 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. _ 10.25: Szimfonikus táncok. — 11.00: Ketten a sztyeppén. _ 11.20: Aján- clékhangverseny. — 12.10: Könnyű zene. -r- 13.00: Kiss Tamás, Fodor András-.és Sípos Gyula versei. _ 13.15: Operarészletek. — 14.00: Szó­rakoztató zene. — 14.45: A Gyer­mekrádió műsora. — 15.05: Egy falu _ egy nóta. — 16.10: Ifjúsági rádiójáték. — 16.56: Műsorismerte­tés. — 17.00: A tudomány műhelyé­ből. — 17.15: Nőtacsokor. _ 18.10! Szív küldi szívnek szívesen. _ 18.40: Gyári sziréna. _ 19.00: Halló Moszkva! — 19.25: Nagy mesterek muzsikájából. — 20.25: A könnyű­zene szerkesztő áprilisi tréfája. — 21.00: Görbe mikrofon. — 22.15: Korunk zenéje. _ 0.10: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. _ 14.40: Operettmeló­diák. — 15.00: Urbán Ernő elbeszé­lése. _ 15.15: Fónagy Lívia énekel. — 15.50: Nemzetközi kérdések. _ 16.00: Operettrészletek. — 16.45: Baráti költők hangja — 17.00: Ka­marazene. _ 17.30: Rádióegyetem. — 18.00: Bartók és Kodály dalmű­vei. Ismertetés. _ 19.03: Orosz nyelvtanfolyam. _ 19.15: Népi együttesek műsorából. — 19.45: Ri­portműsor. _ 20.00: A Tátrai vo­n ósnégyes hangversenye. — 22.10 • Burka Sándor tárogatózik. — 22.20: Zene az éjszakában. SZERDA. ÁPRILIS 2. Kossnth-rádló: 8.10: Népszerű operarészletek. — 9.00: Rádióegye­tem. _ 9.30: Kórusok. — 10.10: A G yermekrádió műsora. — 10.30: Chopin-művek. _ 11.00: Könnyű z ene. — 11.40: Kórusok. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Lányok, asszo­nyok. _ 13.15: Operettrészletek. — 14.00: Bura Pál és zenekara ját­szik. _ 14.45: Orosz nyelvlecke. — 15.05: Ifjúsági műsor. — 15.30: Patachou és Brassens énekel. _ 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.10: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 16.56: Műsorismertetés. _ 17.00: Országjáráson — Móricz Zsigmond nyomában. — 17.20 • Tánczene. _ 18.10: Obuhova és Reizen operaáriákat énekel. — 18.45: Riportműsor. — 19.00: Ma­gyar népdalok. — 19.30: Illem­kódex. — 19.45: Gyermekkórusok. — 20.20: Tánedalok. _ 20.30: Hely­színi közvetítés a Real Madrid— Budapesti Vasas Európa-kupa mérkőzésről. — 22.40: Lóverseny­eredmények. — 22.45: Könnyűzenei hangverseny. — 23.10: Zenekari hangverseny. — 0.10: Magyar népi muzsika. Petőfi-rádió: 14.20: Perzsa mese. _ 14.40: Zenekari hangverseny. — 15.45: Vidéki stúdiónk jelentkezik. — 16.00: Egy nap az üdülőben. Bohózat. _ 17.15: Ajándékhangver­seny. _ 18.10: Gyermeknevelés. .. 18.20: Rádiőegyetem. — 19.05: Né­met nyelvtanfolyam. — 19.15: Schumann: Esz-dur zongoraötös. — 19.45: Sporthíradó. _ 20.00: Bach: J ános passió. — Közben: 21.03: Csillag István beszámolója a Peer Gyntről. _ 22.30: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 3. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű zene. _8.35: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Dalol a világ ifjúsága. — 10.10; Rádióegyetem. — 10.50: Hangszer­szólók. _ li.OO: Ketten a sztyep­pén. — 11.20: Színes népi muzsika. _ 12.10: Könnyű melódiák. — 13.00: J uhász Gyula versek. — 13.13: Operarészletek. — 14.20: Mezőgaz­dasági lapszemle. — 14.30: Egy falu _ egy nóta. — 14.50: Az Állami Orosz Énekkar énekel. — 15.10: Sakk-matt. _ 15.20: Kedves da­laink. — 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. _ 16.50: 1945. április 4. Szabadságunk hajnala. _ 17.05: C armen. Operarészletek. — 18.10: Könnyűzenei híradó. — 18.45: Ferkó. — 19.00: Liszt zongora­művek. — 19.20: Verbunkosok, da­lok.- _ 20.00: Díszelőadás közvetí­t ése az Állami Operaházból. _ 22-lSj Szórakoztató zene. _ 0.10: Verbunkos muzsika. Petőfi-rádió: 14.20: Tánczene. — 13.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Zenekari operarészletek. — 16.20: Versek. _ 16.40: A Gyer­m ekrádió műsora. — 17.10: Gyári sziréna. _ 17.30: Tánczene. — 18.10: ! Rádióegyetem. _ 19.05: Orosz I nyelvtanfolyam. _ 19.15: Válaízo­j lünk hallgatóinknak. — 19.25: Film- i zene. — 19.45: Sporthíradó. _ 20.00: Könnyű zene. — 21.03: Fúvószene. _ 21.30: Népek zenéje. _ 22.00: Tánczene. _ 22.40: Egy szerelem t örténete, Catullus verseiben. PÉNTEK, ÁPRILIS 4. Kossuth-rádió: 8.10: Magyar népi muzsika. — 8.55: A szabadság éne­kéi. — 9.15: A világirodalom sza­badság-verseiből. _ 9.30: Szabó F erenc: Föltámadott a tenger — oratórium. — 10.00: Helyszíni köz­vetítés a magyar néphadsereg április 4-1 díszszemléjéről. — 10.30: Hanglemezparádé. — 11.20: Az ifjú­sági rádió műsora. _ 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Ápri­lis 4-i jegyzet. — 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.40: ^Bemu­tató új filmek zenéjéből. — 14.00: Magyar és szovjet előadóművészek hangversenye. — 15.10: Gondoljá­tok meg proletárok! Irodalmi mű­sor. _ 15.35: Tavaszi tájak. _ 16.30: s .Hangképek az április 4-1 ünnepsé- I gekről. _ 16.45: Könnyű zene. — | 16.57: Műsorismertetés. — 17.10: | Népi együttesek műsorából. _ | 17.50: Az ifjúsági rádió vidám mü­I sora. — 19.20: Tánczene. — 20.10: | Pesti emberek. Rádiójáték. r~ = 22.20: Tánczene. Petőfi-rádió: 8.00: Kamarazene. _ 9.00: Könnyű dalok._9.30: Magyar é s szovjet gyerekek hangversenye. _ 10.10: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 10.58: Zenekari hangver­seny. _ 12.30: Hirko királyfi, meg a többiek. — 13.00: Művészlemezek. — 14.10: János vitéz. _ 15.00: Híres nóták _ híres prímások. — 15.30: Z enekari hangverseny. _ 16.30: Eddy Rosner trombitál. — 16.45: Operarészletek. _ 17.50: Szórakoz­t ató zene.19.00: Aktuális műsor. — 19.10: Kodály: Trió-szerenád. — 19.30: A ceruzarajz. — 20.00: A mű­sort összeállította: Kisfaludy Stróbl Zsigmond. _ 20.55: Tánczene. _ 2 2.00: Hangverseny a hallgatók kí­vánsága szerint. SZOMBAT, ÁPRILIS 5. Kossuth-rádió: 8.10: Népdalcso­kor. — 8.50: Versek a tavaszról. _ 9.00: Népszerű opera- és operett­hangverseny. — 10.00: A három csitri. _ 10.57: Zenekari hangver­seny. — 13.00: Népdalok. — 13.40- Uj Ivossuth-díjasok a mikrofon előtt. _ 14.00: Az operettszerkesztö postájából. _ 15.00: A kötél áztat­v a jó. Jókai Mór elbeszélése. — 13.20: Mézes Mackó és a többiek. _ 13.45: Húsvéti séta. — 15.55: Vincze Ottó: Találkozás — inter- ! mezzo. — 16.05: Húsvéti muzsika. _ 16.55: Műsorismertetés. _ 17.10: Égi madár. — 18.13: Szív küldi szívnek szívesen. _ 19.00: Nép­szerű zenekari hangverseny. — 20.10: Fortunio dala. Offenbach operettje. — 21.20: Tompa Sándor jutalomjátéka. _ 22.30: Táncol­junk. Petőfi-rádió: 8.00: Könnyű hang­szerszólók. — 8.30: Oratórium­részletek. — 9.30: Népek zenéje. _ 10.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Térzene. — 11.30: Zenés délelőtt. — 12.30: A világirodalom humora: Kormányválság. _ 12.52: ö rökszép melódiák. — 14.10: A Gyermekrádiő műsora. — 14.50: Operarészletek. _ 16.00: Szulamit. Rádiójáték. _ 16.45: Tánczene. _ 17.40: Vidéki zenekarok muzsikál­nak. _ 18.15: Kamarazene. — 19.00: 'Szives emlékül. — 20.00: Lukács István cimbalmozik. _ 20.25: Tiz é ves a munkásigazgatás. — 20.40: Zenekari hangverseny. _ 22.00 i Mindenki operája. VASÁRNAP, ÁPRILIS S. Kossuth-rádió: 8.10: Magyar táz jak dalaiból. — 8.55: Édes anya­nyelvűnk. — 9.00: Zenerajongók. 10.00: Virágcsokor. Versek. — 10.10: Csinn-bumm, a magyar rádió gyer­mekcirkusza. _ 11.00: Künneket Tánc-szvit. — 11.30: A tlszapartl tá­jak. — 12.10: Nagy Izabella, Boross Jolán és Solti Károly magyar nótá­kat énekel. _ 12.30: Húsvéti jegy­z etek. _ 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Hanglemezek. _ 15.05: Hét nap a külpolitikában. — 15.20: Nép­szerű operahangverseny. — 16.10: Tánczene. — 17.00: Látogatás al­kotóműhelyekben. _ 17.10: II. fél­idő. Sportközvetítés. — 18.00: Kin­cses kalendárium. — 19.00: Szim­fonikus zene. — 20.10: Köznapi dol­gokról. Nemes János írása. — 20.20: Vidám rádiómúzeum. _ 22.10: Tánczene. — 22.50: Bach: C-dur szólószonáta. — 23.05: Vasárnapéji rádiószínház: Az ősi kastély. — 0.10: Vidám népdalok­Petőfi-rádió: 8.00: Korálok. — 8.30: Az evangélikus egyház fél­órája. — 9.00: Lucienne Boyer éne­kel. _ 9.30: Miska bácsi lemezes­ládája. _ 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 10.50: Nagy verseny- művek. _ 12.20: Korvin lelke. — 12.30: Müvészlemezek. — 14.10: A Gyermekrádió műsora. — 14.50: Kórusok. _ 15.03: Mezei csokor. — 15.35: Fúvószene. — 16.00: Népek tavasza. _ 17.00: Kamarazene. — 18.00: Bécsi operettekből. — 18.50: Tánczene. _ 19.25: Szegedi valuta. R iport. _ 19.40: Sárközi Benő és z enekara játszik. — 20.00: Verdi: Az álarcosbál. Három felvonásos dalmű. _ 22.20: Álmodj szépet. K önnyű zene. (A rádió a műsor változtatás jogát fenntartja.) Gyakran szögezik nekünk a kérdést: miért van az, hogy a szputnyik hol sárga, hol pe­dig vörös színben játszik, egy­szer elhalványul, máskor pe­dig élesen fénylik? A válasznál emlékeztetnünk kell mindenkit a napsugárzás sajátosságaira, amelyek e su­garaknak a földatmoszférán

Next

/
Oldalképek
Tartalom