Pest Megyei Hirlap, 1958. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-07 / 32. szám

ar.sr nit) t \JCirlav 1958. FEBRUAR 7. PÉNTEK Megyei spartakiád-csúcs Tárnokon Egy eredményes községi sportkörről A Tárnoki KSK a megye egyik legjobb falusi sportköré­nek számít. A tárnokiak évről évre részt vesznek a spartakiád versenyein. Hosszú Isitván di­csekedhet közülük a legjobb eredménnyel. A labdarúgó-csapat is jól megállja a helyét. Minden év­ben egy osztállyal feljebb ke rültek, évente előbbre léptek egyet. Járási II. osztály, majd a já­rási I. osztály megnyerése után az együttes most a megyei II. osztály ban szerepel. A gárda a nyolcadik (helyen áll a Petőfi- csoportban. Érdekesség, hogy Czabajszky, a válogatott ököl­vivő, amikor csak teheti, min­dig elkíséri a csapatot. •Lepsényi Rezső, a Tárnoki KSK elnökhelyettese a lelke a sportkörnek. Hét éve tevé­kenykedik. Jó munkájáért ki­tüntetést kapott a KISZ-től, melyet Hegyi Gyula, az MTSII elnöke adott át neki. Kívüle Somogyi Henrik, Stribik Imre, Czabajszky Józseí, Kovács Er­nő és Padányi István, a leg­szorgalmasabb sportvezetők. A helyi KISZ-szervezettel való kapcsolat megteremtése Petró Imre KISZ-titkár érdeme. A tanács is segíti a KSK-t, 25 ezer forintot irányzott elő fürdő és öltöző építésére. A tárnokiak jó munkája iga­zolja, hogy a téli spartakiád Versenyen megyei csúcs szüle­tett, Százhatvanheten vettek részt a küzdelemben. Á viadalt hétközben bonyolí­tották le négy napion keresztül. Munka után benépesült a sport- és klubhelyiség, itt ren­dezték meg az atlétikai, vala­mint az asztalitenisz versenyt. Nők sem hiányoztak a mezőny­ből. Főleg azok a lányok indul­tak, akik nemrég kerültek ki ez iskolából. Kormány Géza testnevelő érdeme, hogy az is­kolát végzettek később sem hagyják abba a sportolást Az Iskolában mind megszerették a testedzés örömeit, s akkor is szívesen végzik ezt amikor már nem kötelező. A helyből távolugrást Hosszú István nyerte 250 centiméteres eredménnyel. Ez a szám bizo­nyult a legnépesebbnek: 57 in­duló vetélkedett. A nőknél Kalász Ibolya 175 centiméteres ugrással sze­rezte meg a győzelmet. A ma­gasugrást Lizicska Simon nyerte (125 cm), míg a nőknél ugyancsak Kalász Ibolya dia­dalmaskodott (70 cm). Az asztaliteniszezők küzdel­mében Nagy István, illetve Viktoriusz Irma végzett az élen. A sakkversenyt az általá­nos iskolában rendezték meg, csak férfiak indultak. Legjob­ban Leszkovsziki Albin szere­pelt. A ceglédi Füle Judit a tornászok harmadik helyen áll versenyén Füle Judit a gerendán A Sportcsarnok edzőtermé­ben szerda délután kezdődött meg a válogatott tornászok tá­jékoztató jellegű ellenőrző versenye. Az első napon a női válogatott keret tagjai szere­peltek és a moszkvai VB kö­telező gyakorlatait mutatták be. Kilencen indultak, többen — Zoller, Bánhegyiné, Gulyásné — sérülés miatt nem vettek részt. Annak ellenére, hogy a tornásznék még az alapozó időszakban vannak, több jól sikerült gyakorlatot láttunk. A kötelező gyakorlatok után Ducza Anikó vezet. Dicséretes a ceglédi Füle Judit teljesít­ménye, aki jelenleg a harma­dik. A lóugrást a ceglédi versenyző nyerte, 9,44 ponttal. Az összetett verseny állá­Ipari tanulókat, kő­műves és festő szak­máira felvesz £. M. 45. sz. Állami Építőipari Vállalat. Jelentkez­hetnek 14—17 éves korig 8 általános Isko­lái végzettséggel ren­delkező fiúk. Tanul­mányi előmeneteltől függő ösztöndíj, mun­karuha, vidékieknek szállás, napi három­szori étkezés biztosít­va. Jelentkezés a vál­lalat munkaügyi osz­tályán. Budapest, VI., Szív u. 60. sz. Napon­ta Vj8—4 óráig. Jelent­kezési határidő: már­cius 10. Zetor és Hoffer üzem­képes állapotban le­vő vontatótraktorokat pótkocsival együtt könyvjőváirással át­veszünk. Pest megyei Malomipari Vállalat. Budapest, IX.. Sorok­sári u. 16. Pénzügyi előadót ke­res, azonnali belépés­re Dabaei Sütőipari Vállalat, Dabas. Ingatlan adás-vételi ügyben forduljon a PIK központjához és vidéki kirendeltsé­geihez. Központ: Budapest, V., Kál­mán u. IS. szám. Eladási megbízáso­kat díjtalanul fel­veszünk. Azonnali belépésre keresünk lakatosrész­legünk vezetésére gyakorlott szakem­bert. Jelentkezés: Maglód, Horváth Mi­hály út 4. sz. alatt. Környékbeliek előny­ben. Nyúltenyésztők! Meg­indult a házinyúlbőr felvásárlás. Minden mennyiségben, Jő áron átveszi a Nyúltenyész­tők Bőr- és Mellék­termékeket Beszerző és Értékesítő Szövet­kezete, Budapest, V. kér., Petőfi Sándor u. 14. sz. Tel.: 188—794. Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és magánosok részére tőzeges komposzttrá- gyát bármilyen meny- nyiségben Ocsán, Fel- sőgödön. Isaszegen és Cegléden működő tő­zegtelepeinkről bizto­sítani tudunk. A dú­sított tőzeg mázsán­ként! ára 4.10 torint. Pest megyei Tőzegki- termelő Vállalat. Bu­dapest. VnL. Baross u. 36. HIRDETÉSEKET FEL VESZNEK: Ceglédi Nyomda, Cegléd. Vác, Jókai u. 9. Telefon: 59. Szövő­gyárnál. Nagykőrös, Postahivatal. Szentendre; Angyal Zoltán — Templom tér, Kovács Ferenc — Alkotmány u. 10. A kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. A Magyar Hirdető 'kirendeltségei: Abony, Ceglédi u. 20. Cegléd. Teleki S. u. 30. Gödöllő, Erdő utca 54. Lajosmizse, Andrássy út 17. Nagykáta, Rákóczi mozi. Nagy­kőrös. Hunyadi u. 24. Párnáz, Fürst S. u. 1. Szentendre, Alkotmány utca 10. Vác, Géza .király tér 10, nyomda. Vecsés, Vöröshadsereg úfjja 23. A hirdetési díj szavanként' hétköznap 1 forint, vasárnap 2 forint, az első sző két szónak számít. (Legkisebb hirdetés 10 szó.) Kishirdetés, apróhirdetés között mm-ként hétköznap 2 forint, vasárnap 3 forint, keretes hirdetés szövegoldalon hasábmm-ként hétköznap 2,50 forint, vasárnap 3 forint. so: 1. Ducza (Bp. Honvéd) 37,24, 2. Kertész (Bp. Honvéd) 36,73, 3. Füle (Ceglédi Építők) 36, 4. Mák (Bp. Vasas) 35,8, 5. Mika (Bp_ Postás) 35,26, 6. Dé­vai (Pécsi EAC) 35,04. A női versenyzők ma a sza­badon választott gyakorlatokat mutatják be. A döntetlen igazságos volt Utóhangok az Ajax—Vasas EK mérkőzésről A szerda esti Ajax-rVasas EK mérkőzés után a két csapat játé­kosai és vezetői rendkívül szívé­lyes és baráti hangulatú társas- vacsorán vettek részt. Az Ajax részéről Ernst Gieger, a klub elnöke üdvözölte a magyar bajnok-csapatot — általános tet­szést aratva — magyarul. Hermann Béla, a Vasas vezetője válaszbeszédében megköszönte a szívélyes vendéglátást, s mint mon­dotta, Budapesten ezt igyekeznek viszonozni. A mérkőzésről alkotott vélemé­nyek mind azt bizonyítják, hogy a döntetlen eredmény igazságos volt, K. Humeniberger, az Ajax oszt­rák edzője csapatának csak első félidei játékával volt elégedett, a második félidőben az volt a baj, hogy játékosai nem tartották be az utasítást, különösen a két össze, kötő, akik szinte semmi segítséget nem nyújtottak ebben a játékrész­ben a támadósomak. A Vasasról az a véleménye, hogy elsőosztályú klasszis csa­pat, gyors és veszélyes szélsők­kel és a kitűnő Herendivel. Illovszky Rudolf, a Vasas edzője csapata második félidei játékát di­Jól bevált az első hazai országúti versenykerékpár A Csepel Vas- és Fémmű­vek kerékpárgyárában az el­múlt évben készült el az első hazai országúti versenykerék­pár mintapéldánya. Az SL—27 típusú kerékpár beváltotta a hozzáfűzött reményeket Az egyiptomi országúti ke­rékpáros versenyek során, a legkülönbözőbb minőségű uta­kon, nagy szintváltozások kö­zepette is, mintegy 2100 kilo­méteres távon felvette a ver­senyt a legjobb külföldi gé­pekkel is. Luxor, Alexandria, Port Szaid közötti útvonala­kon, a legnagyobb megterhe­lés esetén is kiválóan működ­tek a gépek, A gyár műszaki vezetői a verseny tapasztalatait fel­használják a sorozatgyártás előkészítésénél is. Néhány ap­róbb módosításokat hajtanak végre, többek között megerő­sítik a pedálszerkezetet és a nyergen is változtatnak. A Csepel kerékpárgyár gépét a külföldi szakemberek is nagy elismeréssel fogadták és az egyik mintapéldányért 70 dol­lárt ígértek. Ez az összeg megfelel négy kiváló minősé­gű versenykerékpár árának. A versenykeréikpárok sorozat- gyártása előreláthatólag még ez évben megindul, i Pilisen községi sportkor alakul Gyenge a sportélet Pilisen. A sertéshizlaldára „épült” Ki­nizsi SK vezetősége alig veszi ki részét a sport segítéséből. A tanács ezért elhatározta, hogy a helybeliek kívánságá­val egyetértve községi sport­kört alakít A Kinizsi orszá­gos elnöksége lemondott a pi­lisiekről, s így nincs akadály a KSK megalakulása előtt; Pilisen február 11-én előké­szítő közgyűlést tartanak. Ek­kor tárgyalják meg az alakuló ülés részleteit. Hírek szerint az anyagi támogatással nem lesz baj, a tanács 15 ezer fo­rintot irányoz elő sportcélok­ra. A KSK ezenkívül számít­hat a Pilisen működő három kisipari szövetkezet támogatá­sára is. Tervbe vették, hogy a labda­rúgáson kívül más sportággal is foglalkoznak majd, nem úgy, mint jelenleg. Megalakít­ják az asztalitenisz-, sakk-, teke- és tenisz-szakosztályt. Az élet váratlan fordulatai ellen is felvértez az életbiztosí­tás. Tizennégy tizenegyes a Radnicski—Hajdúk labdarúgó mérkőzésen Nem mindennapi labdarúgó „csemegében" volt részük Zomborban a Radnicski—Split Hajdúk jugoszláv labdarúgó kupamérkőzés nézőinek. A ta­lálkozó a rendes játékidő után 3:2 arányú döntetlen eredmény­nyel végződött, hosszabbításra azonban a közben beállott nagy köd miatt csak hétfőn kerül­hetett sor. Ez a játékrész sem hozott döntést, mert az ered­mény változatlanul 2:2 maradt. Erre a kupa-szabályok értel­mében a két csapatnak 5—5 tizenegyest kellett rúgnia. Mindkét együttes azonban csak két-két büntetőt tudott értéke­síteni, s így 4:4 lett. Ezután a Radnicski és a Hajdúk is be­rúgta az újabb 11-est. s 5:5-re alakult az eredmény. A követ­kező „sorozatban” a Hajdúk­nak kedvezett a szerencse, s így végeredményben —14 tizen­egyes után — 6:5-re nyerte a mérkőzést, s így továbbjutott a kupa-küzdelmekben. Pénteken, szombaton és vasár­nap a legjobb magyar asztali- teniszezők veszik birtokukba a Sportcsarnokot. A hét végén ke­rül sor ugyanis az 1958. évi orszá­gos felnőtt egyéni asztalitenisz- bajnokságra. ★ Csehszlovákia 1957. évi sport­sikereinek ‘ mérlege: öt világbaj­nokság. nyolc új világcsúcsered­mény. 11 Európa-rekord és 366 or­szágos csúcs. Az 1959. évi kerékpáros világ­bajnokság megrendezését Spanyol- országon és Luxemburgon kívül az NSZK és NŐK is kéri. A Nemzet­közi Kerékpáros Szövetség (UCI1 március elsejei párizsi ülésén dönt majd a VB színhelye kérdésében. Ezen a kongresszuson választják meg az UC1 új elnökét, ezenkívül több érdekes javaslat kerül még megvitatásra. A Román Népköztársaság 1958. évi nemzetközi tornász-bajnoksá­gát április 26-án és 27-én rende­zik meg első ízben a Floreasca- sportcsarnokban A versenyre ed­dig magyar, bolgár, lengyel, és csehszlovák tornászok neveztek. Valószínűleg Franciaország. Finn­ország és az NSZK tornászai is részt vesznek a kétnapos viadalon. Alphonse Halimi a harmatsúlyú francia hivatásos ökölvívó világ­bajnok — hírek szerint — az egyik francia cirkuszhoz szerződött. Ha­limi a cirkusszal febrár 15-én franciaországi körútra indul, s na­ponta 15 perces nyilvános edzést tárt a porondon két ökölvívóval. A szerződés értelmében Haliminek még árnyékbokszolással és kötele­zéssel is szórakoztatnia kell a kö­zönséget. A Pomázi KSK szombaton és vasárnap 19 órai kezdettel Szig­ligeti Ede Cigány című színdarab­ját adja elő. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest. VHI.: Blaha Lujza tér 3 Telefons 343-100. 142-220. Szikra Lapnyomda; Felelős vezető: Kulcsár Mihály. csérte, ekkor a fiúk már nem oldal adó gat ássál, hanem merede­ken közelítették meg az Ajax ka­puját, s ez már eredményre is veze­tett. Az Ajax többet nyújtott, mint amire számítottunk. — A budapesti visszavágó sem lesz könnjflí mérkőzés — hang­súlyozta a Vasas edzője —, s ek­kor már mind a két félidőiben egyenletes teljesítményt kell nyúj­tanunk, hogy továbbjussunk a leg­jobb négy közé. Günther Temieder, a mérkőzés nyugatnémet játékvezetője első­sorban a két csapat sportszerű játékát emelte ki, s az Ajax első és a Vasas máso­dik félidei játékát dicsérte. A Va­sas technikailag legalább két klasz- szissal jobb volt, mint az erőtel­jes, jól védekező, de még kicsit nyers játékosokból álló ellenfele — mondotta a nyugatnémet bíró. Csütörtök reggel két amszterda­mi lap jelent meg. A De Telegrapf bírálatában elismeréssel ír aa Ajaxről, amely igen megnehezí­tette a Vasas helyzetét és döntet­lent tudott elérni a kitűnő ma­gyar csapattal szemben. Megemlíti a lap, hogy az amszterdami csapat játéko­sai a második félidőre kiful­ladtak, nem bírták az első játékrészben általuk diktált iramot folytatni. A De Volkschkrant „Nagyon ne­héz volt a Vasas csillagok ellen döntetlent elérni” címet adja a részletes, fényképeinkéi teli beszá­molónak. Különösen Bumdzsákot dicséri a tudósító, nagyszerű feje­seit, és két szép gólját. Tárgyila­gosan megállapítja azt Is, hogy az Ajax két góljában Kovalik is „benne” volt. Több mint 50000 dinár kártérítést fizet a Rapid Mint ismeretes az elmúlt napokban Bécsben ülésezett a Középeurópai Kupa-bizottság. A megbeszélés napirendi pont­jai között szerepelt a régen húzódó „Rapid kártérítési ügy” az 1957. évi KK során elmaradt harmadik Vojvodina—Rapid mérkőzéssel kapcsolatban. Az ügyet különbizottság vizsgálta ki, s úgy határoztak, hogy a Rapid 60 napon belül 54 422 dinár (kb. 1600 schilling) kártérítést köteles fizetni; HALKAN ROPPAN AZ ESŐ... Jegyzetek a műkorcsolya zó bemutatóról R° >ossz kabala vagyok a mű- ■ korcsolyázóknál. Leg­utóbb, több mint egy hónapja, a nemzetközi versenyen a nyá­rias zápor miatt abba kellett hagyni a viadalt. Csak más. nap, amikor nem voltam ott, tudták folytatni. Szerdán a nemzetközi műkorcsolyázó be­mutatóra ismét esőt hoztam. Halkan hoppantatk a cseppek kalapomon. De ez a kellemet­lenség csak rövid ideig zavart, aztán magával ragadott a ver­seny szépsége, a csillogó jég­tükrön cikázó korcsolyázómű­vészek elfeledtették velem a kellemetlenséget. a mezőny legfiatalabb tag- ja. a 13 éves Regina Reit- zer kétszer is „porondra” lé­pett. A bécsi kislány megmu­tatta, hogy nemcsak a keringő- vel, hanem a modern tánccal sem áll hadilábon. Erről tanús­kodott a Morris—Robinson an­gol jégtáncos pár, a bratislavai EB második helyezettje is. Csaknem minden számot megújrázott a mintegy 12 ezer főnyi nézősereg. Érdekes jeges- szokás, hogy az ismétlők má­sodszorra csak műsoruk egy részét mutatják be. A Nagy­testvérpár esetében ez nem volt elég. Harmadszorra is ki­tapsolták a kitűnően futó ket­tőst. A Ikis Horváth Zolika a rész­vevőknek virágcsokorral ked­veskedett. A jégtündérek hálá­ból puszit nyomtak a kisfiú arcára. — Nem is volna rossz a he­lyében lenni — jegyezte meg valaki tréfásan. — Aztán fele­ségére való tekintettel gyorsan hozzátette: — Nagyon jól kor. csolyázik a kis Zoli. /gyorsan elrepült a mintegy ^ két és félórás műsor, amelynek keretében a bratis­lavai EB jónéhány részvevőit ízelítőt adott tudásából. A nyu­gatnémet Hans Bäumler gro­teszk számában bebizonyította sokoldalú képességeit. A kö­zönség először megrökönyödő9 figyelte, hogy leveszi bohóc­ruháját, majd derűsen fogadta 0 bajadérrá vedlett fiatalember táncát, aki a Jereván dallamá­ra lejtett a jégen. Az öltöző folyosóján auto­gramkér ők hada várta a mű­korcsolyázókat. — Okvetlen írja meg, hogy a Suchankova—Dolezsál cseh­szlovák pár betegsége miatt nem tudott eljönni a bemuta­tóm — kötötte telkemre az egyik rendező. Az öltöző előtt félfüllel haL lottam, amint Jurek Eszter így beszélt egyik, ismerősével: — Vasárnap indulunk Pá­rizsba a műkorcsolyázó világ- bajnokságra. Ttent az öltözőben a fiatal ■D Bäumler édesanyja segít­ségével épp a festéket törölte arcáról. — Háromszoros bajnak a fiam — mondotta büszkén a mama. — Jamiárban ülte 17. születésnapját. Kilius Marikát a közelmúltban választotta jég- párjául Az angol Booker épp csoma­golt. Nagy gonddal helyezte el lemezeit, hisz a műkorcsolyá­zók mindig magukkal viszik azokat a számokat, amelyekre futnak. Egyik lemez címét megkérdeztem — füttyel vála­szolt. A „Halkan koppan az eső” dallamát fújta. Pedig ekkor már nem is hált az égi áldás. — reitter — sirmmtmnimnitrnii tntimimmuimitt! ÖTEZER FORINTOS 21- szám. ii itinirrmiiHiiii^ a REJTVÉNYVERSENV I A ma etrejtett mondat asovege: Olvasható név: Lakcím: ______ 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom