Pest Megyei Hirlap, 1957. december (1. évfolyam, 183-203. szám)

1957-12-06 / 187. szám

Jól dolgozik a kisüti szülői munkaközösség Levelezőink írják Nagy volt a sürgés-forgás múlt héten a Köztársaság úti általános iskolában. Nemcsak diákokat, felnőtteket is lát­tunk. A szülői munkaközösség készült a november 30-i mű­soros estre, ami azóta sikere­sen le is zajlott a Híradástech­nika kultúrtermében. Az isko­lát patronáló fegyintézet „Szi­várvány” zenekara is támogat­ta a célkitűzést. Mire fordítják a bevételt? Karácsonyfaünnepságen meg­ajándékozzák majd a szegé- nyebbsorsú felsővárosi gyer­mekeket. Beszélgettünk az iskola igaz­gatójával és a munkaközösség elnökével, akik elmondták, hogy ez évben is nagyon aktív a szülők kollektívája. Különö­sen az édesanyák veszik ki ré­szüket minden megmozdulás­ból. Nemcsak rendezvényekkel, anyagiakkal és társadalmi munkával támogatják az iskolát, hanem — igen he­lyesen — jelentős segítsé­get adnak a tanulók tanul­mányi, magatartásbeli és nevelési eredményeinek javításához is. írjuk le a nevüket az újság­ban, megérdemlik: Maricsek Ferencné elnök, Mézes Lajos- né elnökhelyettes és Kiss Ká- rolyné pénztáros vezeti a 32 aktív tagból álló választmányt. Minden hónapban összejönnek, és sok értékes javaslat, hozzá­szólás hangzik el a megbeszé­léseken. Kopemiczky István igazgató mondja el, hogy ősszel tanul­ságos hajókiránduláson voltak Esztergomban; tavasszal Sztá- linvárosba készülnek. Ezek a közös hajókirándulások na­gyon alkalmasak arra, hogy szülők és nevelők közelebb ke­rüljenek egymáshoz, alaposan megbeszéljék közös és fő prob­lémájukat: a gyermekek neve­lésének kérdését. Megtudtuk a szülői munka- közösség további terveit is. Rövidesen közös baráti ta­lálkozó-estet tartanak a nevelőtestülettel, majd a karácsonyesti ünnepséget és ajándékozást készítik elő. Most, decemberben tartják az első nevelési ankétot. s ezt a tél folyamán még további négy hasonló követi. Májusban tart­ják második nagy műsoros est­jüket majális keretében, r 'y. nek bevételeiből a tané. . gi jutalmazást készítik elő. Az elmúlt tanév végén két­ezer forint értékű könyvjutal­mat osztott szét a szülői mun­kaközösség. További elgondo­lásuk: az iskolai zenekar fo­lyamatos felszerelése, az iskola csinosítása, díszítése. Végignéztük a tantermeket is. Mindenütt ízléses függöny, virágtartók; lábtörlő, törülkö­ző, papírkosár, keretezett ké­pek, újrafestett iskolatáblák — és ez mind-mind a szülői munkaközösség fáradozásának, áldozatos munkájának az ered­ménye, tájékoztat Kopemiczky igazgató. Azzal a meggyőződéssel tá­vozunk a kisváci tanintézetből, hogy a szülők itt helyesen és jó irányban működnek, hiszen saját maguk is fejlődni, tanul­ni akarnak, amit igazolnak a kirándulások, nevelési anké­tok. S miért van mindez? Egy­szerű a válasz: mert jó és he­lyes a kapcsolat a szülők, az igazgató és a nevelőtestület között. Járási könyvtár, vagy átjáróház ? Most kaptuk a hírt: előreláthatólag a közeljövőben új ve­hetőt állítanak a járási könyvtár élére. A híradás azért meg­lepő, mert ha jól számoljuk, másfél esztendő leforgása alatt a negyedik irányítót nevezik ki a Lőwy Sándor utcai kulturális intézmény élére. Helyes ez a káderpolitika? Egyáltalán nem nevezhető an­nak. A tízezer kötetes könyvállománnyal, húsz községet magá­ban foglaló körzettel rendelkező könyvtári centrum vezetése nem könnyű feladat. A hatalmas könyvanyag megismeréséhez kell egy jó félesztendő. A ma már jelentős városi forgal­mán kívül alaposan ismernie kell a községek fiókkönyvtárait, tájékozódnia kell az utánpótlási arányokról, elmélyült köz- véleménykutatást kell tartania, és nem utolsósorban alapos szakmai felkészültséggel kell rendelkeznie annak, akit ilyen tisztségre állítanak. Mindezeket a feladatokat lehetetlenség ellátni akkor, ha a könyvtár vezetői „úgy jönnek, mintha máris mennének“. Rém érzik maguk mögött az előlegezett bizalmat, nem tudnak gyökeret verni, s nem hivatásnak, csak ideiglenes állomásnak érzik beosztásukat. A mostani könyvtárvezető saját szavai szerint kisgyer­mek kora óta álmodozott erről a szép tisztségről. A vágyako­záson kívül keményen dolgozott a nagy cél érdekében. A dol­gozó nép állama tette lehetővé, hogy iskolai tanulmányait folytathassa. Nagy ambícióval, szeretettel végezte eddig is munkáját. Ezért helytelenítjük ezt a káderpolitikát és a jövő­ben megfontoltabb munkát várunk a könyvtár irányítószer­vétöl. Majdnem leégett a kifosztott lakás Kellemetlen meglepetés ér­te a napokban Walter Lajost. c'Váci Húsipari Vállalat ellen­őrét. Este 8 óira után érkezett haza munkájából deákvári la­kására. Már az udvaron fel. tűnt neki, hogy furcsa fény szűrődik ki a lakásból, sőt ropogást is hallott belülről. Amikor az ajtón nem tudott bejutni, beugrott az ablakon. Ekkor már nemcsak fényt lá­tott, hanem füstszagot is ér­zett és amint beljebb ment, megdöbbenve látta, hogy az éléskamrájából lángnyelvek csapnak ki. Gyorsan vödröt fogott és eloltotta a tüzet. Most állapította meg, hogy elégett egy szekrény ruhák­kal, cipőkkel és könyvekkel, valamint eltűnt mintegy 3000 forint megtakarított készpén­ze. Walter Lajosnak azonban még így is szerencséje volt, mert ha egy félórával ké­sőbb érkezik haza, a tűz martalékává lett volna az egész lakása, mert az már la­kószobája ajtajába is beleka­pott. Sőt, nemcsak az egész lakás pusztulhatott vol­na el. hanem az ugyanazon házban, mindössze egy vékony fallal elválasztott népbolt és húsbolt is. Kiderült, hogy miután a házban senki sem tartózkodott, a betörő kulccsal kinyitotta a konyha aj tót és azon kereszt ül jutott a lakásba. Belülről az­után magára reteszelte, majd az esetleges menekülésre ki­nyitotta a szobaablakot és — miután valószínűleg megza­varták — azon át távozott. Érdekes, hogy nem a szobák­ban kezdett a betörő kutatni, hanem az éléskamrába ment. Ott elhúzott egy állványt, mely közvetlenül a hűsbolt fala mellett állt, ahöl va­lamikor ajtó vezetett a bol­tokba. Erről arra lehet kö­vetkeztetni, hogy a helyszín­nel valószínűleg ismerős betö­rő talán oda akart behatolni. Mindenesetre ezt már majd a rendőrség dolga lesz kinyo­mozni, valamint azt is, hogy a tüzet véletlenül okozta-e a betörő, vagy így akarta a nyo­mokat eltűntetni Az erdőgazdaság segítsége a fatelepítőknek lz utóbbi esztendőkben a •zsönyi Állami Erdőgazda- területén az egyéni tenme­termelőszövetikezetek, ál­lá gazdaságok és különböző öletek hasznavehetetlen te- eteiiket, valamint a fátlan eket és az utak mentét gkezdték befósítani. Ez év •ászán például 158 ezer ese­te és közel 10 ezer suháng -wit elerdősítésre, illetve fa­lsra. íogy az érdekelitek ez év sén. illetve a jövő év tava­in is fásításaikat zavartala­nul végezhessék, az erdőgazda­ság ismételten felkészült a leg­szélesebb körű igények kielé­gítésére és két csemetekertjé­ben 45 ezer különböző fajú su­háng és sorfa várja az érdek­lődőket. A megvásárolt fásítá­si anyag a csemetekertekben is átvehető, de kívánságra segí­tenek a szállításnál is. Más téren is segítséget nyúj­tanak erdészeink a telepítők­nek: kívánságukra ingyenes szaktanácsot adnak, hogy ho­vá milyen fákat ültessenek. Halálra égett egy magára- hagyotf kisleány Horváth Ilona, Vöröskereszt­sor 34. szám alatti lakos há­rom és féléves kislányát őri- zetlenül hagyta lakásán. A magára hagyott gyermek ját szani kezdett. Megtalálta a gyufát és meggyujtotta a szal­mazsákját. Mire a szomszédok észrevették a tüzet, addigra a kislány olyan súlyos égési se­beket szenvedett, hogy Itór- házbaszállítás közben meg­halt. A gondatlan anya ellen megindult az eljárás. Köszönjük az SZTK válaszát Kedves Váci Napló! A nyár derekán írtam egy levelet, melyben elpanaszoltam, hogy az SZTK váci kerendeltségé- ben megforduló ügyfelek és betegek nem tudnák inni. mert csak az udvaron van egy víz­csap, de arra állandóan egy ön­tözésre szolgáló gumicső van felszerelve. A napokban ismét a kirendeltségben volt dolgunk és örömmel állapítottuk meg, hogy az írás nem volt hiába­való, mert az egyik várószobá­ban vízcsapot szereltek fel az ott tartózkodók rendelkezésére. Köszönet érte az SZTK-tagak nevében. Aláírás. A rossz út jubileuma A mentőállomás egyik dol­gozója kereste fel szerkesztősé­günket az alábbi problémával: „1952 novemberében jöttünk Május 1 utcai telephelyünkre. Kissé keserű szájízzel gondo­lunk arra, hogy most van öt­esztendős jubileumunk. Ugyan­is idejöttünkkor ígéretet kap­tunk arra, hogy rövid idő alatt rendbehozzák az előttünk levő útszakaszt, ami gyors segítség- nyújtásnál elsőrendű közérdek lenne. Sajnos azóta is dagaszt­juk a sarat, nyeljük a port — mikor milyen az időjárás. Az új emeletes bérház felvonulási épületének maradványait is el kellene tüntetni, mert az is akadályozza, hogy gyorsan megközelítsük az országutat. Kérjük, gondoljanak erre az 1958-as költségvetés összeállítá­sánál, hogy a tizedik évfordu­lónk már gondtalanabb le­gyen.’’ Vár állott — s most kőhalom Történelmi adatok szerint a Géza király téren állt az egy­kori váci vár. Ennek a neveze­tes helynek a 8. számú udvara szomorú látványt nyújt. Érté­kes kő- és téglaanyag éktelen­kedik itt (ki tudja mióta) ha­talmas mennyiségben. Gyorsan és könnyen lehetne hasznost- tani ezt a drága építőanyagot a környékbeli tatarozásoknál és az új lakóházak építésénél. Akkor Bodri kutya is barátsá­gosabb lenne..: (Kristóf L.-né felvétele) Hol lesznek tanácstagi beszámolók? December 7-én: 2. körzet, Varsá­nyi Ferenc (Gazdakör), 3. körzet, Konkoly Elemér (Kálvin utcai is­kola), 4. körzet, Varsányi Bálint (Gazdakör), 20. körzet, Schoffer Ferenc (Pannónia), 31. körzet, Heincz Antal (Báíhori utcai isko­la), 32. körzet, Tari Kálmán (Ta- tácsháza), 55. körzet, Urbán Gyula (Alsóvárosi iskola), 65. körzet, Szeidl József (Haraszti Ernő u. 11.), 71. körzet, Búzás Andrásné (Deák­vári iskola), 73. körzet,' Brand Já­nos (Deákvári iskola). A beszámo­lók 6 órakor kezdődnek. December 8-án: 1. körzet, Szij- jártó Sándor (3 órakor: Gazdakör), 74. körzet, id. Fábián Lajos (3 óra­kor lakásán), 77. körzet, Miskei Pál (2 órakor: Gomási iskola), 80. körzet. Kis János (3 órakor: Ker­tészeti Vállalat), 81. körzet. Mácsik Miklós (3 órakor: Máriaudvari is­kola). December 9-én: 12. körzet, Bras­sói István (Köztársaság üti iskola). 16. körzet, Hornicsek Károly (Köz- társasági úti iskola), 34. körzet, Kiss Mihály (Tanácsháza), 39. kör­zet: Szokol Károlyné (Gimnázium). A beszámolók 6 órakor kezdődnek. December 10-én: 10. körzet, Né­meti Ernő (Híradástechnika), 19. körzet, Kun Lajosné (Tatarozó Vál­lalat), 24. körzet, Pomozi Miklós (Posta-kultúrterem), 28. körzet, Barotai László (Bátliori utcai is­kola), 38. körzet, Humenyánszki Imre (Tanácsháza), 41. körzet, Lieszkovszki Dániel (Gimnázium), 44. körzet, dr. Pottornyai Gyula (Közgazd. Technikum), 47. körzet. Németh Gábor (Fonógyári étkez­de), 48. körzet. Cseri Sándor (Hattyú utcai iskola), 56. körzet. Takács Lajos (Ilona utcai iskola), 66. körzet. Mészáros Károly (Mező- gazdasági Technikum), 61,. körzet, Lesták Béla (Alsóvárosi iskola). A beszámolók este 6 órakor kezdőd­nek. December 11-én: 11. körzet. Tá­bori Ferenc (Árpád utca 7.), 18. körzet, Kerekes Sándorné (V9F Sportház). 37. körzet. Pucher Gyula (Tanácsháza), 42. körzet. Arany István (Közgazd. Techni­kum), 46. körzet, Csányi István (Fonógyári étkezde), 59. körzet. Petrányi István (Közgazd. Techni­kum), 64. körzet, Czotter István (Alsóváros! iskola). Kezdés: Este 6 órakor. miiiMiiiiiiiiiiihiiiiiiiiiiimmiiiniiiiiMti — MÜLTHETI REJTVÉ­NYÜNK iránt nagy érdeklődés mutatkozott. 722 olvasónk ta­lálta el, hogy a közölt kép Fili- povics Istvánnét, a Váci Ven­déglátóipari Vállalat Fehér Galamb éttermének vezető- szakácsnéját ábrázolja. Filipo- vicsné a halételek és hidegtálak nagymestere, a vállalat kiváló dolgozója. 10—10 totó-szelvényt nyert: Meiszner János (Ma- merli-telep), Hedvig Imre (Kösd) és Nell Júlia (Várlép­cső 3.). — ÜGYELETES ORVOSI SZOLGÁLATOT tart vasár­nap. december 8-án az SZTK- betegek részére: Dr. Gosztonyi János és dr. Ruzicska Béla. — HALÁLOS SZEREN­CSÉTLENSÉG érte a rétsági országúton Lang Jánost, a Dunai Hajógyár 26 éves dolgo­zóját. aki motorkerékpárral tartott hazafelé. Munkatársai nagy részvét mellett búcsúztat­ták a pénteki temetésen. — TATAROZZÁK a városi tanács emeleti üléstermét. Az erkély párkányát fénycsővilá­gítással látják el. — NINCS BAJ A VÍZELLÁ­TÁSSAL városunkban — tájé­koztatja lapuhk olvasóit a vá­rosi tanács műszaki hivatala. Amíg Budapestről korlátozá­sokról olvasunk ezen a téren, a Büki-szigeti vízművek zavar­talanul ellátják lakosságunkat. — SÚLYOS SZERENCSÉT­LENSÉG történt az Öntőipar­iskola konyháján, ahol Szvák Istvánná benzint öntött a tűz­helybe. A robbanás következ­tében életveszélyes égési sebe­ket szenvedett. Kórházba szál­lították. — ÜJ KÖRZETI SZTK- ORVOST kap rövidesen Deák­vár. Dr. Marton Zoltán Sze­gedre költözött és így az orvosi teendőket ideiglenesen dr. Gu­lyás Zoltán látja el a Köztár­saság úti, központi SZTK-ren- delőben. A hírek szerint dr. Marton helyére többen is pá­lyáznak. — TANULMÁNYI LÁTO­GATÁST tett Vácott a Város­gazdasági Tanszék több hallga­tója Borsos Géza professzor ve­zetésével. Megtekintették a vá­ros közműveit és műemlékjel- legű épületeit. — ÉRDEKES TÉMÁRÓL be­szél dr. Königseder Zsigmond főorvos december 12-én este a járási kultúrházban. A TTIT előadássorozata keretében a házasélet egészségügyi problé­máit ismerteti az előadó. — ÉRDEKES ' ÜZEMLÁTO­GATÁSOK szerepelnek a Váci Űttörőház negyedéves munka- tervében. Novemberben az Egyesült Izzó telepét, decem­berben a váci nyomdát láto­gatják meg. — A DÉRYNÉ SZÍNHÁZ társulata vasárnap. 8-án ismét Váera látogat. Mikszáth Kál­mán ..Eladó birtok” című regé­nyének zenés, dramatizált vál­tozatát mutatják be a népmű­velési otthon színháztermében. — HOSSZAS VAJŰDÁS UTÁN a Váci Vendéglátóipart Vállalatnál is mega’akuit a Kölcsönös Segítő Takarék­pénztár. Salacz Tibor főbizalmi egvedül 41 tagot szervezett be a legifjabb váci KST-be. — A VÉRADÓMOZGALOM városunkban is szép eredme­| nyékét hozott. Havonként mintegy 30 liter összegyűjtött vért továbbítanak a váci kór­házban működő véradási állo­másról. — KÜLFÖLDI BESZÁMO­LÓKRA készülnek a dunaparti úttörőáruházban. Egy részvevő németországi útiélményeiről beszél. Poldauf Márton, mint szemtanú pedig az 1957. no­vember 7-i moszkvai ünnepség eseményeit ismerteti. — A HÁZISZEMÉT-FUVA- ROZÁS időpontja 140 utcában megváltozott december 1-től a vasút és a Duna közötti város­részen. A részletes tájékoztatás elolvasható a tanácsháza kapu- aljában levő hirdetőtáblán. Mit látunk a mozikban ? KULTÚR 6—11: Hét lányom volt. (Egy vidéki színtársulat hét kis táncosnőjének mulatsá­gos története ez a bűbájos francia filmvígjáték. Egy kis faluban anyagi ökok miatt nem tudják megtartani az előadást és az öltöztetőnő visszaemléke­zései nyomán itt születik meg bennük a terv: hogyan nyerjék meg ügyük támogatójának a dúsgazdag Courvallon grófot? A film főszerepeit Maurice Chevalier, Delia Scala és Paolo Stoppá alakítják.) 8-án matiné: Aranyaimat ácska. ÉPÍTŐK 6—8: Berlini ro­mánc. (Egy édesbús szerelem története, német filmen.) 10— 12: Északi robiimmok. (Izgal­mas, kalandos szovjet film­alkotás.) A váci könyvesbolt újdonságai DARVAS JÓZSEF: HARANGOS KÜT. Dédapáink élete támad fel szemünk láttára a .»Harangos kút’' című regényben. Egy törökök elől menekülő kegyetlen földesúr a falu harangjában rejtette össze­harácsolt aranyát s a harangot egv pusztai kútba dobatta. Átok őrzi a mérhetetlen kincset, hogy csak azok férjenek hozzá, akiknek jus­suk van hozzá. Darvas József szép stílusban, fordulatos meseszövésse^ bonyolítja a cselekményt és érde­kes, élvezetes könyvet ad olvasói kezébe. Műsoros est. zenés irodalmi fejtörő A váci kultúrház irodalmi köre és a Váci Napló szerkesztő bizott­sága december 12-én, csütörtökön este 7 órai kezdettel a Fehér Galamb színháztermében helyi szerzők műveiből műsoros-estet rendez. A műsorban Bubellai Béla. Gá- dorosi Ferenc, Móriíz Valéria, Papp Rezső, Tenczel István és Tihanyi Ernő munkáiból versek, dalok, rövid elbeszélések, valamint villámjelenetek kerülnék elő­adásra. A műsoros-est második részében zenés irodalmi fejtörőt jelez a műsor. A szórakoztató jelleg mel­lett a nyertesek között értékes ajándékokat sorsolnak ki. Megkönnyítjük a háziasszonyok dolgát Állandó kö'csönzés -. Varrógép mosógép, kefélőgép, porszívó, kerékpár, stb. Váci Vegyesipari Vállalat Vác, Március 15-e tér 25. (Telefon: 244) Köszönetnyilvánítás: Ez úton fe­jezzük ki őszinte köszönetünket rokonságnak, a tabáni ismerősök­nek. jóbarátoknak, akik a szere­tett édesanya és nagyanya Adam­csek Jánosné temetésén megjelen­tek és fájdalmunkat enyhítették. Adamcsek testvérek Köszönetnyilvánítás. Ezen az úton mondok hálás köszönetét a rokonoknak, a tabániaknak és mindazoknak, akik szeretett édes­apám temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Adamcsek László fia ifj. Adamcsek László Hirdetések egésznap feladhatók (kedd délig); Vác, Jókai utca 9. Telefon: 69. — Szövőgyárnál. Ház eladó, Iskola utca 8 számú. Négy szoba, teljes komfort. Érdek­lődés Fésűsnél. Köz­társaság út 7. alatt, emeleten. (Borforfaimi pince felett.) Elcserélném balassa­gyarmati 2 szoba, ker­tes lakásomat váci egyszobásért is. Ér­deklődés (este 6 után) Vác, Árpád utca 2. Jókarban levő világos bútor és apróságok el­adók. Görög utca 20. Eladók: mikro- és normál opera, műdal és tánclemezek. Ope­rák: Gigli, Pertillé. Luca, Tibbet, Galli Curci közreműködésé­vel. Érdeklődés: na­ponta, délután hattól Vác, Széchenyi u. 14. (Udvarban jobbra.) Kukorica és takar­mánymagvak darálá­sát vállalom. Cím: Kosztolnik István Deákvár. Hanusz u. 5. Epületgondnok és hi­vatalsegédi állásra le­het jelentkezni a Váci Járási Tanácsnál, la­káscserével. Jelentke­zés: 8-tól 4 óráig. Vác Bartók Béla u. 14. Hálószobabútor, sötét eladó. Megtekinthető: vasárnap egész nap Botond utca 10. Azonnaj beköltözhető családi ház eladó. Vác. Kötő utca 1?

Next

/
Oldalképek
Tartalom