Pest Megyei Hirlap, 1957. május (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-30 / 25. szám

4 tirlaa 1957, MÁJUS 30, CSÜTÖRTÖK AKIK MEGÁLLTAK A LEJTŐN Látogatás az aszódi fiúnevelő intézetben — Sok türelem és még több szív kell ezekhez a gyerekek­hez — mondja Egelmayer Er­nő, az aszódi fiúnevelő inté­zet igazgatója — és ha ez megvan, meg is hozza a gyü­mölcsét. A beszélgetés az aszódi fiú­nevelő intézet, hivatalos ne­vén, a 200. sz. Ipari Tanuló Intézet udvarán folyik. Néz­zük a műhelyeket, ahol a bí­róság által ide beutalt fiatal­korúak szorgoskodnak. Éppen uzsonna-szünet van. A gyere­kek jóízűen fogyasztják el az elemózsiát, majd negyedóra múlva újra munkához látnak. Beszélgetünk velük. Minden beszélgetésünk sablon és mégis más és más. Az alapmotívum: vagy a rossz szülői környezet, vagy a rossz baráti társaság. Mindegyik azt mondja, itt akar maradni addig, míg szak­mát nem tanul, míg odáig nem jut, hogy a társadalom hasznos tagjaként boldoguljon az életben. Most ajz igazgatói irodában ülünk. Előttünk az asztalon levelek, amelyeket az innen kikerültek írtak. Kezünkben Ki Gyuri levele, „Most jött rendbe a sorsom írja. — Rendesen dolgozom az Északi Járműjavítóban. Nagyon szé­pen köszönöm a szabadulá­somkor kapott ruhát és külön köszönöm, hogy elhelyeztek." Pedig K. György nem volt. könnyű eset. Apja. és anyja évekkel ezelőtt disszidált, őt lopáson érték és így került az intézetbe, Z. Tamás egyike volt a leg- fegyelmezetlenebbeknek. Több­ször szökött, az utolsó két év­ben belátta, hogy ennek nincs értelme és ezentúl már nem volt baj vele. Most már kint van az életben és ezt ír­ja: „Az Óbudai Hajógyárban dolgozom, Ami nemrég elér­hetetlennek tűnt előttem, azon már csak nevetek. Min­dig fogok írni sorsom alakulá­sáról." Tovább nézegetjük a levele­ket T. Lóránt nagyon szép írással közli az intézettel, hogy a Miskolc & Környéke Vendéglátóipari Vállalatnál festő és mázolóként dolgozik. Keresete 1250 forint. W. Fe­renc szűkszavúbb. A boríték­ból csak egy vállalati igazolás hull ki. A Kisjármű és Tö­megcikk KTSZ igazolja ben, hogy W. Ferenc igen jól dolgozik, ellene semmiféle panasz nem merül fel, dolgo­zótársai szeretik. A többi levél is az egykori kifi bűnözők javulásáról be­szél. Arról, hogy az egykor rettegett javítóintézet ma már más szellemben neveli a gye­rekeket. Nincs többé nádpálca, gúzsbakötés és sötétzárka. Ez­zel szemben nyáron a Balaton mellett üdültetik őket, tanul­mányi kirándulásra viszik Miskolcra, Diósgyőrbe és Lil­lafüredre. Már nem kívánkoz­nak el többé innen. Bizonyí­téka ennek az. hogy két gye­rek, aki az ellenforradalom idején megszökött és Nyugat­ra disszidált, saját elhatáro­zásából visszatért Aszódra. Beszéljünk csak velük. K. János 17 éves törökbálinti fiatal ül előttünk. — November 23-án mentem át a határon — mondja '— két barátommal. Franciaor­szágba kerültem, ahol bányá. ban dolgoztam, igen rossz kö­rülmények között. Tovább mentem Svájcba, ahol egy erőmű építésénél helyeztek el segédmunkásnak, A „nyugati paradicsomban“ egyáltalán nem volt rózsás a helyzetem. Kiabáltak velem, sőt meg is ütöttek. Erre én kijelentettem, haza akarok menni. Fűt-fát ígértek, én azonban többé nem hittem nekik. Vonatra ültem. Ausztriában azonban börtönbe vittek, ahol gumi­bottal vertek. Éhségsztrájkba kezdtem, és ennek megvolt az eredménye. A magyar kö­vetség útján haza tudtam jönni. Március 3-án jöttem ide, és itt tovább tanulom a vasesztergályos szakmát. Most már megnyugodtam, százszor Inkább a javítóban, mint kinn, ahol nem becsültek semmire sem, F. Janpsl.JG éves, Látpetri- bői került az intézetbe. No­vember elején Zsírénál lépte át a magyar határt. Ausztriá­ban lágerbe került, majd Svájcba vitték, ahol négy hó­napig élt egy kaszárnyában. Egy .szülőnél“ helyezték az­tán el. aki gazdaságában lá­tástól vakolásig dolgoztatta. Nem bírta tovább, bement a rendőrségre, ahol minden áron le akarták beszélni arról, hogy haza jöjjön Megmaradt el­határozása mellett é6 most az intézetben tanulja tovább a kőműves szakmát. Végignézzük az épületet. Ragyogóan tiszta lakóhelyi­ségek, társalgók, klubszoba, hálószobák. Most kétszázan vannak itt, nyolc szakaszba osztották be őket. Mindegyik szakasznak külön lakrésze van. Hetenként járnak moziba és ha színházelőadás van. azt is megnézik. Rendes ipari tanulói fizetést kapnak, ennek felét- magukra költhetik, má­sik felét takarékbetétkönyv­be rakják, hogy szabadulásuk után pénzzel induljanak neki az életnek. A látogatásnak vége. Össze­gyűlnek a zenekar tagjai, szám szgrint huszonnégyen, és rá­zendítenek a Kék Duna kerin­gő melódiájára. Átadják ma­gukat a zenének. Csupa ra­gyogó arc, vidámság, bizako­dás és életbe vetett hit... Sz. Imre 15 éves szentmér- tonkátai tanuló május 24-én kicsalta az erdőbe a vele egy­idős Sz. Gyula barátját azzal, hogy ott egy pisztolyt próbál­nak ki. Sz. Gyula engedett a csábításnak; Először azzal szórakoztak, hogy fákra lö­völdöztek. majd Sz. Imre tré­fából ezt mondta: * — Most agyonlőlek; Ezzel a pisztolyt Sz. Gyulá­ra fogta, akinek azt mondotta, nem kell félnie, mert a tár­ban már nincs golyó. Sz. Gyu­la nyugodtan állt a helyén, Sz. Imre meghúzta a ravaszt, a fegyver eldördült és- a szeren­csétlen Sz. Gyula holtan te­rült el a földön. A tett elkövetése után meg­indult a rendőri nyomozás. Ki­derítették. hogy Sz. Imre nagy­bátyja, Váci József az“ ellen­forradalmi időkben a helybeli nemzetőrség parancsnoka volt, terrorcselekményeket követett el. majd később Sz. Imre bátyjával külföldre szökött, ahonnan visszatért. A ki­hallgatott tanúk szerint a fia­tal gyerek — aki különben is bátor természetű — nagybáty­ja befolyása alatt állt, aki szí­totta benne a rossz hajlamot. A többi gyerek tudta ezt és a tragédiát megelőzően fi. I Készülhetnek lekvárfőzésre a háziasszonyok A Földművelésügyi Minisz­térium növénytermelési fő- igazgatósága a legutóbb érke­zett hivatalos becslések alap­ján közli, hogy kajszibarack­ból (magyar kajszi, rózsa ba­rack, majom barack) és az őszi­barackból országszerte bő ter­més várható. Az alma igen jó- helyenként rekordtermést, a körte, a cseresznye és a meggy közepes termést ígér. A szilva a szokásosnál gyengébben kö­tött, ami azonban a múlt évi rekordtermés után természe­tes. Gazdag lignit-telepekre bukkantak A Bükkösdtől keletre folyta­tott kutatófúrások során 45— 77 méter mélységben váratla­nul művelésre alkalmas, gaz­dag lignittelepeket találtak. A leggazdagabb telep vastagsága tizenegy méter, a lignit kaló­riája 2000—2200. A lignit-tele­pek kiterjedésének nagyságát még nem állapították meg. gyelmeztették, hogy a Csin­osa patakban egy revolver fekszik, amelyet ők nem mer­nek felvenni Sz. Imre a fegyvert magához vette, hasz­nálható állapotba hozta és hetekig magánál tartotta. Köz­ben golyókat is szerzett a pisz­tolyhoz. A nyomozás a továb­biakban megállapította, hogy a tragédia napján Sz. Imre teljesen megtöltötte a fegy­vertárt. Vallomása alapján kiderült, hogy barátját véletle­nül lőtte le, mert azt hitte, hogy minden golyót kilőtt a pisztolyból. Az utolsó golyó oltotta ki a szerencsétlen Sz. Gyula életét. Arra is gyanú merült fel, hogy a faluban a gyermekek­nél még egy pisztoly van, amelyet nem mernek beszol­gáltatni. A tragédiát okozó pisztolyról is tudtak ugyanis Sz. Imre barátai, de ezt sen­kinek sem jelentették; A rendőrség felhív minden­kit, ha valahol eldugott pisz­tolyról tudnak, azt azonnal je­lentsék, mert a most fennálló rendelkezések szerint statáriá- lis bíróság elé kerül az is, aki tudja, hogy valakinél fegyver van és azt nem. jelenti. Sz. Imrét statáriális bíróság elé állítják; Időjárásjelentés Várható idői árás csütörtökön estig: felhős idő. többielé eső. mérsékelt északi-északnyugati szél. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik, a nappali hőmérséklet alig változik. Legmagasabb hőmérséklet csü­törtökön 13—16 fok között. — A CEDIF FRANCIA FILMVÁLLALATTAL befeje­zéshez közelednek a tárgyalá­sok a magyar—francia kopro- dukciós filmre vonatkozóan. A közös produkció látványos, színes, normál- és szélesvá­szonra készülő lenne. „A szép­asszony és a cigány” ideigle­nes francia címmel. (Hazánk­ban Rigó Jancsi címen írtak már filmet.) — FRANCIAORSZÁG meg­vásárolta a „Liliomfi” című filmet, ugyanitt már szinkroni­zálva játsszák a filmszín­házak a Körhintát. Ugyan­csak rövidesen bemutatás­ra kerül a Móra Ferenc el­beszélése nyomán készült „Szánkó” című film, amelyet Szemes Mihály rendezett. — A VI. VILÁGIFJÜSÁGI TALÁLKOZÓ alkalmával „140 zászló” címmel, 30 operatőr közreműködésével színesfilmet készítenek. Ugyancsak a VIT kiemelkedő eseményeit örökí­tik majd meg „A fesztivál nap­jaiban” című színes szélesvász­nú filmen és egy harmadik produkcióban, a „Nemzetközi koncert”-ben. — ÉVZÁRÓ TORNAÜNNE­PÉLYT rendezett május 26-án Abonyban a Szelei úti Általá­nos Iskola. Bár az időjárás mostohán bánt a szereplőkkel és a nézőkkel, a színpompás felvonulás, a kötélliúzási ver­seny, a játékos táncos bemu­tató és a felelősök tomagya- korlatái nagy közönséget von­zottak. — A PJATNYICKIJ- EGYÜTTES 31-én, pénteken Cegléden vendégszerepei. JUGOSZLÁVIA több film­színháza bemutatta a Körhinta című magyar művészfilmet. P Uj vadászati törvény készül A vadászatról, amelyet Ma­gyarországon még ma is az 1883. évi XX. te. szabályoz, új tprvény készül. Az új törvény megteremti a korszerű vad- gazdálkodás alapját. Me este lottó-sorsolás a MEDOSZ-ban A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság az esedékes 13, heti lottó-sorsolást ismét a MEDOSZ Jókai utcai színház- termében rendezi meg. A hú­zás ma este fél 9 órakor kez­dődik. — ESZPERANTÓ SZAK­KÖR alakult a nagykőrösi Arany János Művelődési Ház­ban. 32 taggal. A szakkör kezdők részére nyelvtanfolya­mot hirdet A munkában régi munkás-eszperantisták is részt vesznek. A szakkör vezetője dr. Szabó Károly, a városi könyvtár vezetője. — GYERMEKNAPOT REN­DEZTEK vasárnap a monori- erdőben. Az ünnepségen, ame­lyen részt vett Torma László párttitkár is, Mayer Kálmánná beszélt, majd a gyermekek kö­szöntötték verseikkel a szülő­ket. A műsor után megvendé­gelték a gyermekeket. (Vadász Józsefné leveléből.) KELEN JÁNOS 37 éves ma­gyar menekültet egy angol rendőrbíró háromhónapi fog­házbüntetésre ítélte, mert pénzt lopott az egyik londoni kórházból. A Najíyviísjírtclcpről jelentik Szerdán reggel 47 vagon és 39 tehergépkocsi áru érkezett a Nagyvásártelepre. A Duna menti községekből hajóval 88 nagy ko­sár zöldborsó, cseresznye és új­burgonya jött. Az Iregszemesel és a Fertőd! Kísérleti Gazdaság' zöldpaprikát és uborkát szállított a Csemegeke- reskedelmi Vállalat részére. A töl­teni való zöldpaprikát 2.50—2.80, a hegyespaprikát 1—1.50, a kovács­házit 1.30—2 forintért adták dara­bonként. A salátának való ubor­ka ára 12—14 forintra csökkent. A cukorborsó keddi 8 forintos órát szerdán reggel 6.50—7.20 forintra szállították le. Olcsóbb i§tt az idei káposzta is. Ara 6.50—7 forint ki­lónként. A keddi esőzések miatt újburgonyából mérsékelt mennyi­ség jött, így ára alig változott. Földieper jelentős tételben érke­zett Kecskemétről és Szegedről A nagyszemű eper árát 26-30, a kö­zépnagyságúét 22—24, az apró epe­rét 16—18 forintra mérsékelték. A cseresznye árát 7—8.50 forintra Szállították le. A földművesszövetkezeti barom­fiárudákban a hízott, tisztított li­bát egészben 31.50 forintért, a li­ba és a kacsazsiradékot 32 forin­tért árusították kilónként. eb- I (—ár) Megdöbbentő gyermektragédia Szentmártonkátón I *&CMap RÁDIÓMŰSORA 1 1957. június 3-tól június 9-ig állandó mdsorszamok: Kossuth-rádió: 4.30-8.00-ig: Zenés műsor. Közben: 4.35: Hír- § | összefoglaló. - 5.00: Falurádió. - 6.30: Pillanatfelvétel. - 7.00: = = Hírek. — Időjárásjelentés. — 7.45: Naptár. — 8.00: Műsorismerte- I I tés. — 8.08: Technikai szünet. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Idójá- | | rásjelentés. — 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek. Időjárásje- = g lentés. — 16.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 20.00: Esti krónika. | | Időjárásielentés. — 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 0.30: Hírek. | | Időjárásielentés. — 0.40: Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat. 1 Petőfi-rádió: 6.00-8.00-ig: Reggeli zene. — Közben: 6.30: Toma. I = - 6.53: Színházak és mozik műsora. — 7.40: Falurádió. - 8 00- § | Műsorzárás. — 14.00: Hírek. Időjárásjelehtés és vízállásjelentés.’ s | — 19.00: Hírek. - 21.00: Hírek. - 23.00: Műsorzárás. piiimnmimiriiiiiimfmiimimmnimmiiHmfiimiiiifmmiHUHimmmittmiiiiiiiiimnuiiiiiiiiimiimtiiiiiiniiimiiRiMimiiii HÉTFŐ. JUNIUS 3. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: A Gyermek­rádió műsora. — 9.20: Filmzene. — 9.40: Üzenetközvetítés a Budapesti Ipari Vásárról. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallot­tuk..; - 12.10: Érik a ropogós cse­resznye. Népdalok, csárdások. — 13.00: Lányok, asszonyok ... 13.10: Üzenetközvetítés a Budapesti Ipari Vásárról. — 13.40: Heti zenés ka­lendárium. — 14.20: Hétfőtől — hét­főig. — 14.30: Iskolások mikrofon­ja. — 14.50: A Gyermekrádió mű­sora. — 15.30: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 15.40: Keringők. — 16.10: France Clidat zongorázik. - 16.40: Joó F. Imre: Andrej és András. Elbeszélés. — 16.50: Kóru­sok. - 17.15: Ifjúsági őrjárat. - 17.45: Ifjúsági műsor. — 18.10: 50 este - 50 népdal. - 18.20: Könnyű Zene. — 18.45: Riportműsor. — 19.00: Operetthangverseny. — 19.35: Bporthíradó. — 19.54: Jóéjszakát gyerekek. - 20.20: Vízimalom. Rá­S iójáték. — 21.36: David Ojsztrah angversenye. — 23.43: Éji zene. I», 24.00: Prímások muzsikálnak. Petőfi-rádió: 14.20: Rádlókóru- Sok énekelnek. — 14.40: Szlmfóni- kus hangverseny. — 15.40: Füst Milán könyvét ismerteti Homo- rődy József. — 16.00: Fúvóshang­verseny. — 16.30: Külpolitikai ka­lauz. — 16.40: Tánczene. — 17.30: Déri Pál énekel. - 17.50: Jean Mo- reas versei. - 18.00: A nyitány történetéből. Előadás. — 19.05: Az Hiúsági Rádió francia nyelvtan- folyama. — 19.15: Magyar nóták. — 20.00: Könnyű zene. — 21.05* Tánczene. — 21.40: Láttuk, hallot­tuk. olvastuk ... — 22.00: Népda­lok. csárdások. — 22.30: Opera­fészletek. KEDD. JUNIUS (, Kossuth-rádió: 8.10: Magyar nép­dalok. - 8.40: Indulók, dalok. — 9.00: Iskolások mikrofonja. — 9.20: Kis muzsikusoknak. — 9.44: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Lányok, asszonyok... 10.20: Aián- dékműsor KTSZ-nek. - 11.00: Har­matos rózsa. Móricz Zsigmond re­gényéből részlet. — 11.20: Üzenet- közvetítés a Budapesti Ipari Vá­sárról. - 12.10: Operarészletek. — 13.00: Lermontov: A szökevény. — 13.10: Vidám melódiák. — 14.10: Kamarazene. — 14.40: A Gyermek- rádió műsora. — 13.00: Fiatalok Sakkiskolája. — 15.10: Színes népi ínuzsika. - 16.10: Emlékműsor Zal­ka Mátéról. -16.50: üzenetközvetí­tés a “Budapesti Ipari Vásárról. — 17.15: Riport a „sértődött’' párt- funkclonáriusokról. — 17.80: Szív küldi szívnek szívesen ü. — 18.10: Véleményt kérünk..; - 18.30: Bing Crosby énekel. — 18.43: Tár­aik a föld felett. - 19.00: Népi együttesek műsorából. - 19.20: Ri­port Darvas Józseffel. — 20.20: Jóéiszakát gyerekek. - 20.37: Sorty Rogers zenekara játszik. — 20.40: Gyereknevelés. Előadás. — 20.47: Tánczene. — 20.53: Puccini: A kö­peny. — 22.15: Zenekari est. — 22.40: Operett-est. — 23.40: Zenekari hangverseny. Petőfi-rádió: 14.20: Vidám ope­rettmuzsika. - 15.00: Filipenko: II. vonósnégyes. - 15.35: Emlékezés Korvin Sándorra. — 13.50: Nem­zetközi kérdések. — 16.00: Opera­részletek. - 16.40: Urbán Ernő: A villanykörte. Elbeszélés. — 17.00: Könnyű zene Bukarestből. — 17.30: Rádióegyetem. - 18.00: Dalok és hangszerszólók. — 18.30: Fúvósze­ne. - 19.05: Az Ifjúsági Rádió orosz nyelvtanfolyama. — 19.15: Keringők. — 19.45: Műszaki króni­ka. — 20.00: Kamarahangverseny.- Közben: 20.40: Versek. — 21.20: Operettegyvelegek. - 21.40: Opera­részletek. - 22.15: A kommünár pipája. Elbeszélés. - 22.45: Népek dalai, SZERDA. JUNIUS 5. Kossuth-rádió: 8.10: Népszerű operarészletek. - 9.00: Rádióegye­tem. - 9.30: üzenetközvetítés a Budapesti Ipari Vásárról. - 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 10.30: Fúvósnégyes. - 10.43: Egy nap az üdülőben. Bohózat. - 12.10: Tánc­zene. — 13.00: Lányok, asszonyok... 13.10: üzenetközvetítés a Buda­pesti Ipari Vásárról. - 13.40: Gu­lyás Pál verseskötetét ismerteti: Kiss Tamás. - 14.00: Medgyesi Nándor zenekara játszik. - 14.45: Orosz nyelvlecke általános iskolá­soknak. 15.05: Ifjúsági műsor. — 15.30: Válaszolunk hallgatóink­nak- — 15.45: Széndrei Karper László gitározik. - 16.10: Szív kül­di szívnek szívesen. — 16.57: Mű­sorismertetés. - 17.06: Mégis kü­lönös emberek. - 17.15: Mesék a bécsi erdőből. - 18.10: 50 este - 50 népdal. - 18.20: Könnyű zene. — 18.45: Riportműsor Diósgyőrből.- 19.00: Könnyű zene Brüsszelből. — 20.25: Jóéiszakát gyerekek. - 20.30: Magyar nóták. —20.45: Mun­káshétköznapok. — 21.45: A Soly- mosi-Beamter-kettős játszik. — 22.20: Közvetítés a Smetana-terem- ből. 23.40: Könnyű melódiák. Petőfi-rádió: 14.20: A Gyermek- rádió műsora. — 14.40: Zenekart hangverseny. - 15.45: Vidéki stú­diónk jelentkezik. — 16.00: Szóra­koztató zene. — 16.20: Részletek IVagner-operákbóI. - 16.50: Goethe és Heine verseiből. — 17.02: Aján- dékműsor vidéki ipari Szemek ré­szére. - 18.20: Mikszáth: História egy háaasságról. Elbeszélés. - 18.30: Gyerekkórusok. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió francia nyelvtanfo­lyama. - 19.15: Fúvószene. - 19.45: Sporthíradó. — 20.00: Kamarazene — 21.05: Tánczéne. — 21.45: Az or­vostudomány eredményeiből. - 21.55: Színes népi muzsika. CSÜTÖRTÖK, JUNIUS C. Kossuth-rádió: 8.10: Csikós-, ju­hász- és katonadalok. — 8.40: Kó­rusok. — 9.00: Édes anyanyel­vűnk. — 9.03: A Gyermekrádió műsora. — 9.25: Hangverseny gyermekeknek. — 10.10: Irodalmi műsor. — 10.40: Bodonyi Anikó zongorázik. — 11.00: Harmatos ró­zsa. Móricz Zsigmond regénye foly­tatásokban. — 11.30: Üzenetközve­títés a Budapesti Ipari Vásárról. — 12.19: Operarészletek. — 13.00: Gá­bor Andor: Johann Krepp kapi­tány. — Novella. — 13.15: Könnyű zene. — 14.10: Karel Capek két no­vellája. — 14.40: Kórusok. — 15.20: Irodalmi műsor Heinéről. — 16.10: Régi taagyar muzsika. — 16.35: Üzenetközvetítés a Budapesti Ipari Vásárról, = 16,57: Műsorismertetés. — 17.00: A gyár képviselője;.; Ri­port. — 17.10: Heti hangversenyka­lauz. — 13.10: Zenés szórakozás az üdülőknek. — 18.45: Tudományos híradó. — 19.00: Földindulás, köz­vetítés a Magyar Néphadsereg Színházából. — Közben: 19.52: Jó- éjszakát gyerekek. — 22.15: Köny- nyű zene. — 22.35: Emberek kö­zött ... Boldizsár Iván tollrajzai. — 22.45: Kamarazene, — 23.40: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Fúvósindulók. — 14.40: Operarészletek. — 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. — 13.20: Tánezene. — 13.50: Kórusok. — 16.20: A Gyermekrádió zenés műsora. — 17.10: Ahogy ők képzel­ték ... — 17.25: Operettrészletek. — 18.20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.30: Schumann: d-moll hege­dűverseny. — ÍB.03: AZ Ifjúsági Rá­dió orosz nyelvtanfolyama. — 19.15: Nótacsokor. — 19.45: Sporthiradó. — 20.00: Könnyű zene. — 20.40: A júniusi monarchia szerepe Fran­ciaország történetében. Előadás. — 21.05: Tánczene. — 21.50: Mi fgy látjuk .;. Színházi esték. — 22.45: N épdalfeldolgozások. PÉNTEK, JUNIUS 7. Kossuth-rádió: 8.10: Operettrész­letek. — 8.50: Népek dalai. — 9.10: Zenekari hangverseny. — 10.10: Mesedélelőtt az óvodában. — 10.30: Üzenetközvetítés a Budapesti Ipari Vásárról. — 11.00: Férges gyümölcs. Túli József elbeszélése. — 11.30: Dőry Zoltán hegedül, zon­gorán kísér Stelnert Márta. — 12.10: Tánczene. — 13.00: A belter­jes gazdálkodás útján. — 13.15: Lakatos Sándor és zenekara ját­szik. — 14.00: Iskolások mikrofon­ja. — 14.20: Operarészletek. — 14.50: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.30: Üzenetközvetítés a Budapesti Ipari Vásárról. — 16.10: Szív küldi szív­nek szívesen. — 16.50: Beszélgetés a műemlékek védelméről. — 17.00: Zenerajongók. — 18.10: 50 este — 50 népdal. — 18.20: Párizs és sztár­jai. — 18.40: Az ifjúság fóruma. - 19.00: Kórusművek. — 20.25: Jóéj­szakát gyerekek. — 20.30: Táncze­ne. — 21.16: Zenekari hangverseny. — Közben: Néhány perc külpoliti­ka. - 23.03: Hawai dalok és tán­cok. — 23.30: Részletek Wagner: Az istenek alkonya című zenedrá­májából. Petőfi-rádió: 14.20: Könnyű ze­ne. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 15.40: A falusi tanító. Regény­részlet. — 16.00: Olasz fúvószene. — 16.15: Kórusok. — 16.40: Ifjúsági műsor. — 17.00: Operettkettősök. — 17.30: A magyar irodalom történe­te. — 18.00: Tánczene. — 19.05: Ma­gyar nóták. — 20.00: Operaismerte­tések. — 21.05: Népszerű operett- és filmzene est. — Közben: 21.30: Kül­politikai kérdésekre válaszolunk. — 22.15: Történetek Schubert éle­téből. — 22.30: Albán, olasz és szlo­vák népdalok; SZOMBAT. JUNIUS 8. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: Iskolások mikrofonja. — 9.20: A Gyermekrá­dió műsora. — 9.40: Kondor Lipót dalai. — 10.10: Operettrészletek. — 10.40: üzenetközvetítés a Budapesti Ipari Vásárról. — 11.00: Harmatos rózsa. Móricz Zsigmond regénye, folytatásokban. — 11.20: Hangszer­szólók. — 12.10: Szendlay László és zenekara játszik. — 13.00: Mi van a könyvesboltokban? — 13.10: Mű­vészlemezek. — 14.20: A Gyermek­rádió műsora. — 14.40: üzenetköz­vetítés a Budapesti Ipari Vásárról. — 15.00: Népdalcsokor. — 15.25: Kó­rusaink életéből. - 15.45: A nemzet­közi munkásmozealom időszerű kérdései. — 16.10: Műsorismertetés 16.15: Beethoven zongoraszonáták. — 16.43: Zenés hétvége. - Közben: 17.00: Halifax Gádor Bála írása. — 18.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: Rioortműsor. — 19.00: Vi­lághírű olasz művészek operahang­versenye. — 20.20: Jóéjszakát gye- rekek. — 20.27: Tarka-barka. — 21.40: Sporthíradó. — 22.15: Táncol­junk! Petőfi-rádió: 14.20: Népek zené­je. — 14.40: Ifjúsági műsor. — 15.00: Bélyeggyűjtők ötperce. — 15.05: K, marazene. — 15.30: Komáromi far­sang. — 17.40: Az ősember nyomá­ban. Beszélgetés. — 18.00: Torony­zene. — 18.20: Lányok, asszonyok. — 19.05: Majakovszkij verseiből. — 19.20: Tánezene. — 19.50: Vála­szolunk hallgatóinknak. - 20.00: Verdi: Lulsa Miller. Operaelőadás. — Közben: Hírek. — 22.10: Zenei műsor, VASÁRNAP, JUNIUS 9. Kossuth-rádió: 8.10: Müteremlá- togatás. — 8.15: Magyar népdalok. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Uj Zenei Újság. - 10.00: Va­sárnapi versek. - 10.10: Egy du- naparti csónakházban. Könnyű zene. — 10.30: Üzenetközvetítés a Budapesti Ipari Vásárról. — 11.00: Ifjúsági világhíradó. — 11.30: Honthy Hanna és Feleky Kamill műsorából. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegy­zetek. — 13.00: Szív küldi szívnek szívesen ... — 13.30: Hangos nap­tár. — 14.00: Zenekari hangver­seny. — 15.25: Hét nap a külpoliti­kában. 15.40: Riportműsoá. — 16.40: Üzenetközvetítés a Budapes­ti Ipari Vásárról. — 17.10: Kincses kalendárium. — 18.00: Tánczene. — 19.00: H. félidő! Közvetítés bajno­ki labdarúgó-mérkőzésekről. - 20.20: Jóéiszakát »verekek. — 20.25: A bagdadi borbély. — Az ezeregy­éjszaka meséie. — 21.50: Hang­szerszólók. — 22.10: A vasárnap sportja. - 22.30: Népi muzsika. — 23.00: Könnyű zene. — 23.40: Ka­marazene. Petőfi-rádió: 8.00: Pécsi Sebes­tyén orgonái. — 8.30: Evangélikus vallásos félóra a stúdióból. — 9.00: Könnyű dalok. — 9.30: Ajándék- műsor a gyermekek kívánságára. — 10.10: Szív küldi szívnek szíve­sen ... — 10.48: Szimfonikus hang­verseny. — 12.20: Boleslaw Prus regénye: A fáraó. — 13.20: Művész­lemezek. — 14.00: Időlárás- és víz­állásjelentés. — 14 15: Az igazmon­dó juhász. — 14.55: Né——u ope­rahangverseny. — 16.00: Régi fil­mek albuma. — 16.45: Tánczene. — 17.30: Szimfonikus hangverseny. — 18.30: Előadás Bartókról. — 19.30: Kamaraművek. - 20.20: Könnyű zene. — 21.40: Verses zenés össze­állítás. — 22.00: Népdalok. - 22.30: Hegedűverseny.

Next

/
Oldalképek
Tartalom