Pest Megyei Hirlap, 1957. május (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-18 / 15. szám

Bejuthat-e az NB l/B-be a Váci SE labdarúgó-csapata? Egy kis számolgatás Barcs Sándor, az MLSZ el­nöke a napokban nyilatkozott a Nemzeti Bajnokság új ter­vezetéről. Eszerint tizenhatos létszámú NB I/B osztályt is felállítanak, s ebbe a jelenle­gi NB II két csoportjának 2— 9. helyezettje jut. Nézzük csak, a Váci SE csapatának van-e esélye a fel- jebbjutáshoz? A váciak 27 ponttal a nyolcadik helyen ál­lanak a nyugati csoportban. Vasárnap, az utolsó forduló­ban a harmadik helyezett Győri ETO-t látják vendégül. A Váci SE tavasszal még nem szenvedett otthon veresé­get, ennek ellenére mégis va­lamivel esélyesebb a vendég­csapat. A váciak két vetély- társa az utána következő Rá­kóczi és a VKSE. Mindkét együttesnek 25 pontja van, s vasárnap mindkettő nehéz el­lenféllel mérkőzik. A kapos­váriak az UTTE-t fogadják, a VKSE pedig a Pénzügyőrök pályáján szerepel. A Vácnak, Kaposvárnak és a VKSE-nek passzív a gólaránya (többet kaptak, mint adtak), s nem le­hetetlen, hogy majd a gólr arány dönti el a sorrendet. (A Rákóczinak egytized pont­tal jobb a gólaránya, mint a váciaknak.) Nem esélytelen tehát a váci csapat a feljebbjutáshoz. Leg­biztosabb az, ha legalább az egyik pontot otthon tartják vasárnap. Ebben az esetben nyitva az út az NB I.'B-be. Természetesen ehhez az is kell, hogy az MLSZ elfogadja az új tervezetet. indul az KB lll-as osztályozó második fordulója, helyi kézilabda-rangadó Vácott, motorverseny Nagykőrösön A hétvégi sportműsor A második fordulóhoz érke­zett az NB III-ba jutásért ki­írt labdarúgó osztályozó. A vasárnapi , műsor „simának” ígérkezik, csupán Nagykőrösön várható meglepetés a Nagykő­rösi Kinizsi—Csepel Autó Dó­zsa találkozón. Az I. osztályú j osztályozó vasárnapi fordulója j több szoros eredményt ígér. j Nagy küzdelem várható a Ho­nor—Vecsés, a Kistarcsa—Al- bertirsa, a Ráckeve—Sziget- szentmiklós, az Örkény—Érd, valamint a Szentendrei Vasas —Dunakeszi Kinizsi összecsa­páson. Nagy érdeklődésre tart szá­mot a Váci SE—Győri ETO NB I II-es találkozó. A váciak ta- | vasszal még nem kaptak ki 'otthon, s nagy küzdelemre van kilátás. A Csepel Autó Dózsa az Egri SC-t látja vendégül Dunaharasztin. Helyi kézilabda-rangadó lesz vasárnap Vácott. Az NB II. küzdelmei során a Reménység : a Fonóval találkozik. Otthon játszik a Váci Remény női i csapata is. Helyi sikerek várhatók a ; nagykőrösi motorversenyen, a I területi gyorsasági motorbaj- i nakság első fordulójában, SZOMBAT. ÖKÖLVÍVÁS. Barátságos mérkő­zés. Egyesített Tiszti Iskola (Szent­endrei Honvéd)—MTK (Bp. Üllői út. Kiss János laktanya, 16.30, Po­gány). TORNA. Alkotmány Kupa gúla­torna viadal: Vasas-Ceglédi £pi- ‘ tők. (Bp.. Pasaréti út, 1«.). VÍZILABDA. NB II.J KISTEXT— Csepel Autó (Császár uszoda, 13.30)j , vasahnap ASZTALITENISZ. NB II. férfi: Váci Reménység—Hazai Fésűs (Vác). Megyei férfi CSB. Északi csoport: Alsógöd—Fóti Vasutas (délelőtt), Felsőgöd—Fóti KS (dél­előtt), Alsógöd—Fóti SE (délután), Felsőgöd-Fóti Vasutas (délután), Váci Reménység Il.-Püspökszi- lágyi. KÉZILABDA. NB II. Férfiak. Délnyugati csoport: Váci Remény­ség—Vád Fonó (Vác, Sállal utca, 10.45. Tóth). Keleti csoport: Pere­eesi Bányász-Váci Iparos (Pereces. 14.80, Lakatos). Délkeleti csoport: Szolnoki MÁV—Dunakeszi Vasas (Szolnok, 14, Schreiber). Nők: Váci Reménység-Pesterzsébet (Vác, Sallai utca, 10. Töth). labdarúgás, osztályozd az NB III-ba jutásért: Pilisi Kinizsi— Ceglédi Építők (Pilis, 17, Köszt- ner). Szentendrei Honvéd—Üllői Vasutas (Szentendre, 16.80, Veszp­rémi). Nagykőrösi Kinizsi—Csepel Autó Dózsa (Nagykőrös, ?, Gom­bás). Váci Vasutas-Maglódi TK (Vác. 14. Tihanyi), Péeeli MÁV AC -Ceglédi Honvéd (Pécel, 17, Kiss). A Pilisi Bányász—Váci Hajó mér­kőzés elmarad. Osztályozó a megyei I. osztályú bajnokságba jutásért. Váci csoport: Szentendrei Vasas-Dunakeszi Ki­nizsi (Szentendre, 16.30, Müller), I Dunakeszi Vasas—Váci SE n. (Du- | nakeszi. 15, Vanház), Tokod-Nagy- maros (Tokod. ?, Varga J.). Nyer­gesújfalu—Felsőgöd (Nyergesújfa­RÖVID — de érdekes Sziván vezet a megyei egyéni sakkbajnokságon Pest megye egyéni sakkbaj­nokságának ötödik fordulóját bonyolították le legutóbb. Csak két játszma ért véget, három függőben maradt. Sziván (Pi­lisi Bányász) — Szente (Mo­nte) 1:0, Naschitz (Pilisi Bá­nyász) — Langmár (Manor) 1:0. A Bannerth (Budakalász) *— Peller (Pilisi Bányász), Szá­llási (Gödöllő) — Hauptmann (Budakalász) és a Janisch (Dunakeszi Vasas) — Höröm- pő (Monor) játszma függőben maradt, A bajnokságon Sziván vezet négy ponttal, Janisch és Hö- römpő előtt. Az utóbbi kettő­nek 3,5 pontja van. Befejeződött a török labdarúgó- bajnokság. A bajnoki címet a Fe- nerbalicse szerezte meg 29 ponttal, a Galata Seraj. az Isztanbul Szport. a Besiktasz, a Beikesz, aa Adatét és Kasim Pasze előtt. A román íérfl- és női röplabda- válogatott sikeresen szerepelt At­hénben. A román férfi együttes S:0-ra verte a görög válogatottat. A román lányok, mint Bukarest válogatottja, hasonló arányban győztek Athén válogatottja ellen. lu, 15, Nagy J.), Nagyoroszi—Fót (Nagyoroszi, ?). Gödöllői csoport: Aszód—Gödöllői Ganz (Aszód, ?), Monor—Vecsés (Monor, 17.30, ?), Bag—Péteri (Bag, 16.30, Hajner, Kistarcsa—Albertirsa (Cinkota, 18.30, Meggyes!), Veresegyház-Tu- ra (Veresegyház, 17, Ripp). Szigeti csoport: Ecser—Szigetújfalu (Ecser, 17, Ábrahám), Ráckeve-Sziget- szentmiklós (Ráckeve, 17. Sági), Tököl—Kiskunlacháza (Tököl, 16.S0, Lékó), Örkény—Érd (Ör­kény, 16, Miklós), Nagykáta— Gyömrő (Nagykáta, 16.30, Bucsá- nyi). A kérdőjellel megjelölt mér­kőzések kezdési időpontját, illetve játékvezetőjét még nem jelölték ki. NB II. Keleti csoport: Csepel Autó Dózsa-Egri SC (Dunaharasz- ti, 17, Vigyinszky). Nyugati cso­port: Váci SE-Győri ETO (Vác, 17, Rigó). Megyei bajnokok torná­ja. III. csoport: Bajai Építők—Cég» lédi VSE (Baja, Papp I.). MOTOR. A területi gyorsasági bajnokság első fordulója (Nagykő­röst •imuiHmuiinmiiiiimuitiiuiiimiiiiiiiiiiuiHiuiiiniiuiiiHins S TELEFON-GONDOK | 6j helyiségbe költözött | I a megyei sportfelügyelöség, | I a Verpeléti út 3. szám alatti | | épület harmadik emeletére. § 1 A sportosok félig kész ál- | j lapotban vették át új ott- f I hónukat. Még lázas építke- i § zés folyik itt is ott is. Fa- § i lat húznak, vakolnak, csu- | I pán két szoba van készen. | | De még itt is van egy kis § | ..bibi”: a fekete telelőnké- | 1 szülék ott díszeleg ugyan | I az asztalon, de még néma. | | Nincs bekötve a vonal. A § | telefonbeszélgetések lebo- 1 | nyolítására albérletbe kell 1 | járniuk a sportosoknak. Ez | I még a jobbik eset. sokkal | | nehezebb őket megkapni. | | Nem szívesen vállalkoznak | | arra a házbeliek, hogy ké- | | szülékhez hívják őket. | — Majd holnap elkészül | | a vonal — ígérgetik a sze- | | relök. Remélhetőleg ez a | I holnap mielőbb eljön már... | äiiifiiiiuniuintinimimimiiiiiiimmminimiitinmtiniuu* A Somogy megyei Atlétikai Al- szövetség értesítette Pest me­gyét, hogy a két megye közti ha­gyományos atlétikai viadal I. for­dulóját Balatonbogláron rendezi meg. Kérték a Pest megyeieket, te­gyenek javaslatot a viadal időpont­jára. Az 1958. évi kötöttfogású birkó­zó világbajnokság küzdelmeit Bu­dapesten rendezik meg. Tervek szerint a viadalt június 35—38 kö­zött a margitszigeti Dózsa tenisz- stadionban bonyolítják le. A jelenleg Ausztriában tartózko­dó magyar labdarúgók közül Gro- slcs Gyula Ideiglenes szerződést írt alá az Austriúhoz. Az oszt­rák labdarúgó szövetség megen­gedte Groslcsnak. hogy a bécsi együttes barátságos mérkőzésein szerepeljen. A magyar kapus el ső ízben május 25-én szerepel az Austriában a LASK ellen. A Fio- rentina megbízottai Kocsis Sán­dorról léptek érintkezésbe szer­ződtetése ügyében. A tárgyalások folynak. A Fiorentina a hazájába visszatérni készülő brazil Julinho helyét szeretné Kocsissal betöl­teni. A sakkvilágbajnok-,jelöltek szó­fiai nemzetközi versenyén csütör­tökön a kilencedik fordulóra ke­rült sor. Valamennyi elkezdett játszma befejeződött. A Szilágyi— Barcza találkozó Szilágyi köny- nyebb természetű betegsége miatt elmaradt. A játszmára később ke­rül sor. RÁDIÓMŰSOR SZOMBAT KOSSUTH-RÁDIO: €.30—7.59: Zenés műsor. — Köz­ben: 4.35: Hírek. — 5.00: Falurá­dió. — 6.00: Orvosi tanácsok. — 6.S0: Színház- és moziműsor. — 7.00: Hír^k. — 8.10: Zenekari hang­verseny. — 9.00: Iskolások mikro­fonja. — 9.20: Tyúkom mond­ja ... A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Szórakoztató zene. - 10.00: Hírek. Lapszemle. — 10.10: Részle­tek Szirmai-Kristóf: Tabáni legen­da és Fényes Szabolcs Szombat délután című operettjéből. — 11.00: Tavaszodik. Sásdi Sándor regénye, folytatásokban. — 11.20: A Zene- művészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 12.00: Hírek. — 12.10: Gyöngyösi Rácz Géza zene­kara játszik. — 13.00: Mi van a könyvesboltokban? — 13.10: Olasz Operákból. — 14.20: Bökkenő. A Gyermekrádió rejtvény pályázata. 14.40: Szív küldi... - 15.25: A kórusélet hírei. — 15.45: Világgaz­dasági negyedóra. — 16.00: Hírek. — 16.15: Beethoven zongoraszoná­ták. — 17.00: A versmondás művé­szete. Puskin: Tatjana levele Anyeginhez. — 17.20: Zenés hétvé­ge. — 18.00: Hírek. - 18.10: A Bel­ügyminisztérium Népi Zenekara játszik. - 18.45: Riportműsor. — 19.00: Szombat esti muzsika. - 19.52: Jóéjszakát, gyerekek! — 20.00: Esti krónika. - 20.20: Szólj- számt írók kabaréja. Közvetítés a stúdióból. — 21.40: Sporthíradó. — 22.00: Hírek. — 22.15: Táncoljunk! Hgl. — 0.30: Hírek. PETŐFI-RÁDIÓ: 6.00-^8.00: Reggeli zene. - Köz­ben: 6.35: Torna. — 6.40: Falurádió. — 14.00: Hírek. - 14.20: Haydn: F- dur vonósnégyes. — 14.45: Motoro­sok ötperce. — 14.50: Népek zené­je. — 15.30: Zenekari hangverseny. — 16.40: Fúvószene. — 17.00: Zenés beszélgetés Tiszay Andorral. — 17.40: Mi újság a tudomány és a technika világában? — 18.00: A Kostelanetz-zenebar játszik. — 18.20: Lányok, asszonyok ..; — 18.40: Kodály: Szonáta gordonkára és zongorára. — 19.00: Hírek. — 19.05: Tánczene. — 19.50: Válasz a hallgatóknak. — 20.00: Az opera mindenkié. Puccini: Tosca. — i 21.00: Hírek. — 21.05: A Mátraszent- j imrei Kultúrotthon énekkarának < műsora. — 21.50: Zenekari hanj verseny; A megyei osztályozok állása az I. osztályba jutásért VÁCI CSOPOKT 1. Fóti SE 2. Váci SE n. 3. Sz. Vasas 4. Felsőgöd 5. Tokod 8. D. Kinizsi 7. D. Vasas 8. Nagymaros 9. Nyergesúj. 10. Nagyoroszi 5 1 4 3 4 1 4 1 3 2 4 — 3 2 3 2 3 1 1 1 3 19:12 11 2 23:15 11 3 23:16 9 2 7: 7 9 3 17:14 8 3 15:14 8 3 6: 7 8 4 13:35 8 4 20:12 7 7 6:22 3 a II. osztályba jutásért MONOR-DABASI CSOPORT 1. Monor n. 2. ócsa 3. Albertirsa II. 4. Pilis II. 8. Gyömrő II. 6. Inárcs 7. Ceglédbercel 8. Kóka 9. Nyáregyháza 10. Bugyi 7 4 5 — 4 1 2 — 26:11 16 2 3 24:10 10 3 20:27 10 i maros (Tokod. ?, Varga J.). Nyer- 9 ; gesújfalu—Felsőgöd (Nyergesújfa­2 23:10 3 16: 8 S 12:15 5 14:19 3 13:11 6 12:31 6 5:23 Papp László mai ellenfele: ALOYS BRAND Kölnben a jégst ad ionban ma este nagyszabású profi ököl­vívó-verseny keretében kerül sor a háromszoros olimpiai baj­nok Papp László első profi mérkőzésére. A magyar bajnok szereplését nagy érdeklődés előzi meg, s mint a németek mondják. Papp László bemutatkozása az est fénypontja. Kijelölték már Papp László ellenfelét is. A négymenetes találkozón az oberhauseni Aloys Brand lesz a magyar ököl­vívó ellenfele. Brand jónevű német profi öklöző, aki 1948 óta szerepel a profik között, főerőssége a keménység. Brand utol­jára 1956 végén mérkőzött, s akkor pontozásos vereséget szen­vedett a francia Sauveur Chioccatól. A német közvélemény nem sok esélyt ad Brandnak Papp László ellen, bár a szak­emberek megjegyzik, hogy Papp László teljesítményén bizo­nyára meglátszik majd az első profi mérkőzés miatti izgalom. Korlátozzák a sportolók külföldre utazását A kormánybizottság ülése A magyar testnevelés és sport átszervezésével és veze­tésével megbízott kormány- bizottság pénteken ülést tar­tott. A sportkörök a szövetsége­ken keresztül május 2—15-ig, a labdarúgáson kívül is 102 kiutazási kérést juttattak el a Sporthivatalhoz* A sportszö­vetségek figyelmen kívül hagyták az ország sportszín­vonala megőrzése, valamint gazdasági helyzetét. A könv- nyebb megoldást választották és minden kérésnek helytad- tak. A kormánybizottság ezért kénytelen a kiutazásokat kor­látozni és ismételten felszólít­ja a szövetségeket, hogy kö­vetkezetesen szerezzenek ér­vényt a nemzetközi kapcsola­tokra vonatkozó kormánybi­zottsági határozatnak! FIGYELEM! 1. Ä pontos adatokkal és Jól olvasható írással kiállí­tott megrendelőlapot bér­mentesítés nélkül lehet postára adni; 2. A megrendelőlap alap­ján az előfizetési díjat a megjelölt lakáscímen a pos­takézbesítő szedi be. 3. A díjak előzetes meg­fizetése nélkül a posta az előfizetést nem indítja meg. Május 31-ig történő díjfi­zetés esetén a kézbesítés június 1-vel kezdődik. 4. A megrendelőlapot vi­déken a helyi postahivatal­nak kell eljuttatni. Buda­pesten a címzés: Budapesti Főposta! ASZÓD—GÖDÖLLŐI CSOPORT 1. Kartal 8 7 - 1 31:13 14 2. Kerepes 8 5 1 2 17:14 n 3. Isaszeg 7 2 3 2 14:14 7 4. Galgahévíz 8 2 3 3 19:27 7 5. Csömör 8 2 3 3 18:21 7 6. Mogyoród 8 2 2 4 11:2# a j 7. Iklad 7 - 2 5 9:15 2Í PEST MEGVET HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanác9 lapja; Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadia a Hírlapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Luiza tér 3 Telefon: 343-1##, 142-22». Szikra Lapnyomda. Felelős vezeti: Kulcsár Mihály ALLAS o Bérmentesítés nélkül gwtűa adható 180 056/1957. Postavezéiügaz­ga lóság HírLapnieffreftdeléó POSTAHIVATAL Hirlapfelelős Pestmegyei Mezőgazdasági képjavító Vállalat BUDAPEST, XIII. KÉR., FORGÁCS UTCA 9a. elvállal mindenféle erőgép, traktor, rész és teljes főjavításokat, valamint egyéb mezőgazdasági gépek javítását is Kerti munkára 6 hó­napi időtartamra, ás­ni, kanálni jól tudó férfit havi 800-ért fel­veszünk. Genetikai In­tézet, Bp., II., Her­mann Ottó ii. 15. Azonnali belépésre ke­resünk segédmunká­sokat, villany- és víz­vezetékszerelő szak­munkások mellé. Je­lentkezési hely: Pest­megyei Villany- és Épületszerelő Vállalat,. Budapest, XI., Bocs- kay u. 14. Családos, patkoló és kocsikovács, traktor­kezelő, stabil (diesel) motorkezelő elhelyez­kedne állandó állásba. Dunántúl vagy Pest környékén. Lakást ké­rek. Választ ..Nős5" je­ligére. Bp.. Felszaba­dulás téri hirdetőbe. INGATLAN ! Villaház. 3 szobás, gyümölcsössel eladó. Rákosszentmihály, Varga József u. 78. Telket vennék víkend- házzal Budapest kör­nyékén 15 000-ig. Cím: Bp., IX., Angyal u. 19. fszt. 14. ___________ E gy jókarban levő szőlő-gyümölcsös el­adó, 1400 négyszögöl. Szentendre, Bartók Béla u. 20. VEGYES Vidéki szövetkezet borkimérését forgal­mas helyen vállalom. Helyiség, nagyforgal­mú eladás biztosítva. „Poharazó” jeligére Magyar Hirdető, Fel- szabadulás tér 1. HÁZASSÁG Megismerkednék há­zasság céljából olyan jólszituált 45-ös férfi­val, aki egy komoly asszonyt szeretni tud­na. Választ „Szép ott­hon’: jeligére hirde­tőbe. Felszabadulás tér 1. Beköltözhetően eladó Kispesten szoba, konyha, előszoba, éléskamrából álló le­választott kertes fél ház. Érdeklődni: Kis­pest, Fürst Sándor u. 15. Két szoba, összkom­fortos modern ház Ba­latonfüreden kisebb vállalatnak. kts/-nek nyári szezonra kiadó. Érdeklődők Dohányos­bolt 58, Balatonfüred- re írjanak. Szerény, jólelkű, 82 éves dolgozó leány élettársnak keres szor­galmas, józanéletü férfit 36 évig. „Nem fog csalódni” jeligére Magvar Hirdetőbe, Bp. Lenin körút 80. Balatonmelléki. önálló foglalkozású. 82 éves. iózanéletű férfi, intel­ligens, iókedélyű. ko­moly, csinos, lehető­leg vidéki éiettársat keres. „Lehetőleg fényképpel” jeligére a kiadóba/ Jómegjelenésű, 58 éves nyugdíjas, megismer­kedne házasság céljá­ból komoly, jómegje- lenésü, nyugdíjas nő­vel 55-ig, aki nyugodt életre vágyódik. „Var­rónő előnyben” jeli­gére a kiadóba. Két jómegjelenésű, 29 éves mérnök, házasság céljából megismerked­ne kimondottan ked­ves, csinos, művelt lánnyal. Leveleket „Lotto” jeligére, Mó­ricz Zsigmond körtér 9. Dömötör leiró iro­dába. 30 éves. helyes kis barna, csalódott ha­wai-gitárművész nő­sülne. Tanítónők, óvó­nők. gyermekszerető kislányok fényképes levelét várja „Vidék­ről is 35 679” jeligére, Lenin körút 80, Ma­gyar Hirdetőbe. Jómódú, vezetőállású, középkorú férfi keresi szolid. 35 év körüli szőke asszony ismeret­ségét házasság céljá­ból. Egy gyermek nem akadály. „Megbecsü­lés” jeligére. Bp., Felszabadulás téri hir­detőbe. 35 éves, elvált, józan­életű, dolgozó férfi megismerkedne hozzá­illő, reális gondolko­dású, szerény otthon­nal renvdelkező becsü­letes dolgozó leánnyal vagy özveggyel házas­ság céljából. „Egy életre” jeligére. Bp., Felszabadulás téri hir­detőbe. A Ceglédi Honvéd labdarúgó-csa­pata „versenyen kívül” részt vesz az NB III-as osztályozom A hon­védoknak mintegy 46 játékosuk van. s így kívánják foglalkoztatni a jóképességű csapatot. A budai járási labdarúgó-baj­nokság pilisi csoportjában Páty, az érdi csoportjában pedig Buda­örs áll az élen a legutóbbi forduló után. Monoron a járási kultúrház föld­szinti helyiségében vasárnap érte­kezletet tartanak a járás sportköri elnökei, valamint a labdarúgó in­tézők részére. A járási sportfel- iigyelőség szerdán 5—8 óráig tartja hivatalos óráit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom