Pest Megyei Hirlap, 1957. május (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-16 / 13. szám

1957. MÁJUS 16, CSÜTÖRTÖK erst MECK WCirlaP 5 ^24 ÓRA A VILÁGPOLITIKÁBAN AMERIKA 1 KOSARAT KAPOTT... I London gondban — Párizs keserű. Kairó örül A nap eseménye Gronchi olasz köztársasági eImáik Adene Zoli keresz­ténydemokrata párti szenátort bízta meg kormányalakí­tással. Zoli meg fogja próbálni, hogy kizárólag keresz­tény demokratákból álló kormányt alalkítson, remélve, hogy kormánya korlátozott program alapján elnyeri majd a most felbomlott centrista koalíció pártjainalk tá­mogatását. Amennyiben Zoli kormányalakítási tárgyalá­sai nem vezetnének sikerre, a Ikereszténydemokrata Pella és CampiUi nevét emlegetik. Pella a jobboldalra támasz­kodó kereszténydemokrata kormány alakítását kísérelné meg Zoli kudarca esetén, Campilli pedig „szakértő“ jel­legű kereszténydemokrata kormány alakítását. Zoli megbízását annak a ténynek tulajdonítják, hogy Segni volt miniszterelnök puhatolózásai nem jártak ered­ménnyel. Segni ugyanis aziránt puhatolózott, milyen le­hetőség van egy olyan koalíciós kormány alakítására, amelyben a kereszténydemokraták, a liberálisok és a szociáldemokraták foglalnának helyet. Ez a terv azonban megbukott, mivel a köztársaságpártiak nem hajlandók támogatni egy ilyen kormányt, s mert a keresztényde­mokraták és szociáldemokraták egy része, sőt maga Gronchi elnök is ellenzi a válság megoldásának ezt az útját. Ugyanakkor az ts hírlik, hogy a köztársasági elnök hajlik arra, hogy Zoli kudarca esetén Pellát bízza meg kormányalakítással, aki ugyan a jobboldal szavazataira támaszkodnék, de programjában hangsúlyozná az alkot­mány tiszteletbentartását s hajlandó lenne a baloldal felé tett gesztusokSIoal enyhíteni a politikai feszültségét. Tizenegy arab ország közös lépése Algéria ügyében A Washingtonban működő 'arab diplomáciai képviseletek Vezetői az USA beavatkozását fogják kérni a franciák algé­riai kegyetlenkedései miatt. Damaszkusziból jelentik, hogy 'a szíriai külügyminisztérium főtitkára fogadta az algériai ■Nemzeti Felszabadítási Arc- Vonal küldöttségét. A feüldött- feág szóvivője a látogatás után iiyilatkozott a sajtó képviselői előtt és többek között kije­lentette: — Ügy hisszük, az algériai 'csata hosszú lesz, mert a francia kormány semmit sem tesz azért hogy teljesítse az ENSZ-közgyűlés legutóbbi ülésén megszavazott határo­zatot és megoldja az algériai problémát Egyébként Franciaország lelkiismeretével úgy látszik valami tényleg nincs rend­ben. Erre mutat a párizsi Li­beration című lap híre, amely szerűit a francia köztársasági elnök vatikáni látogatásakor a pápa segítségét kérte az al­gériai kérdésben és a Vatikán meg is ígérte „diszkrét“ támo­gatásé t( Belpolitikai válság Dániában H. Hansen dán miniszterei-1 nők kedden éjjel csalódottan | nyilatkozott a szociáldemok-1 rata párt választási eredmé- | nyeirőL Nem szólt azonban § arról, hogy milyen követkéz-1 tetéseket kell levonni a vá- | lasztásokból, amelyen pártja § négy mandátumot vesztett. | Ezzel szemben Erikson, a 1 Liberális Agrár Párt vezetője 1 követelte a kormány lemon- | dását, miután szerinte a vá- | lasztásokon a kisebbségi szó- 1 ciáldemokrata kormány sú-1 lyos vereséget szenvedett. Külpolitikai forgószél | Bonnban Véget ért a keresztényde- | mokrata párt kongresszusa, a | nyugatnémet lapok első oldalas | címei azonban a kormánypoli- | tika teljes zavarodottságáról § árulkodnak. „Bonn nyugtalan- | kodiik“, „Bonn meg van döb-1 benve“, „Politikai vihar Nyu- | gat-Németországban, és ha- I sonló címek érzékeltetik a 1 kormány zavarát. Mi az oka 1 ennek az izgalomnak? A nyil- | vánossá’gra került nyugati le- | szerelési tervek és Dulles leg- 1 Utóbbi sajtóértekezletén vilá- § gos válasz helyett úgy kerül­gette ezt a kérdést, mint macs. ka a forró kását. Fokozza a megdöbbenést az is, hogy pél dául Kanada közölte: elvben elfogadná a Szovjetunió és az Egyesült Államok által vég­rehajtandó kölcsönös légi el­lenőrzést. Hruscsov nyilatkozatának nyugati sajtóvisszhangja A TASZSZ jelenti: Szem- i melláthatóan célba talált az a nyílt és pontos elemzés, ame­lyet Hruscsov a jelenlegi nem­zetközi feszültség okairól adott. Az amerikai sajtó nem tud semmilyen komoly ellen­vetést sem tenni azzal a ki­jelentésével, hogy a „feszült­ség végeredményben főként két nagyhatalom, a Szovjet­unió és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolataiban mu­tatkozik. Következésképpen az a kérdés, hogy kapcsola­taink baráti alapon fejlődnek, vagy országaink között to­vábbra is fennmarad a feszült viszony”. Ezért a lapok inkább elhallgat­ják Hruscsov fontos kije­lentéseit és a New York Times, amely közölte a be­szélgetés tartalmát, elfor­dítva és hamisan értelmezi azt, eltorzítva az interjú fő megállapításait. Például azt a kijelentést, hogy a Szovjetunió és az Egye­sült Államok viseli a fő fele­lősséget a jelenlegi nemzetközi viszonyok állapotáért, vala­mint Hruscsovnak azt á meg­győződését, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió kö­zött „nincs olyan kérdés, amelyben nem egyezhetnénk meg“, ez a lap minden alap nélkül úgy értelmezi, hogy Hruscsov azt javasolta, „a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok kössön üzletet a világ felosztására”; A lap eközben akaratlanul feltárja ennek az álláspont­nak igazi okait amikor kije­lenti, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti értel­mes megegyezés a legfon­tosabb vitás kérdésekről „csak az Egyesült Államok politikai és erkölcsi csőd­jét jelenthetné”. Ez — mutat rá a lap — „ösz- szes politikai és katonai köte­lezettségeink megtagadását jelentené”, Hruscsov Catledge-zsel foly­tatott beszélgetését a francia sajtó is kommentálja. A szovjetellenes propagan­dára „szakosodott' jobboldali lapok a „hidegháború“-ra való uszítás céljából igyekeznek el­torzítani a beszéd tartalmát. Egyes lapok azt állítják, hogy a Szovjetunió „éket akar ver­ni az Egyesült Államok és a többi nyugati hatalom közé", A Figaro washingtoni tudó­sítója jelenti, hogy ott „érdek­lődéssel tekintenek arra a tényre, hogy a Szovjet az ér­telmes megegyezés lehetőségé­ről beszél egyes érintett prob­lémákat illetően“. „Az amerikai politikusok, katonai vezetők, iparmágná­sok — írja az Aurore — meg­győződtek róla, hogy elkerülhetetlenek a tár­gyalások a tömegpusztító fegyverek szinte monopo- lisztikus tulajdonosai kö­zött.“ A belga lapok egy része tar­tózkodik a kommentároktól és a következő címekkel közli a beszélgetés tartalmát: Demiere Heure — „Hruscsov helyesli a négyhatalmi értekez­letet.“ Soir — „Hruscsov kijelentet­te: Moszkva és Washington együttműködése az enyhülés fő feltétele.“ Cité: „Hruscsov az Egyesült Államokban szeretne találkoz­ni Eisenhowerrel. De meggyő­ződése, hogy az Egyesült Álla­mok és szövetségesei agresz- szív háborúra készülnek. Követelik az atomfegyver-kísérletek betiltását Az AFP jelenti, hogy Bam- daranaike, ceyloni miniszter- elnök sajtónyilatkozatában csatlakozott azokhoz, akiik el­ítélik az A—H-bombaOdsérle- teket. 1 Jól értesült forrásból han­goztatják, hogy Nehru indiai miniszterelnök és ceyloni kol­légája közös felhívást bocsá­tanak ki a nukleáris kísérle­tek megszüntetése érdekében. * Indiai lapjelentések szerint az ázsiai szolidaritási bizott­ság, élén Nehru asszonnyal, vezető politikusokhoz és pol­gárokhoz intézett levelében egységes népi mozgalom meg­indítását javasolja, hogy sür­gesse az atombomba-kísérle­tek betiltását. Ugyancsak állást foglal az atom- és hidrogénbomba- kísérletefc ellen a skót egyház országos bizottsága is. Legfrissebb külpolitikai esemény A Reuter jelenti, hogy Han­en dán miniszterelnök ki­sebbségi szociáldemokrata kor. mánya szerdán lemondott. A legújabb szuezi fejlemé­íyek nehéz helyzetbe hozták íz angol kormányt és a szuezi caland másik pórul járt rész­vevőjét, Franciaországot. A szuezi kudarc legszóki- nondóbb bírálatát a Liverpool Post vezércikke tartalmazza. — A meghátrálás szükséges volt, hála kezdő lépéseinknek 5s az amerikaiak butaságának. Semmiféle szólam jogaink fenntartásáról, vagy tiltako­zásáról nem palástolhatja azt a tényt, hogy Nasszer győzött. Az ENSZ semmit sem segíthet rajtunk — írja a cikk, amely végül gazdasági eljárást sür­get jobb feltételek kicsikará­sára. Az angol kormányt hevesen támadták a Konzervatív Párt külügyi bizottságában is. Sajtójelentések szerint Sel- wyn Lloyd külügyminiszter fő­ként azzal igyekezett lefegyve­rezni a kormány politikáját támadó képviselőket, hogy a kormány a szuezi elintézést csatk ideiglenesnek tekinti, és hogy előzetesen megkérdezte a nemzetközösségi kormányok véleményét, amelyek kivétel nélkül helyeselték Macmillan elhatározását. A Macmillan-kormány egyébként nagy gonddal ké­szül az alsóház „szuezi csatá­jára". A kormány reméli, hogy amikor párthívei közvetlenül szembe kerülnek a bizalom, vagy bizalmatlanság kérdésé­vel, felülikerekedik bennük a párthűség, mert hiszen tudják, hogy a bizalmatlansági indít­vány elfogadása a kormány azonnali lemondását jelente­né, ezit követően pedig új vá­lasztásokat, amelyeknek ki­menetele nem lenne kétséges. A kormány arra számít, hogy az a nyolc zendülő, aki kilépett a Konzervatív Párt­ból, tartózkodni fog a szava­zástól, viszont az a további huszonhárom tory zendülő, aki nem jelentette be kilépé­sét, esetleg a kormány mel­lett szavaz. Annyi mindenesetre bizo­nyos, hogy a bizalmi kérdés felvetésénél Macmillan a leg­jobb esetben harmincnyolc­negyven főnyi többségre szá­míthat. A kedd esti francia sajtó érdeklődésének homlokteré­ben a brit kormány döntése álL A France Soir mértékadó párizsi körök véleményét eb­ben a mondatban foglalja össze: „Az angol—francia Nasszer-ellenes front meg­tört“. A döntést egyszerű, tiszta kapitulációnak tartják; A lap megállapítja, hogy nem meglepő a brit állásfoglalás, de ugyanakkor világos az is, hogy illetékes francia körök­ben nem várták az eddigi ál­láspont ilyen tökéletes fel­adását. ügy vélik, hogy a szerda dél­utáni francia minisztertaná­cson az egyik fő téma Szuez lesz és a minisztertanács meg­hozza majd Franciaország ál­lásfoglalását. Várható, hogy a minisztertanács Is megerősíti Mollet állásfoglalását, amely szerint Franciaország nem fog átkelési illetéket fizetni Egyip­tomnak. A francia hajóstár­saságok nag^ izgalommal Ra­gadták a szuezi bojkott gaz­dasági és pénzügyi következ­ményeinek fenyegető lehetősé- . gélt. amelyet az angol döntés után Franciaországnak egye­dül kell viselni. A kormány­nak külföldi hajókat kell majd igénybe vennie és kér­dés, hogyan bírja ezt el majd Franciaország pénzügyi hely­zete. Az események egyébként gyorsan fejlődnek. Az egyipto­mi pénzügyminiszter kedden megjelent rendeletében enge­délyezte, hogy egyiptomi ban­kok újból kössenek ügylete két angol bankokkal. Ugyan­akkor nyilvánosságra került az a hír, hogy május végén Rómában angol—egyiptomi tárgyalásokat fognak tartani; E tárgyalások célja, mint hír­lik, az egyiptomi aktívák zá­rolásának megszüntetése és » két ország kereskedelmi kap­csolatainak újra megindítása lesz. Nem tartják kizártnak, hogy a megbeszélések lehetővé teszik a tavaly október óta megszakadt diplomáciai kap­csolatok fokozatos újrafelvé- telét is. Francia megfigyelők sérel­mezik, hogy Anglia részéről semmi gondot sem fordítottak arra, hogy megkíméljék a francia—angol szolidaritást, így például a francia kor­mányt előzetesen nem érte­sítették arról, hogy rövidesen angol—egyiptomi tárgyalások kezdődnek. Nyáron újabb magyar gyermekcsoport megy üdülésre az NDK-ba Aláírták a magyar—lengyel gazdasági megállapodást Szerdán este a Külkereske­delmi Minisztériumban ünne­pélyesen aláírták az 1957. év­re szóló magyar—lengyel áru- cserefongalmi és fizetési meg­állapodást. Az erről szóló ok­mányokat magyar részről In- cze Jenő külkereskedelmi mi­niszter, a lengyel kormány nevében pedig Tadeusz Krop- czinszki külkereskedelmi mi­niszterhelyettes írta alá. A megállapodás értelmében a Lengyel Népköztársaság többek között szenet, kok­szot, horganyféleségeket, ve­gyi anyagokat, tűzálló anya­gokat, textilárukat, személy­gépkocsiikat, textilipari gépe­ket, ekszkavátorőkat és egyéb gépeket szállít Magyar- országnak. A most aláírt meg­állapodás szerint kétszer ak­kora értékű gépet kapunk idén lengyel barátainktól, mint az előző években. A Len­gyelországba szállítandó ma- gyár áruk listáján timföld, bauxit, olajféleségek, kemé­nyített zsiradékok, finomme- chanikai cikkek, autóbuszok valamint egyéb gépek szere­pelnek. Ezenkívül Lengyelor­szág televíziós és rádióvevő' készülékeket, motorkerékpá­rokat. kerékpárokat, cipőket, vajat, szalámit, rizst és egyéb árut vásárol Magyarországtól. A Magyar Szabad Szakszer­vezetek Országos Szövetségé­nek titkársága és a Német De­mokratikus Köztársaságban működő Szocialista Magyaror­szágot Megsegítő Bizottság ve­zetői az NDK gyermeküdülte­tési akciójának befejezése al­kalmából szerdán sajtótájékoz­tatót tartottak a Szaktanács székhazában- Zentai Ernő, a Szaktanács titkára ismertette az NDK eddigi segítségét; Meleg szavakkal tolmácsolta a magyar szervezett dolgozók háláját és köszönetét, a mint­egy ötvenmillió forint értékű adományért. Igen sok rászo­ruló családnak biztosított me­leg otthont a téli időszakban az NDK bányászainak önkén­tes munkafelajánlása, aminek eredményeként csaknem ezer tonna szenet küldtek Magyar- országra. Az együttérzés szép példáját mutatta több ezer né­met család: adományaikból 3700 iskolás gyermeket láttak vendégül három hónapig az NDK legszebb vidékein, szak- szervezeti és vállalati üdülők­ben. Az utolsó gyermekcsoport a napokban érkezett vissza az NDK-ból, de a folyamatos gyermeküdültetés bezáráséval a német nép segélyakciója még nem fejeződött be. Nyáron újabb ezer magyar iskolás gyermeket fogadnak majd be, hat hétig a német pionírokkal együtt tölthetik vakációjukat a magyar fiatalok, Az NDK dolgozói a pro­letár nemzetköziség elveihez hűen mindig testvéri együttér­zéssel fognak viseltetni a világ munkássága, köztük a magyar dolgozók iránt — mondotta Heinz Brühl, a Szocialista Ma­gyarországot Megsegítő Bizott­ság titkára. Feloszlatják az ausztriai menekülttáborokat Helmer belügyminiszter közölte az osztrák kormány legutóbbi ülésén, hogy még május hónapban sor kerül hat ausztriai menekülttá­bor feloszlatására. Ez év júniusában pedig megszün­tetik a disszidált magya­rok többi ausztriai tábo­rát is. Hlegrcndelőlap 195 1 , év 1 1 • 1 1 1 1 1 • hó 1-tői megrendelem PEST MEGYEI HlRLAP című lapot, A havi előfizetési díjat: II,— Ft-t a nyugtával jelentkező posta­kézbesítőnek fizetem ki; A megrendelő pontos címe, ahova a lap kézbesítését kéri: Név: Város: Község: » 1 1 * » Iliit « • 1 1 I 1 1 kerület házszám, . 1 1 utca emelet s , alté 195 , : évi I H I u I I az előfizető hó i j-Uj ■ 11 • 1 aláírása Postahivatal tölti ki Beindítva: 1957 t t i 1 t • illa hírlapfelelős ' Sterling Cole, amerikai | szenátor a napokban beje- | lentette az USA \készségét | arra, hogy irányított lóvédé- | keket és atombombáikat bo- § gsásson a semleges nemze- 1 tek, mint például Indonézia 1 rendelkezésére. Az indonéz § külügyminisztérium szóvi-1 vő je most közölte, hogy ln- I donéziának nincs szüksége \ atomfegyverekre. Nincs jele | annak, hogy külföldi agresz- \ szió készülne országa ellen \ és Indonézián alk sem szán- [ déka más országot megtá- \ madni. — „Az ilyen aján- \ latok nemcsak súlyosbítják \ a nemzetközi helyzetet, ha- \ nem megsértik a nemzetek \ többségének békevágyát is“ j tette hozzá a szóvivő. : Kevesebb pénz jut hazugságra? Eisenhower elnök költség- j vetését először a képviselő- i ház csökkentette 38 millió dollárral és most a szenátus megajániási albizottsága is­mét lefaragott belőle több mint 10 milliót. Az amerikai tájékoztató szolgálat vezetői­nek, az Amerika Hangja gazdáinak súlyos fejfájást okoz ez a hír. Hiába, a ha­zugsággyárak tenger pénzbe kerülnek. iiiiiiimHiiniiiimiiitHiiHiiiiHiimmiiHMinmiiMiiiiiiiiiiimmtit

Next

/
Oldalképek
Tartalom