A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1904-1905. tanévről
dr. Szegedy Rezső: Jókai Mór emlékezete
4 Tehettem-e egyebet, mint hogy kifejezést adtam ez ideálnak, melyet mindenkor magam előtt láttam elevenen és igazán, alakokban és tettekben megvalósítva ? Mert a költő hivatása, hogy nemzete lelkületének kifejezője legyen. És ha nem találná az életben az ideált, úgy költői missziója az, hogy azt keresse, megalkossa és nemzetével megértesse. A költő hivatása meglátni az égő csipkebokorban az élő Istent és tolmácsolni az égi szót a reá figyelő nemzet előtt.“ Így szólott a költő. De az égő csipkebokorban az élő Istent meglátni csak annak adatott, ki az istenséget lelkében hordozta; ideálokat az életben is csak az láthat, kinek lelkét betölti az ideál. S Jókai lelkét az égi gondviselés megáldotta a fogékonysággal a tiszta eszményi iránt és helyezte oly millieu-be, mely ezen fogékonyságot gazdagon táplálta. Művészi lélek és költői érzék, szívós ragaszkodás nemzetünkhöz és önzetlen honszeretet, mely a világirodalom legnépszerűbb regényíróját készteti, hogy e maroknyi nép között maradjon és ennek öröméről és gyászáról tündérmeséket alkosson oly korban, mely fennen hirdeti, hogy „művész hazája széles e világ“, — állandóan derült kedély, mely szelíd humorral fogadja a sors csapásait s megóvja lelkét a sötét kétségbeeséstől, — egyenes, nyilt lélek, mely meggyőződése útján jár akkor is, ha e meggyőződés ellene zúdítja környezetét és megfosztja népszerűségétől, — határtalan jószívűség, mely a jólétnek csak úgy örvend, ha megoszthatja a nélkülözővel, — valódi humanizmus, mely magához emel kicsinyt és nagyot, és az emberi méltóságot tiszteli a jobbágyban és cselédben is, — ezen és számtalan más nemes vonás Jókai lelkében családi örökség. Mély vallásosságról regéltek az ősi ház falai, melyek között Jókai nevelkedett; egykoron üldözött protestánsok énekelték e falak között zsoltáraikat és hallgatták buzgó szívvel a vigasztaló szót a prédikátor ajkairól. S az erények, melyeket a gyermek a család életében látott, ideálokká lettek a férfiú lelkében. Gyermekévei ama másfél évtizedre esnek, melyet történetünk Széchenyi korának nevez. A koraérett gyermek az idősök társaságát keresi, és e társaságban ábrándos lelke áhítattal csüng ama hősökön, kiket a „Pro libertate“ jelszava gyűjtött II. Rákóczy Ferenc glóriás alakja köré; áhítattal csüng ama lelkes küzdelmeken, melyekről íme a harmadik emberöltő oly elevenen emlékezik, mintha maga átküzdötte volna. E társaságban vannak még fiai és unokái ama hősöknek, kiket a „Vitam et sanguinem“ lelkesedése vezérelt a csatamezőn, hol csodákat műveltek és megmentették a fenyegetett királynő trónját. Még tagjai vannak e társaságban az utolsó magyar insurrectiónak, mely fegyverrel válaszolt Nagy Napoleon csábító szavaira s tettel hirdette a magyarság ősi erényét, az uralkodóház iránti törhetetlen ragaszkodását. Berzsenyivel
