Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1882

— 16 — hogy bírhatják az elősorolt kellékeket a tanférfiak bár különböző — kisebb-nagyobb— mértékben, de még is valódi értékben; továbbá, hogy a tanférfiú a legkitűnőbb helyet foglalja el az iskolában, t. i. a tanszéket, honnan hirdettetik mindaz, a mi igaz, szép és jó van a világon, hová tehát bármely Ugyefogyott vagy szélhámos nincs jogosítva fölülni; végre gondoljuk meg, hogy az elősorolt kellékekben csakugyan eszménykép állíttatik a tanférfiú elé, melyre neki folyton törekednie kell, de, melyet ha csak megközelít is, szintúgy lehet belőle jó tanférfiú, mint lehet jó festő azon emberből, ki Ráfael iskolájába sikeresen behatolt, a nélkül, hogy a nagy művészt elérte volna. 1. A jó tanférfiúnak első kelléke az igazi vallásos lelkület. Európai társadalmunk keresztény jellegű; a ker. vallás adta neki a polgárosodást, a ker. vallás alapján szervezkedett belsőleg; a városok, falvak, útmenetek ker. jelvényekkel vannak jegyezve, keresztény alakot mutatnak. Pécsvárosa nevét is a templomoktól nyerte. A ker. Európának tehát jó ker. tanférfiakra van szüksége. Szükséges kellék ez első rendben az elemi tanférfiakra, főleg a falusi tanítókra nézve. A falusi nép vallásos, mint a csillagász. A csillagásza messzelátó és mathematika segélyével behatol az egek titkaiba, és az égi testek milliárdjai művészi gépezetében, a csodaszerű pályafutás mellett a nagy összhangzatban fölismeri a mindenség Alkotóját és Kormányzóját és, mélyen leborúlva, imádja Őt. A falusi nép szintén rendíthetetlenül vallásos, de hitbeli meggyőződését nem a messzelátóűak és mathematikának, hanem azon oktatásnak köszöni, melyet nevelés utján nyert és gyakorol a nélkül, hogy fölötte okoskodnék, bölcseletileg tépelődnék, csekély emberi ésszel kimeríteni törekednék. A falusi ember ért az időjáráshoz, tudja a közeledő eső vagy szárazság jeleit s még is így beszél: Adott Isten esőt; Elvitte Isten az esőt; — tapasztalásból jól tudván, hogy midőn minden jel esőre mutatott, eső azért nem lett; megfordítva, midőn semmi sem jelezte az esőt, megjött az eső. Azért midőn a falusi nép esőért könyörög Istenhez, azon élő hitre támaszkodik, hogy valamint Illés próféta idejében elég hatalmas volt az Úr évekig elzárni az ég csatornáit, vagy rögtön megadni a termékenyítő esőt: szintúgy képes ezt tenni minden időjelzés ellenére ma is és mindenkor. — A falusi nép igen fáradságos életet él. Sárban, vizben, hidegben, fagyban forgatja s műveli földjét; tikkasztó melegben kaszál, arat, gyűjt, takarít; porban csépel, szelel, rostál sat.; az elemi csapások nehéz keresményét néha erősen megdézsmálják, pénzét adóba, gyermekeit katonának viszik; téli időszakban sártengertől környezve, színház, casinó, hírlap, szóval szórakozás nélkül, néha burgonyatáplálék mellett tűri rideg magányban életét, de azért nyugodt, mert élő Istenre támaszkodik, Ki neki Atyja; az Üdvözitőhez emeli föl szemeit, ki a szenvedőket és túlterhelteket megkönnyíti; örömmel hallgatja az evangéliumot, mely neki azt hirdeti: Boldogok a lelki szegények, mert övék mennyek országa. A ki a falusi népnek vallását megrontja, az azon édes reménytől fosztja meg öt, melyet e szavakban fejez ki: Édes Istenem, ha itt nem, legalább ott! — és a kétségbeesés karjaiba kergeti őt, mely azután ezen szavakban leli vad kifejezését: Ha ott sem, legalább itt! Tehát mind a hitélet, mind az állam legfőbb érdekéből