Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A pátriárkák történetisége a modern biblikus kutatás tükrében
letesen sorba veszi az elbeszélések azon elemeit, amelyekből a hagyomány ősiségét szokták bizonyítani. Ezek a következők: a pátriárkák életmódja - a Genezis elbeszéléseiben szereplő személyek, népek, vidékek és helységek nevei - a pátriárkák társadalmi szokásai -, s végül a Genezis könyve adatainak egybevetése a régészet középbronzkorszakból ismert eredményeivel56. Elemzése végén arra a következtetésre jut, hogy a Genezis elbeszélései nem a Kr. e. 2. évezred - az ún. „pátriárkái kor" - viszonyait tükrözik, hanem a Kr. e. 1. évezred ismert körülményeinek felelnek meg. A pátriárkái hagyomány ősisége, azaz a prémonarchikus korra visszavezethető eredete nem ellenőrizhető és nem is igazolható, ezért nem alkalmas az izraelita történelem kezdeti szakaszának rekonstruálására. Téves tehát minden olyan feltevés, amely a Genezis elbeszéléseit ősi szájhagyományból eredezteti. Ez az egyik magyarázata annak, hogy J. Van Seters elutasítja a szájhagyomány bármiféle alkotó szerepét a Pentateuchus kialakulásában. J. Van Seters kitér az Abrahám-hagyomány irodalmi elemzésére is. Ennek keretében megkülönböztetett figyelmet fordít az Abrahám-hagyomány keletkezésére is. Elutasítja, hogy a pátriárkái hagyomány keletkezésében bármiféle igazolható szerepe lenne a szájhagyománynak, következésképen a forma- és hagyománytörténet modellje sem alkalmas a Genezis elbeszéléseinek (s az egész Pentateuchus keletkezéstörténetének) magyarázatára57. 56 J. Van Seters részletesen kimutatja könyve első részében, hogy a pátriárkák Genezis-könyvében leírt nomádizmusa nem a letelepedés előtti kor valóságos viszonyainak felelnek meg, és nem is hozható kapcsolatba a Kr. e. 2. évezred politikai körülményeivel vagy a népesség vándormozgalmaival. Ehelyett ezek az elbeszélések jól ismerik az I. évezred kiterjedt arám településeit Szíriában, Felső- és Alsó- Mezopotámiában, az arab nomádok fenyegető jelenlétét a kultúrterület határán. Az elbeszélések kevés nomád részlete, a tevékre és sátrakra való utalás, a pátriárkák vándorlása a Negeb vidékén, a letelepedett lakossággal való kapcsolatuk a Kr. e. 1. évezred szociális és társadalmi viszonyait tükrözik, amikor megjelennek és jelentőségre tesznek szert a tevés és sátras beduinok. Kánaán őslakó népeinek archaikus megnevezése (kánaániták, amoriták, hettiták, filiszteusok stb.) sem a Kr. e. II. évezred állapotait adja vissza, hanem egy jóval későbbi kor idealizáló, eszmei jellegű névhasználatára vezethető vissza. Ábra- hám és apjának Tárénak kivándorlása a Nyugat felé vezető úton a kaldeus Urból, és a kaldeus Ur összekapcsolása Háránnal, az újbabiloni birodalom viszonyainak felel meg. A palesztinai helységnevek olyan településeké, amelyeknek a királyság idején volt tényleges jelentősége. - A kutatók rendkívül sokat foglalkoztak a pátriárkái elbeszélésekben található jogi természetű szokásokkal (házasság, örökösödés, adoptáció stb.) és megpróbálták azokat kapcsolatba hozni az ókori Keleten feltárt, és a Kr. e. 2. évezredből származó törvényszövegekkel. Az egybevetés eredménye J. Van Seters szerint korántsem szolgáltat bizonyítékot a hagyomány időbeli meghatározásához. A felállított párhuzamok bizonytalanok, s abban a néhány esetben, amelyben a párhuzam biztos, a II. és az I. évezredben egyaránt megtalálhatók, az egyes elemek inkább az 1. évezred közepe joggyakorlatához illenek. - A biblikus régészek törekvése, hogy a pátriárkákat összefüggésbe hozzák a középbronzkorszak (K. B. I. és II.) viszonyaival, nem járt sikerrel. A bibliai elbeszélések olyan városokat és körülményeket írnak le, amelyek nem léteztek a középbronzkorszakban, sem Palesztinában sem Transzjordániában. A pátriárkákat a Genezis elbeszélései szoros kapcsolatba hozzák Beersebával, de ez inkább a hagyomány késői eredete mellett szól, minthogy Beerseba csak a vaskorszakban, a júdai királyság idején lett jelentős, virágzó település (VAN SETERS, ]., Abraham in History and Tradition, 5-12. old.). 57 /. Van Seters nagyobb figyelmet szentel a forma- és hagyománytörténet módszerének. Mindkét módszer az írott szöveg mögött álló szájhagyománynak döntő szerepet tulajdonít a Pentateuchus keletkezésében. Amint a pátriárkái hagyomány történeti vizsgálata kimutatta, hogy ősisége nem igazolható, ugyanígy a hagyomány jelenlegi formájából sem lehet következtetni préliterális, azaz szájhagyománybeli állapotára. Mindkét módszer - forma- és hagyománytörténet - a mondából indul ki, amelyben a szájhagyomány formát öltött. J. Van Seters szerint azonban éppen a monda mibenléte kétséges. A monda szerepét a Pentateuchus, közelebbről a Genezis eredetében H. Gunkel állította előtérbe, de csak pontatlan - de mind a ami napig használt - meghatározást adott róla: népies elbeszélés poétikus formában a múlt személyeiről vagy eseményeiről. Az azóta eltelt kutatás több szempontból is kimutatta H, Gunkel mondával kapcsolatos meg75
