Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - KÖRKÉP - Kamarás István: Mindenféle szerzetek… Palackposta a 21. századból
hoz. Az 1989. év végi fordulathoz képest társadalmi, gazdasági és politikai helyzetünk keveset változott, még nem értük el azt a - korántsem paradicsomi - állapotot, amelyet Varga Csabával közösen írt Reformvár című utópiánkban vázoltunk fel, még a nyolcvanas évek elején. Abból leginkább még „rendház” -elképzelésünk valósult meg. Ezekből ma már több van, mint például politikai pártokból az elmúlt 30 év alatt. * Ha azzal kezdem jelentésemet, hogy 25 férfi-, 15 női és 15 „koedukált” rend működik jelenleg, még alig mondtam valamit, mert több száz - s ami még fontosabb - tucatnyi fajta olyan képződmény alakult, amelyek egyrészt a lelkiségi mozgalmak fogadalmat tevő elitjének (a Regnum Marianum, a Fokoláré, a Bokor, a Hit és fény, a Neokateku- menátus, a Communio e Liberazione, a taizéi és a karizmatikus mozgalom is dicsekedhet ilyenekkel), másrészt különféle evangelizációs és evangelizációval ötvözött feladatokra vállalkozó (zömmel családos világiakból álló) együtteseknek a szerzetesekére emlékeztető közösségei, amelyeket köznapi nyelven „rendetlen rendeknek" nevezünk. És ezzel még nem merült ki a színskála, mert majdnem minden rend körül kialakultak „holdudvarok”, vagyis harmadrendhez hasonló mozgalmak, s a „rendes” rendek unokatestvérei a világi papok „fraternitásai”. Még annyit a madártávlati képhez, hogy a klasszikus rendek és szerzetesek esetében a hetven évvel ezelőtti arányok lényegesen megváltoztak: lényegesen csökkent a női rendek és a női szerzetesek aránya. Nem így a „rendetlen rendek” körében! Egy másik fontos, titeket bizonyára érdeklő fejlemény: a 89-ben újrainduló „klasszikus” rendek fele tíz-húsz év elteltével elhalt, mert zömmel csak a sztálinizmust-kádárizmust átvészelő öregek lettek tagjai. Ugyanakkor fontos leszögeznem, hogy jó néhány klasszikus rend él még, sőt virul, mind a hagyományos kolostori, mind újszerű (ők így nevezik: „kirajzott”) formákban; mind klasszikus, mind újfajta tevékenységgel. Vegyük például a bencéseket! Győrben, Csepelen és Miskolcon 12 osztályos iskolájuk van, Kőszegen mini-tudományegyetem gyakorló iskolával, Vásárosnamény- ban mezőgazdasági szakmunkásképző intézet, kollégium, mintagazdaság és népfőiskola. Pannonhalmán működik még a gimnázium, immár nyolcosztályos, s innen irányítják a bencés egyházmegyét, amelyben a munka nagyobb részét diakónusnak felszentelt családos férfiak és (kisebb részben) nők végzik boldog emlékezetű XXIV. János reformja óta, de dolgozik az egyházmegyében pappá szentelt házas férfi, diakonissza szerzetes nővér és néhány „rendetlen rend” több tucat tagja is. („Klasszikus” papokból - így nevezik nem hivatalosan a cölebsz férfi papokat, akik ma nagyobb megbecsülésnek örvendenek, mint akkor, amikor még csak ők voltak a papok - ugyanis ma is komoly hiány lenne. Ennek egyik oka az, hogy a 89-es fordulat után nagyon sokan léptek be közülük a különböző rendekbe. Megemlítem, hogy legritkábban a „fraternitások” tagjai vagy az ifjúsági pasztorációra függetlenítettek választották ezt az utat. Elsősorban a lehetetlenül nehéz feladatok, de még inkább a szociális és lelki magányosság űzték el őket, elsősorban a „végekről”.) Ez a kétszeresére növekedett, de még mindig kisded egyházmegye a kilencvenes évek óta kísérleti terep, s többek között itt valósultak meg először az egyházközségi művelődési, pszichohigiénés központok, gazdasági vállalkozások, a bencések animálta falusi művelődési egyesületek, sportegyesületek, népszínkörök, vitakörök és más szabad- művelődési formák. Nyilván érdekli a TEOLÓGIA olvasóit, hogy honnan és milyen mozgatóktól vezérelve rekrutálódtak az új szerzetesek. Említettem már a magányból, a koszos faluból, a „fal- rahányt pasztorációból” a biztonságos, meleg kolostorba, a kulturált krisztusi közösségbe, a hatékony tevékenységbe menekülő papokat. Helyükbe - íme az Öreg soha el. nem múló humora és bölcsessége - belföldi misszióra vállalkozó magyar szerzetesek kerültek. Olykor egyenesen Borneóról, Ecuadorból vagy Alaszkából, aminek terep- ismerettel rendelkező „tolmácsok” és munkatársak hiánya következtében, mondanom sem kell, nem lett jó vége. A klasszikus papi vagy a szerzetesi pálya közül választók egyik része a közösséget, egy másik a kipróbált utat (a kezdeményezést és az önálló 36
