Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)

1989 / 1. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: A tanúságtevő egyház és az ifjúság

Széli Margit A TANÚSÁGTEVŐ EGYHÁZ ÉS AZ IFJÚSÁG Toscana ősi városa, San Gimignano XII. századi katedrálisában megkapó élmény­ben volt részem. A világítás nélküli, gyönyörű, de félhomályos freskóit hippi külsejű fiatalok csoportosan elemlámpával járták körül. Méterről méterre haladva magyarázták egymásnak a bibliai jeleneteket, valamint Szent Finának, a sokat szenvedett kislány­nak az életét. A közeli csúcsíves kis templomban már nekem is, mint ismerősnek mutatták be a freskókon Szent Ágoston életét. - Művészek, vagy művészettörténetet tanulnak? - Ó, nem. Mi csak egyszerű diákok és jóbarátok vagyunk. - Volt időm meditálni a belső keresés és a kihívó külsejük közötti ellentéteken. Meghökkenteni akarásuk érthető is, rejtélyes is. - Mi az, egyáltalán, hogy fiatal? Milyenek ezek a fiatalok? Hogyan forduljunk hozzájuk? - vetődik fel a kérdés. Mivel magam sokáig tanítottam, sőt lelkileg is neveltem hasonlókat, röviden próbálok válaszolni, főleg a hithez, az egyházhoz való viszonyukról. Ml AZ, HOGY VALAKI FIATAL?- „Az ifjúkor a gyermekkor és a felnőtté válás közé eső időszak..., az éretté válás kora” - olvasható E. Littré enciklopédiájában. Az ifjúság olyan értékekre emlékeztet, melyek nyomán felkiáltunk: Az ifjúságé a jövő! - Az idősebbek közül sokan, sőt az elöregedett társadalmak is, azt hirdetik: „Az ifjúságtól félni kell! A fiatalok agresszívek, pusztítják az értékeket.” - Azt hiszem, egyszerűen tudomásul kell venni az ellentéte­ket, hiszen maga az ifjúság fogalma is viszonylagos. - „Éppen a legfiatalabb halt meg elsőnek!” - mondta egy hetvenéves 56 éves húgáról. A családokban ui. a legutoljára született a „fiatal”. - Viszont ismerhetünk olyan 70-90 éveseket, akik testileg vagy szellemileg frissek, rugalmasak és fogékonyak minden új iránt. Ilyen Kekkonnen, a volt finn elnök, vagy a zsinati atyák közül Marie-Dominique Chenu és a 81 éves René Laurentin, aki az ifjúságról ma is hitelesen ír. XXIII. János pápa 77 évesen ifjúi bizalommal mert belevágni a zsinat megszervezésébe, hogy új távlatot nyisson az egyháznak. Tudta, hogy a hagyományt őrző egyháznak mindig meg kell újulnia, és ezt nem teheti a maga erejéből, mivel „az egyház a Szentlélek edénye. A Lélek az, aki megfiatalítja” (Szent Iréneusz). „Az ifjúság növekedés”. A szociológia, az etnológia az ifjúságot életkorban határozza meg. A primitív népek tagjai 12 éves korban érettek, és ha már elsajátították mindazt, ami fennmaradásukhoz szükséges, felnőtté avatják őket. A mi kultúránkban az ifjúság hivatalosan 15-21 év között van megállapítva. De mivel a kötelező tudásanyag elsajátítása - főleg az értelmiségieknél - hosszú időt kíván, így a növekedés ideje 30-40 évig is eltarthat. Még akkor is tanulnak, amikor maguk tanítani kezdenek. A biológiai érés időszakasza viszont megrövidült és ez a rés sok problémát okoz. Az ifjúság erő! Erő, mely meggyorsítja a társadalom fejlődését, mert készen áll a tanulásra, tagjai nyíltak, optimisták, tele vannak kezdeményezéssel. János apostol is rájuk számít lelkipásztori levelében: „írtam nektek, kedves gyermekek, mert megis­mertétek az Atyát. írtam nektek, mert erősek vagytok. Az Isten tanítása él bennetek” (1Jn 2,13). Az ifjúkor az értékek átvétele és az új keresésének, befogadásának az ideje. „Az ifjúság az az idő, amelyben az emberi ént különös mélységgel fedezzük fel önmagunkban. Ez a konkrét emberi létezésnek egyetlen és megismételhetetlen lehetősége” - üzeni II. János Pál pápa a fiataloknak, majd az evangéliumi ifjút idézi (Mk 17-22), aki azért távolodott el az Úrtól, „mert nagy vagyona volt". A pápa arra 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom