Szolgálat 79. (1988)
Halottaink - Patonyi Rudolf O.F.M.Cap. (Lelkigyermeke)
alkalmával hagyta el néhány napra, a "nyaralás" fogalma ismeretlen volt számára. Szent pállal még azt is elmondhatta, hogy"... nem voltam senkinek terhére" (vö. 2Kor 11,9). Szeretetteljes segítőkészsége a szegények, küszködó'k iránt mindig megnyilvánult, nemcsak jó szóban, együttérzésben, hanem áldozatos cselekedetekben is. Nagylelkűen, de személytelenül tudta enyhíteni mások gondjait, úgy, hogy az Úr elmondhatta róla: Nekem tetted. Hívei felismerték és értékelték igaz papi voltát. Jól tükrözi ezt az a meleghangú búcsúztató, amelyben az egyházközség képviselőtestületének egyik tagja többek között így méltatta ravatalánál: "Nála a gazdagságot az Istenbe vetett hit jelentette. Saját jó példájával hatott, nemcsak a szó erejével. Példás papi életével kivívta magának a megbecsülést. Kis közösségén kívül rendületlenül szerette hazáját, nemzetét. Panaszt tőle sohasem hallottunk. Ha sérelem érte is. erről soha nem beszélt. Egyházi feletteseinek, püspökeinek minden óhaja, kívánsága, utasítása parancs volt számára. Sokat olvasott, hogy utana minél többet adhasson. Szónoki erejének egyik titka: nem kereste a külső hatást. Formában, szóhasználatban egyaránt természetes volt. Minden szaván érződött, hogy mondanivalója meggyőződésből fakad. Aki olyan elmélyült lelkiéletet élt, mint ő, arról biztosak lehtünk, hogy hirtelen halála ugyan váratlanul, de nem készületlenül érte." A diósdi templomban több mint negyven paptestvére mutatta be az engesztelő szentmisét. Hívei megrendült lélekkel hallhatták, miként emlékezett meg róluk lelki végrendeletében: "...Szívetekbe plántáltam a hitet, ó ne veszítsétek el azt. Kivettem tőletek a keresztelési esküt, ó ne törjétek meg azt. Prédikáltam nektek a törvényeket, ó ne szegjétek meg azokat. Feloldoztalak benneteket, ó ne kövessetek el súlyos bűnöket. Megkötöttem házasságtokat, ó ne legyetek hűtlenek egymáshoz. Szerettem gyermekeiteket, ó ne hanyagoljátok el nevelésüket. Megáldottam halottaitok sírját, ó ne feledjétek el őket..." Temetése napján az év legmostohább időjárása köszöntött ránk. Életveszélyesen síkos utakon jöttek autóbusszal, autóval, gyalog a paptestvérek, hívek, rokonok, jóbarátok. Ennek ellenére baleset nem történt. O, aki szeretettel gondozta a rábízottak lelkét, testi épségüket is vigyázta azoknak, akik százával kísérték el utolsó földi útjára. M.M. PATONYI RUDOLF O.F.M.Cap. (1904-1987) Évekkel ezelőtt egy papi temetésen, félig tréfásan, megígértette velem, aki földije vagyok, hogy majd az ő temetésén is résztveszek. Félig tréfásan én ezt meg is ígértem. Legutolsó hozzám intézett levelében, de most már komolyan, meghívott a január 24-én esedékes gyémántmiséjére. A két kegyeletes meghívásnak csak olyan módon lehetett eleget tennem, hogy - a már minden tekintetben pontosan előkészített gyémántmise dátuma előtt 5 nappal - rendtársai, a vármegye papsága és a hívők hatalmas seregében kikísértem a tóvárosi, Almássy-úti temetőbe, ahol a kortól és sokféle betegségtől meggyötört holttestét, a feltámadás reményében nyugalomra helyeztük a kapucinusok parcellájában. Életpályája külsőségekben nem volt látványos. Egyszerű iparos családból szírmazott. Iskoláit szülővárosában, a tóvárosi elemi iskolában és a tatai piaristáknál végezte, a teológiát a budapesti egyetemen. Egészen rövid periódust leszámítva, vezető állást nem töltött be. Fiatal páterként több, mint 20 évig a Szerafikum prefektusa, a Rend megszűnte után pedig tóvárosi káplán lett, majd 65 éves korában gyengélkedései miatt haláláig visszavonultan élte nyugdíjas éveit ottani rokonságának otthonában, akiknek gyengéd szeretetéről, gondos ápolásáról nem szűnt meg hálával megemlékezni. Mint nyugdíjas is állandó kisegítője volt a helyi plébániának. Elmondhatjuk, hogy a gyóntatószéknek annyira szeretett szolgálatából lépett a hídra, mely a "túlsó oldalra" vitte át. Egész életét jellemezte az a csodálatos karizma, melynek magam is köszönhetem papi hivatásomat: a fiúkban gyorsan felismerte és ápolta a papi hivatás csíráját. Mint kapucinus, természetesen elsődleges feladatának érezte, hogy a hivatások saját Rendjében találják 95
