Szolgálat 76. (1987)
Halottaink - Vályi Gusztáv Hugo O.S. B. (Galambos Iréneusz)
Otthona mégis mindig nyitva állt a hozzá fordulók, tanácsot, eligazítást kérők előtt. Talán a régi bölcsek iskolájára emlékeztetett, ahogy többen is körülültük és hallgattuk kérdéseinkre adott válaszát vagy éppen a maga tépelödését, töprengését. Högyészen, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Paptestvérei VÁLYI GUSZTÁV HUGÓ 0. S. B. (1908—1987) Budapesten született 1908. január 22-én. Kőbányán járt gimnáziumba, ahonnan szép számmal kerültek ki hivatások a két világháború között, a kiváló hittanár keze alól. Érettségi után először matematika-fizika szakból szerez tanári oklevelet a budapesti Tudományegyetemen és csak ezután kéri fölvételét a Szent Benedek Rendbe. Erre az időre esett a római vizitációt követő rendi reform, s ö éppen ennek a szerzetesi életet komolyabban vevő, szépszámú „reform“-évfolyamnak lett a szeniora, duktora. 1935- ben szentelték pappá; Pannonhalmán lesz a főigazgató jegyzője, helyettes házgondnok, majd a növendékek spirituálisa és a novíciusok helyettes magisztere. A bencés lelkiség kialakítására törekszik, az elmélkedések mellett a rendi „nagyokkal“ való foglalkozásra buzdít és ad példát saját munkásságával. 1939—1943 között gimnáziumi tanár Kőszegen. A határmenti patinás múltú kisváros számos szerzetesháza révén a lelki vezetésre is sok alkalmat nyújtott. Mindenesetre jó „iskola“ volt számára. 1943—1945 között tanár és diákotthoni rektor a szent hegyen, ahová áthelyezi a Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi központját és ahol a menekültek ezrei, köztük sok üldözött, találnak menedéket. Nemcsak elhelyezésükről gondoskodik, még a folyosókat is igénybe véve, hanem lelkűkkel is törődik. Jellemző a helyzetre, hogy a diákotthonban még súlyos operációkat is végre kellett hajtani. Életének ezt a hősi korszakát nem kevésbé mozgalmas és érdekes, s a maga nemében páratlan kezdeményezés váltotta fel. 1945-től 1948-ig házfőnök és igazgató Csepelen. A háború utolsó éveiben 70 ezer munkást foglalkoztató gyárvárosnak nincs középiskolája. A tanulóknak több mint egy óráig kell a HÉVen döcögniük Pestre. 1945 nyarán a bencéseket hívják Csepelre, hogy ott gimnáziumot alapítsanak. Egy hónapon belül megszervezi és megindítja a semmiből a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumot. A hét bencés és néhány világi tanárból álló tanári kar „cserkész“ alapon kezdte el a munkát. Az első időben a földre helyezett ágybetéteken aludtak, heteken át magunk is főztünk. A rendtől kaptunk nyersanyagot, a gyártól pedig edényeket. Az első napokban nem volt még csészénk, a különböző nagyságú fazekakból viszont volt egész sorozatunk. Nekünk fiataloknak csészenagyságúak jutottak, de neki, mint legidősebbnek bizony literes fazékból kellett reggeliznie. Amikor a munkások megtudták, hogy nincs semmink, megható módon siettek segítségünkre: volt aki egy használt szekrényt tolt talicskán a házhoz, egy másik „gyári“ evőeszközeit ajánlotta fel nekünk. Az egyik hét végén elfogyott a kenyerünk. Ismét cserkész szakácstudásunkat vettük elő, s mivel grízünk volt bőségesen, jól kimértünk mindegyikünknek egy nagy merőkanállal. Természetesen hamarosan kidagadt a fazékból olyannyira, hogy minden edényünket megtölthettük vele. Ettük is egy hétig a legkülönfélébb körítéssel. Mondanunk sem kell, hogy a csepeliek is szívükbe zárták a bencéseket, mert a munkásgyerekek mellett esti tanfolyamokon a felnőtteket is tanítottuk, részt vettünk a plébániák lelkipásztori és a község kulturális munkájában is. Az iskolák államosítása után 1950-ig Pesten végez lelkipásztori munkát, utána egy évig templomigazgató Győrött, majd hét évig Csornán a prépostsági templomban. A nehéz körülmények között is föllendíti a lelki életet, s lelki gyermekei messziről is fölkeresik. 1958 és 1962 között gimnáziumi és diákotthoni igazgató Pannonhalmán. 1962—1978 között, 70 éves koráig tanár Győrött, majd továbbra Is ott marad mint a Bencés templom fáradhatatlan lelkipásztora. Hétköznapokon is meghatározott időben 103
