Szolgálat 63. (1984)

Eszmék és események - Levelesládánkból

— A gondolatformák olykor bizonyos helyekhez vagy tárgyakhoz tapadnak: megáldott vagy megszentelt tárgyak évszázadokon át viselik magukon az áldást. Azért nem szabad puszta formaságnak tekinteni, ha az emberek templomokba vágynak. Lehet egyedül is Istenhez emelkedni, főképpen a természet nagy csendjében, szabad ég alatt. De ehhez nagy gyakorlatra van szükség, s az emberek nehezen nélkülözik a formák művészi teljességében megnyilatkozó külső segítséget. A vallások külsőségei nem üres formaságok. Az orgonabúgás, tömjénillat, lobogó fény, művészi kép és szobor nagyban megkönnyíti lelki vágyaink kibontakozását. Nem pogány tárgyak és főleg nem bálványok ezek, hanem a szépségkereső lélek vágyának megpihentetői. A puritán vallásreformátorok erősen túllőttek a célon, amikor a templomok belsejét megfosztották művészi szépségétől, mert ezáltal a fejletlenebb és gyengébb lelkek számára nehezebben járhatóvá tették az utat, ami az ima által Isten felé vezet. Jó lenne, ha az emberek minden nagy és emlékezetes évfordulót a művészi szépségű szertartások fenségébe burkolnának, hogy ezáltal kifejezésre juttassák mély lelki megindulásukat. Sajnos, a racionalizmus korában a tendencia éppen ellenkező irányba tereli a dolgokat. Pl. a temetésnek nem a test elföldelését, az anyag rothadását kellene példáznia, hanem az örökké élőnek egy szebb létformába való távozását, átszellemülését, megdicsőülését. Sok szép emberi vonással, mély lelki szépséggel lehetne az egyházi szertartásokat közelebb vinni az élők lelki szükségleteihez: igaz, hogy a hamis fogalmak légióit viszont ki kellene onnan gyomlálni.

—• Egyre erősödő rögeszmém: nem kellene-e az egész teológiát a logika tiszteletreméltó nyelvéről lefordítani a szeretet nyelvére? Úgy talán jobban beveszik az emberek, hogy Isten nélkül nem élet az élet, hogy a vallás lényege a reláció Istennel-Krisz- tussal-Anyaszentegyházzal, és az nem nyűg, hanem lendület, öröm és boldogság, mint a földi szerelem. Hiszen a legfőbb parancs: Szeresd az Istent teljes erődből! A vallás nem elméleti Isten-hit és kényszerű engedelmesség.

— Rengeteg nyitott kérdés van előttem, aminek megismerése könnyítene azon, hogy az embereket az Istenhez vezessem. Ilyen kérdés például: milyen volt az előző kor vallásossága, mik voltak értékei, negatív vonásai? Mi volt az oka, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen nagy változás történhetett? Feleletként nem elégszem meg a társadalmi változással. Úgy gondolom, sokkal mélyebben kell keresni ennek okait. Ahol a régi gyökér alkalmas az új kialakításához, ott gondozni kell, ahol az új lendület és lelkesedés nem sarjad ki, új gyökeret kell fejleszteni. Elgondolásom szerint mindent fel kell használni Isten ügyének érdekében, legyen az bármilyen régi, vagy bármilyen merészen új.

Szeretnék valahogyan nyitjára jönni annak, hogyan, milyen emberi eszközök segítségével lehetne hatékonyan feltálalni az Evangéliumot az itteni embereknek. Jól tudom; a siránkozás sohasem segít, legfeljebb siránkozónak és hallgatónak egyaránt kedvét szegi. De kell, hogy legyen a Megváltó kegyelmi tárában olyan katalizátor, amely a hirdetett Igét elfogadhatóvá, „emészthetővé“ teszi a hallgatók számára. Mert a diagnózis ez: emberi eszünk és Istenbe vetett bizalmunk eszközeivel hirdetjük. Mintha üvegfal lenne köztünk és a hívek között. Valami kontakthiba van. Nem eredményes, nem szív- hezszóló, s így megtérésre sem indítja az embereket. Talán a „hallván ne halljanak“ esete? De ez nem megoldás! A kubikusok és kertészek a megváltás részesei. Biztosan van megfelelő út a szívükhöz. Jézus Urunk pontosan tudja. Tőle várom a választ.

— Hadd összegezzek egész röviden néhány tapasztalatot, amelyet az utolsó években ökumenikus összejöveteleken szereztem. Máriabesnyő-Fenyvesen a már jobb létre távozott Sigmond (Strecke) Ernő atya szervezte meg 1981 és 82 májusának utolsó vasárnapján du. a találkozót, a gödöllői református és evangélikus, a máriabesnyői katolikus és református, valamint a pesterzsébeti baptista hívek és égyes lelkészeik részvételével. A baptisták lelkes, fiatal lelkésze remek ifjúsági ének- és versmondó kört szervezett, amelynek tagjai mély áhítatot ébresztő szenténekekkel és költeményekkel igazán lelki gyönyörűségére voltak mindenkinek. Az evangélikus lelkésznő igen nívós

78