Szolgálat 62. (1984)

Eszmék és események - A pápa távol-keleti útja (Spectator)

Jóestét, jóéjszakát! Dicsértessék a Jézus Krisztus!“ Elképzelhető a tömeg lelkes ujjongása. — Kedd délelőtt az ország belsejében, Mount Hagen-ben misézett. Majd a fővárosba visszarepülve a püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, világiakkal, betegekkel találkozott, végül pedig a kormányzóval. Hálát adott a Gondviselésnek, hogy eljöhetett ide, mert „látni akartalak benneteket, ami lehetetlen, ha nem jövök el. A püspököket időnként látom ad limina látogatáson, de a többit nem.“ Este a püspökökkel vacsorázva még egy programon kívüli beszédet is mondott. Az Egyház — emelte ki — mindenütt missziós jellegű, nemcsak a harmadik világban. S kérte őket: imádkozzanak a megújulásra szoruló Nyugatért!

Máj. 9-én 3500 km-es utat repült át innen a pápa, hogy a sokak számára teljesen ismeretlen Salamon-szigeteket fölkeresse, ott 8 órát tölthessen, — s ezalatt a népesség minden csoportjával találkozott: a kormányzótól a börtönlakókig, a püspököktől a világiakig, a betegektől a szabadtéri misére fölsereg- lett tömegekig. Meglátogatta a mindössze 6 éves nagy székesegyházat. A pidgin- angolul mondott misén szentségi katekézist tartott, és nagyon kiemelte a ki- engesztelődést. Hiszen a 2. világháború alatt ezrek estek itt áldozatul, „kiérdemelve" a vidéknek a „zöld pokol“ nevet. — A nagy eseményre nemcsak a környező szigetekről jöttek el a fővárosba, Honiarába, hanem még Mikronéziából és Polinéziából is érkezett két tánccsoport. A pápának a hatóságok felajánlották a város kulcsait, és kijelentették, hogy diplomáciai viszonyt kívánnak létesíteni a Szentszékkel. Ö búcsúzáskor, utalva a bölcs királyról kapott nevükre, megállapította, hogy maga is tanult tőlük ottléte alatt.

Máj. 10-én reggel, miután a pápa egyenként köszönetét mondott a szállásául szolgáló nunciatúra lakóinak, és „a szív és a hit protokollja szerinti“ érzékeny búcsút vett Új-Guineától, útra kelt Thaiföld felé. Itt töltötte útjának utolsó másfél napját. A buddhista főpátriárka, akinél tisztelgett, meg is jegyezte, hogy ez az idő nagyon kevés, máskor is el kell jönnie. Amire a pápa római meghívással válaszolt. (Elődje már járt VI. Pál pápánál 1972-ben.) Ezt a találkozást a pápa maga nevezte „történelmi jelentőségűdnek, s annak a reményének adott kifejezést, hogy a jövőben nagy hatással lesz katolikusok és buddhisták viszonyára. Miközben a gép a levegőt szelte, a manilai „Radio Veritas“ beolvasta a Szentatya hangszalagra mondott francia nyelvű üzenetét Vietnamnak: együttérzés, biztatás, a vallási értékek kiemelése jellemezte.

Thaiföldön valóságos szauna-éghajlat fogadta az érkezőket. A fogadáson a trónörökös herceg akasztotta nyakába a virágfüzért. Bhumibol király a palotában várta. A sportpályán a világbékéért mutatott be szentmisét. Jelen volt az ország 22 püspöke - valamennyi thai -, 200 koncelebráló pap és 50 000 főnyi tömeg. Másnap, 12-én, az utolsó napon a program igen zsúfolt volt. Mivel Thaiföld egyik fő problémája a nagylelkűen befogadott rengeteg menekült, a pápa mindenekelőtt Phanat Nikhom menekülttáborát kereste föl: „Egy testvér szíve jön közétek Jézus Krisztus nevében, és egyenként átölel benneteket. Ne veszít69