Szolgálat 18. (1973)
Halottaink - Szelecz Arnold OSB (Kerényi Olaf OSB)
Gödöllőn tanárkodik. Majd 1940-44-ig Nagyváradon gimn. igazgató és házfőnök. Azután 1960-ig levéltári kutatóként működik. 33 éves pedagógiai működés és 60 éves történeti kutatás életének kerete. A magyar középkor feltárása és rendjének története volt a munkaterülete. Egykori tanítványa, Fábián Árpád püspök, szombathelyi apostoli kormányzó temette. A történész munkatársak nevében dr. Mezey László professzor búcsúztatta, hangsúlyozva, hogy történeti munkálkodása az egyház- és rendtörténet mellett a magyar művelődéstörténetnek is nagy szolgálatot tett. „Qui docti fuerint, fulgebunt quasi splendor firmamenti, et qui ad iustitiam erudiunt multos, quasi stellae in perpetuas aetemitates" (Dán 12,3). M.L. SZELECZ ARNOLD OSB (1900 — 1972) Pér községben (Győr m.) született szegény zsellércsaládból. A középiskola padjaiból hívták be katonának az olasz frontra. A háború után 1920-ban belépett a pannonhalmi bencésekhez. 1931 márciusában érkezett Sao Pauloba (Brazília), mint az itt élő magyarok első hivatalos lelkipásztora. Papi, szerzetesi munkáját mindig nagy lelkesedéssel, sokszor szinte túlzott energiapazarlással végezte. Nem volt órája a napnak, hogy ne keresztelt, vagy ne fogadott volna valakit. Nála nem volt hivatalos óra. így szétforgácsolódott ideje, egészsége, idegei. Hihetetlen munkát végzett: összegyűjtötte híveit, megtanította őket közösen imádkozni és énekelni. Reggeltől késő estig járta a különböző városrészeket, évente többször meglátogatta az itteni magyarokat: keresztelt, misézett, prédikált, tanított, temetett, gyűjtötte össze templomnak, nemzetnek a magyarságot. Újságot szerkesztett, könyveket adott ki, iskolában tanított. Hogy mi itteni magyarok tudunk ma még közösen imádkozni és énekelni magyarul, neki köszönhetjük. 1938-ban, több rendtársa segítségével, felépült Vila Anastáción a rendi székház, egy kis kápolna, majd később ennek helyén a mai templom. Ettől az időtől fogva hivatalosan már nem ő a magyarok lelkipásztora, hanem Vila Anastáció plébánosa, de honfitársai azért mindig számíthatnak rá: segít lelkileg-anyagilag, tanácsot ad, irányít, állást szerez . . . 1951-től kezdve lelkesen és nagy fölkészültséggel végzi tanári munkáját a rendtársai alapította Szent Imre kollégiumban. 15 évig tanított itt, hetenként többször téve meg a hosszú utat az iskoláig. Soha nem mulasztott, el nem késett egyetlen órájáról sem. Itt én vagyok az, aki a legrégibb idő óta ismertem: 1929.aug.1-én ő fogadott Pannonhalmán, mint leendő prefektusom,. Azonkívül tanárom volt a gimnázium két utolsó osztályában addig a pillanatig, amíg ideutazott. Később pedig itt találkoztunk és dolgoztunk egyideig együtt. Mint prefektus maga volt a megtestesült aszkézis, elsősorban önmagával szemben, de velünk is. Kirándulásaink alkalmával egész közvetlenül tudott társalogni, de egy óra múlva dombról le, dombra fel úgy megfuttatott, hogy lógott a nyelvünk, s a végén még dalolva kellett masíroznunk, mint a katonáknak. Utolsó utazása a buenos-airesi euch, kongresszus alkalmával volt. Kértük, menjen el vakációra, helyettesítjük. Nem, nem . . . Jöjjön le tengerparti házunkba egy kicsit pihenni. Nem, nem . . . Esténként Anastáción (ezt egy kis magyar falucskának képzeljük el, ahol azonban még vagy 14 nemzetiség él, jóval többen, mint a magyarok) egy öreg magyar családhoz ment e! beszélgetni, televíziót nézni. De legkésőbb 10 órára otthon volt. Reggel 6-kor volt az első miséje, akkor is, ha ketten voltak csak ott. De néhányan munkába menés előtt még áldozni akartak, ezért megtette. Haszontalan emigránsok gyakran visszaéltek jószívével. Sosem volt szinte egy fillérje sem. Az újabb teológiai irodalom is érdekelte: egy-két órával operációja előtt még egy éppen megjelent teológiai könyvről kérdezősködött. Nagyon szerette a szépirodalmat; ő maga is írogatott. Halála után én raktam össze hagyatékát, amelyet őrzünk. 1972. márciusától nyugalomba vonult a morumbii kolostorba. Ez nem tudta teljesen kielégíteni: dolgozni akart, úgy, mint egész életében tette. Boldog volt, ha valamit 107
