Szolgálat 13. (1972)

Halottaink - Szabó Ernő - Perjés Béla

SZABÓ ERNŐ (1918 — 1971)

Szülőfaluja, Korta temetőjében egyházközségének világi elnöke, ifj. Bizderi Dénes a következő beszéddel búcsúzott tőle:

„Amikor mi mernyei hívek elbúcsúzunk szeretett plébánosunktól, a zsoltáros szavai jutnak az eszünkbe: Az Úr házáért való buzgóság emésztett meg engem. Ez a szép papi lelkűiét vitte plébános atyánkat aránylag fiatalon a sírba. Fáradhatatlanul, magát és egészségét egy cseppet sem kímélve dolgozott az Úr hajlékáért. Dolgozott ezért a kövekből épült templomért. És dolgozott azért a templomért is, amelyről Szent Pál apostol így ír: Az Isten temploma ti vagytok. Dolgozott a lelkekért! Nem egyszer hangoztatta prédikációiban, hogy a plébános legnagyobb öröme, ha Isten templomában minél több hívét láthatja maga körül. Küzdött, fáradt, harcolt, hogy ez megvalósuljon. Ezért volt sokszor szigorú és kemény is, amit megértettünk, de most még inkább megértünk. — De a búcsúzás pillanatában eszünkbe jutnak Szent Pál apostolnak még ezek a szavai is: Legyetek az én követőim, mint én Krisztusé! Megköszönjük plébános atyánknak, hogy példaképünk volt. Láttuk, mennyit imádkozott. Tudtuk, sokat vezekelt. Prédikációiból hallottuk, mennyire szerette Istent, Krisztust és az Egyházat. Hálásak vagyunk ezért a ritka, szép, töretlen példaadásért! Mi mernyei hívek reméljük, hogy plébános atyánk július 2-án, elsőpénteken és egyben Sarlós Boldogasszony (templomunk búcsúnapja) ünnepén is az ítélkező Isten szájából ezeket az örömteli szavakat hallhatta: Jöjj, derék és hű szolgám, és lépj be urad örömébe! Plébános atyánk, arra kérünk, imádkozzál értünk, hogy mi mernyeiek olyanok lehessünk, amilyeneknek Te szerettél volna látni bennünket. Isten veled! Példás papi életed legyen hatásos közöttünk. Nyugodjál békében!“

Ezekből a szavakból világosan elénk rajzolódik paptestvérünk alakja. Lelkipásztori pályafutása során több helyen volt káplán és hitoktató, Nagydobszán plébániát szervezett, Pénzeskúton, Szabáson és Mernyén plébánoskodott. Legnagyobb fájdalma volt, hogy hétéves mernyei működése alatt a templom és a plébánia nagyszabású belső- külső felújítása nem járt együtt a hitélet elmélyülésével. Környezete előtt gyakran ismételte: itt már csak a Kegyelem segít! Nyílt szívvel volt barátaihoz és ellenfeleihez, bár emberszeretetét alig tudta érzékeltetni. Tudta, hogy sokféle betegsége komoly, mégis földutakon egymaga látta el három községét, hogy a veszprémi egyházmegye paphiányát enyhíthesse. Idén több lelkigyakorlat tartására is vállalkozott. Szent István-évi programját beszédei, de História Domus-a is megörökítette: Férfiak- kal-ifjakkal megmenteni a magyarság hitét! Júl. 2-án az esti misére és gyóntatásra készült, mikor szobájában földreesve találták. Bár hetente rendszeresen szentgyónáshoz is járult, gondviselésszerü, hogy a házban levő paptestvére feloldozhatta és szentkenettel láthatta el. Temetését főpásztora, dr. Klempa Sándor apostoli kormányzó végezte. Oltártestvérei a beszentelésen és a temetésen több mint százan adták meg neki a végtisztességet.

Confrater

PERJÉS BÉLA (1918 — 1971)

Budapesten született, ott is tanult, bencés gimnáziumban. 1936-1941 -ig Székesfehérvárott volt teológus. Mindig kitűnő tanuló volt. 1941 jún. 21-én szentelték pappá. Káplán volt: Regöly, Ercsi, Nagytétény községben, hitoktató Szigethalmon, plébános Százhalombattán és Budakeszin. Nagyrabecsülte püspöke és hívei is, mert mindenütt igazi apostoli, lelkes, tudós, szentéletű pap volt. Prédikációit, lelkigyakorlatait végighallgatni igazi élményt jelentett. Nagylelkű, de igen szerény, alázatos ember volt. Végrendeletében összes anyagi javait arra a két plébániatemplomra hagyta, ahol életének javarészét eltöltötte. 1971. febr. 13-án halt meg. A székesfehérvári „Feltáma101