Szolgálat 13. (1972)
Halottaink - Szentgyörgyi András piarista
Élmény volt hallgatni Vass atya gyermekprédikációit. Tulajdonképpen nem prédikációt tartott, mert erre nemigen figyelnek a gyermekek, hanem párbeszéd-szerűen beszélgetett velük. Magam is hallottam, amikor Nagykanizsán vagy nyolcszáz „srácnak“ tartott lelkigyakorlatot. Itt nem kellett fegyelmezni. Szinte tátott szájjal hallgatták. Mint tapasztalt hitoktató új hittankönyveket írt és adott ki az általános iskolák minden osztályának. Ezeket a hittankönyveket főleg a tanyai és osztatlan iskolákban használták, mert egyszerű és világos volt a nyelvük. A betegek részére adta ki a Kórházi betegek imakönyvét — szintén filléres áron, több tízezer példányban. Mint kórházi lelkész a Dunántúl egyik legnagyobb kórházában, Kaposvárott működött. A kórházi betegek, orvosok, nővérek mind szerették jóságáért. A nehéz háborús években szinte emberfeletti munkát végzett. 1945 nyarán arra is volt gondja, hogy 104 kibombázott csepeli gyereket hozott le Kaposvárra. Gondoskodott az ellátásukról, míg szüleik a csepeli gyárak lebombázott részlegeinek és otthonuknak újjáépítésén dolgoztak. Kórházi lelkészsége alatt szemidegsorvadást kapott tbc-s alapon. Nem vakult meg teljesen, de csökkent látású lett. Könyv nélkül tanulta meg a miseszöveget. A megpróbáltatás nem törte meg, mert nagyon nagy hite volt. Kaposvárott a nagytemplomban vasárnaponként 6-7 órán keresztül gyóntatott. A környékbeli papok és hívek majdnem mind Vass atyánál végezték el szentgyónásukat. A paphiányra való tekintettel mint nyugdíjas is vállalta a gici lelkészség ellátását. A volt grófi uradalmi cselédeket nagy szeretettel karolta föl. Dolgozott és segített, ahol csak lehetett. Halálos betegségében (hasnyálmirigy-elhalás) sokat szenvedett. A Boldogságos Szűz Máriát nagyon szerető Vass atya még elimádkozta az Őrangyalát, és utána „elszenderült az Úrban“. Az egyházmegye főpásztora, Klempa Sándor apóst, kormányzó temette. A megrázó gyászbeszédet egyik volt első imafüzetes tanítványa, Milhoffer Miklós kaposszerda- helyi plébános mondotta. A behantolás alatt — szokatlan módon — a papok a Téged Isten dicsérünk himnuszt énekelték. Köszönjük a jóságos Istennek, hogy nekünk adta Vass atyát. Reméljük, hogy már az égből imádkozik értünk. Longauer Imre SZENTGYÖRGYI ANDRÁS piarista (1920 — 1971) Nagyon sokat kapott szüleitől. Apja, István, szobrász volt, főiskolai tanár, a két világháború közötti magyar művészeti életnek ellenfeleitől is tisztelt jelentős alakja. A Nemzeti Galériában (s az 1968-as Művészeti Lexikonban) látható Andris kisgyerekkori szobra, a nagy kutyával, amely sokáig játszópajtása volt (Pajtások). Fia nemcsak a rajzceruza meg a véső ügyes használatát tanulta el, nemcsak gazdag művészettörténeti ismeret- és élményanyagot, fejlett ízlést örökölt tőle, hanem az életnek — a szó legnemesebb értelmében vett — művészi szemléletét is. Megalkuvás, mellébeszélés nélkül tiszta formákat keresett mindenütt, egész lényével ezt a tisztaságot sugározta szét környezetében, műalkotásban és emberben biztos ítélettel ismerte föl — sokszor szegényes külsőben is — a minőségi értéket, s az előtt, de csak az előtt örömmel hajtott fejet. — Édesanyja — nagymultú debrecenkörnyéki református család leszármazottja — a Biblia szeretetére nevelte, s egy személyesen végigküzdött konverzió friss kegyelmi szélfúvásába állította be. Az ő szellemi hagyatéka volt az az igényesség, amely egyetlen fiának beszédét, megjelenését, szórakozását és emberekkel való kapcsolatát egyaránt jellemezte valami önkéntelen előkelőséggel. Fiát változatos pályafutása során hűségesen követte városról-városra, közelében vett lakást. Mély szellemi-lelki kapcsolatuk csak az édesanya hosszú, súlyos betegség után bekövetkezett halálával szakadt meg — azaz hogy bizonyára még akkor sem. Szellemi életútjáról egyre gazdagodó könyvtára tanúskodik: annak minden da96
