Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina I. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

A forradalom

302

Maina vize, és mint az Odenerdö kinyulásai innen, és amoda túl a Spessartéi. Általában véve kegyednek is igaza van! mert hiszen a természet szépsége ugyanazon elemekből áll mindenütt, s a mi azokat igazán széppé teszi, a Teremtő csodás bölcsesége és minden- hatósága mindenütt kisugárzik belőlük.“

„így hát igazolva van Windeckem iránti előszeretetem !“ móndá Korona. „Most tudom, hogy némi tekintetben minden szépséget magában foglal.“

Korona a többiek előtt ment, még pedig gyermekek módjára hátrálva, hogy mindenkit láthasson, a kivel beszél. Egyszerre azonban elsikoltja magát, mert követ lát oldalvást a levegőben röpülni és ugyanazon pillanatban Levin halk „Jézus Mária!“ fohászszal a földre rogy. Azt gondolták, hogy meghalt s a fájdalom és borzadás határtalan érzetével térdeltek melléje. A kő épen halántéka fölött sebzé meg és köny- nyen a legkényesb helyet érhette volna, miután szokása szerint kalapját levéve kezében tartotta. A vér ömlött a sebből. Regina zsebkendőkkel iparkodott azt elállítani ; Korona kedves Levin bácsijának fejét tartotta ; mindkettőjük arcát könyözön áztatá, Ernő szemeiben is könyek csillogtak. Szerette volna a gonosztevőt felkutatni, de nem hagyhatá magukra a fiatal hölgyeket és már igen besötétedett volt.

„Mit tevők legyünk?“ kérdé Korona jajveszé- kelve.

„Megvárjuk a papát, ki sokáig már nem késhetik,“ mondá Regina, „minthogy soha sem mulaszt