Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-11-06

XXV. év. 1898. november 6. 45. szám. Yj , cnen wwsa wen ^TTTTI warnt F APA VAROS HATÓSÁGÁNAK ÉS TÖBB PÁPAI, S PÁPA-VIDÉKI EGYESÜLETNEK MEGVÁLASZTOTT KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Laptulajdonos: dr„ Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő: dr. Kőrös Endre. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők A lap ára: Egész évre 6 frt, félévre 'A frt, negyedévre 1 frt 50. Egyes szám ára 15 kr. Tisztelt képviselőtestület! (drhs.) Mielőtt a népkonyha létesítésének kérdésében a tisztelt képviselő urak szavazásra felállanának, méltóztassanak megengedni, hogy egy pár pillanatra megállítsam a közgyűlés gyors menetét és felhívjam szíves figyelmüket erre, a közgyűlés napirendjének végén szerényen meghúzódó ügyre. Csak természetes, ha a legnagyobb szerénységgel meghúzódik a tárgysorozatban a napirendnek ez a pontja, mely nem táplál semmiféle vicinális érdekeket, a mely nem hoz a városnak sem vasutat, sem polgári iskolát, sőt még preparandiát sem. Csak természetes, ha nem kelt fel semmi izgalmat ez a kérdés, mely nem nyit meg a város részére semmiféle ujabb jövedelmi forrásokat, a mely nem kevesbíti egyetlen krajcárral sem a pótadót — az igaz, hogy nem is emeli — sőt még aszfaltjárót sem teremt egyik utcának sem. Még az is természetes ugyebár, hogy a máskor egymással mindig izemben álló pártok vagy érdekcsoportok figyelmét sem hivta fel ez a kérdés, a mely csak olyan néposztálynak ügyét és létérdekét karolja fel, melynek egyetlen tagja sem foglal helyet ebben a teremben, a város anyagi és szellemi arisztokráciáját felölelő i'iiie nemes testületben. És én mégis bátorságot veszek magamnak ahhoz, hogy szót emeljek, s érdeklődésüket és döntő szavazatukat kérjem a népkonyha létesítésének érdekében. Az egész világot forrongásban és naprólnapra fokozódó lázban tartja a szociális kérdés. Magában véve is rémítő nagy a veszedelem, mely az egész társadalmat erről az oldalról fenyegeti, s ennek a veszedelemnek nagyságát még ijesztő mértékben hatványozzák azok a hamis tanok, azok a komoly tartalom nélkül szűkölködő, de egész országokat lángba borító hamis jelszavak, a melyek mind nagyobb tömegeket hódítanak meg a társadalmi rend ellen fegyverkező hadsereg számára. Csak idő kérdése, hogy azok a szerencsétlen és szánalomra, méltó alakjai a társadalomnak, kik ez idő szerint még a szegények szerény nevére hallgatnak, holnap már a „szocialisták" vagy „anarchisták

11 elnevezése alatt lármázzák füleinkbe fenyegető követeléseiket. Szánakozó mosoly kél az Önök ajakán e szavakra, melyek a pápai városház nagytermében keresik a gyógyító írt az egész világ betegségére. A ni nevessenek ki engem, de mondják meg, vájjon építettek-e valaha házat a nélkül, hogy előbb a hozzá szükséges téglát vagy köveket előteremtették volna. Egy óriási épületnek kicsike téglája csak az, a mit e város a maga szűk körében a szociális kérdés megoldására tehet, de erre a kicsinyke téglára is szükség van annak a nagy épületnek felépítéséhez. Megsérteném ezt a jeles testületet, ha ennek egyetlen tagjáról is feltételezném, hogy előtte a szociális kérdés keretében a szegényügynek elsőrangú jelentőségét, s a szegényügy istápolására vezető módok közt a népkonyha fontosságát és célszerűségét magyaráznom kellene, hisz a tisztelt képviselőtestület már úgy is megmutatta, hogy teljes tudatában és ismeretében van a létező bajoknak, midőn eléggé nem dicsérhető és méltányolható áldozatkészséggel évi GOUO frtot szavazott meg a szegények segélyezésére. A szőnyegen levő kérdés nem kíván Önöktől újabb áldozatokat, hanem csak a a már korábban megszavazott összegnek az eddiginél célravezetőbb módon való felhasználását, jelenti. A határozattal, melyet e kérdésben hozni fognak, meginutatbatják, hogy a saját plutokratikus érdekeiket felérő ökonómiájukon kívül a szerencsétleneken szánakozó, érző szivük is van. Önök atyái e városnak, vegyék oltalmukba azokat, kik legjobban rászorultak atyai szeretetükre. Határozatukká) a humanizmus oltárán fognak gyújtani kegyelettel teljes lángot. A szeretetnek szent nevében kérem a tisztelt képviselő urakat, állítsák fel a népkonyhát! TÁ RCA. Elzüllött élet. — «A Pápai L a p o k> oredeti tárcája. — Irta: Báródl Géza. I. Egy hosszú utcából áll az egész falu. Ott van valahol a hegyek közt. Apró házak szalmás tetővel, vályogból, paticsból vetve. Alig van egy-két kőház. Egyszerű élet, szegénység nyoma mindenütt. Nem hallottad hirét ennek a falunak, uram. A vér forrong az erekben itt is s álmodnak a gyönyörökről. Kunyhók belseje feketén bámul a jövevényre s oda benn a szenvedélyek árja. Vígan gomolygó füst a szalmás tetőn nem tudja mi törté uik ott alant. Ám itt is szeretnek, gyűlölnek. A falu végén rozzant kunyhó áll, éppen a hegy tövében. Rongyosabb a többinél. Mellette foly a patak. Akkora, hogy kis gyermek is átlépheti. De örökös csacsogásával még kedvesebbé teszi a helyet. Reá hajló fák lenyúló ágaikat fürösztik tiszta habjában. Madárdal hangzik éjjel-nappal. Aztán ott terült el mellette a mező, hatalmas fú', virág rajta. A. kunyhó ajtajábau egy leány áll. Természet ölén növekedett virág. Duzzadó erő karjaiban, formás lábain, Gömbölyű melle zihálva emelkedik fel é.s alá s fekete szemeiben olvadó láng lebog. Aztán, mintha valami ötlenek hirtelen eszébe, odafut a patakhoz. Lábait belementi a habokba s gyorsan visszakapja. A gyöngyöző csöppele visszahullanak s a szivárvány színei ragyognak rajtuk keresztül. A lány felkacag és tapsol mint egy gyermek. Tömött fekete haja, kibontva a földet söpri, a mint ott ül a patak partján. Gyöuyörrel nézi, hogy vegyülnek össze a fekete szálak a fű zöld bársonyával. A fehér patyolat testén virágos kötéuynyel vau átszorítva s úgy simul hozzá. Aztán beléáll vizbe. Es nézi magát aunak tükrében. Testén ideges rezgés fut keresztül, hullámzik az. Arcán vágy és sóvárgás. Talán számot sem tudna adni arról, mire gondol. H néz messze a távolba, a hegyeken túl. Mi lehet ott r Szemeiben megjelennek a könnyek. Előbb kacagott, most sir. Majd ott hagyja a patakot s kifut a rétre. Hentereg a selymes fűben. A mint egy szál megérinti födetlen nyakát, összerezzen s felsikolt, kerekre nyitott szemekkel néz a semmiségbe, szája nyitva marad, arca kipirul . . . — Megnőttél Martba! Hirtelen egy kar öleli át karcsú derekát. A lány reszket mint a nyárfa levele. Égeti a teste az úrfi karját. — .Jöjj velem Martba. Jó dolgod lessz nálam. A tücsök csirimpol a fűben. Meleg csöppek hullanak az égből a leány arcára. A bodzafa virága ingerlő illattal tölti be a levegői s a leány odasimul az urfihoz. Aztán eltaszítja magától. — Megcsal! — Nem Martba, magammal viszlek a városba. Ott élünk együtt. Lassanként besötétedik. Harangszó kondul meg. A lány nem hallja már. Megy. Es nem tudta senki, hova lett Autal Martha. Az öreg nevelő anyja sírt egy darabig. A hosszú Gerebély György fenyegetőzött csontos karjaival. Megfojtja, ha valahol feltalálja. Az övé volt. Aztán ivott nagyokat s káromkodott, De a lány nem került elő, hiába keresték. Az öreg asszony panaszkodott s meg-megcsuklott szava, a mint elbeszélte az úrfinak. — Dolgos lány volt Martba. Az úrli megszánta s valami uagy papirost nyomott az öreg asszony kezébe. Vigasztalta. — Majd előkerül. Mostoha lánya volt úgyis. Az asszony ezer áldást mondott az úrfira. H nagy sopáukodással bicegett haza, útközben elmondván az úrfi kegyességét. Osak a hosszú Gerebely György hümmögetett gyanúsan. — Százas!? . ^^^^^^^ ^^^^^^ ^H^^^^Ék.