Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898
1898-09-11
kérdés az lessz, hova helyezzük el az állami tanítóképezdét V Ki a város ügyeit figyelemmel kiséri, furcsának fogja találni, hogy ezen kérdés még mindig felvethető, noha két évvel ezelőtt a város képviselőtestülete foglalkozott a képezde elhelyezésének kérdésével, hozott is határozatot, tehát lehetetlen, hogy az elhelyezés üg) r e a törvényes formák megtartása mellett még mindig megoldatlan, Pedig a két esztendős határozat dacára a kérdés máig sincs eldöntve, sőt mint igen sok nagytekintélyű képviselőtársam nyilatkozatából hallottara, ma máskép biráltatnék az el, mint két évvel ezelőtt, mivel akkor a kérdés a képviselőtestület előtt a kellő óvatosság alkalmazása nélkül, az akkori eléggé meg nem róható divat szerint teljesen készületlenül, a bizottságok tájékoztató véleményének kikérése nélkül hozatott napirendre és döntetett el városunk s a közérdek rovására. Hogy többet ne mondjak, a tanács akkor nem tartotta szükségesnek ez ügyben az iskolaszék — mint ilyen ügyekben eminens szakértő testület — véleményét meghallgatni, sőt a megyei tanfelügyelő kérelme dacára nem várta meg a tanfelügyelő által javaslatba hozott szakértő testület véleményének beérkezését, nem kutatott oly irányban, hogy a város belterületén, vagy a vasútra vezető vám mellett levő urodalmi telken mily áron volna megfelelő nagyságú telek szerezhető, nem mérlegelte azt, hogy a város képviselőtestülete mily körülmények mellett és mily előzmények után hozta meg a 30000 fnos határozatát, hanem produkált egy teljesen egyoldalú információ alapján készült levelet, mellyel sikerült neki a képviselőtestületet frappírozni annyira, hogy a frappírozás gyenge pillanatában a javasolt határozat kárhozatos horderejét megfontolás tárgyává tenui elegendő ideje sem maradt. Nem tudom, kinek információja alapján lett az a történelmi nevezetességű levél megírva, de úgy tudom, hogy az állandó választmány — noha akkor rendszerint a közgyűlés előtti uapou szokott ülésezni — arról a levélről még tudomással nem bírt, mert különben nem tartom lehetségesnek, hogy képviselőtestületünk az ismert határozat hozatalánál a 30000 frtos segély megadásakor tett ígéreteket szó nélkül hagyta volna. A kik jelen voltak akkor, midőn a polgári leányiskola és az állami tanítóképezde részére adandó segélyek kérdése tárgyaltatott a városházának nagytermében, emlékezni fognak arra, hogy képviselőtestületünk legjobbjai, közöttük főispánunk, akkor országgyűlési képviselőnk, a többek között azzal érveltek s azzal győzték meg a kétkedőket, hogy mily impozáns lessz a vasúti út mentén a mostani, sorompó mellett levő urodalmi területen építendő s úgy emlékszem 100-nál is több bennlakóra tervezett képezdei épület! Mennyire díszére fog válni ezen épület a város belterületén építendő leányiskolával együtt városunknak! Ha nem ezzel érvelnek, hanem azt mondják, hogy a képezde a földmivesiskolával szemben fog felépíttetni és a leányiskola a Csajtay-telekre építtetik, kérdem, hogy hány képviselő akadt volna, a ki ily előzmények után a 42000 frtos segélyt megszavazta volna ? Ugy hiszem egy sem, ha csak nem az az ambíciója, hogy a f'öldmivesiskolának általam különben igen tisztelt tanári karával együtt Tapolcafő község határának szomszédságában kültelki kaszinót alapítson. Midőn mi a 30000 forintot megszavaztuk, tettük ezt azon tudatban, hogy egy monumentális középület a város természetes fejlődési vonalának mentén, a vasútra vezető úton fog elneveztetni és ha nem itt fog elhelyeztetni ez az épület, ugy tapasztalatunk eggyel szaporodott, azzal t. L, hogy ismét csak frázisoknak lettünk áldozatává. Még most van idő! Az a frappirozáson alapuló határozat még nem jogerős, a mennyiben az felebbezve van és a törvényhatóság határozata sem kihirdetve, sem meghirdetve nem lett. Még van egy fórum, mely előtt akár küldöttségileg, akár memorandum alakjában sérelmeinket elpanaszolhatjuk! Mondjuk el itt a legilletékesebb tényező előtt, hogy mi igaz hazafiúi lelkesodéssel szavaztuk meg a kormáuy által kért segélyt; de ne büntessenek meg minket azzal, hogy mi abderiták módjára középületeinket a szomszéd községek határába építjük, világosítsuk fel a kormányt abban is, hogy a tanítónak bármeunyire szüksége van is gazdasági ismeretekre, ugyanily mérvben szüksége vau a valláserkölcsi oktatásokra is, melyekben pedig csakis a városban lakó lelkészek utján részesülhetnek, a kik akkor — ha a képezdét a földmivesiskolával szemben emeljük fel — a vallás oktatására nem is vállalkozhatnának ! A tanító-képzőnek nélkülözhetlen szüksége van elemi iskolára, hol a tauítói pályára készülők gyakorlati kiképeztetésüket nyerik. Honnét veszi a képezde a gyakorló elemi iskola növendékeit, ha az a kültelken építtetik? Gondolom, hogy sem a kormánynak, sem városunknak nem lehet célja, hogy ezen elemi iskola a tapolcafőiek gyermekei által népesíttessék be. A kinevezendő tanári karnak sem mindegy, hogy ez a tanintézet hol vau felépítve, de hiszem, hogy a kormánynak nem az a törekvése, miszerint alkalmazottjait egyenesen megbüntesse azzal, hogy Pápára nevezze ki őket, a hol kénytelenek lesznek naponként több órai fárasztó sétát tenni, mig az intézetbe jutnak és a napi munkaidő folyamán az intelligens osztálytól majdnem hermetice el lesznek zárva, úgy, hogy intelligens emberrel csak egy-egy temetés alkalmával fognak találkozhatni. A tanárok órarendje sokszor oly beosztású, hogy egy-egy délelőtt vagy délután egy szabad órája van. Hol töltse ezen időt? Sem magánügyeit nem rendezheti, sem családja körébe nem mehet, ha csak tauári kötelességét meg nem szegi. Mely tanár fogja ily körülmények között Pápán leendő kinevezését kérelmezni, holott igen jól tudjuk s büszkék is vagyunk rá, hogy az élethivatások minden más ágában szívesen jönnek körünkbe és kellemesen emlékeznek vissza a körünkben töltött időre. A pénzügyi viszonyoknak sem szabad akadályt képezni. Hiszen a vasúti vámsorompó melletti uradalmi terület rendelkezésére áll a városnak és ha abból 4000—4800 Dől képezdei célra felhasználtatik, ez csak 4800 Írtjába kerül a városnak és nem 100 —120 ezer frtba, mint ezt a „Pápai Lapok" 35-ik számának vezércikke jelzi. Abban is sok igazság van, a mit a képezdei igazgató úr memorandumában felhozott, hogy t. i. a tanulók társadalmi műveltségét, lelkük uemességét csak fokozni fogja az, ha módjukban lessz a város előkelőbb, nemesebben gondolkodó családjával érintkezni, a melytől pedig a kültelki elhelyezéssel a növendékeket egyenesen megfosztani fogjuk. A városra miut erkölcsi testületre talán az sem egészen közömbös, hogy a pápai szegényebb iparos és földmives osztálynak módot adjunk ahhoz, n °gy gyermekeiket a tanítói pályára könnyebben nevelhessék s ez irányban ne a tapolcafó'ieknek nyujtsuuk előnyt. Még igen sok indokot lehetne felhozni a mellett, hogy a kültelki elhelyezés egyenesen kárhozatos a városra nézve. Egyetlen előnye csak az, hogy a a honnét elhozták. Ez okért nem volt aztán feltűnő, ha Bernát atya 2—3 éjjelt nem töltött a kolostor cellájában. Történt egy alkalommal, hogy a herkules termetű barátot hiába várták vissza a próbaházba ; elmúlt két napja már, hogy utoljára látták ; nyilván azt hitte a jámbor provinciális, hogy valahol a hegyszakadékokat mássza, vagy valamerre súlyos betege körül tölti az időt, elmaradása felett nem nyughatatlankodtak. De midőn a napok egymásután elteltek a nélkül, hogy Bernát atya megérkezett volna, a koadjutorok összeültek s tanakodtak, nem jó volna-e az eltűnt testvér keresésére aflíliáltakat küldeni ? A kiküldöttek bejárták a mámai és szabadi hegyeket, behatoltak a rengeteg sűrűjébe Veszprém fölött, összekóborolták Csákány hegyet, Bocsárt, de az eltűntnek nyomára sehol sem akadtak. Utoljára aztán valami szerencsétlenséget sejtettek, az eltűnt társ lelki üdvéért naponkint felzendült az ima a kolostor egyszerű templomában. Ott, a hol a hires „mester-gerenda" vau, az almádi határszéli béreslakásban, a mely korábbau c-árda volt, történetünk idejében a felső Balatonvidék halász-kolóniája állott igen ízléses lakással, a legények számára tanyával s két pajtaszerű épülettel, melyekben óriási hordókban a nyáron át fogott, felszárított s félmázsánként zsineggel összekötegelt szárított hal állott raktáron, várva a hatalmas muraközi kocsikat, a melyek aztán a felmázsált halat bojt idején Csáktornya vidékére és Horvátországba szállították. Póka András vezeres lakta a baláBzbázat fiatal teleségével, kit alig neháuy éve hozott haza Zamárdiból, mert a főbérlő, az öreg Diszuósi, a mai Disznósiak Ősapja Tihanyban tanyázott, kezén levén nemcsak a herényi, eörsi, de a íüred-tihanyi juss is, melyeket meg a tihanyi barátoktól birt bérben. Hogy a tavaszon torokgyikba esett a Pókáék kiä gyermeke, Bernát atyának sikerült a kis gyermeket lencseszem nagyságú összetört s vizben felolvasztott kékkővel meggyógyítani; ettől kezdve úgy Póka, mint ifjú felesége hálásak voltak a barát iránt s ragaszkodásukat a rendház többi tagjai is megérezték, mikor a legszebb fogasok és süllők bevándoroltak az oszlopos refektoriumba. Alig is mehetett arra a jólelkű barát, hogy a hálás családot, — ha csak pár percre is — meg ne látogatta volna; ilyenkor aztán a bő reverenda-zsebből előkerült egyegy csomó kalmusz-gyökér, minek nagy bővében van a barát-lakási csendes völgy. Húzások alkalmával, mikor a „tauyá"-kat sorba szedik, napok számra a viz hátán élnek a Balaton ez egyszerű gyermekei, olykor-olykor vetődik csak ki közülük egyik vagy másik, hogy a fogyatékán levő olajat vagy dohányszükséget pótolja. Bő alkalma nyílott ilyenkor a szent embernek arra is, hogy a menyecske lelki baját vegye kúra alá, a mi hogy nem sikertelen fáradozás volt, onnét lehet gyanítani, hogy Bernát páter oly pontosan értesült a kórtünetek megérkezéséről, akár csak ördögsége lett volna. Ez ugyan egy kissé merész feltevés olyau emberről, kit még világi útjában is mint misztikus köd, körülvett a tömjén füst.; denikve akár honnét eredt ez a csalhatatlauság, Bernát atya birtokában volt annak, s hogy sietett kihasználni azt, ez kétségtelen. Mint minden alkalommal, úgy itt is az tudta meg a dolgot legutóbb, a kit legközvetlenebbül érintett. Már széltében beszélték az alacsony házak lakói Bernát páter gyakori látogatását a halász házban, még Póka András uram nyugodtan szívta pipáját a nagy ladik orrában s ha az a siheder halász oda nem röhög orra alá s megjegyzéseket nem tesz a kúrát illetőleg, tán soha se tudta volna meg az otthoni állapotokat. — Te Gábor — szólott oda egyik kenyeres pajtásához, míg az éjszaka a legények Alsó-eörs alatt kihúzzák a hinorasat, megtennéd-e, hogy velem eljönnél egy kis kirándulásra? A megszólított marcona kinézésű halász megszorította a vezeresnek feléje kinyújtott kezet anélkül, hogy egy szóval is kérdezte volna akirándulás helyét és célját. Úgy lett, a mint a vezeres eltervezte. Sötét, holdvilágtalan őszi éjjel szakadt a Balatonra, mint gyengén pislogó csillagocskák látszottak a halász csónakok olajos mécsesei a füredi félkarajban. A lélek vésztőn csendesen Almádi felé sikló emberek szótlanul forgatták lapátjaikat, közel s távol nem hallatszott egyéb hang, mint az az egyhangú csacsogás, melyek a lélekvesztő orrához csapódó hullám okozott.
