Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-10-03

6 PAPAI LAPOK — Városunk kivilágítása. Városi tanácsunk tegnap tartott, ülésében, áthatva koronás királyunk azon nemes szivre és lélekre valló intézkedésétől, hogy történ el­münk 10 kiváló, nagy alakja szobrának saját költségére elkészítését és a főváros nagyobb terein elhelyezését elrendelni ke­gyeskedett, kimondotta, miként eme királyi tény felett való lelkesedésének külsőleg is kifejezést adjon a város közönsége és O Felsége névünnepe előestéjén, ma, a háza­kat zászlóval feldíszítse, kivilágitsa és kör­menetet rendezzen. Csak a legnagyobb el­ismerés hangján emlékezhetünk meg a vá­rosi tanács ezen intézkedéséről és midőn városunk hazafias közönségének becses figyel­mébe ajánljuk a v. tanács által kibocsátott felhívást, mi is felkérjük a közönséget, hogy a nemzet örömének minél fényesebben való tolmácsolásához városunk minden polgára iparkodjék tőle telhető fénynyel hozzájárulni! — - Esküvő. Mint a Inpunkhoz érkezett egy­bekelési jelentés tudatja Károly Rezsó', főldraivelés­ttgyi in. kir. minisztériumba szolgálattételre beosztott gazd. tanintézeti tanár, tart. tüzérhadnagy mult hó 21-én tartotta esküvőjét Bálás Mariska kisasszony­nyal, Sipeki Palás Árpád kir. tanácsos, m.-óvári gazd. akadémiai igazgató leányával. — Szüret. Pápán már tegnap megkezd­ték a szüretelést, az általános szüret az összes szőlőhegyekben holnap veszi kezdetét.— Somlyón október hatodikára tűzték ki a szüret kezdetét, a pápai szőlőbirtokosok azonban csak f. hó 11-én kezdenek szüretelni. — Halálozás. Mély részvéttel vettük a következő gyászlapot: özv. apáti Ahl Jánosné szül. Berger Vilma ugy a saját, mint gyermekei Clotild és Nóra, valamint számos rokon uevében is szomo­rodott szívvel tudatja a szeretett férj, illetve atya, rokon és bajtárs apáti Ahl János m. kir. honvéd századosnak 1897. évi szeptember hó 28-áu, életé­nek 58-ik és boldog házasságának 27-ik évében, hosz­szas szenvedés után tortént gyászos elhunytát. A megboldogultunk földi maradványai f. évi szeptember hó 30-áu d. u. 3 órakor fognak a VII. ker., Rotten­biller-utca 15. számú gyászházban a róm. kath. egy­ház szertartásai szerint beszenteltetni és a budai katonai temetőbe fog örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise áldozat pedig 1897. évi októ­ber hó 1-én d. o. 9 órakor fog a Vi 1. ker. ; erzsé­betvárosi plébánia templomban az Egek Urának be­mutattatni. Budapest, 1887. szeptember 29-én. Áldás és béke porai fölötti — Köszönet. Tisztelendő Könczöl József ur, ki e héten a pápai áll. s. k, polg. leányiskola tanári könyvtárát értékes 101 drb szépirodalmi mii­vel volt szives gazdagitaui, fogadja ez uton is becses ajándékáért köszönetemet. Pápán, 1897. szept. 24. Nagy Gabriella, polg. isk. igazgató. — Értesítés. A pápai öuk. Leány egyesület f. hó 3-án, azaz ma délután 4 órakor kezdi meg rendes működését és mint eddig, ugy ezentúl is minden vasárnap d. u. 4 órakor tartja rendes ülé­seit. A könyvtár, mely szintén ma nyílik meg, ugyan­csak minden vasárnap d. u. 3—4-ig áll a t. tagok­nak rendelkezésére. Midőn a t. tagokat erről tiszte­lettel értesítjük, egyszersmind arra kérjük őket, hogy ugy az egyesület felvirágzása, valamint saját tovább képzésük érdekében minél számosabban és minél gyakrabban látogassák a heti üléseket. Pápán, 1897. okt. 3-án. Az elnökség. — Nyilvános elszámolás. A pápai ev. ref. nőegylet által mult hó 26-áu ren­dezett jétékonycélu táncmulatság jövedelme volt 285 frt 70 kr és pedig: a) jegyekből 133 frt, b) feliilíizetésekből 152 frt 70 kr. A kiadás volt 89 frt 67 kr, igy a jótékonycélra maradt 196 frt 3 kr. Felülfizettek: Ihász Lajosné 22 frt; dr. Darányi Ignác 15 frt; Tisza Kálmáa 10 frt; Bauer Antal 7 frt; Sebestyén Dávidné 5 frt; Antal Gábor, Chernél Autal, Csorba Ede, Czike Lajos, dr. Fenyvessy Ferenc, gróf Gyürky Áb­rahám, Konkoly Thege Béla, Saáry Lajosné, Saáry Lajos 4—4 frt; id. Medgyaszay Vince 3 frt; dr, Autal Gézáné, Baráth Ferencné, Barthalos István, Faragó János, Galamb József, Hunka Anna, Kecskeméthy Jenő, Konkoly Thege Gyula, Payr Sándor, Szabó Ede, özv. Seregély Lajosné, dr. Steiner József S—-2 frt; BegedyIstván, Csiszár Andorne, özv. Csizmadia Károlyné, Czike Pál, Demjén Márton, Eőry Ilona, Héreghy Imréné, Horváth N. János, özv. ifj. Jókai Móricné, Kakas Ferencné, Kakas Ferenc, Kecskeméthy Gyula, Kis Ernőné, Kis Tivdarné, dr. Lővy Lászlóué, Madár Rezső, N. N., Neupor Miklós, Orbán Julia, dr. Segesdy Ferenc, Seregély Dezső, Szekeres Mihály, Szűcs Dezső, Thury Etele, Tóth Dániel, Török Jánosné, Verbay István l-l frt, özv. Ballá Gáborné, Bencze Zsigmond, Eőry Lajos, Gyenese Jánosné, Ko­vács Julia, Szőllőssy Miklósné, Zábrák Zsófia 50—50 kr; Keszey Ferdinánd 20 kr. Nemes szivről tanúskodó adományaikért fogadják itt, a nyilvánosság előtt az egylet hálás köszönetét. A „Zenélő Magyarország" zongora zenemű folyóirat október 1-sei XIX. füzete követ­kező érdekes zeneműujdonságokat közli: I. Langer Viktortól 2 szép magyar dalt: „Odafenu csillagos" és „Hej megverte" címmel. II. II. Vilmos német | császár nagyhírű szerzeményét „Dal Aegirhez" ma­gyar és német szöveggel. III. Ivánfy Iván „Csere­bogár" indulóját s végül IV. Wilm Miklós „Rózsa­lugosban" cimü saloudarabját. Minden füzetben ily gazdag tartalommal jelenik meg e ma már oly köz­kedvelt zenemű folyóirat. Egy-egy füzet mindenkor 10 oldalon a legszebb, s legsikerültebb divatos zeneműujdonságokat hozza, negyedévben a füzet 00 oldal zeneművet ad 1 frt előfizetésért. Előfizethetni a most októberrel megújuló IV. évnegyedre csakis a „Zeuélő Magyarország'' kiadóhivatalában Bpest, VI­Oseugery-utca 62-a, honnan mutatványszámot kívá­natra ingyen és bérmentve küldenek, -- Októbernak elsejém. . . Mindhiába tette a nagyhatalmú hadügyminiszter a berukkolások napját október 6-ára, azért a nóta uton-utfélen mégis csak arról szól, hogy októbernak elsején be kell rukkolni. Azok a legények, kik március szellős nap­jaiban rózsás kalappal, rózsás kedélyhangulatban hagyták el a városházát és a vármegyeházát s fél­téglával büszkén verték a mellüket, hogy nekik im­már uem paraucsol a biró, most már erősen készü­lődnek a nagy napra, mikor be kell ugraniok a mondurba, Most még vígak, mint a kívánat, hauem október hatodikán bizonyosan pityergősebbre válik a kedvük szegényeknek. — A siker titka. A fővárosi hírlapok közül a Magyar Újság mind jobbau terjed ország­szerte és mind kedveltebbé válik. Nem csuda. Sike­reinek titka, hogy a mig egyrészt mindig kitüuően szerkesztett, élénk és változatos Japot ád olvasóinak, addig egyúttal a lehető legnagyobb kedvezmények­ben is részesiti előfizetőit, Mert bár a Magyar Új­ság a legolcsóbb fővárosi lap, a mennyiben ára egy hónapra 1 frt, negyedévre 3 frt, félévre (5 frt, egész évre 12 frt, előfizetői mégis teljesen ingyen kapnak havonkint egy-egy diszes kiállítású regényt, évenkint tehát 12 kötetet, ugy, hogy a Magyar Újság előfize­tői tehát egész könyvtárra tesznek szert egy év alatt, csupa kitűnő, hírneves íróktól való, érdekfeszítő re­gényre. Es e kedvezményben azok is részesülnek, a kik csak egy hónapra fizetnek elő a Magyar Újság kiadóhivatalában (Budapest, IV., vármegye-utca 15.) A Magyar Újság előfizetői azonkívül teljesen ingyen kapják meg a lap heti mellékletét, a kerékpár cimü sportlapot. —- Uj vasnti menetrend. Október 1-ével életbe lépett uj vasúti menetrend ránk nézve csekély változást szenvedett. A MÁV. vasúton csakis a d. e. és d. u. gyorsvonatoknál van 1—3 perc különb­ség a régi menetrend és az uj közt. Azonban a pápa-csornai vasút menetrendje lényegesen meg­változott. Ugyanis a f. hó 1-tó'l reggel 3 óra 57 perc helyett 5 óva 35 perckor és délután 1 óra 5 perc helyett 3 óra 10 perckor indul tőlünk a vonat Csornára. Csorna felől pedig a vonatok reggel 7 óra 35 perc helyett 9 óra 25 perckor érkeznek Pápára. De minden pénteken és az országos vásárok alkal­mával különvonatot kapunk, a mely Csornáról reggel 5 óra 41 perckor indul és Pápára reggel 7 óra 16 perckor érkezik meg. — Ellenőrzési szemlék. A honvédség ellenőrzési szemléje a városiak részére f. hó 4-én, a járásbelieknek pedig 5—7-én lesz; a közöshadsereg­beli szemle pedig a városbelieké f. hó 8-án, a jírás­belieké f. hó 9-én kezdődik és tart 14-ig. A szem­lék a városmajorban tartatnak meg. — Vásári vonat. A MÁV. szombathelyi üzletvezetősége, a folyó év október hó 1-től érvényes általános menetrend hirdetmények kiegészítéséül tudat­ja, hogy a pápa-csornai h. é. vasúton az 5115 sz. vegyes vonat a pápai országos vásárok alkalmával is közlekedni fog. — Elveszett egy kis női arany nyaklánc, vékouy, csavart lánc, melyuek végén egy arany szivecske és krajcárnagyságu felnyitható medaillon van. A megtalálót felkérjük, hogy azt, a rkapitányi hivatalnak átadni kegyeskedjék. — Bélyegmentesség. A kereskedelmi miniszter 53203. számú intézményével elrendelte, hogy a vásár áthelyezések és pótvásárengedélyezé­sek tárgyában a községek részéről benyújtott kérvé­nyek és mellékletei bélyegmentesek. — A statisztika. A kereskedelmi minisz­ter hosszabb körrendeletet küldött a hatóságoknak, melyben tudomásukra hozza, hogy az ez évi XXXV, t. c, a statisztikai adatszolgáltatásról szóló törvény e hó 2-án kihirdettetett, s igy 15 nap múlva mái­életbe lép. Az „Országos in. kir. statisztikai hivatal" helyett „Magy. kir. központi statisztikai hivatal" lesz a cím. Elmondja a miniszter a statisztikának nagyfontosságát s folyton növekvő jelentőségét, hogy a nélkül az állami és társadalmi élet legváltozatosabb feladatainak megoldása lehetetlen. Az uj törvény ki­terjeszti az adatszolgáltatási kötelezettséget. Tudatja a miuiszter, hogy a statisztikai hivatal kiadványai a jövő évtől kezdve megküldetnek a hatóságoknak, s azok egybegyűjtve oly helyen őrizendők meg, hogy egyesek könnyen hozzáférhessenek. — Az osztrák lutri ellen. A m agyai­pénzügyminiszter rendeletet adott ki, a melyben szigorúan megtiltja a magyar polgároknak, hogy a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok számsorsjátékaiban résztvehesseuek. A ki ezt meg meri cselekedni, az 1868. XV. t. c. módosításáról szóló 1898. évi VII. t. c. 4. §. szerintiottójövedéki kihágást követ el s a 64. §. szerint a tétele tízszere­sétől ötvenszereséig terjedhető pénzbírsággal sújtható. — A nyilvános tánciskolák ellen­őrzéséről a belügyminiszter 50.743 szám alatt fontos körrendeletet bocsátott ki ; melynek lényeges pontjait következőkben ismertetjük. Nyilvános tánc­oktatáshoz rendőrhatósági engedelem szüséges, mely csupán kifogástalan multu egyéneknek adható rdeg. Felnőttek és gyermekek elkülönítve tanitandók. — Az órák alatt idegennek, mint nézők jelen nem le­hetnek. — Ételek és italok kiszolgáltatása a tánc­iskolában, épp ugy pénzért, miut ingyen szigorúan tiltatik. A rendelet ellen vétők 100 frt pénzbírság­gal és 10 napi elzárással büntethetők. — A kassai m. kir. gazdasági tan­intézet építőiéiben levő uj konviktusa, í. évi ok­tóber hó 1-én nyilt meg. A tanári testületnek egy régi óhaja teljesült akkor, a midőn dr. Darányi Ignác földmivelÓ8ügyi miniszter mindenre kiterjedő gondoskodása folytán lehetségessé vált a konvik­fcusnak, mely a legmodernebb igényeknek is megfe­lel, felépítése. E különálló, tisztán jelzett czélt szol­gáló épület, az intézeti gazdaság közvetlen közelé­ben, az intézet szép parkjában van elhelyezve, a 48 bentlakó hallgató részére berendezve. Szép, nagy ós világos szobáiban két-két hallgató nyert elhelye­zést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom