Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885
1885-07-19
IVlegjeleoilc Mi »den v a s á r n a p. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmenleden tevi lek, csak ismert kezektol fogadtaivak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a l ap SZiERK. hivatalába (0 - k o 11 ég i u m c p ii l e tj küldendők. PÁPJil Ii Előfizetési cLxjalt. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre I frt £0 krajezár. Egy szám ára 15 kr. Jíi H*ábos feti'tsor térfogata után f c ^r, nyilttérbc7i 25 krajezár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíjmindig külön számíttatik Az előfizetési dijak* s hirdetések a lap KIADÓ hívatalába (ref. főiskola nyomdájaj küldendők. nur 1IRDETÉSEIÍ Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Pápa, 1885. jidius 18. A földművelő ország igazi munka napjait éljük. A gazda meglehet elégedve a terméssel. De a termés becsét a termés ára határozza meg, mi aztán sok körülménytől függ. Mindenekelőtt pedig attól, hogy minő lesz a termés eredménye azon országokban, hová beviszünk, s azokban, hol — mint mi — eladás végett kiviszik a termést, Szerencsénk, hogy legnagyobb versenytársunk, Észak Amerika nem dicsekedhetik ,bő áldással; gyenge Oroszországnak és Romániának is a termése. Kelet-Indiából nem birunk még megbízható adatokkal. Mindent összevéve tehát nem lenne okunk félni a jövőtől.— Szép földünkre, — „Isten kalapjának bokrétájára" —ismét büszkék lehetünk, mert átlag hazánkban — a hivatalos jelentések szerint— jó középtermés mutatkozik, mi rendes körülmények között nem megvetendő dolog. Egy bajt azonban nem szabad felednünk. Értem azon tényt, hogy — miként a külföldi lapok híreiből olvasom — Oroszországban nagy készlet vár még eladásra, hogy az észak németi, a hollandi és a Fekete tenger kikötői tele vannak búzával, rozszsal, mely körülmény bizonyára nagy horderejű lesz a termés-árak képzésére. Maga a magyar földmüvelés, ezernyi bajok dacára, különben állandó emelkedésben van, mit örömmel constatálhatunk; termésünk minőségre, mennyiségre mindinkább jobb. Iparunk és kereskedelmünk is kezd virágzóbbá válni, ha ugyan ennek emelkedése, nem pusztán a délibáb csábos játéka ? De az tény mégis, hogy a kasza és a sarló csengése mellett hallani már itt-ott a vashámor, meg a gőzgép zakatolását. Országunk kezd a termelő minőségből fogyasztóvá is válni. Ezen a fejlődési processuson ment keresztül a két mai világhatalom is: Anglia és Francziaország is! Mindezek mellett mégis csak a vak nem látja, hogy földművelési iparágunkat még mindig erisis fenyegeti. A szükséges magas adó, s azon tény, hogy a mi termésünk árát a világforgalom határozza meg, és hozzá azon szomorú körülmén}'-, hogy földművelőink még híréből sem ismerik az olcsó hitel áldásait: — bénitólag hat földművelési viszonyainkra. Ezeket elhárítani képezi a jól felfogott agrár politika legszebb törekvését. E törekvések közé tartozik a szállítás, a közlekedés fontos kérdése. Hazánkban sok történt e téren is, de még mindig ránk fér több és jobb közlekedés, nehogy tlgy járjunk, mint 1879. és 1882ben, mikor a termésnek hanyag szállítása megrendítette a kereskedő világ bizalmát kiviteli képességünk biztonságában. Ezek elmondása után áldást kívánunk a sarló szép munkájára! S*3 Gr. Esterházy Móricz. — Irányczikk. — Tisza Kálmán szerencsés fogást tett. Nem Lukács Györgygyei, a ki telve szálkával mint egy sovány márna és ugy beszél az instellacionál mint egy cseléd, hanem gr. Esterházy Móriczczal, aki ugy lépett föl, mint hazájának jó vitéze, az önkormányzatnak derék harezosa, s Ferencz József királynak hü alattvalója. Veszprém vármegye főispáni beiktatásának fénye keresztül csillámlik egész Magyarországon. Zenekarok harsonája, ágyuk dörgése; ökörsütés és három napra szóló vigalom; főispáni ebéd, hol a gróf cselédségén kívül még nyolcvan pincér szolgál föl; Vas-, Zala-, Fehér-, Komárom-, Győr- és Tolnamegyék küldöttei diszmagyarban, a Batthyányak, Esterházyak, Nádasdyak, Szapáriak, Fesztetichek, Kinszkyek és Zichyek fér nyes magyarban, fényes hintókkal; több száz fóré menő bandérium; a Veni Sancte egy püspök celebrélása mellett — ime egy kiszakított darab a hajdankorból, a nemzeti büszkeség múltjának egy fénylő töredéke, mely gondolkodóba ejt, összehasonlításokra ösztönöz s fölveti előttünk a kérdést, hogy vájjon szükségünk van-e *) A Kolozsvárit megjelenő „Ellenzék"' cimü politikai és társadalmi napilapból, hol ez „irányeikk" mint vezércikk jeleni meg. arra, hogy a demokrácia szelleme kizárólag minden intézményünkön éreztesse a maga nivelláló hatását ? Közjogunk a főispáni állást dignitássá tette. Az ujabb idők bürokratikus iránya a főispáni méltóságot a megélhetés beámteri foglalkozásává változtatta. Az úrból munkást, a főrendi tagból administrativ közeget, a vármegye grófjából fizetett tisztviselőt csinált. Az egykor megközeliíthetlen oligarcha leszállott a pártoskodások zugolyaiba s kerecsentollas kalpag helyett kortestollas kalapot visel. Messze vezetne a kérdés, hogy a dignitás összefér-e a kor változott szellemével, vagy hogy a hivatalnok főispán összefér-e a vármegyei intézmény természetével? A magam részéről bevallom, hogy mindig sajnálom, mikor a főispáni széken egy szükzsebü fertálymágnást Iátok. »Stolz lieb' ich den Spanier.« Azt hiszem, hogj' a magyar nép büszkeségének az felel meg, ha főispánja tud és szeret parádézni. Hintóban és lóháton szereti látni a maga főnökét, kit a király bizalma küldött a vármegye élére, nem pedig komfortábliban és paraplival. Ugy véli, hogy egy független föur — szolgál, mivel szereti hazáját, s miként Esterházy Móricz gróf monda mivel: »kötelezi öt a név, melyet visel, kötelezi ősei példája, s édes atyja drága emléke, ki mindig ott volt az elsők között, hol tenni kellett a hazáért a hazanak.« De egy fizetésre szorult beamter szolgál, mivel értékesíteni akarja magát — olykor a hazának, többször a kormánynak. Mi igaz van a magyar nemzet e vélekedésében ? — most nem kutatom. Részemről mindig hibának tartottam a politikai életben deduktiv módszert követve, feltenni a kérdést, hogy mit kivan a szabadelvüség és a demokrácia s ekkor aztán minden intézményt és minden cselekvést a felállított elmélet kaptafájára eröszakölni. En szeretem a kagyományokat s fönn kívánom azokat tartani a külső formaságokban is, ha nem állják útját a józan haladásnak és az egyéni érték kifejlesztésének. A mig monarchikus formák között élünk, addig a demokrácia tulhaladását legalább is ízléstelenségnek tartom. És én szeretem, ha a magyarok királya olyan embert állit a vármegye élére, ki nem fél attól, hogy életmód nélkül marad, ha lanyhán teljesiti a kortesszolgálatokat. Főuraink gondolkozó része tisztában van azzaí, hogy mit vár tőle a belügyminiszter s épen ezért nem nagyon áhítoznak a föíspánság után, mely ezelőtt megtiszteltetés volt, most pedig csak megbízás; mely ezelőtt önálló tevékenységi kört adott, most pedig szenzálkodásra kényszerit. S hogy egy gróf Esterházy Móricz, aki fejedelmileg él és fejedelmi vagyonnal rendelkezik, elvállalta ma a főispáni tisztet, az a Tisza Kálmán elvitázhatlan szerencséje. A beszéd, melyet esküje alkalmával tartott, az önérzetes férfiú és a gondolkodó ember beszéde volt. Komolyan és meghatva szólott, mint a ki kötelességeket akar leróni a haza iránt. Az önkormányzat igaz elveinek megtartására tett nemes fogadást. Nem tette meg Tisza Kálmánt bálványnak, s a többi minisztert tündéreknek. Sőt, mintha nem is léteznének rá nézve, egyszerűen »uranak, királyának* bizalmára és és saját elveinek parancsára hivatkozott. »Ugy kell igazgatni, hogy a megyei önkormányzat fentartása minden egyesnek érdekében álljon.« »Egy érett és önsorsáról rendelkezni tudó és akaró szabad nemzetnél az önkormányzat igazi formája, az állampolgárok részvétele a kormányzásban.« »A vármegye fejlesztheti ki az erős közvéleményt, ébresztheti a hazaszeretetet és hozhatja létre az áldozatkészséget. Epen ezért a vármegyei intézményt népszerűvé kell tenni.« »Mindent el kell követni, hogy az igaz önkormányzat a nemzet erkölcsi érzületében gyökeret verjen, hogy általa és benne az állampolgárok öntevékenységre buzdittassanak, hogy önerejük értékesítésével, mikor a megyének használnak, egyúttal a hazát is szolgálják.« »Azt tartom, hogy e hazában igaz hazafinak, ha édes hazántc szolgálatára felhivatik, e kötelesség alól bármely ürügy alatt kibúvni soha sem szabad.« Ilyen igazságot hangoztatott gróf Esterházy Móricz, midőn a veszprémi püspök kezébe, őseinek kivont kardját tartva jobbjában, a hűség esküjét letette. Mi őszintén örvendünk Veszpém vártnegye szerencséjén, s azt a tanácsot adjuk az erdélyi részek főispánjainak, hogy ha már nem követhetik gróf Esterházyt a külső pompában, igyekezzenek elveit követni megyéjük vezetésében. Igyekezzenek — a mostani korteskedő rendszer helyett, mely csak arra jó, hogy lankasztassék a buzgalom, s elidegenittessék az öntevékenység, — megyéjüket ugy vezetni, hogy »az önkormányzat fentartása minden egyesnek érdekében álljon.« A székfoglaló beszéd. Laptársunk a „Veszprém" fenti cím alatt igen szépen méltatja főispánunk O Méltóságának székfoglaló beszédjét. TÁRCZA. Fürdői levél. Koritnyicza jidius 16. E hó 2-ika óta vagyunk itt e kedves helyen, melynek bájait, előnyeit megelőző években irt leveleimben eléggé ismertettem. Noha első napokban nem láttunk egyebet fejünk felett úszkáló felhőknél, s a fenyőket, melyek búsan integettek a folytonos eső által terhelt ágaikkal, azért mégis jól éreztük magunkat, mert hisz kevés fürdőhely van talán magyarországban, hol oly tudományos, szellemes társaság volna oly patriarchális együtt léttel, mint Koritnyiczán — az öreg Juhász bácsi vendéglőjében. Az első napsugár, mely betenkíntett e kis katlanba, kicsalt bennünket egy messzebb kirándulásra. Reggeli" után a turista compánia útra kelt a Luzsnói hegyláncolaton, mely meglehetős meredek s vezetőnk által többször inprovizált hidakon átkelve a nagyobb vízmosásokon, 3 órai járás után a hason nevü faluba értünk, mely 13 megszaggatott helység egy hosszú sáros, piszkos faházaival, nem éppen szép falut képez. Itt kocsikat fogadtunk, melyek igen kényelmetlenül voltak ellátva, drága pénzen csak igen gyér kis széna s láda üléssel — s ezeken folytattuk utunkat, Zseleznó fürdőhelyre. — Ekkor már sötét felhők tornyosultak, s mire a meredek hegység erdejébe értünk borzasztó zivatar ért el. Csak lépést mehettünk a vizmosott utakon, melyekről csak ugy hömpölygött a piszkor ár, dörgés és villámlás mellettünk felettünk, s csak Úgy öntött az eső. — Mire leértünk nagy keservesen a völgybe, megszűnt a zivatar, s igen jól esett a vendéglőben, hol befűtötték s úgy szárogatták átázott ruháinkat — a bár drága de jó ellátás, — mi kedélyünket a legjobb hangulatba hozta. Zseleznón jelenleg kevés a vendég, annál több környékén a vaddisznó és medve. Estére a rossz kocsizás által megtörve értünk vissza, azon szomorú tapasztalattal, 'hogy fürdőnktől pár órányira, oly magyar ellenes érzelmek uralkodnak a tótok között, mely megbotránkoztatott. Valóban nem egyszer kelle hallani „kutya magyar" s hasonló kifejezéseket, sőt „törnéd ki a nyakad, hadd venném el a pénzed" stb. Bármily bőkezűen osztottuk a borravalót, még sem elégedtek meg, ily szemtelen nép talán nincs is több. Figyelmébe ajánlom ezen tényt az intéző köröknek. Második kirándulásunk a Stureczi hegy megjárasa volt, mely Liptó és Zóiom megyék összeköttetését képezi. — A legszebb völgyön keresztül vitt utunk kocsin vagy 2 órát, melyeket alsó Revucán a vendéglőben hagyva, gyalog indultunk fel-fel az aszfaltszerü Serpentinen, áttekintve a pompás fenyös, sziklás hegyláncolatot, hol a pisztoly lövés 7-szeresen hangzik vissza, hol a madár sem száll és oly megható csend uralkodik. Itt-ott üditö forrás buzog, mit igénybe véve, majd 3 órai járás után a tetőre, — mit kereszt jelez — értünk. Innen a serpentineket mellőzve, a meredeken ereszkedtünk le a völgybe, Zólyom részén, hol a vendéglőben, ha magunkat el nem láttuk volna kellőleg, ugyancsak egy falat kenyeret, vagy csepp italt sem kaphatánk. Kocsikon sokkal kényelmesebb s rövidebb az ut, de igy regényesebb, a vízesések, sziklakapuk, melyeken áthaladtunk, s vissza is gyalog téve meg az utat igazán élvezetes kedves emlékű marad az egész társaságnak. Jelenleg kedvez az idö naponta teke parthiek is vannak, s mióta a vizfogó elkészült, mely a Revuca útját zárja el, valódi zuhatagot képez egyik félen, mig a túlsó smaragd zöld bársonyszerü taván, mely oly csendes mint a szív, melyet az élet keserve fel nem dult — a színes ladikok himbálása festői képet nyújt. A kiállítás valószínű oka annak, hogy e kies helyen nincs annyi fürdő vendég, mint volt más években. Itt időznek Budapestről Horváth Döme kir. táblai tan. elnök. Ministeri tanácsosok: Jekelfalusy Lajos, — Loveczky leányával. Kir. táb. bírák: Csörgheö László, Szloboda János, Kozma Zombor, Zoltán Géza. Országgyűlési képv.: Szathmáry Miklós, Teleszky István családjával, Lázár Ernő, Beksits Gusztáv, Matuska Péter. Járásbirák: Havass Kái'öly, Boronkay Ignácz családjával. Ügyvédek: Ghiczey Samu családjával, Végh Arthur családj. — Vidékről Ludányi Antal egri kanonok, Janikovits hatvani prépost, Sebestyén Ferencz harsányi, Illek Vincze újpesti plébános, Csizik János földbirtokos, Kolonits Lipót áldozár Sz.-fehérvári fögymn. tanár, az én családom s számtalanok még, összesen vagy 200. Az országos kiállításból, (Munkakiállitás. Gyümölcskiállitás.) Én ugyan, nagysám, programmunkba ugy vettem föl, hogy előbb a munkakiállitásba és aztán a gyümölcskiállitásba megyünk; de miután kegyed kaprices fejecskéje épen ellenkezőkép határozott, természetes, hogy — nem akarván sem a lovagiatlanság, sem a scrupulositás kényelmetlennél kellemetlenebb ruháiba öltöztetni, — meghajlok e szeszélye előtt is. Hogy hol van ez a kiállítás, azt bölcsessége kétségkívül kitalálta. No lám 1 Igen , is, az »idöleges kiállítási csarnok«-ban. Csakhogy most két egyenetlen részre van osztva. A kisebbikbe lépünk most. Itt van a gyümölcskiállitás. Ami benne van, az persze kegyed előtt nem újság. Hiszen ha lemegy otthon a gyümölcsösbe •— ugy-e ? — lát ott szebbet. De azért kérem, ne zsémbelödjék. A bizalmatlanság előlegezését senki sem fogadja szívesen. Ki tehet arról, hogy az elsőt, mi szemébe ötlött, a természet nem faragta oly remekké, nagygyá, széppé ? — Nézze, látja azt az ananast, érzi a szagát, azt a ribiszkét? Mily óriási ez a pöszméte? Hiszen ez valósággal ludtojás. Hát még ez a barack, mily tiszta színű; akár csak üvegből volna. Beh jó volna bele harapni — de nem az — Éva almájába, mert abba csak én haraphatnék, ha kegyed nyújtaná, hanem abba a barackba. Ennél nincs könnyebb. Mert ezek a kis tálakj szinte várnak az ily kis teremtményekre, hogy kacsóikkal belőlük szedegessék ki, mit a szives szolgák jó pénzen adnak belé. Most pedig ne tessék sajnálni fogait. — Mennyire pompás a nedve! Mint a bor. Apropos bor; látta már a szöllőt. Itt fekszik két telerakott nagy tál. Fehér fekete és muskatály is. No nagysám, ezt mutassa a kegyed gyümölcsösében, de szaporán. Úgy-e hogy ilyen nincs. És nincs talán ilyen kalarábi sem, mely vetekedik egy lófej nagyságával; ilyen káposzta, ugorka, tök, dinnye, zöldség sárga répa, vörös répa, téli retek. Hja, ezt csak pesti kertész tudja termeszteni, Miska bácsi aligha. Reménylem, hogy ki van elégítve a látottakkal. Hanem miután jitt roppant sok az ember és tűrhetetlen a hőség, nézzünk át a munka kiállításba.
