Pápai Lapok. 8. évfolyam, 1881
1881-10-09
készítsék cl. a/.l krt példányban (a melynek másod példánya mellékletek nélkül a megyei számvevőség állal nyilvántartásban vezettetik) f. évi nov. hó 8-ig ide terjesszék be. A járások azolgabirói s a rendezett tanácsú városok polgármesteri hivatalai körrendeletileg a tüzreiidórségi szabályrendeletnek községeikben miként történt foganatosításáról '.W nap alatt jelentéstételre utasíttattak. A bizottság e jelentést helyeslő tudomásul vette, a statárium tárgyában pedig a feliratút elrendelte. A kir. a d ó f e I ü g y e l s é g jelentéséből kiemeljük, hogy kivéve a központi szolgabírót, ki őszintén igyekezik kötelességének megfelelni . az adóbehajtás mindenütt hanyagul vagy eredmény nélkül gyakoroltatik. miért is az 1871». évi XV. t. cz. • <5|.i értelmében külön külön határozati javaslatot terjeszt elö. Kbbez képes! a felelőség kimondatott az adóhátralékokra nézve: pápai járásban síi*, veszprémi járásban IH. devecseri járásban 00, zirczi járásban 17. enyingi járásban 8. Összesen IOO község ellen. Hogy azonban e felelősség alkalmazásának káros következményei elhárítalhassanak. - szerétéit alispánunk körlevélben figyelmeztette e körülményre a községi elöljáróságokat, melynek hisszük ez évben is meg lesz azon sikere, mely tavai is távol tartolta az állami adóvégrehajtókat. Hadmciilcsségi díj leíratott 17 egyen javara. ba/.berado leíratott .*| egy eu javára, v i/.kár miatt leiratolt összegen II» 12 Itt "»4 kr adó. Kbhol esik: Mező >/.etit György koz.seg javáta lli.'l ft. Mező komarom község javára MM fit, H. Kókajár község javára M fit. Fok-Szahadi község javára 4.»<» frt ti'.l kr, Dégh község: javáia H4I Irt 01 kr. .legkái czimen leiratod ös.zesen 130 Ii t '47 kr. Kbhol esik: Szt. kir. Szabadja kozseg javara 70 fit 991 kr. Almádi kozseg javára '4W* Itt .»0 kr. Vörös llerény község javara 114 Irt 71» kr. Ilehajihnlallaiisag c/imen IOH fit li'4 kr íratott le Siófok községiül. Az árvaszéki elnök jelentéséből ezen alkalommal is öioiumel győződött meg a közigazgatási bizottság, Imgy Takács Ádám árvaszéki elnök ur a vezetése alatti ái v aszék tevékenységet anuy ii a cinelte. hogy nem csak az elo/.íi evi hátralékok dolgoztatlak fel, hanem folyton lépest tat Ihat az elintézett ügyek száma az érkezettekével. Főorvosi jelentés szerint Veszprém megye területén a közegészségi állapot szeptember hóban a meg mindig számosabb betegülési és halálozási esetek miatt az eln/.óleg lefolyt augusztus havival egyenlően kedvezőtlen volt. A koiiiemto még átalaban hurutos csorvas jelleggel biil. a heveny gyomor és bélhurul főkép csecsemők ko/.t még gyakran előfordult, a váltóláz nagy kiterjedésben uralgott a köztük lobb súlyos jellegű volt. a homéiséklcl változása folytán a légzési szervek hánlaliiiai is szaporodtak, sot egyes enyhébb hagy máz esetek is előfordullak. A mi a heveny, fertőző korokat illeti a mnesolo torok lob Viloiiyán szórványosan isméi lobb esetben felniéi ült. megszüntetése czcljából a helyszilién a szükséges óv és gyógy intézkedések megletettek. A papai járathoz tartozó Szent-Iván községben a legközelebb beérkezelt jelentés és kimutatás szerint a liimlojárv áuy lépeti lel. szeptember hó 1-Vig iiiegbelegult os.szesen 07, e/.ekbol meggyógyult 01, meghall I. beleg maradi '4. A járvány megszüntetése c/.rljából dr. Markára fáyőrgy megyei ll-ml főorvos ur mint a pap.ii juas ollo orvosa res/.ere adandó utasítás kepén a gyermekek isméi oltása és egyébb lói vény ben előirt óvintézkedések alkalmazása hozott a tekintetes alispáni hivatalnak javaslatba. Kanyaró járvány Sziles-Oalhasoa június hó késesén teljesen megszűnt, a betegség mindvégig enyhe s jó indulatú led,Ivást követeli, megbetegedett összesen 100, • bbol megg v ugy ull 101, meghalt 1. ujabb beligüles már jiiliiis lm elejétől fogva nem loidull elő, a járvány n.e£ »zunl. Öngyilkosság volt 4. u. ni. I ) lleit.'il.in József s/.eutgali lakos ntilélakasztá* által. "4) Ooleg Mihály nagv-«/n||o»i lakos oiilelakas/.las által, li) Nagy István k.-lszkázoii óufelakasztás álat. 4) Horvát li József Vilonyán vi/.hefulás által. Véletlen szerencsétlen hahil volt '4. u. m. 1 ) Straub (•yürgy iiéinet-haruagi csordás gunyhó ras/a kádas által agy ouny omalolt. '4 | Molnár József Kis-Kovácsi lakos Hl éves fia egy kiégetés alatt levő füstölgő gabnaverembe esett * megfuladt. K/.eken kivül Közép-ls/.káz községben Vincze Jánns kutjában egy uj szülött gyermek hulla találtatott, a bonczvizsgálatból kitűnt, hogy az újszülött erőszakos halállal mult ki. minek folytán a felmerült esetben a további bűnvádi nyomozás véleményeztetett. A hasznos báni állatok egészségi állapota e hóban kedvező volt. járvány nem uralgott. Kir. építészeti hivatal szeptember ha vi jelentése szerint a közmunka cs közlekedési minisztérium f. évi szept. üli-tul tíO.ViO. szám alatti intézményével a megyén keresztül vonuló állaiuuts/.akas/.ra vállalati uton szállitotl fed anyag felülvizsgálatát elrendelvén, ezen felülvizsgálathoz a koiga/.galási bizottság részéről egy tagnak kiküldetés, iiaul megfelelő intézkedés telelett. A tön cny hatósági országul v nőalakra s/állitnl! fedanyag felülvizsgálata a mult hó végével befejeztetett, az eredmény összeállítása most vau munkalat alall; — általában veve legkielégitőbh az eieiliuéuy a veszprémi es zirczi járásokban, a devecseri járásban a műszaki kiküldőd megjelenése elölt átvéteted már a fedanyag, - azntibau a/, eredmény itt is kielégítőnek nevezhető, — kevésbé kielégítő eredmény mutatkozik az enyingi cs pápai janisukban, hol a kiszállított halmok nagy része a szabályszerű mértéket nem iilotte meg. mely hiányok pótlásáta az illető községek utasítva lellek. A devecseri, enyingi és papai jái ások lei ületen ez évben foganatosítod kozuti építkezések jo eredmény nyel felülvizsgáltattak, a veszprémi és zirczi járásbeli közúti építkezések felülvizsgálata ezen bet foly tán foganatosíttatod. Veszprémből. — Oktober S-íin. Nehogy t. .szerkesztő ur azzal vádoljon, hogy szavamat nem váltom be, ki kell jelentenem, hogy Esterházy Móricz gróf ur ö méltósága levelét nem leheltem szerencsés e levelem írásáig megnyerhetni, mert a megyei kor elnöke még nem tért vissza Veszprémbe. A balatonfüredi szeretethaz Molnár Aladárban elvesztette alapitnj.it es legnagyobb jótevőjét ; de, ugy latszik, hogy akadnak lelkes cs buzgó férfiak, akik a luimanismu ^nak e szép intézetet odaadó önfeláldozásukkal felkaroljak es annak anyagi es szellemi jóléteért mindent elkövetnek s igy nemileg pótolni iparkodnak a nagy veszteseget. Álljon itt egy derek kőszegi polgárnak, Czeke József urnák párját ritkito szép felhívása, melyet Kőszeg varos polgáraihoz intézett a balatonfüredi ,.Szeretethaz" erdekében: KKI.IIIV ÁS adakozásra a Balaton-Füredi „Szeretethaz" javára. Gyokrnu bizonyították mar Keszeg város érdeme, polgárai jótéteméuyefc éa nemes c/.élu adakozásoknál áldozat ke.s/.segukel. számtalauszoi bi/.onv ull. hogy városunk polgárai nemes c/.elu intézményekre bőkezűen és kész azivélyeoéggel adakoztak. Kzen tényekre támaszkodva bocsátom ki jelen felhívást polgai larsaiinlio/. . kérve a balaloii-füredi „S/.eielelház" javára bárminő csekély adományt ia ny uj i a ni. Kgy oly intézet javára kérek adakozást, melynek c/.elja a/, anyátlan, apátlan gyermekeknek anyja, apja lenni és e/.ekbol denk, hasznavehető embereket ni v tini. A b alaioii-líiredi „S/en lelha/.ban" (melyet a nem ré.g boldogul! Molnár Madár lS70-bcn alapított) felvétetnek oly teljesen vagyontalan, anyagilag és erkölcsileg elhagyod (iu-gyerinekek. kik vagy árvák . vagy s/.ülíiiklol kellő értelmi éa erkölcsi nevelést nem nyerhetnek és olyanok kik az erkölcsi romlásnak ki vaunak téve. Az intézetbe felveti növendékek kötelesek az intézetben a lti-ik életévök betöltéséig maradni, míg erkölcsi és értelmi kiképzettségüknél és jellemük önállóvágáuál fogva már veszély nélkül az ideibe léphetnek. Kzen intézetben nevelt éa eddig kiléped növendékek közül h tanító. 4 vinczellér. '4 katona. 9 iparos segéd, 15 inas, I írnok, I kereskedo-inas, .» tanító-növendék, 7 vinczellér-inas. 4 bányamunkás, stb. stb. Ha összehasonlítjuk a kiléped növendékek mostani helyzetét, az intézetbe lépesükkori állapotukkal, megnyugvással tekinthetni az intézet 0 evi áldásos működése által eleit eredmény re. Kegyen ilt néhány példa felsorolva. I) Azon növendék ki most Veszprémben lakalos segéd, minden iskoláztatás nélküli pásztor gyermek voll. '4) Azon növendék ki mos! Svájczhan egy óragyárban dolgozik, lomlodsága miatt vétetett fel az intézetbe. 8) Azon növendék ki most t's . . . . n. okleveles tanító mini igen vasod ti ti jött az intézetbe. A b.-füredi „szeretethaz u az intézetből kilépett növendékekről azok kilépése után is gondoskodikróluk. okel figyelemmel kisérni és foly -Ionosán levelezesban áll mindenikkel, ez lévén ax erkölcsi kapocsnak egyik hatalmas leulartiíja: az eddig tapasztalat a/.i bizonyítja, hogy a kilépeti növendékek az intézet iránt kellő vonzalommal és gyermeki szeretettel viseltetnek . íme rövid vázlat a h -füredi „szeretethaz' áldásos működéséről, ki még bővebben kívánja, az intézet „értesítőjét' (egy IOO oldalra terjedő könyvecske) az inté/.edol ingyen kaphatja beküldve. Kgész bizalommal fordulok lehat polgártársaimhoz, unna biztos re menyben, hogy ezattul sein fogják áldozatkészségüket a nemes c/.élu intézet tőkéjének gyarapítására megv enni. A legcsekélyebb adományok is betehetők az e czélra hatósági engedélyivel felállított „gy üjtópersclyhe" mely valósunkban köröztetni fog. Adakozásokat azonkívül elfogad: a „Koszig és Vinékf' hetilap kiadó hivatala ( Keitner Vándor könyvkereskedőnél | úgyszintén a b.-füredi „szeretethaz" által leikert és meghízod gy üjlo. Kos/.eg. 1881 szeptember 0-án. (' s e k e .1 ii z s e f. Nem kétlem, hogy megyénkben is akad valaki, aki az adott szép peld.it követni fogja és az intézet érdekében gy ujtó-pei selyeket fog ittott felállítani. Különösen felhívom a kávéháztulajdonosokat, vendéglősöket, kaszinókat és korokét, hogy egy-egy ily gyűjtő-perselyt helyiségeikben elhelyezni szíveskedjenek. Kérésre bárkinek kuld az intézetigazgatósága ily perselyt. A fillérekből lesz a krajezár, a krajczárokból a forint , a forintok pedig mar tényezők mindenütt es mindenben. Nem emlékszem, hogy eddig varosunkban okt. 6-át, mint az aradi vértanuk gyászos évfordulati napj.it, gyas/.mCcvel megünnepeltek volna. Az ideit a sz. Ferenczicndick templomában gyá c1 Jisteni tisztelet tartatott, melyen csak azért vehettek kevesen reszt, mert kevesen voltak a kegyelet e nyilvanulas.iiol eleve értesülve. Jövőre, hiszem, inasként lesz. A felnőttek oktatása városunkban november ho első vasárnapj ín, azaz 6-án fog megkezdetni és ezután minden vasárnap tart. Előre is felhívom erre a közönség figyelmét, mert a gymnasiumi igazgatóság elkövet mindent, hogy a legváltozatosabb tárgyakról tartassanak szakavatott előadások. Utczainkat kezdik rendszeresen sopreni. Jól esik latnunk azok kezében a söprőt, akiket megszoktunk ajtóink előtt mint keregetoket ismerni. K söprés alkalmából jut eszembe az a sajátságos mezei idylli állapot, a mely varosunk legszebb utezáít es hazait jellemzi, az ugyanis, hogy a házak és járdák tövénél csak ugy burjánzik mindenfelé a sok fü és paraj, hogy szinte kaszálni lehetne. Vajon a háztulajdonosok nem tisztogattáthatnák azt el mar csak azért is, nehogy valaki a ház külseje utan ítélje meg a ház belsejét. E hét a szüret hete volt, de biz abban alig volt kőszömet. Szakadatlanul esett az esö cs oly hideg volt, hogy a szüretre kirandultaknak csak az orruk hegye látszott ki a teli bundákból. Nagyon természetes, hogy ilyenkor a jo kedv is összezsugorodott. A szüret eredménye még egyszer oly jo, mint tavaly; a must ezukorfoka a 19. 20. 21. közt változik, tehát az idei bor mégsem lesz oly rosz, mint hittük volna. Időjárásunk ma változott szépre. Csak azután tartós is maradna. Léray Imre. Irodalom és űúú, — EHŐflaeot&ajI föl li Ivás- Pap Kálmán ROZSA KÖNYVE étimmel aMgjeleod dalaira, ,li../s., könyve** mintegy áll szerelmi d.dl és kiscl.lt költemény! fog tartalmazni. SsereOjénck neve szélesebb körben ismeri, két kölet költemény jelent m.'j: már lóle, melyeket a kritika buzdító elismeréssel loCadoU. K/enkiv ul lobb verse fővárosi lekiulélvesebb s/épírmbibiii lapok hasábjain ia látott napvilágot, lopunk olvasói elölt sem isméi ellen a szerző, szánni* csiooü költeménye gasdagttf már annak tartalmát, sói magából » megjelenő* fij/eiln'd is kő/oltunk in.'• r iinit.ilv ánv ok.it A koiiw ízlése* kiállításban f. évi ibe/eiiibellni elején jelenik lliej; K /ólt példány eliili/et.si |n i.ii |,r, dínaea UMooBd I Irt A hoki ST több leend. Medren.lelbelö Btőlag >~ BzeWssol ÍSJ KOOboa HÖH M elöli/etiikuek I kmivv bei inenlv e kiil leliL Meg, * megrendelők .ul pOSlaí lll.ólV eltel mellett kapják líviijlóknek llllldl'll |(l e|..|i/elés, ihVtowg antgroodebSa otán liMlelelpáldánj köb lelik. — A/ etöli/eléM pi'*u/ekel é'> megrendelésekéi le^ké-söbb jövő bó végnig a „Komáromi Lapok'* szerkesztAségéhei (Ráec-utcia I5ti. s/. M i kérjük beküldeni. Kév-komérum, 1881. uspimmbeiW, Inba János, a ,.k..iii.ii , ..iin Lapok" uorkesxtöie, — — logyset. kedvezmény áron megfood'-Ibetö nálouk i Költemények. Irta l'jp Káboán. Pápa. IsT.'i ;>n kr IBetti íra | Itt.)— Pásalertöxek. Irta Pap Káboán, lodapest, lUfO | tói tli..lli ára III Mbr.| A tokotaágo* liaial kollö ez ójildi müveíi melegen ijátd|Okieo.1 .|..ni|..ili.ói kósdosogönk agyelaaébe. Klőaselések laponk **erkesftőaégében ii elfogtdbatonk. — \*r»tli'ilv a Ité'Nai tc»>l\ rcok kiadásában megjek?olt ^Világbiri iiln/ásnk kioj* 1 iré**-bót a 15-i's tu/eiet — Kz „lii'd Sxácbényi Béla keleti alaaáaál India, Japán, l.liiua, llbel é's lliima ortságokkao*' adja Kreilner Costtiv tollából. A mii Tilt —r>v» füzetben és MQ művészi kivdelii Eredeti képiiel jelenik meg Egy l'iizet ára ."in kr — I j y: < > I 1 < > 1 11 í í . Stein l. kei ki|..ly Zenein.I kereskedéséln ii Bodapesten megjelent Piesi Polka, tipegd zougorári szeize Sarosi liyiila. Ara t»U kr. IvlLOXFKLKIv. — ».I Veres Kereszt egylet rendkívüli közgyűlése — a szüretek és a Il-ik kerületi választásra tekintettel nem lO-án, hanem 12-én d. u. 2 órakor lesz.« — ./ dunántúli ref. egyházkerületnek f. hó 3-an megkezdett közgyűlésen, mely varosunkban főt. Pap Gábor superintendens cs Chernél Ferdidinand segedgondnok elnöklete alatt tartatott, számos tárgy intéztetett cl, — melyek közül felemlítjük a következőket: A b. somogyi egyházmegye indítványa a lelkészi korok alakítása tárgyában véleményezés végett az egyházmegyékhez leküldetik. A nemet- és francia nyelv tanári szék rendszeresítetik, és a franc/.ia nyelv Kiinni hai madnapi a hallotta meg a Ilit t. hogy jegveseit a találok elrabollak. Szive meglendüli a fájdalomtól Kgy perezre kétségbeeséssel lényegeié a gondolat, hogy mind annak, mi ii elölte kedves, pusztulás a vg/ete, H hogy n neki c-ak gyas/.olva szabad kedvcsciie gondolni. De lelke meg kitolt még is a enOjjeedéa békjóibót. Az a ludat, hogy aaonl nem lemondani, hanem t« inií kell. vi-s,a adta erejét, Kgy ni rlrl feladat vai na Lenkének aaegaaabndHnnn. ..... Alkalmat kereoctt, Imgy ránoágdijt ajanlnowwow fe| eredé. K c-z.elbol e/.iedevel Po/.sony alol közelebb feiko/.ott vidéken szerte kalandozó ellenséges csapatokhoz. A Kajla melled ej idején sikeiüll ini-lepnie a piisziilasbau s dorbéznlánbnw kifáiadl tatainkat ; ko/.ülok hiiszaiiai sokat lékoiic-/.olnak. kels/.á/.at pedig foglyul hajlanak magukkal. K/.ek kn/.ul egyel azon ajánlattal kuld a nagyvezérhez, hogy o azon magyar nőért, kit a tataink szülőföldjét ol egy két elod eliabollak. v .illságdijul kelszaz lorök foglyot bocsát s'abadoti. Ha pedig kiadása megtagadtatik, ugy o a foglyoknak lejeit küldi a (áboiba A valas/.t a janicsár aga illa meg • ez így hangzott. — Tudd meg hitetlen, hogy a mi dicsőséges vezet unk e S IM mik c sás/áruddal jött slámol vetni, és nem annak szolgájával alkudozni. Ha a dny égetést végre hajtod, minden fogolyéit egy varos lesz országodban lobiig rontva s ni |.i az utolsó csecsemőig kordra hányva. K sikei leien kiséilet uláu Klemer Thököly hr/. fordult. Hi/alinas levélben felkérte, íiogy eszko/.olje ki jegyesének kiadatá-at; e szívességével orok hálára fogja kötelezni. A kitiuez vezér válasza a következő voll: K redes ur. jegyesééit megkerestem a nagyvezéit. Készseggel kiadja a s/.ep foglyot, ha Kigyelmed e/.iedet hozza el eredé a tóiok laborba, s kardját ajánlja fel »- váltságdíjul — mint ezövetségeüüuk. Kegyetlen kísetlés egy s/ii elmés, de egy szei suiiiid önérzeten lovagra. Mintha a/.l kérdeznék tnle: kedvesétől akai-c megválni, vagy hccsitlelelol? . . .Nyílva az ut jegyeséhez, ki nelkűi soha boldog nein lesz; csakhogy, ha ezen ittia lep elveszti becsült lel, lelke ny ugalmal. Hívják, hogy siessen kedvesének ölelésére, hanem előbb s'ig|é meg esküjét, tagadja meg apjának, anyjának emléket . . . A boldogság, a szereli ni csákós érvekkel késztetik: miéit ne cscrelhelnc zászlót egy angyal birtokáért, mikor annyian vannak, kik s/á/.szorta csekélyebb áterl is piae/ta honlják lelküket! Nem érdemes e esJ földi éden arra, begy érette az ember a kötelességet, lelkiismeretet: e komor ntMámnknl félre taszítsa . . f - Kam . . . az árain* utján szólt Klemer a benső hai ez megvívása utáa önmagához. — csak a gyáva, s/.eiinves lelkek járnak; ez tieni nekem való. Haldíi török, löiytata emeltebb kanzoa - nem mint aiuló. hanem mini ellenség kétesek utal táborodhoz. Nem hitszegéssel. hanem jó kurdommal végzem a s/amadast. Pár nap múlva Kleiner Iiitül vette, hogy tnle néhány órányi távolra egy kmuez sereg vonul felfélé s/.uitah Kabar vezérlete aiaii Thökölyvel egyesülendő. Szuirali Gáher az ö ifjúkori legjobb barátja volt; nevének ballalára egy uj gondolat villant meg lelkében. -- A régi jó borul bizonnyal magért! ót. • bár ellenséges zászló alatt küzd, Lemke megszabadítására kész lesz felajánlani, mint hu szövetséges kezet. Azonnal egyik szolgája ullal találkozóra hívja fel a kuiucz lisztet, mit ez készséggel elfogad. A hitlanti helyen Klemer már ott találta barátját, liluyi magas dalia volt ez. kuiucz főtiszti egyenruhában. Halvány aie/.in, eins szemöldök állal arnyait szemeiben valami mely. lelket emésztő bánat olvaebató. Szakála fekete, s haja már teljesen tufa daczára, hogy urCKVottáaui uláu ítélve, alig lehetne harminczötévennél idősebbnek állítni. — Gábor, szólt Klemer a kölcsönös üdvözlés uláu — Indám, hogy kérésemmel sebekel szakgatok fel kebledben, de megbocsáss, mikor cg • fold ellenem esküdött, baráti segélyeit én ategis le hozzád fordulok. Ha le rs megtagadnál, ebben végzetem inlénél látnám arra, Imgy megátkozzam ax eletet s megkeiessem, mini egyetlen joltevot a halait. Kantán elbeszélte jegyesének elrnboltatását, • a kiváltására tett eredmény telén kísérleteket. Oeaxéde alatt a kuiuezuak arcza clkoumiul! • melléből mely sóhaj fakadt Itd. mintha eltemetett kineo emlékek kellek volna ételre lelkében. Majd megindultan ragadja meg elemér kezét: — Köszönöm a bixatmal bojtára. Ha életem elég írsz áldozaiul érette. kedvesedéi újra ölelheted. Isten óvjon téged nly csapásoktól, a milyeN engem ért . . . Mikor a két jo hai át clbacsHZOtt, Szurrah megujitá igéretét; s utolsó szavaival is vigasztalni törekedett : -- Kleiner bízzál; must már kettőnknek életczelja Kcnke nieginentésc. * * * Szurrah tiálmr sorsa egy döbbentő kén ama zord idnkhöl , melyek oly kegyetlen erővel pusztilák a magyart. Kgy sáiosinegyei gazdag Családnak voll egyetlen gyermeke. Már ifjú korában kitűnt kiváló alakja s ritka ereje állal. A lópalkól jobb kezébe szorítva osszeloppantá. s a nehéz vasgolyót, melyet kortársai alig bii lak felkézzi I emelni, ö könny éden messze hajitá. Isinriosei mig (esti ereje! bámulták, másrészről szelíd, tiszta jelleniét nszinién szerették. Mikor Mii'2-ben az idegen zsolilosok által vérig keseríted magyarok között kitört a kuiucz lázadás, Peti ni zy István, Szepesi Pál felkelők ismételteti felszolilák csatlakozásra a hiis/.oiiháioin éves ifim. 11 azonban iszonyodott a polgár kóborától, melv szerinte I . " m csak a romlás fele tereli a nemzetet. - Megnősüli, a jól rendezeti birtokamok vezetésevei foglalkozód. K melléd a meddig befolyása terjeded, iparkodott egymással kiegyenlíteni km iiczol. labauc/.ot. Vendégszerető háza nyitva állt a császári lisztek előtt is. s megragadott minden alkalmat, hogy ezeket jól hangolja on nemzete iránt, bár a mint szotnot uau hev álla. h gtobbtiy ii c sikeiteleli. V zsoldos lisztek flihejázok. követelék voltak, s nem titkolok gyűlöletüket mindaz iránt a mi magyar. Kgy ünnepély alkalmával számos vendégei között ismét volt néhány vallon, sémel tiszt, nmeknek egyike: Holhvvald századon tánczközbeu bortól hevültcn udvaniltii kezdett Szurrah ilju. szép nejének s mielőtt cz szabadulhaiull volna, keblére ölelte s vállat megcsókold. A nő felkiált, n mig egy villámgyors nm/.dulatlal eltaszítja magától, lesújtja e szóval: szemtelen. A házi ur. csak nejének kiáltása! hallotta, azonnal ott termett, s nejére, majd a századosra tekintve kétdé : mi történt f Rothvvaltl megszeppent • heikulesi férfiúi elölt, s félteértésl kezdett emlegetni. — Out csak a vendégjog védi meg attól, szólt hozzá Szurrah haragtói elfojtod hangon,- - hogy ugy tekintsem, mint egy magáról megfeledkezett szolgát. Távozzék, és c ház küszöbét többé ál ne lepje. A százados elégtételről mm inogva valamit, eltávozott. Mikor lóra ült, összeszorított oklct felemelve muiidá: — Harbar. ezéit meglakoltok mindketten. A háziurat ligy elme/.lettek barátai, hogy egy időre vonuljon cl a vidékről, mert a vallon bos/ut esküdöd, s könnyen is végre hajthatja, mikor csak kuruc/pártinak kell nevezni Kobh tábornok előtt egy magyar házat, l azonnal meg van írva annak veszte, tFolyt, köv.)