Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-12-04
Rendes tagokul Szvoboda Vencel és Porpáey József, póttagokul Brúder Sámuel és Slcincr Mayer jelöltetnek ki. Bemutattatott az aradi vértanuk emlékszobra javára vert emlékérmekből a város által megrendelt 3 példány. Fekete keretben a polgármesteri hivatalban kiíuggesztetni rendeltetik. Mező Imre csendbiztos íizetésjavitásért folyamodik. Folyamodó kérelme azon okból, mert a költségvetés már inegállapítatott, és a pénztár állapota újabb kiadásokat nem enged, megtagadtatott. Tárgyalás alá vétetett Schlesinger R. kávésnak a zárórai kihágásért elmarasztaló tanácsi határozat ellen felebbezése. A tanács végzése helybenhagyatik. Felolvastatott a belügyministeirurnnak a sertéspiac tárgyában hozott intézménye, mely szerint a megyei bizottság azon határozata, hogy a sertéspiac a Csóka vendéglőhez helyezendő át, helybenhagyatik. Tudomásul vétetvén, a sertéspiacnak áthelyezése azonban u jövő 1876. évi január elejére halasztatott. A jegyzőkönyv hitelesítésére Bráder Sámuel, Hanauer Jenő, Pék Antal, Tóth Lajos és Tímár Elek képviselők küldetnek ki. h. A szegenyügy rendezéséről. (2. folytatás) A mint azonban a gazcUszat haladásával az ipar és kereskedelem kifejlődött s a munka a gazdagságnak fötényeüojevé lett, midőn minden érték — felesleget könnyűvé vált értékesíteni: a koldusok végetlen nagy száma elviselhetetlen teherré lett a szorgalmas és munkás polgárokra nézve. Nem is lehet ezen csodálkoznunk, ha tekintetbe veszszük, hogy ép azon időben, a 18-dik század elején, midőn a munka értékesülni kezdett, az emberiségnek mily nagy része, néhol egy negyede, élt koldulásból. Legalább ezt mutatják azon adatok, melyek ezon korból fenmaradtak. Kölnnek a 37 dik század elején 40 ezer lakosa volt s ebből 11 ezer koldulásból élt. Ezen időben nem csak az alsóbb osztályú nép koldult, hanem az előkelő koldusoknak is sok faja kereste igy kenyerét. Igy panaszkodik a badeni kormány egy 1707-ben kelt körlevelében a „kolduló nemeseknek, ezek felesegeii, özvegyei, árváinak, a katonatiszteknek és hozzátartozóiknak, papoknak és iskolatanítóknak, elbocsátott hivatalnokoknak, átterteknek, utazó énekeseknek és tanulóknak, vadászoknak és más elbocsátott szolgáknak, altiszteknek, gyűjtőknek, zenészeknek csavargása s kéregetése miatt. A schwáb föld lakosai pedig i7;34-ben egyesültek arra, hogy minden idegen koldusokat, névszerint az áttérteket, sinlődöket, remetéket, állítólagos olasz papokat, Libanon hegyi hercegeket (mert ily kalandos neveket is vettek fel) katona tiszteket, feleségeikkel és leányaikkal, urasági szolgákat, kolduló lengyel zsidókat stb. tekintet nélkül eltávolítatnak területükről. Miután a koldulás ily nagyon elterjedt és a népre nézve terhessé vált, kezdettek egyes községek és államok a koldulás megszüntetéséről gondolkozni. A polgárok nagy termeltetésén kivül okul szolgáltak erre mindazon károk, veszélyek cs hátrányok, melyek a koldulással össze vannak j kötve, ilyenek a személy és vagyon biztosság veszélyeztetése ; rnert nöm tartozott s ma sem tartozik á ritkaságok közé, hogy a koldusbandák utonállókká, rablókká, gyilkosokká lettek, hogy gyermekeket eloroztak, kiket tagjaik ki forgatása által nyomorékokká tettek, bogy általuk az embereket maguk iránt annál nagyobb könyörületre indíthassák. Ezen koldusokból származtak továbbá a sok nyomorékok, a társadalom terhei, mint a mértékletlenségnek, és másnemű erkölcstelenségnek, tisztátalanságnak gyümölcsei. Azt is konynyü belátni, hogy a koldulás utján segélyezés által csak ritkán éretik el azon cél, mit a jószívű adakozó elérni vél. Mert tudjuk, hogy nem mindig azon ember van legnagyobb szükségben, a kit épen legrongyosabb és piszkosabb ruhában látunk, és nem az érdemli meg legjobban a segélj't, n ki legjobban tud rimánkodni. Es mégis rendesen ezek kapnak legtöbbet, a koldulás mellett nem leven semmi biztos alap az ember vagyoni állapotának megítélésére. A ki erőszakos, az kap érdemén felül is; szemérmes koldusnak pedig, mini a példabeszéd mondja, üres a tarisznyája. Hát ha azt ku^ tatnánk, mire fordítatnak sokszor a szegény munkás részéről véres véreitekkel keresett s a koldusnak könyörületből oda nyújtott fillérek? Az köztudomású dolog, hogy még a némi műveltséggel biró és nem rosz erkölcsű ember is, mily könnyelműen pazarolja el azon pénzt, a mit nem maga munkájával keresett, hanem akár ingyen mástól kapott, akár neki a szerencse adott. Ezt meggondolva elképzelhetjük, mint használja fel a könyör — adományt az, kiben nincs serami akarat erő az önmegtartóztatásra, ki előtt nincs semmi cél, kí. csak máról holnapra él, s ki egy kimeríthetetlen kincs —bányára, a mások jószívűségére mindig számíthat. A koldulás igy csak a munkátlanságnak és könnyelműségnek lesz szűlojeve. Ezen társadalmi és erkölcsi hátrányai miatt voltak or^ szagok, a melj T ek a koldulást igen korán megszüntették, célszerűbbnek látván a szegényeket közköltségen eltartani, mint a polgárokat folytonos zaklatásnak kitenni, A szegények ifv nemű segélyezésének azon előnye mindenesetre megvan a koldulás felett, hogj 7 a segélyzottek fölött némi felügyeletet és ellenőrzést lehet gyakorolni. Ezen indokból Angolországnak 1388-ik évről van parlamenti határozata, hogj 7 a l*ölönbözö egyházak jövedelmeiből, megfeleli) összeg, a községek szegényei eltartására fordítassék. A kötelező szegény — eltartás pedig a 16-dik század közepétől, Erzsébet uralkodásától fogva lett életbe léptetve Angliában. Megmarad azonban a szegények ezen segélyezési rendszerének igen nagy hátránya, Nevezetesen az, hogy a segélyezett azt hiszi, miszerint a segély követelésére joga van. Ezért az esetre, ha az állam közadóból segótyezi a szegényekét, mint ez Angliában történt, nem is töri a szűkebb anyagi viszonyok között élő fejét nagyon azon, miként tartja el családját és táplálja magát, hanem mindezt bizza az álamra, hisz ugy véli, annak kötelessége minden polgára megélhetéséről gondoskodni. Ezen biztos helyzet, az alsóbb osztályú népet dologkerfilövé és mindenek felett tékozlóvá és pazarlóvá teszi. Megpróbálták ugyan Angliában hogy ezen bajon segít49*
