Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.

1915-07-04 / 27. szám

KARCZOLAT a mult hétről. Gyászos és szomorú esetről szól a heti krónika. Szinte hihetetlennek tartot­tuk a hirt, hogy a mi rajongásig szeretett Pál grófunk a galíciai harctéren hősi halált halt, de sajnos a hir annyira hitelesen lett beigazolva, hogy bele kellett törődnünk a változhatían gyászos eseménybe. Azt mond­ják, hogy tulvakmerősége legendaszerü volt, kicsiny buzogányt hordott a kezében ós ugy küldte a másvilágra regi kurucmódra az ellenséges muszkákat. Azt is beszélik róla, hogy az utóbbi minden nap a legerősebb tűzvonalban har­colt és minden nap, melynek estéjét meg­élte, egy csodát jelentett életében. Mi lett a végeredmény ? Addig har­colt, addig vitézkedett, addig verte be a muszkák koponyáját buzogányával, mig végre egy buta golyó halálos sebet ejtett rajta. Ez a halálos seb nemcsak a mi ked­ves Pali grófunkat, bájos ós jószívű nejét és családját, hanem bennünket pápaiakat is érte. Hogy mi volt nekünk Pali gróf, azt csak a mesében lehetne megírni. Aki csak egyszer az ő társaságában megfordult, azt szivj ósága, előzókei^sége, íolytonos mosolygó arca, teljesen megigézte. Szegény Pál gróf Ur! Ha már meg kellett neki sebesülni, legalább ne halálosan. Mint sebesültnek legalább figyelmeztethettük volna, hogy ne legyen olyan tulvakmerö és ne keresse a halált de igy még ezt sem mondhatjuk már neki, de már többé nem is fogjuk látni. Azaz látni fogjuk még, ha nem is daliásan és mosolyogva előttünk, hanem láttuk amint koporsója megérkezet a vasúton, láttuk felravatalozva a plébánia templom­ban és látni fogjuk amint örök nyugalomra foglyák helyezni a gannai sírboltban Nyugodjék bókében ! AZ HIRLIK... Az hirlik, hogy Pápa városa a harc­térről egy felejthetetlen halálos lökéstkapott. Az hirlik, hogy Pápa városát egy hősi halál örökké gyászba borította. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk a signum laudist Pápa város közönségétől érdemelte ki. Az hirlik, hogy a polgármester leendő nyugdiját a belügyminiszter leszögezte. Az hirlik, hogy a rendőrök jelenleg azt nyomozzák, hogy mikor lesz már a háborúnak vége. Az hirlik, hogy Pápán a nehéz meg­élhetés biztosítva van. Az hirlik, hogy Pápán a hadikenye­ret már csak szánalomból eszik. Az hirlik, hogy Pápán a piaci kofák­ból vértanukat csinálnak. Az hirlik, hogy Pápán az orosz hadi­foglyokat sokan uj kapunak nézik. Az hirlik, hogy Pápán a szükebbkörü élelmezési bizottság önfeláldozó tevékeny­ségéért a gyanusitás bélyegzőjével lett kitün­tetve. Az hirlik, hogy Pápán az élelmiszerek még mindig magasan repülnek. Az hirlik, hogy Pápán a legutóbbi nép­felkelő szemle nyakig bevált. Az hirlik, hogy Pápán a hadikórhá­zakban gyöngyéletről panaszkodnak. Az hirlik, hogy Pápán az ovoda részére is soroztak. Az hirlik, hogy a darutollas legények a szélrózsa minden irányában elszállingóznak. Az hirlik, hogy a libatollas legények a hősi halálra elszánták magukat. Az hirlik, hogy Pápán megbízható hólyagot már nem lehet tilální. Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egy­let tagjai a sebesültek javára egy foltozó estélyt rendeznek. Az hírlik, hogy az Erzsébetliget lövész­árkaiban megrendelések is elfogadtatnak. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban egy harcedzett családnál újoncok kiképzésre elfogadtatnak. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szer­kesztője a gyorsmenésben korlátozva van. — Gyászmise Esterházy Pál grófért. Budapesten Esterházy Pál gróf huszárkapitány lelkiüdvéért gyászistentisz­teletet tartottak pénteken délelőtt a Ferenc­rendiek templomában. A templom hajójá­ban a főoltár előtt állott égő gyertyák százai ós pompás délszaki növények között a díszes katafalk, fölötte óriási babérko­szorú, előtte biborvánkoson a szimbolumok, a kard és a csákó, valamint a két rendjel a Signum laudis és a vaskereszt. Mindket­tőt a vitézségével érdemelte ki az elhunyt hős. A koporsó két oldalán egy szakasz diszbeöltözött Vilmos-huszár állt kivont karddal diszőrsóget. A gyászpompába vont templom már jóval a mise kezdete előtt megtelt gyászoló közönséggel. Megjelent huszárzászlósi egyenruhában József Ferenc főherceg, ott volt a II. Vilmos császár ne­vét viselő 7-ps huszároknak egy nagy tiszti küldöttsége Teupke alezredes vezetése mel­lett, Taxis Miksa herceg német lovassági kapitány, Csekonics Endre gróf, Darányi Ignác, Pnlszky Gai ibaldi miniszteri taná­csos, a Kassa- Oderbergi vasút vezérigaz­gatója, továbbá az Esterházy, Andrássy, Apponyi, Károlyi, Karácáonyi, Zichy, Peja­csevich grófi családok számos tagja s a többi mágnáscsaládok sok tagja is. Az első padsorokban a gyásztól sújtott rokonság foglalt helyet. A gyászmisét Lantos Angelus vikárius celebrálta nagy segédlettel — A gyászmise után a koporsót a keleti pálya­udvarra vitték ós Pápára szállították. — Signum laudis. A király elren­delte, hogy Kovács Kálmán 6-ik honvéd­huszárezred századosának, az ellenség kö­rül tanúsított vitéz és hősies magatartásáért a legfelsőbb elismerés tudtul adassék. A kitüntetett százados Barthalos István hely­belyi ügyvéd veje, ki a háború kezdete előtt néhány hónappal lett lmszárezedünk­től a 6-ik ezredhez áthelyezve. — Kitüntetett ürnö. Ferenc Sal­vátor kir. herceg 0 fensége mint a Magyar­OsztrákVöröskereszt Egyesületek fővédnöke dr. Egyedi Arthur egyedi nagybirtokos ne­jének született Friess Zsófia úrnőnek az egyesület érdekében Budapesten kifejtett áldozatkész tevékenysége elismeréséül, a Vöröskereszt másodosztályú díszjelvényét adományozta. — Nyugdijszabályzatunk jóváha­gyása. A nagy port felvert és sok jogi vitára okot szolgáltató városi nyugdijsza­bályrendelet ügyében az utolsó szó is elhang­zott. A belügyminiszter ugyanis a héten leérkezett határozatával jóváhagyta a tiszt­viselők nyugdijára vonatkozó s a vármegye törvényhatósága által a mult év szeptem­berében jóváhagyott szabályrendelet terve­zetet. Nem hagyta jóvá azonban a szabály­rendelet tervezetnek a dijnokok, rendőrök és szolgákra vonatkozó részét azzal az indo­kolással, hogy az 1911. LVIII t.-c. 19. §-a csak a tisztviselői nyugdij alapelveinek sza­bályozására kötelezi a városokat. Ez a ren­delkezés jogos és törvényszerű ugyan lehet,, de humánusnak bizony épen nem mondható. — A Tízesmalom kerítése. A vá­rosi főszámvevő a városi tanácshoz beter­jesztette a Tizesmalom területéből az utca­tórliez eső 20 Q öl terület kártalanítása helyett emelendő kerítésre beérkezett aján­latokról szóló összehasonlító jelentését.­Ezen jelentés szerint a legelőnyösebb aján­lattevő Faa Mihály helybeli építőmester.. Ennek alapján a városi tanács a kerítés elkészítésével Faa sMihályt bízza meg 2781 K 74 fillér összegért. A városi tanács meg­bízta a városi ügyészt, hogy vele a szer­ződést megkösse. — A 18 évesek sorozása. Váró­suukban a pápai 18 éves népfelkelők jun. hó 30-án, a járásbeliek pedig julius hó 1, 2 ós 3-án lettek sorozva. A sorozóbizottság tagjai voltak a katonaság részéről: "Weid­ner Diesel alezredes, dr. Weiner Dávid ezredorvos és Schrantz százados, a vár­megye részéről Sült József kir. tanácsos, a város részéről Kemény Béla közig, ta­nácsos ós Cseh-Szombatliy László városi főorvos. — Két sebesült kitüntetése. A helybeli izr. elemi iskola kórházában a 100­ik g3'alogezred két hős katonája Starka szakaszvezető és Starzyk Ádám káplár fek­szik sebesülten, kik az ellenséggel szemben tanúsított vitézségükért kitüntetésre lettek felterjesztve. A kitüntetések a mult napok­ban érkeztek meg a helybeli katonai kór­ház parancsnokságához és pedig Starka ré­szére ki már a II. oszt. vitézségi érmet bírja, I. oszt. vitézségi érem, Starzyk ró" szere pedig a II. oszt. vitézségi érem. Az érmeket egy szép ünnepély keretében dr. Darányi Árpád törzsorvos személyesen tűzte ki a kitüntetetteknek a mellükre egyben hatásos beszédben méltatta a kitüntetés je­lentőségét. — Árverés a zálogházban. Geist Mór a helybeli zálogház tulajdonosa értesít bennünket, hogy zálogintózetóben julius hó 22-én nyilvános árverés lesz megtartva. — A felmentési kérvények bé­lyegmentesek. A pénzügyminiszter érte­sítette a törvényhatóságokat, hogy a katonai szolgálat alól leimentés iránt beadott kór­vények és az ahhoz csatolt segédiratok mind bólyegmentesek. — Györ város uj polgármestere. A "Wenness Jenő halálával megüresedett polgármesteri állásra Győr város törvényi­hatósági bizottsága egyhangú lelkesedéssel Farkas Mátyás h. polgármestert Győr város polgármesteróvó választotta meg. — Katonai elszállásolási költsé­gek. A városi tanács tekintettel arra, hogy a katonai átvonulási illeték mintegy 20000 koronára fog rúgni, melyre a költségvetés­ben fedezet nem áll rendelkezésre, a fő­számvevőnek azon javaslatát, hogy ennek fedezetére 20000 K póthitel megszavazását s ennek a Pápai Takarékpénztártól folyó­számlái kölcsönre leendő felvételét a kép­viselőtestületnek elfogadásra ajánlja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom