Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-10-10 / 41. szám

XIX. ó-vfoly-am. Pápa, 1909. ÍO. 41. szám. vini KÖZLÖNY / KÖZERDEKU FÜGGETLEN HE rriLAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 30 íillér. A színház kérdése. Köztudomásu dolog, hogy a pápai református hitközség kérvényt nyújtott be a város képviselőtestületéhez, hogy a szinház helyét engedje át a hitközség­nek azon célból, hogy szép monumen­tális templomát ezen helyen emeltet­hesse fel. Pápa város képviselőtestülete mikor ezen ügyet tárgyalta kellő jóakarattal volt a hitközség kérelme iránt, nem emelt kifogást a telek átengedése ellen, söt ezen tervnek elömozditására még kérvényt is intézett a kultuszminiszter­hez, hogy színházunk megnagyobbitá­sára kilátásba helyezett hatvanezer K subventió fele részének, vagyis harminc­ezer K-nak tőkésítését engedélyezze. A város képviselőtestületének ezen kérelme, amint értesítve lettünk telje­sedésbe fog menni, mert a vidéki szín­társulatok felügyelője, a belügyminiszter­nek a kérelem megadását hozta javas­latba és igy kétségtelen, hogy a belügy­miniszter kedvezöleg fogja a város IÁ R CZ A A gyerek, Murányiék egyszer estefelé nagyon le­verten tértek haza sétájukból. Valami játékkereskedés előtt mentek el, hol a kirakatban gyönyörű, selyemhaju babák, ugráló kis gummi majmok, gyapjas báránykák, és szép sorban álló ólomkatonák vonták magukra a fiatal asszony figyelmét. — Istenem ! — sóhajtott, — ha most egy kis fiunk volna. Az volt a bajuk, hogy nem volt gye­rek. Már öt éve házasok, szeretik is egy mást ; de ha az jut eszükbe, hogy nincs gyerek, hát mindig elkeserednek. Lám, az Isten tuczatostól ad a szegény embereknek, akik nem győzik megkeresni a kenyeret, annyi sivalkodó porontynak ; nekik pedig, akinek volna hozzávaló vagyonuk, egyetlen­egyet sem juttat. — Ha nekünk volna egy kis fiunk, — ismételte az asszony sóhajtva, mialatt a já­téktárgyakon legeltette a szemét, mintha már válogatni akarná a kis fiu számára. A férj megkísértette, hogy másra te­relje át a beszédet, de az asszonyka megint csak visszatért rá : — Vagy egy kisleányunk. Milyen öröme volna most annak ! Egy kis leány, olyan szőke, selyem­LAPTULAJDONOS és KIADÓ: PQLItA.TSEíi f fit lír TI S, HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. kérvényét elintézni. Ha tehát a kultusz­miniszter a kilátásba helyezett hatvan­ezer koronának felét tiz éven át töké­sitetni engedélyezi, akkor tiz év múlva harmincezer korona és annak időközi kamatai fognak a város rendelkezésére állani. A helyi lapok még nem foglal­koztak ezen kérdéssel tüzetesebben, azt hisszük talán nem lesz időszerűtlen, ha felszínre hozzuk a kérdést és meg­vitatás tárgyává tesszük, hogy a terv megvalósítható-e, vannak-e akadályok és ha igen legyözhetök-e azok vagy nem? Az kérdést sem szenved, hogy a református templom a szinház helyén megfelelő helyre jutna és mi a magunk részéről szivesen belemennénk annak megvalósításába, ha tisztában leszünk azzal, hogy az uj szinház is megfelelő helyen lesz felépíthető. Ezt a helyet azonban mint tudjuk, nagyon nehéz lesz megtalálni, mert a színházat is a város középpontján, szép és minden oldalról hozzáférhető helyen kell fel­építeni. Azt hisszük, hogy ezen állításunk­hoz nem fér szó, mert az egész város közönségének érdeke fűződik ahhoz, hogy az uj szinház a városnak egyik előkelő pontján és a város méltóságának megfelelő helyen nyerjen elhelyezést. A szinház helyéről azonban most még nem akarunk szólni, de minden­esetre visszatérünk erre is, ha a szinház helyének megválasztásáról lesz szó. A város képviselőtestületének azonban addig nem szabad ezen ügyet érde mileg tárgyalni, mig az uj szinház számára helyet nem választott. A mi feladatunk ezúttal a számítás. Most csak a financialis oldalát szeret­nénk megvilágítani abból a szempont­ból, hogy tiz év múlva módjában fog-e i állani Pápa város közönségének a rendelkezésére álló pénzösszegből az uj színházat megfelelő kivitelben felépítetni. Lássuk tehát a számítást. Megje­gyezzük, hogy számitásunk csak hozzá­vetőleges, tehát nem ragaszkodunk a számok pontosságához, de arra nincs is ezúttal szükség. hajú, rózsás arcú kis leány. Vagy egy élénk, fürge, eszes fiúcska. Akármerre tekintett, mindig csak ezt juttatta eszébe. Ott, mindjárt az utca sar kán, a fotográfus kirakata, ahol kedves, bá­jos gyerekek képei láthatók. • Aztán amott az a bolt, ahol kész gyermekruhákat árul­nak, olyan gyönyörű kis zubbony kákát, szok­nyácskákat. Milyen boldogság volna válogatni közülök! Ezt a kék és fehércsikosat venné e, vagy azt a barna bársonyt ? Az ura csaknem erővel tovább vonta: — De menjünk már innen, édesem. Az édes nem felelt rá. Most meg gyer­mekkalapok tűntek a szemébe. Olyan reme­kek, olyan könnyük, mintha habból volnának. És a kalaphoz hozzáképzelt egy kedves kis gömbölyű arcocskát. Sóhajtva ment odább. Férje nyájasan beszélt volna hozzá, de ő durczásnn elfor­dította a tejét. Arra a férj is boszus lett, és elhallgatott. Ugy érkeztek haza, nagyon rosszkedvűen. A kapuban nagy csoport nép tolako­dott, vitatkozott, házbeli lakók is, meg az utcáról becsődült idegenek is. A házmesterné legjobban lármázott. — Mi az ? — kérdezte Murányi Elek. Tizen is feleltek neki egyszerre, az egymás szavába vágva: — Egy kis gyerek. Itt találták a kapu aljában. Murányiné kíváncsi lett : — Mutassák. Már homályosodott. A házmesterné meggyújtotta a gázlángot, hogy jobban le­hessen látni. — Ihol ni, nagysága, ebben a kosár­ban tatáltuk. Valami lelketlen anya itthagyta a kapuban. Föl kellene akasztani az ilyen semmirevalót. Murányiné szeme a kisdedre tapadt: — Jaj, be szép kis gyerek ! Ócska rongyokba volt burkolva, de Mu­rányiné azért ugy vélte, hogy valóságos kis angyal. Kivette a kosárból, s fölemelte a kar­jára. — Nézd csak, hogy nevet, — mutatta a férjének. A kicsike, amint mosolyogtak rá, csak­ugyan visszamosolygott. Olyan áldott, csön­des, jó gyerek volt. Murányiné le sem akarta tenni, csak hordozta a karján, s próbált hozzá beszélni. •— Vájjon megérti ? Találgatták, hogy milyen idős lehet. A házmesterné ugy gondolta, lehet vagy ki­lenc-tiz hónapos. Murányiné helybenhagyta : — Az ám. olyanforma lehet. Ugyan szopik-e még? Meg kellene próbálni, adjunk neki valamit enni. Fölvitték a Murányiék lakására. Őnagy­sága mindjárt fölzavarta a szakácsnét: — Hamar, forraljanak tejet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom