Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-09-05 / 36. szám

Pápa város képviselőtestületében jelentékeny számban van a gazda, az iparos és kereskedő elem képviselve. Mult hó 30-ik napján tartott közgyűlésében a város képviselőtestülete behatóan foglalkozott az alispáni sérelmes meghagyással és elhatározta, hogy Nagyméltóságocl kegyes szine elé járul kérvényével, hogy engedje meg, miszerint a heti állatvásártér, mely a közés állategészségügy minden követelményének megfelel és a város közérdekeit is legjobban szolgálja, megmaradhasson továbbra is azon a területen amelyen az ma van és a város képviselőtestülete ezen hő óhajának és kérelmének vagyok én, utasítás folytán tolmácsolója, tisztelettel esedézvén Nagyméltóságú M. Kir. F. M. Ur! Kegyelmes Uram magas szine előtt, miszerint Pápa város közönségének érdekeit szem előtt tartva, heti állatvásárterünket továbbra jelenlegi helyén mint legalkalmasabb, legmegfelelőbb helyen meghagyni kegyeskedjék. Nagym. M. Kir. F. M. ! Kegyelmes Uramnak maradván legalázatosabb szolgája, Pápa r. t. város közönsége nevében". Eddig a kérvény. Városunk képviselőtestülete ugyancsak ezen határozatból kifolyólag megbizta városunk polgármesterét, hogy ezen kérvényt városunk orsz. képviselőjének közbenjárásával kézbesitse a miniszternek. Városunk polgármestere — mint értesülünk — a legközelebbi napokban Budapestre utazik és megbízatásának eleget fog tenni és igy teljes a reményünk, hogy vármegyénk ezen sérel mes rendeletével szembe, felsőbb helyről orvoslást nyerünk. Akik ipari kérdésekkel s általában iparosságunk ügyeivel nem ötletszerüleg, hanem komoly tárgyilagossággal, őszinte jóakarattal huzamosabb idő óta foglalkoznak és igy állandó figyelemmel is kisérik ipari viszonya inkát, sajnálattal kénytelenek tapasztalni, hogy karunk nem fejlődik oly mértékben, amint annak fejlődnie kellene és részben éppen innen magyarázható, hogy iparunk általában még nem áll azon a nivón, amelyen állhatna. A legtöbben ezt kizárólag a mostoha viszonyoknak akarják tulajdonítani, mellőzve minden más, szintén figyelembe veendő körülményt. Tagad hatatlan, hogy a sanyarú viszonyok bénitólag hatottak mindig és még ma is iparunk egészséges és üdvös fejlődésére, de az e téren való hátra maradásunknak okát egyedül a mos toha viszonyok rovására írni, mindenesetre nagy tájékozatlanságra mutat. Iparunk nekézkes fellendülésének és az iparosságnak ebből származott szo moru helyzetének lényeges oka, az uralkodó mostoha viszonyokon kívül, elvitázhatatlanul főképpen az iparos nemzedék ki nem elégitő nevelésében keresendő. Sokat tettünk és fáradoztunk az iparos nemzedék nevelése és igy a magyar ipar fejlesztése, felvirágozta tása és nagygyá tétele érdekében, de mégsem annyit és ugy, mint amennyit és ahogyan tennünk kellett volna. Tagadhatatlan igazság pedig, hogy az ipar felvirágoztatásának és az iparo sok jólétének legfőbb feltétele az ifjú iparos nemzedék helyes nevelése. Összehasonlítva az iparos nem zedék képzése tekiutetében a multat a jelennel, két végletet észlelhetünk. A múltban, még néhány évtized előtt is, az iparos ifjú képzése kizárólag gyakorlati irányú volt. Hogy ez irányzat egyoldalú voltával ki nem elégíthetett, az nem szorul bővebb magyarázatra. Ujabban azonban egy másik végletbe jutottunk, amennyiben most meg túlnyomóan az általános műveltség elnyerésére fektetik a fősúlyt az iparos nemzedék nevelésénél. Ez sem helyes, mert ez sokszor, az iparosnak okvetlenül szükségesgyakorlati ügyes1 ség tekintetében boszulja meg magát. A két irányzat eredményeit mérlegelve, könnyen belátható, hogy sem az egyik, sem a másik ut nem alkalI mas oly iparosság nevelésére, mely J iparunk jelentékenyebb fejlődését és , iparosságunk jólétének emelését elősegíthetné és biztosithatná. Ha tisztán csak gyakorlati képzést nyer az iparos ifjú, olyan lesz az, mint a gép, mely lélek nélküli munkát végez, AZ ugy képzett munkásnak minden képessége egyedül a kézügyességben nyilvánul, de találékonyságot, önálló tervezést hiába : keresünk az ilyennél. Erre képtelen, de meg lomhább is gondolkozásában, hogysem ilyennel is törődnék. Az ilyeu munkás elvégzi, amit mondauak neki, elkészíti a tárgyat, amelyet mások terveztek, de többre azután nem is törekszik. Megelégszik azzal, hogy máról holnapra eltengődik csekély keresetéb'51 és egyébbel nem törődik. Szóval dolgozik, mint az óramű egy nap ugy, mint a másikon s ez egyformaságból dehogy hagyná magát kizökkenteni. Az ily napszámos mód jára, minden leleményesség nélkül dob ha csúnya asszony jár vele. Ugye, szépekre költöd, többet vagy kint a házból, mint bent, mert még a finom, drága sült bárány sem esik jól. A végén aztán elúszik mindened s még mindig nyakadon a csúnya asszony. Hidd el, hogy a szép lány önmagában véve a legszebb hozomány. Hát hiszen nem mondom, hogy nem volt igaza, de mit ért a Vukovics lányoknak, ha én helyeslem Bráczó nézőpontjait s nem a kérők ? Pedig bizony Isten szépek voltak. Az idők folyamán összekártyáztak egy kocsira és két lóra valót s azon jártak a szomszéd falukba vizitelni. Maguk hajtottak, azonkivül csikókat neveltek, hogy legyen alku ürügye alatt alkalmuk a katonatiszteknek a házba járni. A czivileknél jobban szerették a katonákat, mert azoknak kard lóg az oldalukon, már pedig Zorkának egyszer megjósolta a kártyavetőnő, hogy rejtelmes jövő vár reá. Valami megvadult bikáról és mészárosról is volt a jövendőmondásban szó, de ezek a részletek később összezavarodtak ; a való ságban annyi maradt meg belőlük, hogy a lányok egyre nagyobb pénzzavarba jutottak s titokban eladtak egy tehenet, hogy báli ruhára teljék. Akkoriban otthon volt Vukovics Sándor, köznyelven Sáczó is, a lányok unokaöcscse s azzal a merész kérdéssel nyúlt bele a családi darázsfészekbe: — Voltaképpen miért nem mentek ti férjhez ? A lányok keserűen kaczagtak erre a paivságra. — Hát enged az öreg mást is élni ? — Eh, az, amit ti csináltok, ostobaság. Eddig csupa olyan alakot láttam körülöttetek lebzselni, akiknek maguknak sincs egy garasuk. Izgatja őket a makiári birtok, mert hát ezer hold izgathatja is. Fogjatok meg valakit, akinek magának is van pénze. A leányok megint sóhajtoztak, hogy könnyű ezt mondani, de hol az ember ? •—• Ojjé, száz is van, csak körül kell nézni. Aztán hozzátette: — Mit szólnál a Weiterchán fiúhoz, Zorka ? He ? Zorkának az volt az észrevétele : — Egyidős velem. — Hát aztán ? Ez is baj ? — Bajnak nem nagy baj, de magasabb vagyok egy félfejjel. — Hordj alacsony kontyot, viseljen ő ! maga3 sarkú czipőt. — Amúgy elég ostoba fiu, — toldotta meg Zorka, mire Sándor már pukkadozott. — Édes galambom, vedd tudomásul, hogy titeket vagy valami buta ember vesz el, vagy egy akadémikus. Középarányra kár számítani, mert a középszerű ember is szá mol. Már most, ha kívánod, szerzek én neked tudóst, de mi hasznod belőle ? Weitersehán Fülöp a vármegye leggazdagabb svábja, mirevaló volna neki az ész is ? Az I okos elemet majd te képviseled a családban, hidd meg, untig elég, ha a házasfelek közül csak az egyik okos. Zorka, aki csakugyan nem volt ostoba lány, már tárgyalni kezdett. — Mit ér, ha mi ketten elhatározzuk ezt s ő mást gondol ? — Azt csak bizd rám, csináltam én már különb kvinteket is, ez magasabb tudomány. Weiterschán Fülöp édesapja akkoriban azon gondolkodott, hogy miképpen akadályozhatná meg a természetet, amely rövid pár hónap, múlva nagykorúvá érleli a fiút? Tudniillik éppen az adott töprengésre okot, hogy biztos lesz-e az a mérgelődés, aminek a kalászai eddig kevés reménységgel biztattak ? Az öreg sváb ugyanis a mészáros mesterséggel irta bele nevét a halhatatlanságba, mig a fiu versenylovakat tartott. Ez a kétféle mesterség emelte közéjük a legnagyobb gátat, mit is azzal a bölcs mondással igyekezett ledönteni az öreg, hogy : „jobb szeretném, ha bizott marhákkal versenyeznél a szerb határon ; lónak elég vagy te magad." Weiterschán Fülöpöt azért mégis meghívták az agarász versenyre, s a kapcsolatos agarász-bálra. A vékony szőke legény, aki tele volt gyámoltalansággal, és ékszerrel, egy darabig elcsavargott a tánczteremben, aztán letelepedett a borozó kompániához, ahol éppen Vukovics Sándor beszélt szörnyű nagy hangon „a Máklár"-ról. Elbeszélése szerint „a Maklár" ősi fészek volt már a hunok idejében, „a Maklár" adott menedéket az üldözött Béla királynak és valamivel később a nagy Mária Teréziának, annál szebb darab föld sincs, és különb vadak az egész világon nem találtatnak, mint ott. A szőke sváb hallgatta egy darabig, aztán bátortalanul megkérdezte: — Miért emlited a falutokat névelővel? 1 Sándor lesújtó pillantást vetett rá.