Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-09-30 / 39. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szára ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : EK WEI-CtTES, HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R i\fl I N könyvkereskedésében. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Miért drága piacunk? Nem egy izben képezte már lapunk thémáját a piaci anomáliák or voslása, de mint a tapasztalat igazolja mindeddig semminémü intézkedés nem tétetett ennek megszűntére. Még a régi időben mellüket veregették és büszkék voltak a pápaiak arra nézve, hogy a Dunántulban a legolcsóbb piacuk volt s mit tapasztalunk most ? Folyton azt halljuk panaszolni, hogy drága, hallatlan drága a piac ! A panaszt elösmerjük alaposnak, igaznak s viszont panaszkodunk, de tenni, még sem teszünk ez ügyben, monhatni mindnyájunkra nézve egyik legfontosabb közös ügyben semmit, pedig elmondhatjuk, h >gy kevés, nagyon kevés kivétellel a piacról élünk. Városunkban a sokféle hivatalban igen sok hivatalnok van. Ezek között még az is kinek van egy kevés gazdasága, nem ér rá hogy gazdaságát vezesse, hiszen minden ideoj^- TÁRCZA. L a z a r i n e, Az öreg batár, amely zörögve gördült végig a Chauvignyből La Roche-Posayba vezető uton, egy falucska előtt hirtelen megállt. Saint Martial, aki nyugodtan szunyókált az ernyő alatt, szemét hirtelen felnyitotta. A kocsis leugrott a bakról é^ poitevini tájszólásában káromkodni kezdett: — Mi történt ? — kérdezte az utas. — Elveszett az egyik tengelyvégszeg. Hogy az ördög vigye el ! Itt kell töltenünk az éjszakát. Még jó lesz, ha találok olyan kovácsot, aki meg tudja reperálni. Saint Martial ötvennégy esztendős volt. Ebben a korban pedig az ember már rendszerint nincs elragadtatva, ha olyan kilátásai vannak, hogy egy ketes előkelőségü falusi koro'smábin kénytelen tölteni az éjszakát. Nem csoda, ha nem örült annak, amint a kocsis mondott. Arra számított, hogy még az éjszaka beállta előtt eléri a fontgombaulti kolostort, ahova öreg napjaira vissza akart vonulni és most ennek az ostoba véletlennek kellett közbejönnie. Saint Martial életunt volt, vagy legalább nem tudott örülni az életnek. íróember volt és mint annyian mások, ő is az irodalmi dicsőségről álmodozott és kísérletet tett a színpadon is. Darabjaival azonban jét leköti az iroda s mikor kiszabadul a hivatalos órák után már se ideje se kedve, hogy gazdaságának ugy a mint kellene, utánna nézzen. Kénytelen azt csaknem egészen cselédjére bízni, amiben pedig — is merve a mai cselédek hűséges voltát — bizony nincs köszönet. Innen van aztán az, hogy nálunk még az is, kinek módjában volna, hogy legalább saját szükségletére termeljen, nem teszi, hanem a piacról él, a mi aztán hátrányára történik, kik akarva nem akarva rá vannak kényszerítve, hogy a piacról éljenek. Mi ennek a következménye ? Mi volna más, mint a nagy drága piac. Nagy a piac, mert sokan vagyunk ; drága a piac, mert nagy a kereset, sokkal nagyobb a kinálat. Igy tudjuk ezt mindnyájan, tudják — sajnos -— nagyon is tudjuk a köznyelven úgynevezett kofák

; kik épen ezért az alkalmat minden módon fel is használják — természetesen a la kosság rovásár a, a lakosság zsebére. csak közepes sikert aratott és a háború után belesodródott a nagyobb sikereket ígérő politikába. Husz éven át volt képviselő a Burbonpalotában. Azután elment a kedve a politikai élettől, a tapasztalt örökös kompromisszumok, a titkos aknamunkák sehogysem tudták megnyerni tetszését és a parlamenti élettől valós;.gos erkölcsi kiábrándulással vált meg. Az élet keserűségei után nem tudott szilárd erkölcsi alapra találni, nem tudta, honnan vegyen ujabb életkedvet, önbizalmat. Ekkor felmerültek lelkében gyermekkorának, a szigorúan vallásos nevelésnek emlékei. Talán az adhatná vissza neki mindazt, amit elvesztett? Ezért igyekezett most az októberi esten a iontgombaulti kolostor felé. Az apát gyermekkori barátja volt neki és tudta, hogy a kolostorhoz kapcsolt félig világi, íélig egyházi jellegű fogadó otthont és talán kívánt nyugalmat, békét nyújtott néhány hozzá hasonló roncsolt lelkületű embernek, akinek az ölei il'n. . ' Rosszkedvét a mosolygó tájék látása, amely előtte elterült, nem tudta eloszlatni. Az ut kanyarogva haladt a falu felé, fölötte majdnem összeértek a terebélyes gesztenyefák es végig beárnyékolták. Oldalt virágos kertek voltak, szemben egy kimagasló sziklacsúcson már romokba heverő, de még mindig hatalmas lovagvár emelkedett, a tizenkettedik századnak szürke, ódon emléke. Csak vegyünk magunknak egy kis fáradtságot s ugy pénteki napokon —- mikor heti vásáraink vannak — sétáljunk ki városunkba vezető utak azon kivül esö részére : mit látunk ? Egy sereg kofát, kik már a városon kivül elfogják a vásárra igyekező vidékieket. Megveszik tőlük a tojást, aprómarhát stb. jó olcsón s ők állanak ki vele a piacra, eladják nekünk kétszeres, háromszoros árért, kit hogy tudnak befonni. De vájjon az ö hibájuk-e ez, ők e ennek az okai ? Ha jól meggondoljuk a dolgot : nem! Ez a mi hibánk, saját magunk vagyunk az okai. S tőlünk függ, hogy ezen tarthatatlan helyzeten javítsunk. Mert hát közbotrányos állapotok uralkodnak nálunk a heti piacok alkalmával. Elszaporodtak a piaci hiénák, és valósággal terrorizálják a fogyasztó közönséget a vételben. A kofáknak és közvetítők kartellt kötöttek és azt tesznek a piacon a mit akarnak. Lent a völgyben csillogó vizű patak kanyargott a sárguló füzesek között. A nap halványuló vöröses fénye beragyogta •• felhőket, az erdőket, a csendes vizet, ahol jgy halász foglalatoskodott hálójával. — Hogy hívják ezt a falut ? — kérdezte Saint Martial a kocsistól. — Angles. A patak ott lent az rLugliu. Angles. Ez a név valami elmosódó, réveteg emléket keltett fel Saint Martial lelkében. Hol hallotta már ezt a nevet ? Biztos volt benne, hogy már kellett hallania valahol. Megerőltette emlékezetét és az a szó különös gondolattársulás folytán összeolvadt szinnázi emlékeivel. Lassan, mint valami látomány, egy női arcz merült fel elölte, egy csinos női arcz jeient meg neki. Egyszerre a kép tisztán kialakult emlékezetében. Igen, igen. Anglesban volt Lazarinenak egy kis házacskája, amelylyel mindig el szokat dicsekedni barátai előtt. Ez volt a világnak az az eh'ejtett zuga, ahova vissza szokott .JLu, kipihenje magát a nagyvarosi élet, a szinpau fáradalmai után. Perceval Lazarine. Valamikor a Gymnaseszinháznak volt ünnepelt művésznője. Akkoriban, mikor Saint Martialt még az irói dicsőség ábrándjai csalogatták, a szerelmes hősnő szerepét jatszotta legjobb darabjában. Saint Martial vonzalommal viseltetett a szép színésznő iránt, talán szerette is őt. A iauoru után azonban nem taiálko-