Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-02-17 / 8. szám

1. PÁPAI KÖZLÖNY. 1895. FEBRUÁR 17, fordíthassa, engedélyezni fogja s ez által a város azon kellemes helyzetbe jutna, hogy a kívánt feltételeknek a telek megszerzésével, mely körölbelül úgyis 20000 forintot igényelne — eleget tehetne. Mi a telek kijelölésekhez nem szolunk de nem is szólhatunk, mert nézetünk szerint az ily kérdésekben a materialismus arathatna diadalt, melyet nem szándékunk ez esetben provokálni. Tudtunkkal több oly telek volna városunkban, mely célszerű és alkalmas volna erre, de a háziurak tulkövetelésén hajótörést szenved. Tapasztalatból tudjuk, hogy a telek megnevezése esetén kétszeres árért sem volna megkapható e célra. Máskülönben bízzuk ezt a kormanyra. Ha a telek kijelölése után a város nem tud majd egyezségre jönne a háziurakkal, fog majd alkalmat találni a kormány kisajititás utján magának állami épületre telket szerezni. Azt hiszsziik azonban, hogy erre nem lesz szükség, mert városunk mindegyike meg fogja ragadni a kínálkozó alkalmat arra, hogy ezen kultur intézményünk megvalósuljon s nem fog akadályokat gördíteni annak mielőbbi felépítéséhez. Erös a hitünk, sőt a bizonyosság minden valószínűségével állítani merjük, hogy városunk minden egyes polgára örömmel fogadja a polgári leányiskola államosítását s az áldozathoz mindenki egyformán ki veszi a maga részét. S e nemes áldozatra kész egyesek neveit a város megőrzi a hálás utókor számára, mely nemcsak hálásan fog róluk megemlékezni, hanem példájukon log lelkesedést meríteni társadalmi -munkásságában. Az ügy sürgős, halasztást nem tűr, érzik ezt a város intézői, kik —• mit már említettük — értekezletet tartottak s legközelebb egy küldöttséget menesztenek a kultuszministerhez az ügy érdekében. Mi hisszük és kívánjuk, hogy a küldöttség kérelme a miniszter méltánylására találjon. A város képviselőtestületétől, mely rövid idő múlva e kérdéssel |fog foglalkozni, elvárjuk hogy mindent ol fog követni; hogy kultur intézményünk egy diszes otthont nyerjen és hogy az épití kezés ügye mielőbb a valóság stádiumába lépjen. Pollatsek Frigyes. A polgári kör közgyűlése. — 1895 február 10. — A pápai »Polgári kör« mult vasárnap tartotta meg roppant nagy érdeklődés mellett évi rendes tisztújító közgyűlését a kör helyiségében. Evek hosszú során át nem volt tapasztalható ily roppant érdeklődés a tisztújító közgyűlés iránt, mint ez alkalommal. Jellemzésül szolgáljon az, hogy ez alkalommal körülbelül 90 tag jelent meg a közgyűlésen s az elnök választásnál So tag élt szavazati jogával. Mielőtt a közgyűlés lefolyásáról részletesen beszámolnánk, kénytelenek vagyunk észrevételeinket, melyek bár nem visszaélésre vagy inkorrekt eljarasra, de bizonyos tekintetben a méltányosság szempontjára vezethetők (vissza. Nem foglalkozunk az elnök választással, hisz az minden egyes tagnak saját belátására van bízva, kit óhajt ez állásra, de igenis nagyon is méltánytalannak tartottuk, hogy az eddigi alelnököt Ueim Ignáczot, ki az elnöki választásnál 80 szavazat beadásánál csak I 18 szónyi kisebbségben maradt, még az 1 alelnöki állással sem kínálták meg. Jóllehet többen e tekintetben nem j fogják helyeselni felszólalásunkat, de mi i előre jeleztük, hogy ebben mi nem akarjuk az inkorrekt eljárást, de igenis a méltánytalanságot feltüntetni. Mert Heim alelnök b,rta a kör bizalmát már azzal is, hogy az elnöki tisztre is kandidáltak s vajmi csekély különbséggel lett ellenjelöltje megválasztva, így tehát az alelnöki állás megkinálása bizonyos tekintetben a kör tagjaitól kö;elesség lett volna, már abból a szempontból is, mivel éveken keresztül mint alelnök vezette buzgón és fá

radhatlanul a beteges elnök teendőit. Feli kell említenünk továbbá, hogy a választmányi tagok megválasztásánál is megfeledkeztek a kör tagjai a méltányosságról. Oly választmányi tagokat ejtetlek él, melyek talán a »Polgári kör« fennállása óta e tisztben meg is őszültek s ebbeni hivatásuknál fogva a kör tagjaival szemben bizonyos tiszteletet involválhatnának. Nem akarunk neveket említeni, hisz a bizonyos »klikk« fel fogja őket a sorok között is ösmerní. Ez az eljárás, szin'.e ha nem is inkorrekt, de minden esetre nem volt méltányos. Ezen felszólalásunkkal mi a kör tagjai között korántsem akarjuk a békés egyetértést megzavarni, sőt hisszük és reméljük, hogy azon súrlódások, melyek a választas után felszínre kerekedteK, már rég elenyésztek s a kör újra a békés együttlét otthonává váltóAz estliomálynak szürke ködeben az utakat fürkészi. Hova lett, merre mehetett ? Keresi Ernőt mindenütt. — De nyoma veszett, mintha a föld nyelte volna el . . . lioszusan csapja be az ablakot Mit törődik vele ? Elment — hát elment í Leül és könyvet vesz kezébe, hogy elűzze lazas fantáziájának képeit. Bele bámul a sorokba, a betűk táncolni kezdenek előtte, ekkor veszi csak észre, hogy a homalyban olvasni nem tud. Eldobja magától a könyvet. A kandallónak piros tüze rózsás alakokat fest az átelleni falra. Margit nézi őket egyideig . . . Hát ezek is gúnyolódni akarnak vele, hogy mindég és mindig csak Ernő alakját rajzolják eleje. Kezeibe temete arczat, hogy ne lásson semmit. Amint pillái lecsukódnak, szárnyra kel a lélek. Elvonultak előtte a múltnak emiekei. Bűvös, bajos emlékek, minkén száluk boldogságból van szőve. Eszébe jutnak a rózsalugas aranyos órái, a hímes pillangók, miket gyerekes jókedvvel együtt kergettek a virágos rét ölen, a fényes báltermek, a magányos séták^s oly sok minden más, a mikor ő oly boldog volt vele — — vele — — s mindég csak ő yelc — — Miért ís kellett Ernőt elűznie ? Ezt erdemelte meg, hogy oly lángolón szerette ? De tán nem is szerette ? Hisz' soh se mondta! Aztán elment hidegen, dacosan, meg csak el sem búcsúzott — — Margit összerázkódott. Hátradobta szép fejet, pilláit lecsukva tartotta, összekulcsolt kezei ölebe csusztek. »Szegeny Ernő ! tudom hogy szeretett — — 0I1 tudom.« De iegalabb lenne neve, lenne állása. Igen. a papa, — a mama is ezt mondtak — én nem lehetek egy közönséges hivatalmoly felesege en a gazdag, az ünnepelt leány ! Az emberek úgyis eleget beszéltek — — Aztán a báró — — igen, igen, a báró is komoly szándékkal jott — — Szegeny Ernő, hol lehetsz mostan P Ernő, Ernő gondolsz-e ream ? — — — Margit szemébe lassan, gondolkodva kiült egy könycsepp s hirtelen, mintegy szegyuikezva végig gördült alabástrom-arczán s beletemette magat ruhájának fodraiba. * Ernő pedig ment egyenesen haza. Szomorúan, elcsüggedve járt fel-alá a s. obában. Margit kepe lebegett előtte, a hűtelen, a csalta Margité — -. Elővette arczképeit s nezte őket hosszasan. Nem hitte el, hogy e beszélő ajkak, e nefelejts szemek, többé nem ö ra fognak mosolyogni. Ö is azt hitte, hogy álmodik ; ezudar, gonosz álmot. Megtapogatta üterét, öklével fej ere ütött, hogy vájjon ébren van-e ? Igen ébren van. Agyában egyik őrült gondolat a másikat kergette, gondolatai kavarogtak, mint az izzó láva s azt hitte, hogy a meleg szobaban meggyuladt a vére. Kiment a hidegre, hogy megfagyjon a szive. Egyedül bolyongott a néptelen utczákon, siető léptei utat törtek a frissen esett hóban. Sietett, maga sem tudta hova. Fel akarta keresni a bárót, kit csak híréből ismer, hogy ket kezevei fojtsa meg boldogsága elrablóját. El akart menni Margithoz, hogy szemere lobbantsa hűtlenségét, hogy boszut aljon gonosz játékáért, melyet vele folytatott. De nem ment el. Majd holnap ! Kínosan, elcsigázva dölt ágyába s mikor reggel a téli nap fanyar mosolyaval bekaczerkodott a jégvirágos ablakon, egy lazasan eltöltött éjszaka rémképéi ijeszgettek elgyötört lelkét. Társai sajnálták. Pedig nem is tudták, mi erte a mindég jókedvű Ernőt. Találgatták, gyanitgat-