Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.
1929-05-11 / 19. szám
Nagy István törvényszéki biró bűnügyében hat hónapig tartó tárgyalás után mult szombaton hirdette ki a biróság Ítéletét. A törvényszék Nagyot egyrendbeli folytatólagosan elkövetett megvesztegetés, hivatali sikkasztás büntette és hivatali hatalommal való visszaélés vétsége miatt 3 és fél évi fegyházra itélte, vádlotttársait, dr. Gazda György kényszeregyezségi szakértőt és dr. Fazekas Endre ügyvédet pedig 9 hónapi, illetve az utóbbit egy évi börtönbüntetésre ítélték. Az ítélet ellen Nagy István, valamint az ügyész is fellebbezést jelentett be. Az ellen, hogy a vádlott — ki 21 hónapig volt vizsgálati fogságban — szabadlábon marad, az ügyész felfolyamodást nem adott be. Párisban az egyszer már majdnem félbeszakított jóvátételi tárgyalások a héten új erővel folytak. Schacht német szakértő javaslata alapján Owen Joung amerikai delegátus új tervezetet készített, mely 37 évi törlesztésről szól. A törlesztés 1675 millió márkával kezdődnék és évente 25 millió márkával emelkednék. Ezt állítólag az összes delegátusok elfogadnák, csak még a francia nem nyilatkozott határozottan, viszont máris, még a végleges megegyezés előtt jelek mutatkoznak, hogy miután a németek beadták a derekukat, a többiek meg a koncon összevesznek. Orleansban e héten kezdődtek azok az ünnepek, melyeket Jeanne d'Arc tiszteletére rendeznek, ki 500 évvel ezelőtt az angol invázió idején Orleanst felszabadította és a franciákat diadalra vivén, a királyt megkoronáztatta s akit utóbb az angolok egy ütközetben elfogván, máglyán elégettek. Az ötszáz éves jubiláris ünnepen a pápa egy bibornokkal képviselteti magát és kivüle még hét bibornok, hét érsek és 47 püspök vesz részt rajt. Az ünnepi beszédet a verduni püspök tartotta. Kovnóban, a kis Litvánia fővárosában, revolveres merényletet követtek el Woldemaras miniszterelnök ellen, aki felesége, kis fogadott fia és két parancsőrtiszt társaságában autón éppen a színházba indult. A revolverlövések a kis fiút és egyik tisztet megölték, a másik tisztet súlyosan megsebesítették, mig maga a miniszterelnök és neje sértetlenek maradtak. A "litván köztársaság nyugalmát a lengyel kisebbség szokta veszélyeztetni, a tetteseket most is ezek körében keresik, de eddig sikertelenül. Bécsben a nemzeti tanács keddi ülésén Streeruwiíz kancellár bemutatta az új osztrák kormányt, melynek öt tagja keresztényszocialista, kettő nagynémet és egy a gazdaszövetség tagja. Az új kancellár programmot is adott, melyben a köztársaság politikai l'elyzetét ismertetve, kijelentette, hogy külpolitikai tekintetben teljesen a régi állapotok fönntartására igyekszik a kormány, nevezetesen arra, hogy az öszszes, de különösen a szomszéd államokkal jó barátsági viszonyt tartson fönn. Színészet. Az e heti műsort „Az utolsó Verebélylány" uralta, s ami még nem történt meg, vasárnap háromszor is játszották ugyanazt a darabot — mindig telt ház mellett. S mivel evés közben jön meg az étvágy, a többi napok előadásai is elég szép pártfogás mellett folytak le. E heti referádánk a következő: Pénteken, szombaton, vasárnap „Az utolsó Verebély-lány"-t ismételték meg. Hétfőn egy nagyon kedves vígjáték ment, a „Szegény leányt nem lehet elvenni". Dehogy is nem 1 Ha az a szegény leány pláne olyan, amilyen Horányi Valéria volt, aki egyesítette magában mindazokat a jó tulajdonságokat, amelyek egy férfit boldoggá tehetnek: szép is volt, jó is volt, házias is volt, a szive pedig telve volt szeretettel. Deák Ferenc igazgató a „fejedelem" szerepében brillírozott. Deréki, Budai és Váradi a „fejedelem" bohém társai, valamint az epizódszerepekben Jáki és Horváth igyekeztek feledhetetlenné tenni az estét. Kedden „A bolygó zsidó", keleti daljáték. Ámbár nem vagyunk hivei a bibliai események színpadra vitelének, mert bármily kegyeletes kézzel is nyúljanak hozzájuk, sokaknál a profanizálás gondolatát ébresztik fel, — mégis megnyugvással hallgattuk a bolygó zsidó tragikus históriáját, mert végül is benne a kereszténység magasztos eszméjének, az istenhitnek diadalát láttuk. Falussy az istentagadó, de végül A13 Műi VE __ pőrének és kivégzésének hiteles történetét befejezte a A mesrázó cfkksorozalot mosi újabb «rede!S történelmi akták wílüák fel. ugyancsak eddla Ismerjen réíifetekkal: sí aradi rémnano* újabban magtalált dokumentumai. Ormai Auffenberg Norbert és Kaiimzy Lajos — Kailntzy Feienc fiának - rösfttnitélö hadDlrűwüal tárgyalása ás siatáiiáüs klvésiése. Ezek közlése után es üelesSöriwfÉfki a ft O^uiusiG hívővé átalakuló Ahasverust megrázó drámai erővel, tragédiájának megkapó érzékeltetésével személyesítette meg. Kádár Gabi, Szerémi János, Fejér Erzsi, Horváth Béla, s a többiek is stílusosan illeszkedtek bele a bibliai história légkörébe, a kis vendég Marton Éviké pedig bátor fellépésével, szerepének ügyes eljátszásával nyerte meg a közönség tetszését. A „Próbaházasság" szerdai reprizének az adott különös jelentőséget, hogy vendégkép a városunkban élő régi kitűnő komikus: Nagy Imre is fellépett benne, Rákóci cselédközvetítő szerepében sok kedves mókájával oldalnyilalásig megkacagtatván a közönséget. Egyébként az előadás nem tartozott a legjobbak közé, bizonyos készületlenség, szerepnemtudás zavarták gyakorta az előadás gördülékeny menetét. A vendég tiszteletére nagy számban összejött közönség azonban így is jól mulatott egész estén. Csütörtökön a „Pillangó főhadnagy" szépzenéjü operettet újították fel, amelynek főbb szerepeiben Tarnay Béla, Falussy István, Kádár Gabi, Harczos Irén, Budai, Jáki Dezső arattak megérdemelt sikert. ®ASINGER mKROGEPEK MÉGIS A LEGJOBBAK ! SPORT. Kinizsi—Kőszegi SE 2:1 (0:0). Bajnoki. Biró: Takács. A mérkőzés egyenrangú ellenfelek mindvégig heves és változatos küzdelmét mutatta, melyből a Kinizsi nagyobb lelkesedése révén került ki győztesként. Az első félidő váltakozó támadásokkal telik el, de a csatársorok gyors akcióit menti a mindkét oldalon nagyszerűen működő védelem. A második félidő Kőszegi-támadásokkal indul, miközben Potya öngólt vét, amely azonban nemhogy lehangolná, de még inkább feltüzeli a Kinizsit és Varga beadását Király hatalmas rössel mellel a hálóba viszi. A Kinizsi nem enged a heves iramból és Király, bár négyen is nyomják, kitör és éies lövéssel a jobbsarokba vágja a győztes gólt. A Kinizsi mindvégig nagy lelkesedéssel játszott, egyénileg Potya, Tóth, Kohlmann és Király tűntek ki, mig a KSE legjobbjai a közvetlen védelem és a center voltak. Takács jól biráskodott. PFC—Zalaegerszegi TE 3:3 (1:0). Bajnoki. Biró: Czeczely. A mérkőzés legnagyobb részében a PFC volt a többet támadó fél és ha a második félidő első felében vissza nem esik, *Mígy győztesként hagyhatta volna el a pályát. A mérkőzés első félidejében majdnem állandóan a PFC támad és Bárdics révén a vezetést is sikerül megszereznie. A második félidőt a PFC könnyelműen kezdi, úgy hogy a ZTE csakhamar három gólt ér el, a PFC azonban összeszedi magát és Bárdics két góljával sikerül eldöndetlenné tennie a mérkőzést. A PFC legjobbjai Fenk, Bódis és Bárdics voltak, mig a ZTE-ből a jobbhátvéd és Füleki tűntek ki. Czeczely jó biró volt. Soproni FAC—Testvériség 4:0 (1:0). Bajnoki. Biró: Boross. Az első félidőben a Testvériség teljesen egyenrangú ellenfele volt a nagyhírű soproni csapatnak és ha csatárai kissé élelmesebbek, a vezetést is megszerezhette volna. Az első félidő váltakozó támadásokkal telik el, csak a félidő végén sikerül a SFAC-nak a vezetést megszereznie, mikor is Drucker lövését Völler kiejti és igy Druckernek sikerül a labdát belőni. A második félidőt a SFAC kezdi és már az első percben gólt ér el, mire a Testvériség megadja magát és Kelemen további két szép góljával bebiztosítja a győzelmet. A győztes csapat legjobb embere Kelemen volt, kivüle Maróthy volt jó, de az egész csapat nagy csalódást keltett játékával. A Testvériségből Müller és Kádi tűntek ki. Boros sokszor hibázott. Vasárnap a Kinizsi itthon játszik bajnokit a Zalaegerszegi TE-vel Kocli bíráskodása mellett, mig a Testvériség Sárvárott játszik ugyancsak bajnokit. x A székesfőváros új szemétgyűjtő autója. Értesülésünk szerint e hó végéig érkezik meg a székesfőváros részére egy Mercedes Benz automatikus szemétgyűjtő autó. amely célszerű pormentes gyűjtőberendezésével külföldön nagy feltűnést keltett. Az Állami Gépgyár megszerezte ezen automatikus köztisztasági jármű gyártási szabadalmát és amennyiben a gép az itteni viszonyok közt is beválik, — amihez a külföldi sikerek után kétség nem fér — úgy ezen Mercedes-Benz gépet nagy szériában fogják nálunk is gyártani. így talán elérhetjük, hogy a szemétgyűjtéssel kapcsolatban nem kell annyi port nyelnünk. x Hegedütanítást naturálista módszer szerint, a legjobb eredménnyel vállal Füredi Kálmán népzenész, primás. Jótékony célokra vidéken is közreműködik, díjtalanul. Lakása: Batthyány-utca 9. szám alatt. Állam! anyakönyvi kivonat. 1929 május 3—10. Születtek: Máj. 3. Bodanszky Jakab fakereskedő és neje Stern Mária fia: Izrael, izr. — Peszmeg Hona, piaci árus leánya: Anna, rk. Máj. 4. Szabó Lajos baromfi- és tojáskereskedő és neje Kutasi Mária leánya: Gizella, rk. — Molnár Antal vendéglős, mészáros és hentes és neje Tóth Mónika fia: Zoltán, rk. — Bolla Juliánná háztartásbeli fia: Károly, ref. Máj. 6. Lócsy János földmivelő és neje Mórocz Terézia leánya: Mária, rk. Máj. 7. Ács János Pál földmivelő és neje Tóth Rozália fia : Jenő, rk. Máj. 8. Eckstein Jenő nyersterménykereskedő és neje Grausz Margit leánya: Róza, izr. — Kuhn Izrael lisztkereskedő és neje Unger Reneé leánya: Hilda, izr. Máj. 9. Bolla Károly szabósegéd és neje Varga Margit leánya : Erzsébet, ev. Meghaltak: Máj. 4. Kis Mihály napszámos, rk., 74 éves, vérhas. Máj. 6. Tegyei Ferenc ny. vasúti pályafelvigyázó, rk., 86 éves, elaggulás. Máj. 7. Jánossy Pál nyug. vasúti asztalos, ref., 78 éves, elaggulás. Házasságot kötöttek: Máj. 4. Németh Dezső vasúti mozdonyvezető, rk. és Vecsei Rozália, rk. — Frankó Géza özvegy, kir. járásbirósági kezelő-altiszt, rk. és Csonka Zsuzsánna házvezetőnő, ev. — Farkas Lajos kőmivessegéd, ref. és Szeibert Mária, rk. Máj. 7. Papp Sándor m. kir. postatiszt, ev. és Venczák Irén Rozália, rk. Máj 9. Inzsel Mihály gazdasági cseléd, rk. és Vasvári Margit, ev. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1929. Főiskolai könyvnyomda. — Fele1Ő3 vezető: Nánik Pál. Pápai terménypiac május 10-én. Buza . . 24 00-24-10 P Zab . . . 2300-23 50 P Rozs . .21 00 -21 20 P Tengeri cs. 28-00-28-50 P Árpa . . 25-00-25 50 P Burgonya . IOOO-15'OO P SZKURSZKY PAL: A NŐI FELSŐRUHASZABÁS TANKÖNYVE kapható a Főiskolai nyomdában és a helybeli könyvkereskedésekben. Ara 5*50 pengő.