Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-02-12 / 7. szám

— Baleset. Vargha Imre mezőlaki lakos, gazdasági hónaposmunkás, nős, családos em­bert január hó *25-én délelőtt az a szomorú baleset érte, hogy a kukoricaszártépő gép etetés közben — mélyebben nyúlván a gépbe, mint szabad lett volna — jobb keze fejét elkapta és összezúzta. A szerencsétlen embert a pápai irgalmas-rend kórházába szállították be ápolás végett. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. A felsőház e heti ülésében megalakította a különböző bizottságokat. Érdekes, hogy a főherceg-tagokat is beleválasztották a külön­böző bizottságokba. A felsőház egyik alelnöke, Thaly Ferenc, betegeskedésére való tekintettel lemondott. Helyébe legközelebb fogják Beöthy László volt kereskedelmi minisztert megválasz­tani. Még egy választás lesz, melyet azonban az alsóházzal együttesen fognak megejteni. Be­töltik a második koronaöri állást, mert jelenieg csak egyik, régebben megválasztott koronaőr, a protestáns Ambrózy István gróf él. Katholikus koronaőrnek a kormányzó hármas jelölése alap­ján előreláthatólag Szécheny Emil grófot fogják megválasztani. Az ország költségvetését terjesztette be a képviselőház csütörtöki ülésén Bud János pénzügyminiszter. A költségvetésben az ország összes kiadásai 1.192,255.320 pengővel vannak előirányozva és a költségvetés 166.640 pengő felesleggel zárul. Beruházásokra nagyobb téte­lekben a következők vannak előirányozva: a posta és távirónál 7,885 440 P, az államvasutak­nál 11,215.590 P, a vasműveknél 1,560.000 P. Bud miniszter ugyanakkor elmondta expozéját is, melyben a kamatláb mérséklését, a forgalmi adó eltörlését jelezte programmpontjaiul. A tiszt­viselői fizetések emelését az adóbevételektől teszi függővé. A Ház egyébként az egész héten •át az adómérséklési javaslatot tárgyalta. Kilátás van arra, hogy az autonómiákat érintő pontok­nál némi változtatás történik s maguknak az autonómiáknak pénzügyeit külön törvényben fogják szabályozni. Nagy Pál tábornok, a honvédség volt főparancsnoka s a vitézi szék főkapitányhelyet­tese 63 éves korában elhunyt. Nagy Pal egyike volt a világháború legjelesebb vezéreinek. Az oroszok ellen nyert byhavai csatáért Mária Terézia-rendet kapott. Az összeomlás az Isonzo­fronton találta, honnan hadosztályát a legtelje­sebb fegyelemben és rendben vezette haza. A Károlyi-érában nyugdíjazták, 1919 végén re­aktiváltatván, 1922-ben a honvédség főparancs­noka lett és sokat tett ennek megszervezése érdekében. Az angol parlament új ülésszakát e héten nyitotta meg a király. Ősi szokás szerint trón­beszédét a pairek házában mondta el és ott az alsóházat csak küldöttség képviselte, viszont az alsóházban, mielőtt a trónbeszédet felolvasták, a belügyminiszter az utak megjavításáról egy törvényjavaslatot terjesztett a Ház elé, annak dokumentálásaként, hogy a parlament a királyi megnyitás nélkül is tanácskozóképes. A trón­beszéd legfontosabb pontja természetesen a Kinával fennálló konfliktusról szól. Az angol kormány kizárólag az angliai és indiai alatt­valók védelmére határozta el a csapat küldéseket és azokat azonnal beszünteti, mihelyt biztosíté­kokat kap a megegyezés tekintetében. Bejelen­tette a trónbeszéd a szakszervezeti törvény revízióját is. A német kormányválság, bár a kormány már helyén van, még ma sem simult el. Egy kommunista képviselő ugyanis vádat emelt a kormány német nemzeti párti belügyminisztere, Kendel ellen, hogy annak idején, mint egyik tartomány főnöke, a köztársaság ellenes Kapp­puccsot pártolta s az e puccsban résztvett tisz­teket védelmébe vette. Marx kancellár az ügy­nek kivizsgálására egy a kormányon kivül álló demokrata képviselőt kért fel. Mig ez dolgát végzi, addig Kendel magmarad belügy­miniszternek. % Portugáliában újból forradalom dúl. Hogy mily erők mozgatják e belvillongásoktól tépett országban az újabb revolúciót, azt alig lehet kivenni a szűkszavú s nem is mindig hiteles táviratokból. Célja a mozgalomnak a jelenlegi diktátor megbuktatása, s bizonyára újnak helyére ültetése. Ez államjogi aktus azonban olyan módon folyik le, hogy közben a forradalmárok Liszabon utcáit bombázzák, aminek következté­ben egy sereg ház összedőlt, egy nőnevelő­intézetben a növendékek mind vagy meghaltak, vagy megsebesültek. A diktátor egyébként erősen védi pozícióját és az európai közvéleményt győzelmével biztatja. 4tai aiiyakSsiyyi kivonat Születtek: Febr. 3. Pénzes József nyomdász és neje Vágó Mária fia: József, rk. — Sydarovszki József kocsis és neje Izsa Margit fia : István, rk. — Józsa István gép­lakatos és neje Haszlinger Mária leánya: Etelka, rk. — Molnár Béla szabó és neje Wellner Malvin fia: József, izr. Febr. 7. Márfi István szabósegéd és neje Pliszka Mária fia: Tibor, rk. — Viesel Izidor szatócs és neje Stein Ilona fia: halvaszületett. — Rózsa Károly kerti munkás és neje Czepek Gizella fia: Béla, ev. Febr. 8. Kovács István vasúti munkás és neje Czirfusz Mária fia : István, rk. — Cserkuti József nap­számos és neje Szakács Mária leánya: Ilona, ev. — Tuba Rozália cseléd leánya : Rózsa, rk. — Baksa Géza cipész és neje Gerencsér Ilona leánya: Ilona, ev. Febr. 9 Csuti Mária dohánygyári munkásnő fia : József, rk. Megholtak: Febr. 4 Horváth László, rk., 5 éves, lugkőmérge­zés. — Venczel József, rk., 14 éves, agyhártyalob. — Molnár Karolina cseléd, rk, 22 éves, gennymell. Febr. 5. Pákozdi József, rk., 4 hónapos, hök­hurut — Molnár László, rk., 13 hónapos, tüdővész. — Árvái Istvánné Dózsa Johanna szabó neje, ref., 57 éves, szivbaj. — Dr. Csoknyay Jánosné Marinczer Irén ügyvéd neje, rk., 42 éves, szivbaj. — Lukács Dávid kovács, ev, 84 éves, elaggulás. Febr. 6 Rozman Matild, rk., 13 napos, vele­született gyengeség. Febr. 7. Kocsis Sándor csizmadia, ev. 59 éves, tüdőtágulat. — Gondi Antal cipész, rk., 54 éves, tüdő­lob. — Polgár Tibor, rk., 8 napos, veleszületett gyenge­ség. — Neumann Károly cipész, rk,, 75 éves, érel­meszesedés. Febr. 8. Reisz József szatócs, izr., 85 éves, el­aggulás. — Borbély István hegyőr, rk., 82 éves elag­gulás. — Hodik Ferenc ny. cs. és kir. ezredes, rk., 66 éves, tüdőlob — Koritschoner József lisztkereskedő, izr, )5 éves, érelmeszesedés. Febr. 9. Molnár Margit, rk., 2 éves, tüdővész. — Özv. Blum Mórné Gerber Róza magánzónő, izr., 87 éves, hashártyalob. — Fiteró Ilona, ref., 4 éves, agyvelőlob. Házasságot kötöttek: Febr. 5. Horváth Sándor rendőr, rk. és Németh Erzsébet, rk. — Kocsis Károly kocsis, ref. és Pap Zsófia, ref. Febr. 8. Püspök Ferenc nyug. vasúti altiszt, rk. és Pillér Juliánná, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1927. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezetft: Nánik Pál. Pápai terménypiac február 11-én. Buza Rozs Árpa 31-20-32 00 P 25 20—25 60 P 19 20-20 00 P Zab . . . 19-20—19 40 P Tengeri . 20'00—20-80 P Burgonya. 6 40—11'20 P Jíálanijilatkozat. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjem elhunyta alkalmából részvétüknek bármi módon kifejezést adni, a ravatalra virágot, koszorút helyezni, vagy a temetésen meg­jelenni szívesek voltak, — e helyen mon­dok hálás köszönetet. 6zv. JCocsis Sándorné. Hálanyilatkozat. Mindazok, kik felejthetetlen feleségem és áldott jó édes anyánk temetésén meg­jelenni szívesek voltak, vagy bármi módon kifejezték részvétüket, — ez úton is fogad­ják hálás köszönetünket. , Arvay István és családja. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen emlékű jó anyánk, özv. Blum Mórné elhunyta alkalmából részvétnyilvánításukkal fájdal­munkat enyhítették, — fogadják ez úton hálás köszönetünket. A gyászoló család. Széchenyi=tér 3. szám alatt 3 szoba, konyha, előszoba, mellékhelyiségekből álló lakás 1927. évi május hó l-re irodának, üzlethelyiségeknek kiadó. A református nőnevelő=intézeí március l-re felvesz egy jóravaló mindenest. Eladó földek. A felsővárosi határban két darab bozót szabadkézből eladó. Bővebbet Wellner Jánosnál, a városmajorban. Első Magyar Gazdasági Gépgyár Rt. Budapest. Gyár és igazgatóság: VI., Váczi-ut 19. — Városi eladási telep: VI., Vilmos császár ut 65. Gyártási újdonságai: Acélkeretes cséplőgépek eredeti svéd kettősorru golyóscsapágyakkal, Losonczi „REKORD DRILL" szab. sorvetőgépek, Losonczi „REKORD VILL" szab. sorvető és sortrágyázó gépek. Modern malomberendezések. Előnyös fizetési feltételek ! Olcsó kamat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom