Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.

1925-06-13 / 24. szám

wyva lW. Ili elmi Rt. ajánlok zsákokat. )M A utca 9. smételten van szerencsém nagyrabecsült jóakaróim és vevőim figyelmét felhívni, miszerint cukrász-üzletemben az eddig készített süteményeken kivül fagylalt, jegeskávé és egyéb jégbehűtött üdítők is kaphatók. Ezeket a melegebb napokban kívánság szerint erre a célra elrendezett udvarunkon szolgáljuk fel, hova a bejárat az üzlet melletti kapu felől van. Becses pártfogásukat továbbra is kérve, vagyok teljes tisztelettel: Özv. Nagy Károly né Utóda TuCZai Sándor CllkráSZ. íüményii álok Skban eiparo­etében tea 5. vaun n mázoló i-u. 24. ába vágó arankát f Ízlésen t. Imán :észítő a 8. sz. készítésű izhelyek, rok stb. 'ótkeríté­legjutá­dom. — nentesen rTó us és 5mester -utca 7. 12. javít késeket ii | > 5-r sz » mg — Eljegyzések. Hénel Margitkát el­jegyezte Vida József, a Győri Keresztény Ta­karék és Hitelszövetkezet főkönyvelője, Pápán. Nyitrai Rózsi kát Győrből eljegyezte Komlós Sándor Pápáról. (Minden külön érte­sítés helyett.) — Iparosok gyűlése! Folyó évi junius hó 17-én délelőtt 10 órakor az ország min­den ipartestülete, így a pápai ipartestület is, nagy iparos-gyűlést tart. Ennélfogva a pápai ipartestület elnöksége felkéri az összes iparoso­kat, hogy a f. évi junius hó 17-én d. e. 10 órakor a városháza nagytermében tartandó gyűlésen feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. — Társas kirándulást rendez a ref. Leányegyesület f. hó 28-án a csodaszép fek­vésű Sopronba. Élelemről mindenki maga gon­doskodik. Fél jegyért folyamodnak. Felvilágosí­tást ad Kis Rózsi titkár és az elnök. Ugyanott lehet jelentkezni is. — Az izr. nőegylet közgyűlése. A Pápai Izr. Nőegylet ez évi junius hó 14-én vasárnap délután 4 órakor a pápai izr. elemi iskola nagytermében tartja évi rendes közgyű­lését, melyre az egyesület tagjait és barátait tisztelettel meghívja az elnökség. — Géptulajdonosok figyelmébe ajánl­juk, hogy a gépek mellett alkalmazott munká­sokat a kötelező balesetbiztosításra jelentsék be s a díjakat a gépek után fizessék be különbeni kihágási eljárás terhe mellett. x Hol vásároljunk, ha olcsón és ízlé­sesen akarunk öltözködni ? Hangzatos és sokat igérő reklámok helyett az üzleti szolid­ságáról világszerte közismert Semler J. cég a szezon előrehaladottsága miatt elhatározta, hogy eredeti angol női és férfi divatkelme külön­legességeiből rendkívül occasziós eladást rendez. A kiváló alkalmi vásár iránt országszerte óriási érdeklődés nyilvánult meg - és az elismerten páratlan minőségű, nemkülönben disztingvált izlésü szövetek —• melyek felett a kirakatver­seny alkalmával a főhercegi pár legnagyobb el­ismerését fejezte ki —, a világhírű Semler J. cég (Budapest, Bécsi-utca 7. és Koronaherceg­utca 9. sz. alatti) üzleteibe állandóan nagy tömegeket vonzanak. Felhívjuk olvasóink figyel­mét e körülményre és megjegyezzük, hogy a cég vidéki vevőit soronkivül pontos és figyel­mes kiszolgálásban részesíti. x A Cirkusz Varlété a Korona-téren igen szép produkciókkal ejti ámulatba az előadásait látogató kö­zönséget. A műsorból kiemeljük Pillár apacs-biciklistát és Vera Anetta céllövő- és erőművésznőt, akiknek nagyszerű mutatványaik maguk fölözik a mérsékelten megállapított belépő-díjakat. A hét derekán pedig a leghíresebb külföldi és hazai műbirkózók — szám sze­rint hatan — kezdették meg nemzetközi díj- és verseny­birkózásaikat, amelyeknek esélyeit lélekzetvisszafojtva lesi a közönség. A ritka produkciókat ajánljuk a kö­zönség figyelmébe. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. A kormányzó elé csütörtökön délben hódoló menetben vonultak föl a társadalmi egye­sületek, tisztviselői és egyetemi ifjúsági alaku­latok, hogy a magas személyét ért támadás alkalmából hódolatukról és rendíthetetlen ra­gaszkodásukról biztosítsák. A hatalmas menet a Petőfi-téren gyülekezve a Lánchídon át a legnagyobb rendben vonult fel a Várba, hol a kormányzó a testületek vezetőiből alakult kisebb küldöttséget fogadott. Majd megjelent az erké­lyen, mire az összes zászlókat meghajtották és a Himnuszt elénekelték. A nemzetgyűlésben a héten a választó­jog vitája folyt, de az ellenzék, főkép a szociá­listák, újból és újból megragadták az alkalmat, hogy a Somogyi-Bacsó-féle gyilkosság ügyét pertraktálják. Minthogy új hadbírósági eljárás indul és minden bejelentett és bejelentendő tanút beidéznek, kilátás van arra, hogy e kérdés végre lekerül a parlament napirendjéről. A Népszövetség hétfői ülésében bennün­ket illető fontos határozatokat hozott. Miután megállapította, hogy államháztartásunkban sem tékozlás nincs, sem titkos fegyverkezés nem folyik, jóváhagyta az 1925—26-ik évi költség­vetést. Ennek keretében elfogadták a tisztviselői fizetések rendezését is, valamint beruházásokra 30 millió koronát engedélyeztek. Nagy tűz pusztított folyó hó 8-án Sátor­aljaújhelyen. A tűz ismeretlen okból, lehet azon­ban, hogy gyújtogatás következtében tört ki. A nagy szélben és a város hiányos tüzoltófel­szerelése miatt a tűz gyorsan terjedt és 60 há­zat porig égetett. A kár milliárdokra rug, na­gyon sokan saját erejükből nem lesznek többé képesek házukat felépíteni. A francia és angol kormány, illetve ezek képviseletében Briand és Chamberlain, megegyeztek az u. n. biztonsági paktum érde­kében. A biztonsági paktum lehetővé teszi Né­metországnak is, hogy a népszövetségbe belép­hessen, amit Briand állítása szerint kitörő öröm­mel (?) fognak fogadni. A keleti határokat ille­tőleg Németország részére nem zárják el a megegyezés lehetőségét. Marokkóban, miután a spanyolok után a franciákat is megverték, most fegyverpauza állott be. A helyzet komolyságát bizonyítja azon­ban, hogy Painlevé francia miniszterelnök sze­mélyesen utazott el Marokkóba, mig ugyanak­kor Madridban vegyes francia és spanyol ka­tonai bizottság ült össze, hogy közös haditervet készítsen elő. Délkinában a forrongás tovább tart. Kantonból az összes idegenek kénytelenek vol­tak elmenekülni. Sanghaiban a tengerészek is csatlakoztak a mozgalomhoz, mig Fuchonban általános sztrájkot proklamáltak. Az egész for­radalmat bolsevisták szítják, akik 6 léghajóból álló repülőrajt indítottak el Moszkvából, amely Rykov népbiztos szerint hivatva van a szovjet rokonszenvét kifejezni a függetlenségeért har­coló Kina mellett. A sirdar meggyilkolása miatt vád alá helyezett bűnösök fölött most ítélt a kairói tör­vényszék. A 9 vádlott közül 8-at halálra ítél­tek, a soffőrt, aki megszöktette a rabokat, 2 évi gályarabságra ítélték. Az ítélet kihirdetése után a halálraítélt egyiptomiak zajongani kezdtek, mire egy csapat rendőr megkötözve elhurcolta őket. Idegen üldözés indult meg Kínában. Állítólag bolsevisták szítják és elsősorban Anglia és Japán ellen irányul. Sang-Haiban nagyobb arányú zavargások voltak és Pekingben is ide­gen-pogromra izgatnak. Legutóbb érkezett hirek szerint immár nyilt lázadások vannak, melyek elfojtására nagyobb csapatösszevonások történ­tek, míg a polgári vasutforgalmat beszüntették. GALGÓCZY MAGÁNTANFOLYAM BUDAPEST, MÁRIA TERÉZIA TÉR 3. Előkészít magánvizsgák ra, érettségire vidékieket is. Tennis Ütő* lapda, felszerelés és ruházat. Raket hurozásokat angol húrral külföldi szak­munkás végzi. USZÓ- éS fíirdÖ-ruhák, trikók, sapkák, cipők és köppenyek. Bőröndök és utazási cikkek. Borotvák és finom acéláruk. WESZELY ISTVÁN Budapest, IV., Váci-utca 9. szám. Vidéki megrendeléseket fokozott figyelemmel szol­gálok ki. SPORT. Céllövőverseny. A városi testnevelési bizottság urnapi céllövőversenye minden vára­kozáson felüli szép eredményekkel zárult. Külö­nösen az iskolák teljesítménye rendkívül dicsé­retreméltó. De még itt is megkülönböztetett figyelmet érdemel az áll. tanítóképző nagyszerű szereplése, kétségtelen bizonyítékául tanáruk, Pödör Béla céltudatos ügybuzgóságának és rá­termettségének. Meglepő javulást mutattak az iskolán kívüli versenyzők is. A cél 200 lépé­sen álló 10 körös versenycéllap volt. Az eredmények, melyek értékét nagyban emeli a kedvezőtlen, szeles időjárás, a következők: /. Középiskolai egyéni és ötös csapatverseny Pápa város vándordíjáért. Egyénileg: 1. Szigethy Gyula Tk. IV. 10 találat 90 kör., 2. Dyékis Emil Tk. 10 t. 86 k., 3. Nyolczas Árpád Tk. VIII. 10 t. 82 k., 4. Puskás Sándor Tk. V. 10 t. 81 k., 5. Horváth Ferenc Tk. V. 10 t. 81 k. Csapatversenyben: 1. Áll. tanítóképző 19 p., 2. Ref. koll. 37 p. Szigethy Gy. a helybeli tisztikartól egy értékes álló órát kapott jutal­mul. 2. Egyéni verseny meghívott testületek tagjai részére: 1. Pödör Béla (9 + 8 + 8 + 8 + 9 + 9+10 + 94-10-1-9) 10 t. 89 p., 2. Vésey József (8 + 7 + 7+10 + 8 + 9 + 8 + 6 + 8 + 8) 10 t. 79 p., 3. László Dezső (2 + 8 + 8+10+10 + 7 + 7 + 9 + 9 + 8) 10 t. 78 kör. 3. Csapatverseny dr. Paupera Ferenc vándordíjáért: 1. Áll. tanítóképző A) csapata (Szigethy, Dyékis, Puskás) 81 + 80 + 82 = 301. 243 k., 2. Pápai Sport Egylet (Kovács L. J., Huszár I., Vésey J.) 64 + 52 + 79 = 30 t. 195 p. Az áll. tanítóképző ezzel végleg meg­nyerte a vándordíjat. A versenyt Kovács Lajos Jenő előadó a megszokott pontossággal bonyo­lította le. " PFC és Alba Regia AK 0:0. Bajnoki. Biró: Faragó. Az eredmény nem hű kifejezője az erőviszonyoknak, mert a PFC legalább is két góllal volt jobb ellenfelénél. A tíz emberrel játszó fehérvári csapat csak tiz percig tudott egyenrangú ellenfele lenni a PFC-nek, azután a PFC a mérkőzés végéig nagy fölényben van és egymásután vezeti támadásait, de az Alba Regia közvetlen védelme mindent ment, különö­sen a kapusa produkál bámulatos védéseket. A PFC legjobb része a Horváth—Berger—Straub halfsor volt, az ellenfél támadásait biztosan rombolták szét. A két hátvéd közül Kiss volt a jobbik, mig Fuchs gyakran bizonytalankodott. Horváthnak a kapuban nem volt dolga. A csatársor és egyben a mezőny legjobb embere Selinko volt, nagyszerűn irányító, lövő és át­törő center; társai tudását már meg sem köze­lítették, még legjobb volt Horváth, Csoknyay pedig egyenesen kerékkötője volt a csatársor­nak. Az Alba Regia csapatából elsősorban a kapust illeti meg minden dicséret, védhetetlen­nek látszó lövéseket védett ki a legnagyobb bravúrral, kivüle a két hátvéd és a jobbhalf önfeláldozó játéka vált ki. Faragó biró jól vezette a mérkőzést. PFC I. B) és II. ker. SC 4:1 (2:0). Barátságos. Biró: Lang. A PFC csapata az egész mérkőzésen fölényben volt, a II. ker. csak védekezésre szorult. Jók voltak a PFC-ből a két Dattler, Horváth, Hirsch és a közvetlen védelem; a II. ker. kimagaslóan legjobb embere volt a jobb hátvéd. Vasárnap d. u. a Kinizsi a sárvári Levente első csapatával játszik barátságos mérkőzést, előtte a Kinizsi második csapata a győri III. ker. SC csapatával játszik. mezőgazdasági, ) valamint ^ malomgépeket, | I úgyszintén fecskendőket, szivó- és nyomő-kutakat tökéletesen javít I 1 Hudecz gépműhely Pápa, Celli-út 4. sz. a. » | Bármely rossz gépet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom