Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.
1916-03-25 / 13. szám
NOI " A Pozsonyi Kereskedelmi és Iparkamarától fenntartott nyilvános, három évfolyamú FELSŐ KERESKEDELMI ISKOLA —Pozsonyban ——— Érettségi vizsgálat. Állásközv. Internátus. Értesítőt kivánatra küld az Igazgatóság. Válasz a Pápai Hírlap március 18-iki számában megjelent „Az alsóvárosi tiiz tanulságai" c. cikkre. Testületünk Parancsnoksága szigorú vizsgálat alá vette az ellene emelt vádakat. A vizsgálat eredménye megállapítja, hogy az ö. tűzoltó testület részéről semmi hiba vagy mulasztás sem történt. A tüzjelentés az ellenőrző óra szerint rendben volt. A kivonulás 20 perc alatt történt. A szerelésnél a tűzcsapok hiányossága folytán egy kis késedeImezés történt. Ez nem a testület mulasztása, illetékes helyen ezen hiba pótlását is kértük. Sőt meg kellett állapítanunk, hogy a kivonult szakasz derekasan dolgozott, mert még az égő házzal érintkező és a hozzá épített faólakat is megmentette, és 1 1/ í óra alatt a tüzet teljesen eloltva bevonult. Ezek után a szakértelem teljes hiányával irt cikk „tanulságaiból" csak annyit tanultunk, hogy ismét egy irhatnámságnak lettünk céltáblái. Pedig a mai háborús idő igazán nem alkalmas erre, amikor Testületünk éppen tagok hiányában teljesíti önzetlen munkáját. Cikkíró urat szívesen látjuk közöttünk, lépjen be dolgozni, és ha megtanulta szereléseinket, akkor állunk, elibe kritikájának! Pápa, 1916 március 22-én. A pápai ö. t. testület Parancsnoksága. * Fenti válaszra a következőket válaszolom: 1. Elégtétellel veszem tudomásul, hogy a tűzoltótestület maga is megállapítja „a tűzcsapok hiányosságát" (értsd: berozsdásodását), minek folytán az oltásnál „egy kis késedelmezés u történt — mert ez a legnagyobb bizonyíték felszólalásom jogossága mellett. Hangsúlyozom most is, hogy amikor a város közpénztára évenként több mint 10.000 koronával — a legutóbbi zárószámadások szerint pontosan 12.240 koronával — járul hozzá a tűzoltótestület fenntartásához; hogy amikor a hathatósabb tűzvédelem érdekében elhelyezett tűzcsapok 19.000 koronájába kerültek a városnak, bárki részéről történt a mulasztás, botrányos dolog az, hogy a tűzcsapok berozsdásodása akadályozhassa, esetleg lehetetlenné tehesse a tűz oltását. Ebbe már a hatóságnak is bele kellene szólnia, mert nem számíthatunk mindig arra, hogy tűzvész esetén a szélcsendben megnyilvánuló isteni gondviselés jön segítségünkre. 2. Tiltakozom az ellen, hogy mult heti cikkembe bárki is belemagyarázza azt, mintha én az alsóvárosi tüz oltásában részt vett tűzoltók munkáját kisebbíteni akartam volna; ellenkezőleg: elismerem, hogy az adott helyzetben emberül megfeleltek kötelességeiknek; hogy a berozsdásodott tűzcsapokat megnyitni soká nem tudták; hogy egyik tűzcsap csak fél szárából adta a vizet, arról ők igazán nem tehettek. 3. A tüzjelentések idején való megtételére bizonyítékul az ellenőrző órát csak részben fogadhatom el. Az órát időközönként felhúzhatják a legpontosabban anélkül, hogy a torony ablakain egyáltalán kitekintenének. Nem az óra felhúzása a fő, hanem az, hogy a tüzet mielőbb észrevegyék. 4. Kár, hogy a tűznél a parancsnok úr nem volt jelen, akkor legalább közvetlen tapasztalatot szerezhetett volna, hogy milyen nagy baj az, ha a tűzcsapok be vannak rozsdásodva. Egyébként várjuk, hogy „illetékes helyen" sürgősen megtegyék kötelességüket a tűzcsapok rendbe hozása körül. Több megjegyezni valóm nincs; Ítélje meg a közönség, hogy „irhatnámság" volt-e a cikkemben kifogásolt dolgokat szóvá tennem. N. P. Nyomtatványait *> > i J i > • » r se n;d e I j c a főiskolai nyomdában. HETI ÚJDONSÁGOK. — Kitüntetés. Dr. Hajdú Tibor pannonhalmi főapátnak, a király a Ferenc József-rend nagykeresztjét adományozta. Mészáros Károly, városunk polgármestere a kitüntetett főapátot ez alkalomból a város közönsége nevében táviratilag üdvözölte. — Tisztek szabadságon. Dr. Körös Endre, lapunk főszerkesztője, dr. Molnár Imre és Strausz Kornél népf. főhadnagyok és Fábián Imre népf. hadnagy a déli harctérről mult szombaton este 14 napi szabadságra haza érkeztek. — Esküvő. Fényes esküvő folyt le hétfőn d. e. 11 órakor a helybeli evangélikus templomban, Zaturcsai Zathureczky Vilmos zaturcsányi földbirtokos oltárhoz vezetvén Kiss Jolán úrhölgyet, Kiss Károly helybeli nyug. gazdatiszt leányát. Az esketési szertartást Gyurátz Ferenc püspök végezte poétikus szép beszéddel. Tanuk voltak Zathureczky Márton földbirtokos és Vaszary Gyula hercegprimási urad. tiszttartó, vőfély Kiss Gyula főhadnagy, koszorúslány Berényi Bözsike (Zalaszentgrót). Az esküvőn, mit a vőlegény nagybátyjánál, Zathureczky Mártonnál, szük családi körben gazdag lakoma követett, nagy és díszes közönség volt jelen. Az új pár még aznap elutazott otthonába, Zaturcsányba. — Városi közgyűlés. Mint értesülünk, a jövő hét csütörtökén, vagy a rá következő hétfőn rendkívüli városi közgyűlés lesz. A tárgysorozatot csak a jövő számunkban közölhetjük. — Kitüntetések a pápai 7. honvéd huszárezrednél. Ö cs. és Apostoli Királyi Felsége legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott, hogy a legfelsőbb elismerés tudtul adassék az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásuk elismeréseül: Ott Jenő, dr. Tárczay Rezső, gróf Csáky Ödön és Kerekes Zoltán főhadnagyoknak, Szentgyörgyi Jablánczy Ervin, Pünkösti Andor hadnagyoknak; az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül: Gózony István főhadnagynak; egyúttal legkegyelmesebben adományozni méltóztatott az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül: az arany érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján Seedoch Frigyes állatorvosnak. — Szakfelügyelő. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a vármegye területén levő iparostanonciskolák szakfelügyelőjévé Boross Rudolfot, a győri állami ipari szakiskola igazgatóját bizta meg. — A Kath. Kör közgyűlése. A pápai belvárosi kath. kör mult vasárnap délután 4 órakor tartotta évi rendes közgyűlését, melynek keretében az elnök, dr. Teli Anasztáz bencés főgimn. igazgató szép emlékbeszédben áldozott a kör volt diszelnöke, . a hősi halált halt Esterházy Pál gróf emlékének. Majd kegyelettel említette az elnök a kör többi halottját is, így Hanauer Zoltán tiszteletbeli tagot és Wachsmann János kertfelügyelőt. A jegyzőkönyv hitelesítésére felkérte Okolicsányi József, Botka Jenő és Legény Ferenc tagokat, mire Szentgyörgyi Sándor titkár felolvasta titkári jelentését. Utána Arányi József pénztáros mutatta be a zárószámadást, melyet Mayer István, Süttő Kálmán és Tauber Géza számvizsgálók előzetesen átvizsgáltak és rendben találtak. Ezt követőleg Kobera Károly adott számot a házikezelésben levő borról és borpénztárról. Tomor Árkád h. könyvtáros könyvtári jelentése után még Kalmár Károly, a kör tulajdonát képező Pápa és Vidéke lapfelügyelőbizottságának elnöke, tette meg jelentését. A közgyűlés a választmány indítványára tagul belépett a Hadi Rokkantak és Árvák Menházegyesületébe 500 K-val. A tisztújítás Botka Jenő korelnök felszólalására egyhangúlag lett megejtve. Elnök lett újra: Dr Teli Anasztáz, társelnök Kalmár Károly, titkár Szentgyörgyi Sándor, háznagy Cser Béla, ügyész dr. Csoknyay János, pénztáros Arányi József, könyvtáros Tomor Árkád, borfelügyelő Kobera Károly, pincekezelő Kovács Ferenc, kertfelügyelő Kiss József (v. főkertész). A választmány új tagjai lettek: Hiebsch Dezső, Erdélyi József, Grátzer János és Lengyel Zénó. A költségvetés, mely 2000 K-t tüntet fel, letárgyaltatván, elnök néhány szép szóval bezárta a közgyűlést. — Árvaszéki pártfogók. Ezt a valóban humánus intézményt is a mai háború teremtette meg. A célja az, hogy a hadiárvák anyagi és erkölcsi érdekeinek állandó védelmére az árvaszékek mellett legyenek lelkes és áldozatkész polgárok is, akik az elesett hősök kiskorú gyermekeinek ügyeit, neveltetését s minden dolgait szivükön viseljék s ahol kell, pártfogolják, mint védenceiket. Feladatuk a gyám működédésének is ellenőrzése. Aki e nemes és hazafias munkában részt akar venni, az ebbeli szándékát jelentse be a városi árvaszék tanácsánál. Ki-ki annyi árva gondozását vállalja magára, amennyire szorgalmas családfő gondosságával ügyelni képes. A város polgármestere lelkes fölhivást intéz ez ügyben közönségünkhöz, és ismerve a minden jóért, szépért s hazafiúi dologért buzgólkodó közönségünket, remélhetjük, hogy a fölhivást a legszebb siker koronázza. — Holland történelmi munka magyar nyelven. A Magyar Tudományos Akadémia könyvkiadó vállalatában ez évben egy holland történelmi munka is jelenik meg, mely minket — pápaiakat — annyiban érdekel közelebbről, hogy fordítója dr. Antal Géza, városunk orsz. képviselője. A munkát Fruin Róbert leideni tanár irta, s a holland történelmi irodalom elismert klasszikus terméke. Képviselőnk, ki a Révai Nagy Lexikon részére is feldolgozza a holland irodalmi címszavakat, e fordításával is nagy szolgálatot tett úgy a holland, mint a magyar irodalomnak. — Egy kis elmélkedés. Múltkor a tartalékkórház folyosóján néhány hidegtől-éhségtől meggyötört, kuporgó, kékes hajú gyermeket láttam. Vékony kis ruhácskájukban összehúzódva állottak egymás mellett az egyik beteg-szoba ajtaja előtt. Kezükben egy-egy kis bögrét tartottak s várták a beteg katonák vacsoraosztását. Figyelni kezdtem őket. S valóban néhány perc múlva kinyilt az ajtó s az egyik ápoló kihozta nekik a maradék ételt. Mily mohó örömmel nyúltak utána, vitték haza . . . talán még fázósabb testvérüknek, beteg anyjuknak . . . Elgondolkoztam. A harctér ezer borzalma, tenger szenvedése, rettenetes sok nélkülözés, gyötrődés, hideg, éhség okozta fáradalma után kórházakba került fiaink mily megértő lélekkel segítnek az éhezőkön! És ennek ellenében mennyi sziv és mennyi ajtó van zárva azoknál, akiket a mostani pusztító idők megkíméltek attól, hogy nélkülözzenek, hogy egy cseppet is feláldozzanak a béke idején meglevő jóllétükből, kényelmükből; akik a háborún nem vesztettek, hanem inkább nyertek. A társadalom joggal elvárhatná, hogy a szeretet munkájában ezek járjanak jó példával elől. De ők a példaadást előzékenyen átengedik a kórházak hős ápoltjainak, akik pedig már szolgáltattak példát, a legragyogóbbat, a legönfeláldozóbbat. . . — Villamos bizottsági gyűlés. A villamos telep felügyelő bizottsága f. hó 22-én elég látogatott ülést tartott. Az üzemvezető két jelentése volt tárgysoron. Az első vonatkozott arra a tárgyalásra, amelyet az igazgató a Tudorgyárral folytatott a kisebbik accumulator-telepnek hadi célokra való átengedése iránt. A határozat az lett, hogy az átengedés előtt a Tudorgyár biztosítsa a városnak az ezen telep átadásából eredő minden kárpótlását. Addig nincs perfekt alku. A gőzkazánoknak láncrostéllyal való ellátásáról szóló ajánlatok közül a Röckgyárét fogadták el, azzal azonban, hogy a fizetési feltételekről még előbb kedvező tárgyalásokat folytasson a polgármester. Az új szerkezet 16—17 ezer koronába kerül. — Járási mezőgazdasági intéző bizottsági ülés lesz f. hó 27-én a Hindler-féle vendéglőben, ahova a járás gazdaközönségének érdeklődő tagjait is meghivatta az elnöklő főbiró. Ezen értekezleten a mezőgazdákra sok érdekes tudni- és tennivaló lesz megvitatva. — Az összeíró küldöttség már működik. Az orsz. képviselőválasztók jövő évi névjegyzéket most állítja össze az arra kiküldött összeíró bizottság. Nagyon kevesen jelentkeznek új választók felvételre. A bizottság e hó 25-ig minden d. u. 3—5 óráig folytatja működését, amikor is lezárja munkája eredményét. Akiket tehát illet, e határidőig tegyék meg a lépéseket az említett bizottságnál választójoguk biztosítására.