Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.
1913-11-22 / 47. szám
PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főzserkesztő: 13KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Ismét a régi mumus. Nem tudjuk ugyan, hogy Pápa város minő különösebb csínytevéssel szolgált reá, hogy mint pajkos gyereket mumussal ijesztgessék, elég azonban annyi, hogy a régi mumus ismét felütötte fejét: ismét emlegetni kezdik, hogy a budapest—gráci forgalmat a győr—pápai iránytól el a kelenföld— adonypusztaszabolcs—börgöndi vonalrészek felhasználásával székesfehérvár—veszprém—celldömölki útra irányítják. Ezúttal a mozgalmat Székesfehérvár indította meg, az a város, amelyet a balatoni vasút építésénél tagadhatatlan nagy sérelem ért, de amelyet azért e sérelem megreparálásával s nem azzal kellene pótolni, hogy más várost (persze: Pápát) érjen hasonló inzultus. Pedig, hogy éri, arra már a székesfehérváriak mozgalmát bevezető előadásban is töris ebben a szelid formában: „Györjrgalom áthelyezése ulján is megmarad ossal való gyors összeköttetés, csupán zelldömölk között, 72 Km. az a vidék, forgalom megosztása érezhetőbb lesz, de csak az egy Pápa városa van némileg érdejlve, itt pedig a mi városunkon kivül a szép fejlődésnek indult Veszprém is gyorsabban juthat a fővárosba; aztán a várpalotai sokféle iparvállalatokon kivül ugyanennek és üsingervölgynek kőszénbányászata, Szentgál nagyszabású mészégetője, Városlöd kőedény, Ajka üvegés Herend porcellángyártása s a hires somlói bortermővidék is egyszersmindenkorra a nemzetközi vasút utasainak szemébe ötlik . . Igy kecsegtet a székesfehérváriak előadójaj mindenkit minden jóval s mutogatja viszont nekünk a nem éppen ismeretlen mumust. Ismételjük, amit hasonló esetben már két év előtt mondtunk : jó lesz résen lenni ! A városok tehermentesítése. A sok reform-munka között, amellyel egy idö óta kormányaink foglalkoznak, a legcélirányosabban akkor cselekednének, ha városaink anyagi helyzetének javítására fordítanák első sorban figyelmöket. Avagy nem elszomorító helyzetre vall-e az, hogy legtöbb városunk valósággal fél a törvény által ráparancsolt városi tisztviselői nyugdijrendezés végrehajtásától, mert benne a város elbírhatatlan terhét és anyagi és kulturális érdekeinek vesztét látja. Nem a tisztviselők iránti ellenszenv az oka e nyugdíjügy körüli animozitásnak és felszisszenésnek, — mint sokan alaptalanul hiszik, — hanem az a jövöbe félve néző tekintet, hogy a tisztviselőknek törvényszabta nyugdíjellátásával mi lesz a város pénzügyeivel és e pénzügyektől függő kulturális alkotásaival, amelyekre elengedhetetlen szüksége lehet. Nemcsak más országoknak, de Magyarországnak is, mint államnak, legbiztosabb várai és erősségei minden tekintetben a városok. Hisz a mai Balkán-államok is a legutóbb lefolyt u. n. testvérharcban kiváltképpen az egyes elfoglalt városokért és azok területéért kaptak hajba egymással. Igen! Mindenkor a városok voltak a fenni tartói, éltetői az államoknak és letéteményesei a polgárság civilizációjának és boldogulásának. Hosszabb háborút sem bir el az olyan ország, amelynek sok városa és benne virágzó ipara és kereskedelme nincs. Városaink jelenlegi följaj dúlása annál megdöbbentőbb és annál több figyelmet érdemel, mert a most lezajlott gazdasági krízis után nemcsak e válság sebeit kell begyógyítani engedni, hanem a jövöben fellépő ujabb és nagyobb gazdasági válságokkal szemben több ellenálló képességgel is kell felruházni, mint mostanáig voltak. Az a pár milliónyi évi államsegély, amelyben a kormány városainkat részesíti, vajmi csekélység. De ezt is oly feltételekkel adja, amely feltételek teljesítése a városokra újabb terhet ró. Vagyis: amit egyik kezével ad, a másik kezével visszaveszi, úgy, hogy az ilyen fajta segélyezésben nem sok a köszönet, s ez az eljárás annál fájdalmasabb, mert az autonomia csorbítása is rendesen követi ezt. Szembeszökő példája ez állításunknak az 1912. évi 65. t.-c. 19. §-a, amely szinte kötelezöleg mondja ki az új állami nyugdíjtörvény alkalmaztatását a városi tisztviselőkre is, még pedig az 1914. év január elsejétől fogva. Az intézkedésben kétségtelenül sok humanizmus van, amely áthatja a városi polgárság szivét is tisztviselői iránt; azonban, hogy honnan kerüljön rá fedezet, arról nem gondoskodik egyáltalán a törvény ; a legtöbb város pedig nincs abban A PÁPAI HIRLAP TÁRCÁJA Kongnak, bongnak . . . Kongnak, bongnak a harangok A toronyban odaát . . . Egy vándorral, egy küzdővel Kevesebb lett újra hát ? . . . Lehullt a nagy életfáról Egy levélke csendesen, Nesztelen . . . Mintha nem is hallaná a Lehullását senki sem. Kongó, bongó bús harangszó Végig szánt a szivemen . . . Nem tudom, hogy mért halkul él A verése hirtelen ? . . . Rabul ejt egy fájó érzés, — Megsejtelek zord, sötét Földi vég! — . . . Mikor nékem húzzák azt a Kongó, bongó gyászzenét! . . . Szelényi József. A sírfelirat. — Lagerlöf Zelma elbeszélése. — Svéd eredetiből fordította: Osváth Kálmán. Mai napság bizonyára nem méltatja egy árva lélek sem figyelmére a svartsjői temető egyik sarkában álló kis keresztet. Közönyösen haladnak el mellette a templomba járók egytőlegyig. És nem is csoda, hogy nem veszi észre senki. Olyan alacsony, hogy a karjánál magasabbra nő a vadhere, meg a harangvirág s belepi a réti komócsin. A rajta levő irást is restellik az arra járók elolvasni. Fehér betűit csaknem teljesen lemosta az eső s úgy látszik, nem jut eszébe soha senkinek, szavakká rakni össze. De nem volt mindig így. A kis kereszt annak idején nagy elképedést és csodálkozást keltett. Egy darabig nem tehette be lábát senki s svartsjői temetőbe anélkül, hogy föl ne kereste volna a keresztet. És mai napság is egész történetet látnak maguk előtt az öregek, mihelyt megpillantják. Látják, mint alussza az egész svartsjői gyülekezet téli álmát s mint borítja másfél öles sikos, fehér hólepel. Alig igazodhatik el rajta az ember. Delejtű utmutatása szerint kell elindulnia, akár a tengeren. Olyan a tengerpart, mint a tenger s a kopár pusztaság szakasztott olyan sima, mint a százszor zabot termett szántóföld. A nagy kiterjedésű ingoványokon meg csupasz hegygerinceken lakó bányászok azt hihetnék, hogy ép olyan nagy darab szántott Főzzön ma Meg fog róla győződni, hogy a húsleves, mely a daragaluska-levest (5 személy részére) a következőképen: Egy kevés finomra aprított leveszöldséget zsírban vagy vajban duzzasztónk, P/2 liter forró vizet öntünk rá, 5 percig forraljuk, leszűrjük és ebbe a lébe 4—5 Maggi-féle kockát teszünk. Azalatt 4 deka zsírt egy tojással habosra verünk, egy teakanálnyí finoman vágott zöld petrezselymet vagy fiatal snídlínget és egy kis szerecsendiót teszünk hozzá, azután lassanként 3—4 evőkanálnyi finom darát. Az elkevert tésztát egy fél óráig állni hagyjuk, utána kanállal egyenlő nagyságú nem nagyon vastag galuskákat rakunk a forró levesbe és körülbelül 20 percig lassan továbbforraljuk. -féle kockából, dbja5 készölt, a házilag előállított levessel egyenrangú. í kocka 1/ 4 liter húsleves számára.
