Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.
1912-10-12 / 41. szám
— A novemberi hurcolkodás. A rendőrkapitányi hivatal közhírré teszi, hogy folyó évben a november havi hurcolkodás ideje — a közbeeső ünnepek miatt — november hó 4-én lesz. — Helyreigazítás és kérelem. Az izr. ingyen-népkonyha és ingyen-fürdő társaság vezetősége sajnálattal tapasztalta, hogy az évi jelentésből véletlenül kimaradt dr. Hirsch Vilmosné úrnő 20 kor., Steiner Zsigmondné úrnő 10 kor. szives adománya, melyért itt a Tekintetes Szerkesztő Ur jóvoltából újra köszönetet mondunk. Ugyancsak Heimler Edéné úrnő adományánál tévedésből 5 korona helyett 3 korona lett nyugtatva. Egyben örömmel értesítjük a zsidó népkonyha nemeslelkü jóltevőit, hogy a népkonyhában már minden a rendes kerékvágásban halad, 56 gyermek és 80 öreg étkezik ott naponta. Tisztelettel felkérjük a szives adakozókat, hogy a pénzbeli adományokat ez idén is Fischer Gyuláné, Sternfeld Mórné, Krausz Vilmosné és Stern Ignácné úrnőkhöz kegyeskedjenek juttatni, a természetbeni adományokat pedig legcélszerűbb a délelőtti órákban az izr. elemi iskolába küldeni, ahol azokat özv. Ambrus Sándorné tanítónő átveszi, bejegyzi és rendeltetési helyére juttatja. Amidőn még azon reményünknek adunk kifejezést, hogy a nemes lelkű adakozók alkalmat adnak nekünk ez áldásos intézmény további fenntartására és felvirágoztatására, a tisztelt hölgyeket, különösen úrleányokat felkérjük, hogy a népkonyhában gyakorolható jótékony cselekedetből minél számosabban és minél gyakrabban vegyék ki részüket. Tisztelettel a vezetőség. — Meglőtte magát. Tatai Piriti Ferenc büntetett előéletű lakatos-segéd, állítólag viszonzatlan szerelemből, szerdán délután 3 órakor a Griff-szálló lépcsőjén revorverből mellbe lőtte magát. A golyó a szivén felül hatolt a testbe, s nem okozott halált. Tatai Piriti csak tavaly került ki a soproni fogházból, ahol több évre terjedő büntetését szenvedte el egy Major-utcai leánynak leszurása miatt. — Beszállították az irgalmasrend kórházába. Valószínűleg felépül. — Hirtelen halál. Özv. Horváth Antalné volt tanítóné Zrinyi-utcai lakásán vasárnap este szokása szerint korán nyugovóra tért. Hétfőn délelőtt 10 óra tájban feltűnt a házbelieknek, hogy az asszony még mindig nem jött ki lakásából, noha máskor olyankor már rég fel szokott kelni. Kopogtattak tehát ajtaján, de semmi választ nem kaptak. Erre aztán, rosszat sejtve, feltörték szobája ajtaját. A sejtelem valónak bizonyult, a koros asszony ott feküdt ágyában holtan. Az orvosi vizsgálat a hirtelen hal ál okául gutaütést állapított mrg. x A Moskovits cipőgyár fióküzlete. Az országszerte hires Moskovits-féle cipőgyár városunkban fióküzletet nyitott a Kossuth-utcán. Az üzlet vezetője Neumann Benő helybeli volt rövidáru-kereskedő lett. — A Moskovits-gyár cipői olyan elismert minőségűek, hogy azoknak reklámot csinálni felesleges. Csak örülhetünk neki, hogy van Magyarországban vállalat, mely a selejtes külföldi árut kiszorítani mindenképen alkalmas. — A gyár mai számunkban megjelent hirdetését ajánljuk olvasóink figyelmébe. — Számozott helyek a vonaton. Az államvasutak igazgatóságánál uj tervvel foglalkoznak. Külföldi mintára számozott helyeket akarnak a vonatok utasainak biztosítani. A vasúti kocsik üléseit számokkal látnák el és minden utas a pénztárnál számozott helyet kap, melyet más nem foglalhat el. x Lebbencs leves. Ezt a levest már előre elkészített és megszárított kockatésztából állítjuk elő. Zsírban szép sárgára pirítjuk a tésztát, petrezselymet és paprikát teszünk bele, feleresztjük Maggi-féle kockából készített húslevessel, 1/ a hagymát .és sót adunk hozzá és felforraljuk. Egy maréknyi kockatésztát nem pirítva főzünk még bele. Tálalás előtt a hagymát kivesszük. Gabona-árjegyzék 1912 okt. Il-én. Jó Közép Alsó Buza . . . ' a Kor. 21-00 Kor. 19-50 Kor. 17-80 Rozs . . . a , 1800 „ 1700 „ 15-60 Árpa . . . 1 „ 19-00 „ 18-00 „ 16-80 Zab ... bB , 19-00 * 17-80 „ 16 40 Kukorica. . O 13 „ 20-80 , 19 00 , 17-70 Burgonya . O 13 „ 4-80 » 4-00 3-50 Széna. . . o o „ 7-00 , 6-10 4-50 Zsupp. . . > iH » 4-00 » 3-80 3-00 MUSCHONG'BUZ IÁSFU R D Ó [BUZIÁSI PHÖNIX Á 5rÍ BAKTERIUM-MENTES természetes ásványvíz ÜDIT-GYÓGYIT. RADIUMEMANATION. Vese- és hólyagbajoknál, a vesemedence idült hurutjainál, hugykő- és fényképződésnél, a légutak és a kiválasztó szervek hurutos bántalmainál kitűnő hatásúnak bizonyult. ORVOSILAG AJÁNLVA! Főlerakat Pápán Grosz Bélánál. ML kir. anyakönyvi kivonat. Születtek : Okt. 4. Pomher Ferenc földmivelő és neje Nagy Rozália fia: György, r. k. Okt. 7. Érsek József gépkezelő és neje Csicsó Juliánná leánya: Erzsébet, r. k. Okt. 8. Somogyi József cserepes és neje ,Varga Terézia fia: Sándor, r. k. Meghaltak: Okt. 4. Lusztig Henrik, izr., 1 hónapos, görcsök. — Zsilinszky Irma magánzónő, r. k., 66 éves, epehólyaglob. Okt. 5. Weisz Áron pipagyári munkás, izr., 76 éves, gutaütés. Okt. 6. Zsédenyi Gyula, ev., 14 hónapos, tüdőlob. Okt. 8. Anczmann József, r. k., 3 hónapos, bélhurut. — Özv. Horváth Antalné szül. Rosoloniszki Alojzia, r. k., 63 éves, gutaütés. — Marosi Kálmán kovácstanonc, ref., 17 éves, májrák. Okt. 9. Farkas István napszámos, r. k., 51 éves, agyvérzés. Házasságot kötöttek: Okt. 7. Sztanó Sándor vasúti pályafelvigyázó , ev. és Kalló Irén, ref. Okt. 8. Császár Dénes béres, ref. és Szalai Lidia, ref. Okt. 9. Deutsch Miksa cipőfelsőrész készítő, izr. és Eisler Ilona, izr. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1912. — Főisk. nyomda betűivel. PALM4 ilPVTJ W valódi HAUCSUK-CÍPOSAROK DOBOZA, MINŐSÉGE: ARANY húzott drótszállal. TÖRHETETLEN! Magyar SIEMENS-SCHUC KERT-MÜVEK Budapest, VI., Teréz-körút 36. AZ ÖREGEM is mindig azt mondta, hogy szeplők elűzésére, valamint finom, puha bőr és fehér teint elérésére és megóvására nincs jobb szappan, mint a világhírű „Steckenpferd", liliomtejszappan. Védjegye „Steckenpferd", készíti Bergmann et Co. cég Tetschen a/E. — Kapható minden gyógyszertár-, drogéria-, illatszertár s minden e szakmába vágó üzletben. Darabja 80 fillér. Hasonlóképen csodálatosan beválik a Bergmann-féle „Manera" liliomtejkrém fehér és finom nöi kezek megóvására, ennek tubusa 70 f-ért mindenütt kapható. Nagy zavart okoz gyakran a háziasszonynak, ha a hűsleves hiányzik, melyre bouillonok, levesek, főzelékek stb. megjobbítására vagy sűrű mártások készítéséhez szüksége van. Ily esetekben a MAGGI húsleveskocka kisegít. Csupán forró vízben feloldva a szükséges mennyiségű hűslevest azonnal előállíthatjuk, mely épp űgy, mint a házilag készült használható. 1 kocka V-t liter leves részére 5, Csakis a MAGGI névvel és a ^ keresztcsillag védjeggyel valódi. £ Jww I I I I I NYOMTATVÁNYOK: M eghívók, névjegyek, gyászlapok, eljegyzési értesítések, esküvői meghívók, falragaszok, táblázatok s mindennemű nagyobb nyomtatványok gyorsan, jutányos áron, tiszta, hibátlan kivitelben készíttetnek a főiskolai nyomdában Pápán. Megrendeléseket felvesz KIS TIYADAR könyv- és papírkereskedő, nyomdakezelő.