Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-05-27 / 21. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Bánffy Dezső. A hazafias fellángolás első napjaiban, amikor hittük bizakodó hittel, hogy amit a többség, a nemzet akar, azt a nemzet képviselete keresztül akarja és keresztül is fogja vinni, őt — a most méltán elsiratott nagy magyart — választottuk meg, hosszú hosszú kormánypártiság után az első ellenzékit, képviselőnknek. A mámoros lelkesedést, mely a választást követte, három hó után kínos lehangoltság váltotta fel. Bánffy Dezső itt hagyott bennünket, elfogadta Szeged mandátumát, hol az általános választáson kimaradt, de a mandátum váratlan megüresedésekor újra fellépett. Ma — annyi idő után — elmondhatjuk, hogy ez rosszul esett, nagyon fájt nekünk. Az önérzetünket is bántotta : Miért helyezi Szegedet Pápa elé ? Hisz Pápa se Piripócs! Aztán meg Szeged hűtlen is lett hozzá!. . . Dehogy lett, dehogy lett! Hogy mennyire szerette a legmagyarabb délvidéki város a legmagyarabb államférfiúi, azt most látjuk, most, mikor' Bánffy meghalt, mikor tőle immár semmit várni nem lehet, mikor csak emléke marad fenn törhetlen faj szeretetének, lelkes demokrata magyarságának. Hogy százan mennek el, élükön a polgármesterrel, az lehet külsőség is, de a szivek szeretete szól abból a határozatból, mellyel a katholikus Szeged, mint kegyúr elrendelte, hogy a református Bánffy lelki üdvéért halála napjától temetése napjáig naponta háromszor kell meghúzni a harangokat. Ahol így gondolnak a halottra, ott valóban jobban szerethették az élőt is, mint nálunk, hol csak jövevény volt, jövevény, 'aki felrázta a sziveket és délibábos szép álmokat tárt elénk nemzeti függetlenségről, nemzeti nagyságról. Ezeket a szép álmokat most a föld alatt álmodja tovább a nagy magyar, a hajthatatlan Bánffy. Nyugalom jött a küzdőre; örök dicsőség az elköltözöttnek! Több rendet! A városi jéggyár építésénél elkövetett szabálytalanságok, mondhatnók : hanyagságok adják tollúnkra e felhivást. Nemcsak mi tudjuk úgy, de a szabályrendeletek és a törvény is elrendelik, hogy minden középítésnél éppen olyan szorgos és pontos fölvigyázatnak kell érvényesülnie, mint amilyet gyakorol a gondos magánember az ö építkezéseinél. Jelen feladatunk most nem engedi bővebben kiterjeszkedni arra a már többször megrótt és szembeszökő szabálytalanságra, mely szerint több mint 7 ezer korona értékű oly munkát végeztek a jéggyár építésével kapcsolatban, amelyre a közgyűlés előzetes jóváhagyását ki sem kérték, nagyobbrészét a tanácsnak is utólagosan hozták tudomására és ami a legsérelmesebb: az egész munkálatban érthetetlen önkénnyel mellőzték a szabályszerű nyilvános árlejtést. Az ügy emez oldalával, ismételjük, majd máskor számolunk. Egyelőre elég megszivlelni valót nyújt ennek az Önkényes építkezésnek hatósági ellenőrzése. Már t. i. ha lett volna. Hivatalos adatokat beszéltetek. Ezek az adatok arra a sokat emlegetett csatornára és a Tapolcza mellett épített falra vonatkoznak. E fal és más építkezés egyebek közt fölemésztett 287 mm. portiandi cementet is. Ezt a mennyiséget mindet v. mérnöki megrendelésre egy ismert helyi cég szállította. Ha nyilvános árlejtés előzte volna meg e szállítást, semmi szavunk sem lenne hozzá. De még így is, az árlejtés elhagyásának hibáztatásán kivül, megjegyzést nem fűznénk hozzá, ha ennek a cementnek átvétele a város hivatalos személye előtt történik. Mivel a v. mérnök testvére a szállító, természetesen ő itt nem szerepelhet, hanem más, indifferens, érdektelen hivatalnokra szállt volna e kötelesség. Ámde e cementről szóló s 1911. évi február 1-én kiállított számlán nincs ily hivatalnok neve, hanem Nagy Ignác v. szerelő, a v. mérnök alárendeltje, s Gyenese János vágóhidi felügyelő igazolják a cement őrzését és elhasználását. Nem kell erösebben bizonyítgatnunk, hogy a nevezett alkalmazottak nem le^etA „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Versek. I. Valami meglep úgy koronkint, Emlék-e, vagy mi ? — Nem tudom S mosoly-e, könny-e, — mit tudom ? Szivembe kap, zenél, bolondít. Emlék-e, vagy mi? — Nem tudom. A múlté tán e bűvös álom ? Én nem tudom. — Nem mondja meg. Neve sincs . . . Jaj, — ki mondja meg ? Emlékszem, sirok s vágyom-vágyom. Szerélem ez? — Ki mondja meg? II. Hulló virágról sirt a dallam, — Nem is tudom, mi volt a dalban. Csak azt tudom, — szive dalolta; Mintha magát siratta volna. Két szép szeme mélázva nézett, — Engem megszállt egy szép igézet: Hulló virág szivemre szállott . . . De legyen is az a dal áldott K. G. Kereszt a Fátra aljában * Irta: Köveskuti Jenő. Amoda túl emelkedik a Nagy-Fátra. Roppant tömege úgy kéklik ide, mint földre nehezült haragos felhőtorlódás. Alatta, virágos völgy felett, lankás oldalon puszta terület van. Dúsan tenyészik rajt a pitypang sárga virága, katánkóróval vegyest. Közepén egy kereszt emelkedik, két gyalulatlan fenyőszálból Összeróva. Egykor azon a lankás oldalon üde fenyves zöldéit. Balzsamos illata betöltötte az alant futó völgyet, melynek virágaira mézelni járt a környék méhlakossága. Az erdő közepén a boldogságnak kedves tanyája volt az a házikó, melynek Ondris Petykó erdőőr élt ifjú feleségével, a szép Bozsenkával. * Szerzőnek most megjelent Szomorúak és vidámak c. elbeszélés-kötetéből. Ondris délceg volt, mint a fenyőszál, BoZ8enka pedig üde, bájos, mint az a parlagrózsa, mely ott díszelgett házikójuk előtt, s melynek halványpiros virágán reggelenkint ott osilogott a hajnali harmat. És szerették egymást oly édesen, mély szerelemmel, mint az a gerlepár, mely a házikó kis udvarán felállított galambdúcban meg nem szűnt egymásnak dalokat turbékolni. Csókái, öleléssel buosuztak reggel, ha Ondris erdei útjára indult és. éppen így üdvözölték egymást este, mikor Ondris megérkezve, betoppant a kis házba. Annak a kis háznak a kéménye pedig vidáman eregette a bodor füstöt, melynek tüzénél Bozsenka az Ízletes vacsorát főzte pirosló arccal, Ondrisra gondolva, Ondrisért epedve. Késő ősz volt már, olyan, mely a pusztulásban ís vigasztalást nyújt. Itt a Fátra vidékén az ősz a természetnek nem gyászéneke, hanem osak bucsúdal, melynek hangjai közé az örökké üde, zöld színben pompázó fenyvesek folytonfolyvást suttogják: „a viszontlátásra !

u Az erdő mindenütt reményszint mutatott, csak az anyaföldön látszottak meg széltében az elmúlás sárgás-szürke nyomai. A még nem rég zöldelő füvet megcsípte a dér, s a fenyők alját zörgős avar lepte el. A házikó előtt elkésett őszi rózsák szomorúan mosolyogtak. Síeogrády Antal az Országos Képzőművészeti Főiskola tanára a Jok:«i-liör termében (Griff-épület) rendez. A kiállítás május hó 28-án vasárnap d. e. II órakor ünnepélyesen nyilik meg és bezárólag junius hó 3-ig tart. = ^ A kiállítás naponta d. e. 10-1272 óráig, d. u. 3-6-ig tekinthető meg. = A belépő-dijak a pápai jótékony nöegvletek javára fordíttatnak. Belépő-dij 40 fillér.