Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.
1908-06-06 / 23. szám
elvezetése, ami kétféleképen lehetséges, még pedig vagy csatornázás vagy alagcsövezés alapján. A csatornázás drágább, de tökéletesebb és véglegesebb megoldást ad, ezenkívül rendkívüli nagy előnye az, hogy a szenyvizeket ia elvezeti, mig az alagosövezés olcsóbb, ideiglenesebb megoldást ad és csakis a talajvíz elvezetésére szolgál, leg nagyobb hátránya pedig az, hogy könnyen eldugúl, ezért célszerű legalább 0 6 cm. széles és magas apró szemű rostált kavicsba rakni. Alagceövezés létesítése után a csatornázás létesítése elodázható, de teljesen meg nem szüntethető, így a bizottság első sorban a csatornázás létesítését ajánlja a szóban forgó helyeken, ha azonban a csatornás pénzhiánya miatt sürgősen nem volna létesíthető, akkor ajánlja az alagcsövezést, miután a már végrehajtott alagcsövezések az ott lakók szerint kitűnő eredményt mutatnak fel és miután a közegészségi szempontból sürgős segítségre van szükség. Virágok a költő sírján. Jókai Mórnak egy regénye : „A szerelem bolondjai" még hazánk újjászületése idején jelent meg. Nagy esemény volt ez akkor. A regéuy tartalmánál fogva rezgésbe hozta minden magyar szív idegszálait. Olyan becirker-féle, idegenből szakadt két adóvégrehajtó. Gierig és Konyec urakról is szó volt benne. Egy alföldi magyar bérlőt fojtogattak. Mint hogy irhájukat féltették, hát minden eshetőségre egy század katonasággal kisértették magukat. A század parancsnoka Főhnwald kapitány, egy egyenes lelkű katona, nagyon kedvetlenül teljesítette ezt az utálatos missiót és midőn a két cseh mákvirág még a megsanyargatott ház hölgyeinek holmiját is lefoglalni készült, a jóravaló százados a hölgyek lakosztályá-. nak küszöbére csapta lovagló ostorát és kijelentette a két Back-huszárnak, hogy szomorú lessz nekik a hajnal csillaga, ha át merészelik lépni a lovagló ostort, értsd a hölgyek szobájának küszöbét. A hölgyeknek nyugságuk lett erre, de a kapitánynak bekötötte a koszorúját a Commaudónál hosszú jelentésével Gierig úr. — Nem lessz önből egyhamar Őrnagy, — mondá a századosnak. Nem is lett. Es mikor Jókai Mór befejezi eme rendkívül nagy szenzációt keltett regényét, a kegyvesztett kapitányt hozza fel legutoljára. — És Főhnwald ? — körülbelül ezen értelemben következik a befejezés : Chlumnál, vagy ha jól emlékszem, Königrátznél, egy egyszerű, begyepesedett sirhalom emelkedik a sík területen : ezt körülzsongják a méhek, Miről zümmögnek e rovarok ? egy hősről, ki híven teljesítette kötelességét amíg élt és aki most az emberek hálájáról álmodhalik, amikor már meghalt. A hős megérti a méhek szavát és tovább alussza örök álmát. Jókai Mórnak ezen szép regényalakja, önkénytelenül villant át agyamon, midőn meglátogattam a nagy költő sírját, hogy ott, a kertészeti teendők végett a főszerkesztő megbízásából szétnézzek. Csodálatos hasonlatosság ! Mintha csak saját énjéből és véréből alkotta volna Jókai Mór e regény hősét ! Mintha csak saját lelkét és eaját fátumát lehelte volna belé ! Vagy nem küzdött Jókai Mór is szakadatlanul a magyarságra törő Gierigek és Konyecek ellen ? Nem utált-e ő is mindent, ami merényletszámba ment a jó és nemes ellen ? Mem plántálta e ő is ama küszöbökre hatalmas lovagló-ostorát: arauyos tollát, ahol merényletet akartak elkövetni az elnyomottak ellen, ahol támadni akarták a felvilágosodnttságot, a szabadságot^ a szépet és jót ? Azután pihenni tért ő is, nehéz küzdelmek után, mint Főhnwald kapitány. Az ő tíirhalmát is megkímélte eddig a monu mentális emlékkő, mint ama másik katonáét. Az ő sirját is felkeresték a méhek, ott láttam őket röpködni, hallottam zsongásukat sejtettem, hoiry miről zümmögnek; szavukat persze #én nem érthettem. Ellenben Jókai Mór, ki lent pihen, nagyon jól érti a zsongó-bongó méhek szavát és mint az ő lángelméjéből kipattant kötelességtudó Főhnwald kapitány, ő is tovább alussza örök álmát és Ő is álmodozik nemzete hálájáról. * Alussza pedig egyelőre minden súlyos kripta nélkül. Talán nem is való ilyen omladozó és mulandó nehéz holmival terhelni Jókai Mór emlékét, mely elvégre is kitör és eget kér. — Jói van ez így, — mondjuk mi kertészek. Az a marék gyöngyvirág, az a kis orgonagaly, melyet ott láttam hervadozni és melyet nem a kon veniencia, hanem az elbűvölt olvasók százezrei közül valamelyik tett le szerényen Jókai sirhalmára, hej de sokkal többet mond az, miut ezer mázsányi öntött vas, vagy cikornyás kőfaragó munka, melyen hasonló esetekben összekapnak néha Ti szobrászok, a bíráló-bizottsági tagok, a szakértők, a védencek, a véduökök és az ég tudja még kicsodák, a bel- és külföld nagy gyönyörűségére. * rokonok. Bizony annyira elmérgesült az a kis incselkedés, az az egyetlen rossz pillanat, hogy a házastársak többé sohasem békültek ki. Sohasem kerültek többé egy aBztal mellé, — hiszen még attól is eltiltották őket a törvényes írások ! — csak most. Ebben az elhagyott kis zúgban, hová bevetődtek, hol majdnem egyedül voltak, ha nem lett volna még ott a menyecske és a katona. Igen, katona . . . Ebben pedig nem volt semmi célzatosság, a sors valamely gonosz boszantása, vagy az egykor megtagadott ördög boszúja. A katonát nem hordja soha semmi. Magától kerül oda, ahova nem kellene. A két öreg egyszer-kétszer odanézett. És így leselkedés közben egyszer csak összetalálkozott a szemük, Barnabás úr nagyot nyelt, az asszonyságnak tűrhetetlen melege lett. Felállott és indult kifelé jobb levegőre. Odakünn a pitvarban a tanyás gazdával találkozott. Favágás mellől jött beljebb ő is. Csupa hó volt. Rázta a csizmáit, a bekecsét és a föld csak úgy rengett hatalmas talpai alatt. Maga volt az erő és az igazság. De az ajka széles és piros. Az ilyen száj szitkozódik, de sohasem hazudik, a csókjaival pedig jóvá tesz minden bántalmat. Nincs körülötte egyetlen fekete vonása sem a kérlelhetlen, gyáva duzzogásnak. Most, hogy meglátta hajlékában az idegen úriasszonyt, illendőnek vélte, ha a maga asszonyát is kiszólítja. Kinyitotta az ajtót ós beszólt: — Hallod-e Marcsa ? Marcsa bizony nem igen hallotta. Rettenetes sok gond van az olyan babbal, melyet ketten szemelgetnek, nem lehet mellette mindenre ügyelni. Nem mozdult. Hát a gazda még jobban benézett. De ahogy benézett, mindjárt erősebb is lett a hangja. Szinte ordított már : — Marcsa ! És nyomban egypár szentnek a nevét sorolta föl minden alkalomszerűség nélkül és kellő tisztelet hiján. Mintha bizony köze lett volna ahhoz valamiféle szentnek, ami odabenn történt. De hát úgy van az. Ilyen esetekben az asszonyok a sátánt gyanúsítják, a férfiak pedig a szenteket hívják tanúnak. Mi tagadás benne : a szobában is egy ilyen eset, egy olyan kezdet, olyan hangulat, amolyan paraszt szimfonia-eset volt. Marcsa még mindig a kis széken ült s a katona fenn a padon. Válogatták a babot. De hát a katona mindig arra az egy szemre hibázott rá, mely már a Marcsa kezében volt. S ekkor nagyot sóhajtott : — Hej, ragyogó csillagom ! Jókai Mórnak egy lelkes rokona a múlt héten rendelést küldött „A kert" főszerkesztőjének ültessen ki a halhatatlan költő sírjára babarózsákat. A főszerkesztő szivvel, lélekkel felelt meg e megbízásnak, csupán azt kötötte ki, hogy a virágokért ellenértéket el nem fogad, továbbá azt, hogy engedtessék meg neki ezentúl is figyelemmel kisérni a sirhalom virágdíszét. A sírhelyet ez idő szerint repkény borostyán futja be és vajmi nehéz volt közötte elhelyezni bár csak korlátolt számú babarózsát is. Rózsának és egyáltaláu virágzó növénynek nem jó szomszédság a repkény borostyán, melynek parazita-szerü tulajdonságai nem sok ideig hagyják épségben a melléje került flórát. A sirdisznek némi átalakítása fog szükségessé vál ni, hogy szóhoz juthasson a nyiló virág is, melyet a nagy költő kertjében i^, irataiban i->, oly remekül kezelt és melyet Jókai Mór annyira szeretett. Yitályos. Kamara-zenesestély. — 1908 május 30. — Amit évek óta hiába sürgettünk, amit mármár kivihetetlennek tartottunk, amiért sokkalta kisebb városok polgárai előtt szégyenkeznünk kellett és amiről már majdnem lemondottunk, azt egy csapásra megoldotta és fényes diadalra vezette mult szombaton este a most megalakult kamarazene-társaság, amidőn a Leányegyesületben két klasszikus zenedarabot mutatott be a kisszámú, de annál lelkesebb zeneértő közönségnek. Háladatlan dolog rekkenő hőségben kamarazene bemutató estét rendezni. Nemcsak háladatlan, de káros is, mert a kamarazene és így a mű vészi színvonalon álló zenétől elriasztjuk ezzel a nagyközönséget, mely amúgy is csak kifogást keres, hogy a nehezebb zene iránti antipatiáját leplezhesse. De referáclát akarok irni és mivel a kamarazenetársaság előadása majdnem kifogástalan volt, már most ki kell jelentenem, hogy mindannyian — kik ott voltunk — szívesen tűrtünk volna a nyújtott élvezet ellenében még nagyobb hőséget is. Az I. szám Reissiger triója (előadták Gáty Kis és Szentgyörgyi) mesés szépségű - zenéjével kétszeresen éreztette a jelenlevőkkel azt a nagy veszteséget, ami a művészi zene elhanyagolásával a zenekedvelőket éri. Az előadók összejátszása kifogástalan, mindegyik feltétlen úr a hangszerén, egyik sem iparkodik érvényesülni a másik rovására, diszkrét, ha ugy kívánja a darab és finoman kidolgozza részletét, hogy a zeneköltő gondolatát hű ségesen A menyecske pedig pajkosan, csiklandósan, élesen felkacagott. — Marcsa! — kiáltott be mégegyszer a gazda. Nyomban előtte termett most a menyecske. Szepegett. Fehér volt az orra hegye, mint a kréta, a szája pedig csupa kék. A kezével egyre rángatta a kötője szólét és nagyon magyarázott : Engemet szólított édes gazdám ? Hát babot szemelgettünk . . . Egy kis jó levest akarok főzni . . . Ha már itt van ez a kis bab, mondok. De hát magyarázhatta neki. A gazda is volt legény, tudott ő is babot szemelgetni. Éppen olyan jól értette a csíziót, mint az úrafc a klasszikus zenét. Megértette ... De nem fordúlt meg és nem csapta be az ajtót. Hanem oda állott ez a szép, erős paraszt a párja elé, tüzes szemével belenézett az asszony két hamis, incselkedő szemébe s a markával megragadta a vállát. — Marcsa, Marcsa! A menyecske olyan volt most, mint a viharban hajladozó virág. Megrokkant a nehéz szorítás alatt és csalfa szeméből, incselkedő szájáról mintha elszállt volna az utolsó fény, az utolsó sóhajtás. — Marcsa, ha még egyszer ráveted a szemed MIT IGYUNK? Igyunk mohai Igyunk mohai Igyunk mohai forrást, ha gyomor-, bél- és légcsőhuruttól szabadulni akarunk, forrást, ha a vesebajt gyógyítani akarjuk. (2) forrást, ha étvágyhiány és emésztési zavarok állanak be. forrást, ha májbajoktól és sárgaságtól szabadulni akarunk. hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre legbiztosabb óvószer. A moliai Áunes-foriás mint természetes szénsavdús savanyúvíz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúvíz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek'ellen hanem a'benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légcső- és húgyszervi betegségeknek. 26 év óta bebizonyosodott, hogy méff ragályos betegségektől is, mint typhus, cholera, megkíméltettek azok, a kik közönséges ivóvíz helyett a baktériummentes mohai Agnes-vizzel éltek. Legjelesebb orvosi szaktekintélyek által ajánlva. Számos elismerő nyilatkozat a forrás ismertető füzetében olvasható. Háztartások számara másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű mesterségesen szénsavai telített víznél, söt a szódavíznél is olcsóbb; hogy az Ágnes-forrás vizét a legszegényebb emberis könnyen megszerezhesse, nagyobb vidéki városokban lerakatok szerveztettek, ugyanott a forrás leírásának ismertető füzete ingyen kapható. / forráskezelőség. li^flv^lÉ llffcV*VÍ# 1 Kapható minden iüszerüzletben és elsőrangú vendéglőben. Foraktar Oszwald János urnát tapan. » mM A *
