Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.
1907-07-13 / 28. szám
Intelligens izr. özvegyasszony (gazdasági intéző özvegye) IW Győrött elfogad az 1907/8. iskolaévre fiú- vagy leánytanulókat teljes ellátásra. Ingyenes zongora- és címbalomhasználat. Német társalgási nyelv. Megkeresések MERKUR-KÖNYYNYOMDÁ GYŐR, intézendő! Azon elterjedt téves, vagy rosszakaratú híresztelésekkel szemben, mintha férjem sajnálatos betegsége miatt bádogos-műhelyünket feloszlatnánk, ezennel tudomására hozom igen. tisztelt üzletfeleinknek s általában a nagyérdemű közönségnek, hogy műhelyünket továbbra is fenntartjuk, s addig is, mig annak vezetését ismét férjem veheti a kezébe, szakértő művezető alkalmazásával vállalkozunk mindennemű bádogos- és vizvezeték-szerelő munkára, a tőlünk megszokott pontos és lelkiismeretes kivitelben, jutányos árakon. Kérve a nagyérdemű közönség becses pártfogását, vagyok Pápa, 1907 julius 10-én kiváló tisztelettel: Németh Kálmánné. Lakás és műhely: Petőfi-utca 18. szám, az ó-kollégiummal szemben. 510/907. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti VIII —X. kerületi kir. járásbíróság 1905. évi Sp. VI. 17/32. sz. végzésével Kovács Antal, Vranesevich Ádám, Pápa város gyámpénztára, Vermes Mihály, Freund F., Gondrand és társa, Lyka Döme, dr. Gerő Jenő, Puchinger István, Nagel Adolf, Ács Ferenc, G. Horváth Miksa, Langraf Zsiga, M. kir. államvasút felperesek részére Bettelheim J. Ödön pápai lakos alperes ellen 4977 K 63 f, 872 K, 2838 K, 247 K 92 f, 1000 K, 52 K, 124 K 30 f, 800 K 63 f, 160 K 40 f, 122 K 09 f, 202 K 60 f, 45 K 89 f, 100 K, 356 K tőkekövetelés s jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt és 2826 koronára becsült ingóságokra a pápai kir. járásbíróság 1907. V. 172. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a korábbi vagy felülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Pápán leendő megtartása határidejéül 1907. évi julius hó 15. napjának délutáni 3 órája kitüzetik, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megérző kielégíttetéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéseig alulirt kiküldöttnél Írásban, vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a biróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számíttatik. Kelt Pápán, 1907. évi julius hó 1-én. Asztalos Sándor kir. bir. végrehajtó. csakis ananászfajok, elsörendüek, 5 kilós postakosaranként 1 frt 2() lír., zöld ring-ló és zöld dió nemes fajtákat 1 frt 20 Itr-.-ért szállítja: Szabó 157. gyümölcskivitel Csongrádról. üli PAPAI KALAUZ. Agyagáru gyár : Boscovitz Sámuel készít díszes cserépkályhákat minden kivitelben. Asztalos: Gyúk Nándor épület-, bútor és portál-asztalos. — Erzsébet-városrész, Hunyady utca 21. sz., saját ház Elvállal szakmájába vágó mindennemű muukát. Huber János bútor és épület-asztalos, Csáki-u. 5. Varjú János épület- és bútor-asztalos, Petőfi-utca 13. sz. (Ó-kollégium.) Készít szakmájába vágó mindennemű munkákat. Öcsön Gábor asztalosmester, Jókai Mór utca 10. sz. (dr. Csoknyav János ügyvéd házábau.) Mindennemű asztalos-munkát jutányos áron vállal el. Bádogos: Mayersberg Samu bádogos és vizvezeték-szerelő, Petőfi-utca 3. — Telefon-szám : 78. Németh Kálmán bádogos és vizvezeték-szerelő, Petőfi-utca (ó-kollégiummal szemben). Bábsütő : Szagmeiszter I. Utóda bábsütő és viaszgyertyaöntő, Barát-utca és Kígyó-utca sarkán. Borbély és fodrász : Bodai Gyula boibély- és fodász-üzlete, Fő-utca 49 Frauendienst Viktor borbély- és fodrász. Fő-üzlet : Széchenyi tér 1. sz. Fiók-üzlet : Főtér 26. sz. Groszherr Nándor borbély- és fodrász-üzlete, Kossuth Lajos utca 15. sz. Szente József borbély- és fodrász-üzlete, a GriíFszálloda épületében, — Fiók-üzlet: Erzsébet város. Hutflesz Pál borbély- és fodrász. Corvin-utca 3. Cipész: Hutf esz Péter férfi- és női cipész üzlete. Középutca 11. sz. özv. Kégli Józsefné úri-, női- és gyermekcipő raktára. Petőfi-utca 4 Kiss István férfi- és női cipész, Fő-utca 23. szám. Elegáns kivitelű férfi- és női cipők jó anyagból, jutányos áron ! Építési vállalkozó : Ifj. Czifra József építőmester építési irodája Annatér 9. sz. — Telefou : 69. sz. Faa Mihály építőmester, Erzs'ébet városrész. — Telefon : 42. szám. Kardos Testvérek oki kőmíves mesterek, Jókai Mór utca 53. sz., saját ház. — Költségvetéssel és tervezéssel helyben és vidékre szívesen szolgálnak. Cz. Horváth István oki. építő és vállalkozó. Lakása Rozmaring-utca 14. Csényi István oki. építkezési vállalkozó. Lakása : Lajos-utca 9. Fehérnemű-tisztító : Kanyó Erzsi fehérnemű-tisztító intézete Jókai Mór utca, az irgalmasok bérházában. Könyvkötészet: Kis Tivadar könyvkötészete, Fő-utca 21. szám. — Egyszerű és díszkötések ! Gyász-szalag nyomás ! Kovács : Harák Gyula okleveles gépész és kovács, Jókai Mór utca 23. szám. Paksy Károly gépész-kovács, Jókai Mór utca 54. sz. Villamerőre berendezett szikvizgyár ! Kosárkötő : ( Seiffert István kosárkötő, Széchenyi utca 7. sz. ; Nóvák István kosárfonó, Jókai Mór utca 8. sz. Kőfaragó : Fellner Jakab Fia kőfaragó és szobrász, Kossuth Lajos utca 6. sz. Kályhás : Kreizer József első pápai minta majolika, cserépkályha és különlegességek gyára, Széchenyi és Zöldfa-utca sarkán. Alapíttatott 1842 ben. Lakatos: Tóth József lakatos, Petőfi utca 10. sz. — Készít épület-, kerti- és sirrácsokat. Trauner Lipót műgépész és lakatos. Szeutilonayutca 11. sz. Malomépítő : Peternell József malomépítő, Jókai Mór utca 102 Műfestő és vegytisztító : Zakots István műfestő és vegytisztító, Szent-Benedek tér (volt Pnltz-féle ház). Oras és ékszerész: Steinberger M. utóda arany-, ezüst-, ékszer-, zseb- és inga óra raktára. Fó'-utca 3. szám. — Javítások jutányosán és pontosan eszközöltetnek. Szabó : Frejer Kálmán férfi-szabó üzlete, Fő-utca 23. sz. Mindenféle férfi-öltönyök finom kivitelben készíttetnek. Kelemen Salamon-ué Márton István utca 1. szám. (Keresztes szíjgyártó iiáy.) Mindenféle férfi-öltönyök finom kivitelben készíttetnek. Kész gyerraekruhák kaphatók ! Vágó Dezső első pápai férfi divat-terme Főtér 19. sz. Készít katonai-, papi- és polgári ruhákat. Legfinomabb bel- és külföldi ruhakelmék raktáron I Becsey Ferenc férfi-szabó, Pápa, Főtér 14. szám. (Bauer-kávéház épület.) Készít divatos férfi ruhákat. Szappanos : Matus György mosó- és pipereszappanok, faggyúgyertyát gyártása, Kossuth Lajos utca 5. sz. — Mosószerek raktára ! Szíjgyártó : Néhman Gábor szíjgyártó, Főtér 19. szám. — A budapesti milltmiumi-, győri és a veszprémi iparkiállításon kitüntetve. Szobafestő*: Balogh Gyula szobafestő és mázoló, Petőfi u. 15. Özv. Regner Jánosné szobafestő és mázoló, Flórián-u # Temetkezesi vállalat: Csoknyay Dénes temetkezési vállalata, Szécbeuyitér 4. szám alatt. Üveges: Weltner Dezső üveg-, porcellán- és lámpaáruk kereskedése. Kossuth Lajos utca. Elvállal épületüvegezést és képkeretezést gyári áron. Zongora-raktár: Kurtz Gyula zongora-, pianió , harmónium- és cimbalomraktára, a plébánia-temploru mellett. — Zongorák hangolása és kölcsönzése vidékre is! HIRDETÉSEK a „PÁ PA I HIRLAP" számára jutányos árban vétetnek fel!