Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-03-09 / 10. szám

— Takarékpénztári közgyűlés. A Pápa városi és vidéki takarékpénztár f. hó 3-án tartotta meg rendes évi közgyűlését. Megjelent 128 rész­vényes képviseletében 20 részvényes, kiket Bock István elnöklő vezérigazgató szívélyes szavakkal üdvözölvén, a jegyzőkönyv hitelesítésére a köz­gyűlés helyeslő hozzájárulása mellett Klein Jónás, Nagy Vilmos és Weisz Lipót részvényeseket kérte fel. A napirend első és második pontjai alatt tárgyalásra kitűzött mérleget és az általunk már közölt nyeremény-felosztási javaslatot dr. Koritschoner Lipót intézeti ügyész ismerteté, mire a közgyűlés az igazgatóságnak és a felügyelő­bizottságnak a felmentvényt egyhangú határozat­tal megszavazta. Dr, Lőivy László részvényes lelkesült szavakkal méltatván az intézet vezető ségének érdemeit, indítványa folytán a közgyűlés az igazgatóságnak, a felügyelő-bizottságnak és az intézeti tisztviselőknek köszönetet ós elismerést nyilvánított. Ezután következtek az alapszabály­szerű választások, melyeknek titkos szavazás utján való megejtésére Koritschoner József, dr. Hoffner Sándor és Fischer Gyula részvényesekből álló szavazatszedő küldöttség bízatott meg. Ennek jelentése szerint a megbízatásuk lejárta folytán kilépett Mészáros Károly, Martonfalvay Elek és Lőwy Adolf három évi időtartamra az igazgató­ság tagjaivá, dr. Kapossy Lucián, Marton Ignác L. és Piatsek Gyula pedig egy évi időtartamra a felügyelő-bizottság tagjaivá újból megválasztattak. — Színészet. Szalkay Lajosnak, mint emlí­tettük is, igen jól megy a dolga Fehérvárott, nem csoda, hogy elfeledkezett arról a kötelezett­ségéről, hogy Pápán március első napjaiban a szezónt megnyissa. Mint a napokban szétküldött jelentésből látható, csak húsvét vasárnapján jön. A „tavaszi", újonnan szervezett társulatokkal ne­künk a múltban keserves tapasztalataink voltak. Szomorú lenne, ha ismét az összetanulatlanság kinját kellene végigszenvednünk. A társulat, mit Szalkay magával hoz, mondhatni egészen új. A régiek közül csak Déri Béla, Gyárfás Ödön, Bátori Béla, Bérci Jenő, Tombor karmester és neje jönnek. Az új tagok közül elsőrendüek: Hidy Irén primadonna, Torday Erzsi koloratur, Holéczy Ilona hősnő, kire még Dobó idejéből kel­lemesen emlékezünk vissza, Ráthonyi Stefi, ki Micsey társulatával játszott már színpadunkon, Halász Ilonka naiva, Dobsa Margit énekesnő, Neményi Aranka szende, Szilágyi Etelka komika, Medgyasszay Kálmán tenor, Inke Rezső naturburs, Szathmáry Lajos jellem-apa, Gerenday Imre éne­kes. Zenekarról a jelentés nem emlékszik meg. A bérletgyüjtés céljából előre küldött titkár 12 — 14 tagú zenekart helyez kilátásba. A műsor vál­tozatosnak, értékesnek ígérkezik. Minden valamire való operett és dráma újdonság ki van tűzve, így Szép Ilonka, Csibészkirály, Rab Mátyás, Cserkesz leány, Harang, Dériné ifiasszony, Töké­letes feleség, A tolvaj, Asszony stb. — Eljegyzés. Örömmel vettük a kedves bírt, hogy dr. Fehér Dezső, ügyvédi karunk jeles és agilis fiatal tagja, a helybeli OMKE titkára, elje­gyezte Deutsch Jolán úrhölgyet, Deutscli József, a sopronvidéki takarékpénztár cégvezetőjének leá­nyát Csornán. Még egy kedves eljegyzési hírt kaptunk: Károlyi József szentesi földbirtokos eljegyezte Billitz Ferenc helybeli nagykereskedő leányát, Billitz Aranka úrhölgyet. Az eljegyzés Bécsben, a menyasszony nagybátyjánál, dr. Róth Miksa nagy­nevű orvosnál ment végbe. — Patronessz-értekezlet. Márcis 12-én, kedden d. u. 1/ sb órakor patronessz-értekezlet lesz a t. apácáknál, amelyre a m. t. Patronesezek és érdeklődő hölgyek tiszteletteljesen meghivatnak. Egyben tudatom, hogy a napokban megjelent Mi a patronage? c. füzetet 25 példányban megren­deltem. Egy példány ára 1 K. Stanits Fulgent, a patronage igazgatója. — Előléptetés. A közoktatásügyi miniszter Herz Dávid, állami polgári leányiskolái rendes tanárt, iparos-iskolánk igazgatóságát a IX. fizetési osztályba kinevezte. Az érdemes tanférfiú bőven rászolgált az előléptetésre. — A népkonyhának f. hó 10-óre tervezett, illetőleg határozott ülése, közbejött akadály miatt nem lesz vasárnap megtartva. — Tornayerseny. Székesfehérvárott május hó 26-án ifjúsági tornaverseny lesz, melyen Dunán­túl, Északi Magyarország és Fiume város közép­fokú iskolái vesznek részt. A versenyre szóló meghívókat Váradi Károly főigazgató s Havranek József polgármester bocsátották ki. A versenyen a pápai ev. ref. főgimnázium 40 tagú csapattal vesz részt. — Az iparosok érdekében. A vármegye szabályrendeletet készített, mely határozottan ki­mondja, bogy a vármegye területén tartatni szokott hetivásárok alkalmával, csak a városlődi és lepsényi hetivásárokon szabad nem helyben lakó iparosok­nak ipari készítményeket árúsítani. Az említett községben is csak oly ipari cikkeket, melyeket helyben nem készítenek. — A budapesti „Pápai Kör" mulatsága. Minden várakozáson felül sikerült mulatságot ren­dezett f. hó 6 án a budapesti „Pápai Kör" a köz­ponti Demokrata-kör összes helyiségeiben. A mulat­ság hangversennyel kezdődött, amelyet dr. Rózsa Miklós, kiváló író és műkritikus szabadelőadással nyitott meg. A kulturának és a különböző életfel­fogásoknak a művészetre gyakorolt hatásáról beszélt sok tudással, sziporkázó szellemmel és ragyogó dialektikával. Maaras színvonalú előadását hosszan­tartó, zúgó tapssal honorálta a Demokrata-kör óriási termét szorongásig megtöltő díszes publikum. Utána Fekete Vilma zongorajátékában gyönyörködött a hallgatóság. Majd pedig Hideg Jánosnak tapsolt, aki Petőfi „ Apostol "-áuak egy részletét szavalta nagy hatással. Nagy sikert aratott a fiatal Tolnai Ferenc művészi cselló játékával. Ezután egy festő­művész rögtönzött rajzaival szórakoztatta közönséget. Végül R. Beck Blanka, az előkelő taleutumu költőnő meleg érzéssel megirt és fiuom poemákkal telt köl­teményeiből adottt elő néhányat nagy sikerrel. Majd felhangzott a cigány hegedűjén a „Söprik a pápai utcát ..." c. nóta és kezdetét vette a tánc, amely a késő reggeli órákban ért véget. Az első négyest 140 pár táncolta. — Gyanús betegedési esetek. Vaszar és Takácsi községekben az utóbbi napokban három komolyabb jellegű betegülési eset fordult elő, melye­ket az illető községekből nyakszirtmerevedésnek je­lentettek. Az óvintézkedések megtétele végett vár­megyénk tiszti főorvosa dr. Vadnay Szilárd, dr. Kövi József tb. megyei főorvos, járási orvos és dr. Rechnitz Ede tb. járási orvos, körorvos társaságában folyó hó 7-én a megnevezett községekbe kiszálltak s a legmesszebbmenő intézkedéseket megtették A betegség további lefolyását az egészségügyi hatóság a legéberebb figyelemmel kiséri, aggodalomra semmi ok sem forog fenn. —- Az Önk. Tűzoltó-Egylet elnöksége ez úton kivánja közhírré tenni s az érdekelteknek tudomására hozni az egylet f. évi február hó 24-én tartott választmányi ülésén 12. jkvi sz. alatt hozott azon határozatát, hogy : ez időtől jövőre az egylet terhére eszközlendő bármi néven nevezendő tárgyak beszerzése, vagy a meglevők esetleg szükségessé váló javíttatása, illetve s esetleg az egylet javára bárminek értékesíttetése csakis elnöki előleges hozzá­járulás s Írásbeli utalványozás után és alapjáu leend eszközölhető s teljesíthető ; valamint az egylet pénz­tárát illetőleg bármiféle bevételek és kifizetések szintén csak elnöki előleges beutalás vagy kiutal­ványozás után vételezhetők be s fizethetők ki. — A gazdaközönség megtévesztését célozzák az idén (többnyire a morva Bisenzből) általánosság­ban tartott plombok alatt szállított répamagvak­kal. Mint értesülünk, e plombokra többnyire ez van rányomva: „Originalzüchtung Quedlinburg", vagy „Originál Norddeutsche Saat", természetesen a termelő megnevezépe nélkül, mert hamis név nyomatása bűnvádi eljárást vonna maga után. A gazda sohase tudhatja, hogy ily névtelen ós egye­nesen megtévesztésre irányuló plombok alatt mi rejlik és miféle magnak jutott birtokába, Ez al­kalommal megemlítjük, hogy éppen a múlt napok­ban fejtettük ki a takarmányrépamag termeszté­sére szolgáló anyarépák gondos megválasztásának és az impregnálásnak nagy jelentőségét. — Most nyilatkozik az e téren első korifeusnak elismert Linhart György magyaróvári tanár is, ki a „Köz­telekében egy kérdésre azt feleli, hogy: „Az im­pregnált répamag, melynek elárusításával hazánk­ban Mauthner Ödön budapesti cég foglalkozik, már hosszú idő óta jó hírnévnek örvend ; mert e mag gyorsan ós egyenletesen kel ki s a répanövé­nyek gyorsabban és erőteljesebben fejlődnek, ez olyan elvitathatatlan tény, amelyet tagadni nem lehet." — Körültekintő és tapasztalt gazdáink különben ezt már nagyon jól tudják. — Öngyilkosság. Süle Péter nyárádi lakos folyó hó 7-én délután szíven lőtte magát. Tettének oka ismeretlen, valószínű azonban, hogy anyagi gondok vitték a halálba. — „A nő és a társadalom", ez a magas színvonalon álló feminista közlöny f. hó l-jén a következő tartalommal jelent meg : Szellemi prole­táriátus. Ignotus, Tavasz ébredése. Harkányi Ede, Jóbarátaiuk a feminizmusról. B. Schwimmer Róza, A magyar asszony hire. S/.emle. Irod;ilom. Egyesü­leti értesítő. Előfizetési ára egy évre 6 K. a nő­tisztviselők egyesületének tagjai ingyen kapják. Szerkesztőség: Budapest, VII., Nefelejts-utca 41. — Köszönet- A ref. leányegyletnek múlt szombaton, azaz folyó hó 2 án tartott estélyén a jövedelem 63 kor. 36 fillér volt. Midőn a kegyes adakozóknak hálánkat nyilvánítjuk, egyszersmind köszönetet mondunk a főiskolai igazgatóságnak a tornaterem szives átengedéseért. A választmány. — Pályázat. A pápai önkéntes tűzoltó­egyletnél egy fizetéses tűzoltói hely megüresedvén, annak betöltése végett pályázni óhajtók azzal hi­vatnak fel, hogy ezen hely elnyerhetése céljából legkésőbb f. hó 24-ig az elnökségnél személyesen jelentkezzenek. x A legkiválóbb orvosok egyhangú véle­ménye az, hogy a Zoltán-féle Csukamáj olaj pótol­hatatlan. Üvegje a gyógyszertárakban 2 koronáért kapható. — Postán küldi a készítő Zoltán Béla gyógyszertára, Budapest, V. kerület, Szabadság-tér. — Bolti tűz. F. hó 5-én este V a10 órakor Kardos Henriknek a Főtér 14. sz. feslékkereskedé­sébm tüz ütött ki. A tüzet a házbeliek idejekorán észrevették és bejelentették s így azt sikerült el­oltani. A tüz által és az oltás közben megsemmisült áruk értéke, a káros bevallása szerint, 4000 koronára tehető, mely biztosítva volt. A tüz keletkezésének oka még ismeretlen, de a nyomozás folyamatban vau. — Felülfizetések. A pápai ág. hitv. evang. leányegylet február 24-én tartott hangversenye alkalmával felülfizettek : Gyurátz Ferenc 10 K-t, Kluge Endre dr. 7-20 K-t, Matus György 5 K-t, Kis Tivadar, Szűcs Jolán, Faa Mihály, Adorján Gyula dr. 2-2 K-t, Szalay Mihály 2-36 K-t, Mohácsi Lajos, Schneller Vilma, Csizmadia Jolán l-l K-t, Froreich Szabó Ernő 1-40 K-t, özv. Perlaky Gáborné, Paál István 1-20 -1-20 K-t, özv. Takács Ferencné, N. N. 80—80 f-t, Öcsön Gábor 50 f-t, Téringer Mariska, N. N. 40 -40 f-t, Franz Lajosné, Baranyai Róza, Mihácsi Sándorné, Takács Ferenc 20—20 f t. Fogadják a nemeslelkü adakozók a leányegylet hálás köszönetét. — Magyar Otthon. Elsőrangú penzió. Csalá­dok, házaspárok és magános urak részére. Ele­gánsan berendezett különbejáratu szobák. Réz­ágyak, fürdők, lift. Olcsó árak. Főherceg Sándor-utca 30. sz. — A forintos bankók halála. Lehet, hogy vannak még sokan olyan boldog halandók, kik a koronaérték életbelépése után is zsugorgatva őriz­getik 5 és 10 forintos bankjegyeiket. Az ilyen boldog halandók okosan teszik, ha sietnek meg­válni régi szerelmük tárgyától, mert bizony ezek ebben az évben teljesen elvesztik értéküket. E bankókat ugyanis 1907 augusztus 31-ig kell be­mutatni becserélés végett az osztrák-magyar bank budapetsi vagy bécsi főintézeténól vagy fiókjainál. Azontúl elvesztik értéküket. Ki velők tehát a vasszekrónyekből és ládafiókból. Van még ilyen­fajta bankó ugyanis beváltatlan mintegy 1,292.250 forintnyi. — Nyilvános nyugtató ós köszönet. A helybeli „Wahrmann"-egylet kóstolójáu felülfizettek: Binét Márkusz, Kabos és társa (Bpest), dr. Kreisler Károly, Lőwenstein Vilmos 10 —10 K, Kreisler Jó­zsefné, Karlowitz Adolf, Piacsek Gyula, Schwarcz Márton 5—5 K, Gyurátz Ferenc, Kohn Lipót, Lő­wenstein J. és fiai, Mayersberg Sarauné, N". N., Wallenstein Dánielné, Weiszmann Mór, Weiszmann nővérek 4 -4 K, Stein Vilmos 3*20 K, Koritscho­ner Vilmos 3 K, Weiler Mihály 2-80 K, Fischer Sándor 2-20 K, Billitz Ferenc, Barna Ignác, ifj. Deutsch Ignác, dr. Fehér Dezső, Fürst Jakab, Goldner Ödön, Koréin J. L , Koréin Ernő, Kori­tschoner Adolf, Kelemen Salamonné, Lang Ignác, dr. Lőwy László, Matus György, Marton Márkusz, Rosinger Vilmos, Steiner József, Weisz Samuné 2 —2 K, Vértessi József (Tapolca), Weisz József 1 80 — 1-80 K, dr. Kende Ádám, Guth Jakab 1-60— 1-60 K, Fischer Jakab, Fischer Mór, Goldstein Jó­zsef, Politzer Simon, Spitzer Gyula, Weisz Józsefné, dr. Wertheimer Ignác 120 —1-20 K, Balog Jenő, Billitz Henrik, Fleischner Béla, Gold Vilmos, Gaál Gyula, Glück Miksa, Heimler Ede, Haas Lajos, Haas Miksa, Koréin Vilmos, Lázár Ádám, Mayer N., Müller Sámuel, Ötvös Sáudor, títeiner Ferenc, Weisz­mann Miksa, Zsoldos Ödön 1 — 1 K, Krausz Adolf, Wajdits Károly 80—80 f., Breier Dávid, Fischer Vilmos, Fischl Adolf, Fleischner N., Hoch Lajos,

Next

/
Oldalképek
Tartalom