Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-10-05 / 40. szám

— A közös konyha ügyében a szervező­bizottság folyó hó 3 án, csütörtökön délután 5 órakor a városháza tanácstermében teljes ülést tartott Mészáros Károly polgármester elnöklete alatt. Miután elnök a gyűlés célját ismertette, Győri Gyula főgimn. tanár felolvasta jelentését, amelyben beszámolt a nagybecskereki és a temes vári közös konyhában szerzett tapasztalatairól, s végén összegezte véleményét, mely szerint mind a két helyen deficit van s ez onnan ered, hogy sok a személyi kiadás. Ennélfogva osak úgy állhat Pápán elö a közös konyha, ha e személyi ki­adások nélkül felállítható, ez pedig máskép nem lehet, csak olykép, ha valamely megbízható hely­beli korcsmárossal lépne érintkezésbe a bizottság, aki jutányos áron házias készítésű ebédet és vacsorát adna kellő mennyiségben. Ilyenül leginkább Szente Gábort ajánlja, akivel már előbb érintkezett is és aki elég jutányos árban hajlandónak nyilat­kozott a közös konyhai kifőzést magára vállalni. A gyűlést a javaslatot elfogadta és egy bizott­ságot küldött ki a Szente Gáborral való tárgyalás végett. Ennek eredményét a jövő héten közli már a kiküldött bizottság. — Színházi heti műsor. Vasárnap délután : Bús özvegy (operett), este: Csibészkirály (operett); hétfőn : Bernát (énekes bohózat, leszállított hely­árakkal) ; kedden : Lucifer (dráma, újdonság) ; szerdán délután : Viola, az alföldi haramia (nép­színmű, diák-előadás), este: Az őrangyal (víg­játék); csütörtökön: Nebántsvirág (operett, Kormos Ilonka jutalomjátéka); pénteken : Mi történt az éjjel? (bohózat); szombaton: Göre Gábor Budapestön énekes revű, újdonság); vasárnap : Göre Gábor Budapestön (énekes revű). — Zászlószentelés. A pápai keresztény munkásegyesület 1907 október 13-án vasárnap, Esterházy Sándorné grófnő zászlóanya, illetve Sült Józsefné helyettes zászlóanyai védnöksége alatt zászlószentelési ünnepélyt tart. — Az ünnepély sorrendje. Reggel '/ a8 órakor gyülekezés az egye­sület helyiségében. (Szentilona-utca 12.) V 49 óra­kor a zászlóanya ünnepélyes meghívása a vőfélyek, koszorús leányok és az ünneplő közönség által. 9 órakor ünnepélyes szentmise. A szentmise után Giesswein Sándor apátkanonok, országgyűlési kép­viselő, az egyesület díszelnöke ünnepélyes szent­beszéd kíséretében beszenteli az egyesületi zászlót. A szertartás után a szegbeverések következnek. Ezután a díszmenet visszatér az egyesület helyi­ségében tartandó díszgyülésre, melynek tárgysoro­zata a következő: 1. Hymnus. Énekli az egye­sület énekkara Zsilavy Sándor karnagy vezetése mellett. 2. Megnyitó beszéd. Tartja Giesswein Sándor apátkanonok, országgyűlési képviselő, az egyesület díszelnöke. 3. Föl a zászlót. Irta Sza­lánczy Andor. Szavalja Szalay Lajos egyleti tag. 4. Alkalmi beSzéd. Tartja Szalánczy Andor. 5. Al­kalmi költemény . . . Szavalja Tóth Juliska egyleti tag. 6. Szózat. Énekli az egyesület énekkara Zsi­lavy Sándor karnagy vezetésével. — Az ünnepély után d. u. I órakor társas ebéd az egyesület helyiségében a vendégek tiszteletére. — Este az egyesület helyiségében tánc lesz. Kezdete fél 8 <5rakor. Belépti dij személyenként 1 kor., család­jegy 2 kor. 40 fill. — Tanítók gyűlése. A pápa-csóthi esperes­ségi kerület róm. kath. tanítóinak köre őszi köz gyűlését Pápán, október 13-án tartja meg a kath. fiúiskola egyik termében. — Köszönetnyilvánítás. Özv. Esterházy Móricné grófnő őnagyméltósága a pápai vörös­kereszt-egylet céljaira 20 koronát kegyeskedett adományozni. Szives adományáért hálás köszöne­tet mond Galamb Józsefné elnök. — Szüret. Meg volt a kishegyi szüret. Nem túlságos hangosan, mivel hogy a must, bár nem túlsavanyú, de mindenesetre túlkevés vala. Ugyan­csak rosz auspiciumok mellett kezdődik meg jövő héten a somlai szüret is. Két jégverés, előbb meg tavaszi fagy, alaposan megdézsmálta az idei termést! — Ingyenes himlőoltás a kerületi munkás­.biztosító pénztár tagjai és családtagjai részére még csak hétfőn és kedden délután lesz a pénztár helyiségében. Akik tehát be akarják magukat oltatni, ezeken a napokon jelentkezzenek. — Október 10-én, a képviselőház megnvitá­sán fik napján, mint mindeuütt az országban, Pápán is általános munkaszünetet tart a szociáldemokrata szervezetekhez tartozó munkásság, hogy demon^trál­jon az általános választói jog mellett. A helybeli szociálisták vasárnap, műit vasárnap me^ a keresz­tény szoeiálisok gyűlést akartak tartani az általános választójog tárgyában, de a rendőrkapitány egyik gyűlést sem engedélyezte. — Köszönetnyilvánítás. Özv. gr. Esterházy Móricné úrnő a jótékony nőegylet szegényeinek 50 koronát volt kegyes ajándékozni, mely ado ­mányért hálás köszönetét nyilvánítja Sült Józsefné elnök. — Beiratás az állami ovodába. A ujonann kinevezett állami óvónő P'tckel Emilia elfoglalta állását s a beiratásokat az új állami ovodába f. hó 7. és 8 napjain tartja. Az állami ovoda ide­iglenesen tudvalevőleg a kath. legényegylet Török Bálint utcai házában van elhelyezve. — Adomány. Kluge Károly kékfestő gyáros a vezetésem alatt álló iparos-ifjak önképző egyle­tének az iparos-szálló céljaira 8 méter kék vász­nat volt szives adományozni, amelyért e helyütt is hálás köszönetemet fejezem ki. Faragó János, elnök. — Elhalasztott gyűlés. A kerületi beteg­segélyző pénztár felszámoló közgyűlését múlt vasárnap akarta megtartani, de azon a közgyűlési kiküldöttek olyan kis számban jelentek meg, hogy a gyűlés megtartható nem volt. Ennélfogva a gyűlést elhalasztották e hó ö-ára, holnap, vasár­nap délután 2 órára, amikor is a felszámolás dolgában, tekintet nélkül a megjelentek számára, érvényes határozatot fognak hozni. — A kereskedelmi alkalmazottak figyelmébe. A pápai kereskedelmi alkalmazottak önképző-köre a következő sorok kézzétételére kért fel bennünket: „A budapesti kereskedelmi alkamazottak országos egyesületének ügyvezető elnöke: Tauber Vilmos úr agitációnális kőrútjában folyó hó 13-án Pápára érkezik, mely alkalommal a pápai kereskedelmi ifjúság önképző köre folyó hó 13-án, délután 5 órakor, a Jókai-kör helyiségébe rendkívüli köz­gyűlést hív egybe, melynek keretében fogja Tauber Vilmos úr felolvasását megtartani. Midőn tehát a fenti közgyűlést a tagok és az érdeklődők nek szives tudomásukra adjuk, egyszersmind arra kérjük az igen tisztelt tag urakat és érdeklődőket, hogy fenti közgyűlésünkön minél számosabban megjelenni kegyeskedjenek. A pápai kereskedelmi alkalmazottak önképző-köre. u — Köszönetnyilvánítás. Lázár Ádámné úrnő szives volt az izr. nőegyletnek 5 koronát ajándé kőzni, mely szives adományért hálás köszönetét njilvánítja dr. Lőwy Lászlóné elnök. — Halálos végii szerencsétlenség. Fledrich Menyhért jákói lakos f. hó 1 én d. u. a kavics­bányába ment kavicsot termelni. A bányát alá ásta, noha tudta, hogy ezt tenni nem szabad. Könnyelműségéért életével fizetett, a part reá­szakadt. A közelében lévő emberek azonnal ki­mentették ugyan a föld alól, még életben haza is vitték, de belső sérülései következtében csakhamar meghalt. — Népünnepély. A szociálista szervezetekhez tartozó munkások vasárnap délután népünnepélyt tartottak a Munkás-Otthonban. Az olcsó belépti díjak mellett nagyszámban jelent meg az ünnepé­lyen a munkásság s a női közönség, s kedélyes hangulatbau töltötte el az egész délutánt. Volt sza­valat, monológ, s ami a legkapósabb volt: tánc; csak az a kár, hogy a zenészeknek, másutt való elfoglaltságuk miatt, esti 8 órakor távozniok kellett. — Itt jegyezzük meg, hogy a Munkás-Otthon ünne­pélyes felavatása a közeli időben megtörténik. — A muukás-ÜDnepélyen felülfizettek : Dr. Hoffner Sándor 10 K; Gémes Károly, Matus György, Pollák Rudolf 2-2 IC; Bognár István, N. N. 1-50 —1-50 K; Vicker János 1-40 K ; Bodai Gyula 1-30 K; Pilzl Mátyás 1-20 K; Bauer Sándor, Becsey Ferenc, Bíró Lajos, Hochold Ferenc, Lakos József, Légrádi Lajos, Muli József, N. N., Varga Gyula 1 — 1 K; Bognár Sándor, Brünner János, Büki Károly, Csizmadia Lajos, Fekete Gyula, Illés József, Izsa András, Mihályi Vince, N. N., N. N., N. N., Nagy István, Nóvák István, Ros­kovits Jáno=, Steiner Károly, Tamás József, Vill­man Imre, Villman Istváu 50—50 f; Jámbor János, Knapp Imre, Kovács Ernő, Oszwald János, Pápai Imre, Polgár József, Réfi István, Szabó Ferenc 40 -40 fill.; Gaál József 30 fill.; Csonka József, Danizs Gábor, Ganf Ignác,, Impert János, Molnár József, N. N., N. N., N. N., Vicze József, Weisz Miksa 20—20 f; Árvay Sándor, Danizs Mihály, N. N, N. N., Nagy András 10-10 f. — A fenti adakozóknak hálás köszönetét nyilvánítja a szerve zett munkások vezetősége. — Olyan törekvés föltétlenül megérdemli támogatásunkat, hol arról van szó, hogy a gazda minél magasabb árak mellett értékesítse termé­nyeit. Gazdálkodó olvasóinknak tehát ezúttal is tudtára adjuk, hogy Mauthner Ödön magnagy­kereskedése Budapesten a nyáron kezdett akció­ját folytatja, t. i. a természettől arankamentes ló­here- és lucerna magért nemcsak a napi árnál, hanem egyáltalán az itt nálunk elérhető árnál is lényegesen magasabb árakat fizet. Helyénvalónak tartjuk tehát a gazdákat emlékeztetni, tudassák a Mauthner céggel, még pedig minta melléklésével, ha arankamentes lóhere- vagy lucerna mag felett rendelkeznek. — Daráló-gép. A helybeli hitelszövetkezet, melynek tagjai nagyobbrészt alsóvárosi gizdák, ujabban egy daráló gépet szerzett be. Remélik, hogy ez is oly hasznukra lesz, mint a nyáron már működésben volt villamos cséplőgép. — A plébánia templom öreg sekrestyése, id. Mátz István 35 évi hűséges szolgálat után nyugalomba ment. Helyére a plébános a nyugal­mazott sekrestyét fiát ifj. Mátz Istvánt alkalmazta. — Az 0. M. K. E. évkönyve. Az idei kará­csony előtt egy igen fontos és hasznos kézikönyv jut a magyar kereskedők kezébe. A Kereskedők Évkönyve lesz ez, mely az idén jelenik meg elő­ször, hogy azután évről-évre, mint régi jó ismerős kopogtasson be a kereskedőkhöz. Az O. M. K. E. kiadásában megjelenő évkönyv a praktikus üzleti élet terén kiván utmutatóul szolgálni s biztos vezetője lesz a kereskedőnek a közigazgatási, jö­vedéki s egyéb közteherviselési rendelkezések nagy tömegében. Az újabban életbeléptetett tör­vényeket és rendeleteket különös részletességgel ismerteti s alapos tájékozást nyújt a kereskedelmi forgalommal kapcsolatos minden fajta intézmények szervezetéről és szabályairól. Az Ö. M. K. E. ezt az évkönyvet ingyen küldi meg tagjainak 8 tekin­tettel arra, hogy ekként legalább 20.000 példány­ban fog megjelenni, a hirdetések közzétételére is igen alkalmas lesz. Erről az O. M. K. E. köz­pontja (Budapest Széchényi-utca 1.) az érdeklődők­nek készséggel szolgál felvilágosítással. Az év­könyvet s a tagsággal járó egyéb összes kedvez­ményeket azok a kereskedők is megkaphatják, kik ezután lépnek be tagokként legalább évi 6 K tagdíjjal. — Országos vásár. Kedden és szerdán tartott országos vásárunk gyenge forgalmú és néptelen volt. Felhajtatott szarvasmarha 1620 drb., eladatott 547 drb.; ló felhajtatott 611 drb., eladatott 121 drb. — A kirakodó vásár sem igen hozta be a fuvarköltséget. — Ház-eladás. Kuruc-utca 16. szám alatti, két utcára nyiló, jól jövedel­mező ház, azonnal eladó. Bővebb felvilá­gosítást nyújt lapunk kiadóhivatala. — Magyar Otthon. Tisztelt olvasóink becses figyelmébe ajánljuk a Budapesten VIII., Főherceg Sándor utca 30. sz. alatt levő Magyar Otthon Penziót. Mérsékelt árban elegánsan bútorozott, különbejáratu szobákat lehet ott bérelni s esetleg teljes ellátás is kapható. Csoportos jelentkezők­nek megfelelő kedvezmény. Szigorúan családi otthon. — Tüzek a vidéken. Szeptember hó 28-án Tapolcajő községben bűnhődött egy gondatlan asszony, vele együtt ártatlanul még 17 család. A vizsgálat adatai szerint ugyanis még ki nem hült hamut vitt fel a padlására M. J.-né, mitől a lakása padlása kigyuladt. A nagy szélben csak­vidéls legrégibb és legnagyobb cipőüzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstádter Jakab cipőraktára Alapíttatott 1864-ben. Pápa, KoSSUth. LajOS utca ÍO. szám, Alapíttatott, 1864,-ben. hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni. Beteg és szenvedő lábakra (ortophád-munka) kiváló gond lesz fordítva. = Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipőit és csizmáit,,

Next

/
Oldalképek
Tartalom