Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-11-19 / 35. szám

Ha a Tapolcza vizét ivóvízül ugy sem fogjuk igénybe venni, ennek medrébe lehetne bevezetni e csatornák folyadékát Igy legalább a hírhedt czinczátol is megszabadulnánk, mely úgyis oly sokáig uralmon tartja már magát. Avagy talán ily sok üdvös reform egyszerre nagyon terhére lenne a városi tanácsnak ? Ebben nem kételkedünk, de úgy hiszszük, ha már egyszer kitörölte az álmot szemeiből, dolgozzék komolyan. Majd városunk felvirágzásának idején ismét nyugodtan hajthatja le fejét puha vánkosára ; addig pedig nézzen utána, hogy a vízvezetékkel együtt a csatornázás kérdését is megoldhassa. Jókai Mór. (s. a.) Mindig közelebb és közelebb jutunk azon naphoz, melyen hazánk koszorús iróját : Jókai Mórt ünnepli az egész ország. A lelkesedés lángtüzével, őszinte érzéssel járulunk mindnyájan a nagy iró színe elé, hogy benne a magyar regényirodalom megteremtőjét, a nagy irót üdvözöljük. Nemcsak a magyar irodalom ünnepe lesz ez, ünnepét képezi drága hazánk minden nemes érzésű polgárának is. Nem a csatából megtért, győztes hadvezér homlokára fonjuk a koszorút, hanem a még küzdő hatalmas férfiú fejére tesszük fel, ki nem szűnt meg még most sem a kultura harczosa lenni, s kezében van most is drága tolla melylyel gyönyörű munkáit megírta. Künn áll még a porondon, diadalt diadalra arat s mi e diadalok közepette megállítjuk küzdelmében, hogy levett kalappal állva meg előtte néhány parányi köszöntőt mondjunk s újra meg újra hódolatunkat fejezzük ki a hatalmas és ideális eszmék utolérhetetlen apostolának. Mert bizony csak parányi hódolatról szólhatunk ; a legmelegebb érzés és lelkesedés kicsiny fragmentummá törpül az ő írói egyéniségéhez mérten; miként a napnak üdítő melegét, a virágnak illatát csak élvezni, de meghálálni, viszonozni sohasem, azonképen Jókai küzdelmét, küzdelmének dicső eredményét csak örömmel fogadni, csodálni vagyunk képesek, de viszonozni sohasem. Ne gondoliuk, hogy ha jubileumát megünnepeljük, munkájának diszkíadását megvesszük, már eleget tettünk kötelességünknek s Jókainak már semmivel sem tartozunk. A nagy íróval szemben, bármit cselekszünk is, nem róhatjuk le teljesen sohasem tartozásunkat. Jókai nekünk egy kincses tárgyat, milliókat érő kincseket adott. Néhány nyomorultan összerakott fillér színében tűnik fel vele szemben a mi hódolatunk, ajándékunk, De ez mitsem határoz most ; mi nem is törekedtünk kötelességünket teljesen leróni, — hisz tudtuk, hogy erre képtelenek vagyunk — csak szivünknek határtalan örömét, rajongó szeretetünket akartuk szerény tetteinkben kifejezni, mely tettek az ünnepi hangok boldog mámorában bizonyára boldog perczeket fognak szerezni a felettünk magasan álló halhatatlan írónak. Es szivünkből kívánjuk, hogy e szerény ünneplők sorából Pápa városa se hiányozzék. Elvárjuk a városi tanácstól, hogy a legközelebbi közgyűlésen már teljes programmot terjeszt a Jókai ünnepélyre vonatkozólag ; megválasztja a deputácziót, mely hivatva ges«, de nemsokára azt a meglepő észrevételt kelle tennie, hogy szállásadónője a delnek fekvő szobát távollétében ruhaszáritásra használta; szóval Szabó barátom a hónapos bérlakok közt a legszerencsétlenebb volt, azért lett öröme oly rendkivüli, mikor végre tisztességes embereknél, szépen bútorozott szobát kapott, mert hát a szállásadónő finom műveltségű, arisztokratikus külsejű nő volt, kit nyugdíjazott államtitkár férje után »mél~ tóságos asszonynak« czimeztek. — No, gondolta magában, itt alkalmasint tovább maradsz egy hónapnál. Mert hát Szabó barátom valóságos naptári rendelettel és jobb ügyre méltó pontossággal minden hónapban lakást változtatott és ellenkezőleg a közönséges emberekkel, jdejet nem január, február, márczius stb., hanem lakásai szerint számította, mint magyar utcza 10., kalap-utcza 4., rózsa-tér 2., bérkocsis-utcza 41. sz. stb. Ha nem vezetett volna pontos jegyzéket változó lakczimeiről, igen gyakran képtelen lett volna arra, hogy megtudja, hol lakik. Ne higyjék azonban, hogy Szabó barátom tán házsártos ember volt. Nem 1 Csupán a balsors üldözte. O volt a legszerencsétlenebb valamennyi hónapos bérlő közt. Állása szerint könyvvivő volt egy solyem es bársony nagykereskedésben. A könyvelt és könyvelendő árukkali érintkezése által jelle vie oly lágy lett, mint g bársony és ply sima, mint a selyem, Alig hinné az ember, hogy a tárgyak, melyekkel éveken át foglalkozunk, bizonyos jellege adnak nekünk. A jogász ép oly feszes lesz, mint percsomói ; a tudös poros és száraz, mint régi könyvei; a vaj- es ezukorkereskedő szinte olvad és édességtől és ó maga a megtestesült édesség. Es ezt majdnem minden foglalkozásra ki lehet terjeszteni. Szabő tehát olyan volt, mint a bársony és simasága még soha se ment nála annyira, mint midőn kérte a »méltóságos asszonyt«, hogy a szobát még ma készítse el számára. Abbeli örömében, hogy ily »finom« családnál lakhatik, megfeledkezett minden apro intézkedésekről, melyek a szobabérlésnél szokásban vannak, u. m. takarítás, fölszolgálat és több efféle. Adott öt forint foglalót, elkérte a kulcsot es tudatta a méltóságos asszony nyal, hogy holmiját másnap reggel fogják elhozni a szállodából, hol néhány napig lakott, hirtelen távozott. A méltóságos asszony nagyot bámult a szobafogadás és idegen kulcsok elvitelének e szokatlan módjára és midőn Szabó már a lépcsőn volt, utána szólt : — De uram, kihez van tulajdonképen szerencsém ? — Nevem Szabó ! -—> felelte barátom alulról, miközben eltűnt. Midőn este a szokott gyülhelyen elbeszélte barátjainak, hogy mily »szép szobát« fogadott — mely közlést, fönt emiitett pontossággalj minden hó elején ismételte — azok lesz Jókainak a díszpolgári oklevelet átadni. Hasson oda, hogy a jubileum napján városunk egyesületei és iskolái Jókai hírnevéhez méltó ünnepélyeket rendezzenek, s a tanárok Jókai érdemeit méltató ünnepi beszédeket tartsanak. E mellett fizessen elő a Jókai Mór összes munkáinak néhány díszpéldányára s ajándékozza egykét egyesületnek, közkönyvtárának. Mutassuk meg, hogy habár Jókai hírnevéhez méltó fényes ünnepélyt gyenge erőnkkel tartani képtelenek vagyunk is, mégis a mennyire erőnk, képességünk engedi, Jókai jubileumát mi is megünnepeljük, melyen a fényt és élénk lármát kárpótolni fogja Jókai iránt táplált őszinte tiszteletünk és lelkesedésünk, Korcsolyázó-egyleti közgyűlés. — November 15-én. — Szerdán d, u. 2 órakor a városháza nagytermében tartotta meg a pápai korcsolyázó-egylet évi rendes közgyűlését Körmendy Béla elnöklete alatt és több érdeklődő hölgy s ur,mint egyleti tag részvétele mellett. Tudósításunk a közgyűlés lefolyásáról a következő ; Elnök üdvözölvén a megjelenteket, a közgyűlést megnyitja, a jkv. hitelesítésére bizottságot választat, ideigl. jegyzőül Körmendy Sándort kéri fel, titkárnak Pápáról eltávozása folytán, és fel olvastatta a jkveket. Beszámol ez után az egylet mult évadi működéséről és örömmel jelezi, hogy az 1886/87. évad — vagyis 7 ingerkedve kérdezték, vájjon a legközelebbi hónapra is fogadott-e szállást. A társaság éjfél után egy óráig maradt együtt, aztán távoztak, s mivel Szabó legközelebb lakott, mindnyájan hazakísértek. Midőn odaértek mindnyájan megbámulták, hogy a második emelet ablakai ki vannak világítva és az ablakoknál aggodalmas arezok mutatkoznak. Ekkor az egyik ablak kinyílt és az alullevők e szavakat hallották : »Ah, jönnek már a gazemberek !« »Nevem Szabó !« E szavakat rebegé a méltóságos asz* szony, midőn szobájába ment. — Csodálatos ember ! gondolá, kinek nem kell több egy pereznéi a szoba fogadására ; semmit se néz meg jól, miután se tudakozódik, zsebrerakja a kulcsokat és távozik, mondván, hogy neve Szabó ! No de, folytatá magában, mindenféle ember van a világon, aztán meg miért ne hívhatnák Szabónak ? Csakhogy ez a vigasz nem sokáig tartott. Legidősebb leánya a zenedéből jött haza, hol- Wagner »Götterdámmerung«-ját énekelték. Az ének mogorvává, embergyűlölővé tette. Mit a jövő zenéjének megboldogult szerzője vétett, azért szegény Szabó barátomnak kellett lakolnia. Alig tudta meg Ilona a történteket, midőn legott meg volt győződve arról, hogy d.z a Szabó egy országos csaló. —- Miként tehettél ilyesmit kedves raa,i